FJ 2300->

2301-2332: A Szent Offícium rendelete, 1690. december 7.

[Hogy az ún. „laxizmus” (= tág felfogású erkölcsi tanítás) elítéltetésével kérkedő janzenisták (vö. a 2021 skk., 2101 skk. pontokkal) önhittségét megtörjék, ellenfeleik több, mint kétszáz, elítélésre méltó tételt gyűjtöttek össze, főként a Belgiumban tanító teológusok tételeiből és műveiből, és a spanyol király sürgetésére ezeket a Szent Offíciumhoz eljuttatták. Rómában már 1682-ben elkezdték a vizsgálatot, és végül 1686 júliusában lezárták. A határozat kihirdetését azonban még több mint négy évre elhalasztották, nehogy növelje a megegyezés nehézségét a gallikán cikkelyek 1682-ben keletkezett ügyében: vö. a 2281. pont bevezetőjével.]

A janzenisták tévedései

{2301} 1. A bukott természet állapotában a halálos bűnhöz és az érdemszerzéshez elegendő az a szabadság, amely szerint amaz akaratlagos és szabad volt; okából, az eredeti bűnből és a vétkező Ádám akaratából kifolyólag.

{2302} 2. Bár létezik a természetjog leküzdhetetlen nemtudása, ez a bukott természet állapotában az abban leledző cselekvőt nem menti fel a formális bűn alól.

{2303} 3. Nem szabad követni a valószínű véleményt, vagy a valószínűek között a legvalószínűbbet.

{2304} 4. Krisztus felajánlotta érettünk önmagát az Istennek, nem egyedül a kiválasztottakért, hanem egyedül az összes hívőkért.

{2305} 5. A pogányok, a zsidók, az eretnekek és más effajták egyáltalán semmi hatást nem kapnak Jézus Krisztustól: oly mértékben, hogy ebből helyesen lehet következtetni: bennük az akarat csupasz és védtelen, minden elégséges kegyelem nélkül.

{2306} 6. Az elégséges kegyelem a mi állapotunknak nem annyira hasznos, mint amennyire ártalmas, úgy hogy ezért méltán kérhetjük: Az elégséges kegyelemtől szabadíts meg minket, Urunk.

{2307} 7. Minden megfontolt emberi cselekvés Isten szeretete vagy a világé: ha Istené, akkor az Atya szeretete; ha a világé, akkor a test kívánsága, azaz rossz.

{2308} 8. Szükségszerű, hogy a hitetlen minden cselekedetében vétkezik.

{2309} 9. Valóságosan vétkezik, aki gyűlöli a bűnt merőben annak erkölcstelensége és a természettel való egybe nem hangzása miatt, minden tekintet nélkül az Istent ért sérelemre.

{2310} 10. A szándék, amellyel valaki elutasítja a rosszat és követi a jót csak azért, hogy elnyerje az égi dicsőséget, nem megfelelő, és Istennek sem tetsző.

{2311} 11. Minden, ami nem a természetfeletti keresztény hitből való, amely ti. szeretetből cselekszik, bűn az.

{2312} 12. Amikor a nagy bűnösökben elfogy minden szeretet, eltűnik a hit is: és bár úgy látszik, hogy hisznek, ez nem isteni hit, hanem emberi.

{2313} 13. Bárki, még ha az örök jutalomra való tekintettel is szolgál Istennek, ha híjával van a szeretetnek, nem mentes a vétektől, ahányszor az örök boldogságra való tekintettel cselekszik.

{2314} 14. A kárhozattól való félelem nem természetfeletti.

{2315} 15. Az a töredelem, amelyet a kárhozattól és a büntetésektől való félelem fogan az isteni jóakaratnak az önmagáért való szeretése nélkül, nem jó és természetfeletti mozzanat.

{2316} 16. Azt a rendet, hogy az elégtételt a feloldozás elé bocsátják, nem az Egyház közigazgatása vagy szokásos eljárása vezette be, hanem maga a krisztusi törvény és előírás; a dolog természete valamilyen módon ugyanazt diktálja.

{2317} 17. A rögtöni feloldozás ama gyakorlata révén a bűnbánati rend meg van fordítva.

{2318} 18. A bűnbánat szentségének kiszolgáltatásában kialakult modern szokást, jóllehet azt igen sok ember tekintélye tartja fenn, és hosszan tartó sok idő erősíti meg, mégis az Egyház nem mint gyakorlatot, hanem mint visszaélést tette magáévá.

{2319} 19. Az embernek egész életében bűnbánatot kell tartania az eredeti bűn miatt.

{2320} 20. A szerzeteseknél végzett gyónások többnyire vagy szentségtörők, vagy érvénytelenek.

