Keleti hitvallás

Szíria és Palesztina:

60: Apostoli Konstitúciók

[Ez a görög nyelvű gyűjtemény tévesen az apostoloknak tulajdonított kánonokat tartalmaz. A gyűjteménynek mind a nyolc könyve ugyanattól a szerzőtől való. Keletkezésének ideje és helye a IV. század vége (kb. 380), Sziro-Palesztinában vagy Konstantinápolyban. A VII. könyvben tartalmazott hitvallás az összeállító egyháznak sajátjaként értékelhető.]

És hiszek és megkeresztelkedem az egy születetlen, egyedüli, igaz, mindenható Istenben, a Krisztus Atyjában, mindenek teremtőjében és alkotójában, akitől vannak mindenek.

És az egy Úr Jézusban, a Krisztusban,
– az ő egyszülött Fiában, az egész teremtés elsőszülöttjében, aki az idők előtt az Atya kedvére született s nem teremtetett; általa lettek mindenek az égben és a földön, láthatók és láthatatlanok,
– aki a végső napokban leszállott a mennyből, és testet vett fel, Máriától, a szent Szűztől született, és az Istennek, az ő Atyjának, a törvényei szerinti életet élt, és Poncius Pilátus idején keresztre feszítették, és meghalt érettünk, és szenvedése után a harmadik napon feltámadt a halottak közül, és felment a mennybe, és az Atya jobbján helyezkedett el, és ismét eljön majd dicsőséggel az idő beteljesülésekor ítélni élőket és holtakat; az ő országának nem lesz vége.
Megkeresztelkedem a Szentlélekben is; ő az, aki vigasztaló, aki az idők kezdetétől az összes szentekben működik, utóbb pedig elküldetett részint az apostoloknak az Atyától a mi Üdvözítőnk és Urunk, Jézus Krisztus ígérete szerint, majd az apostolok után pedig az összes hívőknek a szent, katolikus és apostoli Egyházban -; megkeresztelkedem és hiszek a test feltámadásában, és a bűnöktől való megszabadulásban, és a mennyek országában, és az eljövendő örökkévalóság életében.

61: A mi Urunk, Jézus Krisztus Végrendelete

[Szabályok és istentiszteleti szövegek egybeszerkesztése, amelynek során római Hippolytustól kölcsönöztek. Szíriában keletkezett, kb. az V. században. A II. könyv 8. fejezetében található a következő hitvallás kérdések formájában.]

Hiszel-e a mindenható Atya Istenben?
Hiszel-e Krisztus Jézusban is, Isten Fiában, aki az Atyától jött, aki kezdettől az Atyával van, aki Szűz Máriától a Szentlélek által született, akit keresztre feszítettek Poncius Pilátus idején, meghalt, harmadnap újraéledve feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, az Atya jobbján ül, és el fog jönni az élők és a holtak megítélésére?
Hiszel-e a Szentlélekben is, s a szent Egyházban?

Egyiptom:

62-63: Az Egyiptomi Egyházi Rendtartás, 500 körül

[L. a 3-5. pontoknál: Ott azok a hitvallások vannak felsorolva, amelyeknek a formája egyszerű. Most az ugyanazokból a forrásokból származó, de bővebben részletezett hitvallások következnek.]

a) Kopt szövegváltozat: Hitvallás a keresztség után

[62] Hiszel a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, az Atya Isten egyetlen Fiában, hogy értünk felfoghatatlan egységben csodálatos módon emberré lett férfi magva nélkül, az ő Szentlelke által, a szent Szűztől, Máriától, és hogy érettünk keresztre feszítették Poncius Pilátus idején, akarata szerint akkor meg is halt a mi üdvösségünkért, harmadnapon feltámadt, megszabadította a bilincsbe verteket, felment a mennybe, jóságos Atyjának jobbján ül a magasságban, és ismét eljön: ítélni élőket és holtakat az ő leleplezése szerint és az ő országa javára.
És hiszel a Szentlélekben, aki jó és életet adó, aki mindent megtisztít, a szent Egyházban.

b) Etióp szövegváltozat: Hitvallás a keresztség után

[63] Hiszel-e Jézus Krisztus, a mi Urunk, az Atya Isten egyetlen Fia nevében, hogy felfoghatatlan csoda révén emberré lett férfi magva nélkül a Szentlélek által és Szűz Máriától, és hogy keresztre feszítették Poncius Pilátus napjaiban, és akarata szerint akkor meg is halt a mi üdvösségünkért, és feltámadt a halottak közül a harmadik napon, és megszabadította a bilincsbe verteket, és felment a mennybe, és az Atya jobbjára ül, és el fog jönni ítélni élőket és holtakat az ő leleplezése szerint és az ő országa javára?
Hiszel-e a jó Szentlélekben, aki megtisztít, és a szent Egyházban? És hiszel-e a test feltámadásában, amely minden emberre vár, és a mennyek országában, és az örök ítéletben?

64: Hippolytus kánonjai

[Ez a kánon-gyűjtemény, talán már a IV. század közepén, Római Hippolytus „Apostoli Hagyomány” c. művének egyiptomi átdolgozása. Csak arab és etióp szövegváltozata maradt meg. Az itt következő hitvallás az arab szövegváltozat 19. kánonjában található.]

Hiszel-e a mindenható Atya Istenben?
Hiszel-e Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, akit Mária szűzen szült a Szentlélek erejéből; aki eljött az emberi nem üdvözítésére; akit értünk keresztre feszítettek Poncius Pilátus idején, aki meghalt és harmadnapon feltámadt a holtak közül, és felment a mennybe, és az Atya jobbján ül, és el fog jönni, hogy megítélje az élőket és a holtakat?
Hiszel-e a vigasztaló Szentlélekben, aki az Atyától és a Fiútól származik?