{2321} 21. A plébános gyanakodhat a kolduló szerzetesekre, akik közös alamizsnából élnek, hogy szerfelett könnyű és nem az esethez illő penitenciát, azaz elégtételt szabnak ki kereset vagyis az időbeli támogatásból nyert haszon elnyeréséért.

{2322} 22. Szentségtörőknek kell azokat ítélni, akik jogot formálnak a szentáldozás vételére, mielőtt bűneik felett azokhoz mért bűnbánatot tartottak volna.

{2323} 23. Hasonlóképpen távol kell tartani a szentáldozástól azokat, akikben még nincs meg a legtisztább istenszeretet, amely mentes minden szennyezéstől.

{2324} 24. A két galambfióka felajánlása a templomban, amelyet a Boldogságos Szűz Mária tisztulásának napján végzett, egyet elégő áldozatul és a másikat a bűnökért, elégségesen tanúsítja, hogy szüksége volt tisztulásra, és hogy a fiúgyermek (akit felajánlott), szintén meg volt szeplősítve az anya szennyfoltjával, a törvény szavai szerint.

{2325} 25. Kereszténynek tilos az (ülő) Atyaisten képmását a templomban elhelyezni.

{2326} 26. A dicséret, amellyel Máriát mint Máriát illetjük, hiábavaló.

{2327} 27. Valamikor érvényes volt a keresztség, amelyet ezzel a formával szolgáltattak ki: „Az Atyának… nevében”, elhagyva ezeket a szavakat: „Én téged megkeresztellek”.

{2328} 28. Érvényes az a keresztség, amelynek kiszolgáltatója ugyan a keresztség minden külső szertartását és lényegi formáját megtartja, de belül, szívében, a maga részéről ezt semmissé teszi: „Nem szándékozom azt tenni, amit tesz az Egyház”.

{2329} 29. Annyiszor megdőlt, és semmis a pápának az egyetemes zsinat feletti tekintélyéről és a hit eldöntendő kérdéseiben való tévedhetetlenségéről szóló állítás.

{2330} 30. Mihelyt valaki úgy találja, hogy egy tanítás Szent Ágoston nézeteiben világosan meg van alapozva, azt feltétel nélkül tarthatja és taníthatja, figyelembe nem véve a pápa semmilyen bulláját.

{2331} 31. VIII. Orbán „In eminenti” kezdetű bullája alattomos írás.

{2332} [Minősítés: elítélve és tilalom alá helyezve mint] tételenként tekintve:bizonytalanok, botrányt okozók, rosszhangzásúak, jogtalanok, eretnekséghez közelállók, eretnekség gyanúsak, tévesek, szakadárok és eretnekek.

XII. INCE pápa, 1691–1700

2340: A Szent Offícium válasza a kapucinus misszionáriusoknak, 1698. július 23.

A házasság mint szerződés és szentség

{2340}  Kérdés: Vajon a hitehagyottak, de azelőtt szabályosan megkereszteltek közti házasság, amelyet a hit elhagyása után, a pogányok vagy a mohamedánok szokása szerint és a nyilvánosság előtt kötöttek, valóban házasság és szentség-e?

Válasz: Ha egyezség van a felbonthatóságra, akkor nem házasság és nem szentség; ha azonban nincsen, akkor házasság és szentség.

2351-2374: A „Cum alias ad apostolatus” kezdetű bréve, 1699. március 12.

[A Jeanne Marie Bouvier de la Motte-Guyon asszony terjesztette kvietista tévedések miatt egyes egyházi elöljárók Issy-ben 1694-95-ben konferenciát tartottak, és 34 cikkelyt alkottak a szemlélődésről és a tiszta szeretetről a katolikus tanítás szellemében. Közöttük volt a fényes szellemű Bossuet püspök is, aki 1697-ben kiadta és magyarázta ezeket a cikkelyeket, miközben legalábbis közvetetten támadta Guyon asszony kvietizmusát.

A cambrai-i érsek, François de Salignac Fénelon azonban felvállalta a mérsékelt kvietizmus védelmét, és nagy sietséggel könyvet írt, hogy megelőzze Bossuet iratát. Vita támadt, amelyet XII. Ince fenti brévéje csendesített le. A pápai döntésnek Fénelon teljesen alávetette magát.

A tételek minősítését a Bréve csak együttesen adja meg; ami a római tanácsadók szerint az egyes tételeknek kijár, alább a 2374. pontban meg van jelölve.]

François de Fénelon tévedései az Isten iránti szeretetről

{2351} 1. Adva van az Isten szeretetének tartós állapota, amely a tiszta szeretet az önérdek indítékának minden hozzávegyülése nélkül. Sem a büntetésektől való félelemnek, sem a megjutalmazás vágyának nincs többé abban szerepe. Istent többé nem azért szeretjük, mert ez érdem, és nem a tökéletességünk végett, és nem az ő szeretésében megtalált boldogság végett.

{2352} 2. A szemlélődő avagy egyesítő élet állapotában elveszítjük a félelem és a remény minden, érdekből eredő indítékát.

{2353} 3. Az, ami a lényeget alkotja a lélek irányításában, hogy nem kell mást tenni, mint lépésről-lépésre követni a kegyelmet végtelen türelemmel, elővigyázatossággal és finom érzékkel. Szükséges, hogy magát ezeken a határokon belül tartsa, mert hagyni kell, hogy Isten cselekedjék, és sohasem kell a tiszta szeretetre vezetni, csak már amikor Isten a belső felkenés által elkezdi megnyitni a szívet ennek az igének, amely annyira kemény a még önmagukhoz láncolt lelkeknek, és annyira meg tudja azokat botránkoztatni vagy a zavarodottságba hajtani.

{2354} 4. A szent közömbösség állapotában a léleknek nincsenek többé a saját érdekében óhajtott és elhatározott vágyai, kivéve azokat az alkalmakat, amelyekben nem működik hűségesen együtt egészen a saját kegyelmével.

{2355} 5. A szent közömbösségnek ugyanabban az állapotában semmit sem magunknak, mindent Istennek akarunk. Nem akarjuk semmit sem azért, hogy önérdekből tökéletesek és boldogok legyünk; hanem minden tökéletességet és boldogságot annyiban akarunk csak, amennyire tetszik Istennek azt végbevinni rajtunk, hogy ezeket a dolgokat az ő kegyelmének benyomására akarjuk.

{2356} 6. A szent közömbösségnek ebben az állapotában nem akarjuk többé az üdvösséget mint saját üdvösséget, mint örök megszabadulást, mint érdemeink jutalmát, mint minden közül a mi legnagyobb érdekünket; hanem azt teljes akarattal akarjuk, mint az Isten dicsőségét és tetszését, mint olyan dolgot, amelyet ő maga akar, és amelyről azt akarja, hogy mi is akarjuk őmiatta.

{2357} 7. Az elhagyatottság nem más, mint önmegtagadás, vagyis önmagunk elutasítása, amelyet Jézus Krisztus az evangéliumban kíván tőlünk, miután minden külső dolgot elhagytunk. Önmagunknak ez a megtagadása nem másra irányul, mint az önérdekre. … A végső próbatételek, amelyekben ezt az önmegtagadást, vagyis önmagunk semmibe vevését gyakorolnunk kell, a kísértések, amelyekkel Isten mint egy vetélytárs meg akarja tisztítani a szeretetet, semmilyen menedéket sem nyújtva neki, és semmilyen reményt sem az ő önérdekét illetően, még ha az örök érdek is.

{2358} 8. Az összes áldozathozatalok, amelyek az örök boldogságuk tekintetében érdektelen lelkek részéről szoktak megtörténni, csak feltételesek. … De ez az áldozat nem lehet föltétlen a rendes állapotban. A végső próbatételek egy esetében ez az áldozat valamilyen módon föltétlenné válik.

{2359} 9. A végső próbatételekben a léleknek leküzdhetetlenül meggyőződése lehet, ellenkező értelmű meggyőződéssel, amely nem a lelkiismeret legbensőbb mélysége, hogy őt az Isten igazságosan vetette el.

{2360} 10. Akkor az önmagától elválasztott lélek kiszenved Krisztussal a kereszten, miközben mondja: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). A reményvesztésnek ebben az akaratlan benyomásában szerzi az önérdekének föltétel nélküli áldozatát az örökkévalóságra.

{2361} 11. Ebben az állapotban a lélek elveszti önérdekének minden reményét; de sohasem veszti el a felsőbb részben, azaz közvetlen és legbensőbb tetteiben, a tökéletes reményt, amely az ígéretek érdek nélküli vágya.

{2362} 12. A lelki vezető akkor megengedheti ennek a léleknek, hogy egy-szerűen megnyugodjék önérdekének elvesztésében és igazságos elítéltetésében, amelyről hiszi, hogy Isten szabta ki rá.

{2363} 13. Krisztus lelkének alsóbb része a kereszten nem közölte a felsőbb résszel akaratlan zavarodottságát.

{2364} 14. A végső próbatételekben a szeretet megtisztítása végett megtörténik a lélek felsőbb részének egy bizonyos elválasztása az alsóbbtól … Ebben a szétválasztásban az alsóbb rész mozzanatai egy teljesen vak és akaratlan megzavarodottságból fakadnak: mert egészében, ami akaratlagos és értelmi szintű, az a felsőbb részé.

{2365} 15. Az elmélkedés folyamatos mozzanatokból áll, amelyek egymástól könnyen megkülönböztethetők. … A folyamatos és figyelemmel kísért mozzanatoknak ez az összefűzése az érdektől vezérelt szeretet sajátos gyakorlata.

{2366} 16. Adva van a szemlélődés állapota, amely annyira magasztos és annyira tökéletes, hogy alkativá válik; úgy, hogy ahányszor a lélek tény-legesen imádkozik, imádsága szemlélődő, nem mozzanatokból álló. Akkor többé nincs arra szüksége, hogy visszatérjen az elmélkedésre és annak módszeres végrehajtására.

{2367} 17. A szemlélődő lelkek meg vannak fosztva Jézus Krisztus megkülönböztetett, érzékelhető és figyelemmel kísért szemléletétől két különböző időszakban: először azok szemlélődésének születő hevében; másodszor, amikor a lélek elveszti Jézus Krisztus szemléletét a végső próbatételekben.

{2368} 18. A passzív állapotban úgy gyakoroljuk az összes megkülönböztetett erényeket, hogy nem gondolunk rá, hogy ezek erények. Bármelyik pillanatban másra nem gondolunk, mint megtenni azt, amit Isten akar, és a féltékeny szeretet egyszersmind azt is kieszközli, nehogy valaki többé erényt akarjon magának, és soha ne legyen annyira erényes, mint amikor nincs többé az erényhez odakötözve.

{2369} 19. Lehet mondani ebben az értelemben, hogy a passzív és érdek nélküli lélek még magát a szeretetet sem akarja többé, amennyiben az az ő tökéletessége és az ő boldogsága, hanem csak amennyiben az, amit az Isten tőlünk akar.

{2370}  20. A gyónásban az átalakult lelkeknek el kell fordulniuk saját bűneiktől és el kell ítélniük magukat és vágyódniuk kell bűneik bocsánatára, nem mint a saját megtisztulásukra és megszabadulásukra, hanem mint olyan dologra, amelyet Isten akar és akarja, hogy mi is akarjuk az ő dicsősége miatt.

{2371} 21. A szent misztikusok kizárták az átalakult lelkek állapotából az erények gyakorlását.

{2372} 22. Bár ez a tanítás (a tiszta szeretetről) tiszta és egyszerű evangéliumi tökéletesség, amely az egész hagyományra jellemző, a régi lelki-pásztorok nem terjesztették minden különbségtétel nélkül az igazak sokasága elé, hanem csak az érdekből való szeretet gyakorlatait, amelyek arányosak voltak az azoknak adott kegyelemmel.

{2373} 23. A tiszta szeretet maga egyedül alkotja az egész benső életet; és akkor egyetlen kiindulópontjává és egyetlen indítékává lesz az összes cselekedeteknek, amelyek megfontoltak és érdemszerzők.

{2374} (Minősítés: ) … Az előbb mondott könyvet … a jelenlegiek értelmében elítéljük és elvetjük, és magának a könyvnek a kinyomtatását … megtiltjuk, mert ennek az olvasása és használata nyomán a hívők lassanként a katolikus Egyháztól már elítélt tévedésekbe eshetnek, és azonkívül mint amely olyan tételeket tartalmaz, akár azok szavainak szembeszökő értelme miatt, akár figyelembe véve a tartalmi összefüggéseket, amely tételek, tekintetbe véve külön mindegyiket:
meggondolatlanok (1 sk.; 8.; 10.; 15-20.; 22.),
botránkoztatók (7.; 10.; 12.; 19-21.),
rosszul hangzók (4-6.; 23.),
jámbor füleket sértők (8.; 18.),
a gyakorlatban veszélyesek (2.; 14.; 17.)
és tévesek is (1-7.; 10 sk.; 13.; 17-19.; 22 sk.).

XI. Kelemen pápa, 1700–1721

2380: A Szent Offícium válasza a quebeci püspöknek, 1703. január 25.

Az üdvösségre vezető igazságok szükséges hite

{2380} Kérdés: Vajon, mielőtt egy felnőttnek kiszolgáltatják a keresztséget, tartozik-e a kiszolgáltató kifejteni neki hitünk minden misztériumát, különösen ha haldoklik, mivel ez megzavarná a lelkét? Vajon nem volna-e elég, ha a haldokló megígérné a jövőre nézve, hogy mihelyt a betegségből felépül, gondoskodni fog, hogy oktassák őt, hogy a gyakorlatba átvigye, amit neki előírtak?

Válasz: Nem elégséges az ígéret, hanem a misszionárius tartozik a felnőttnek, ha haldokló is, aki nem teljesen alkalmatlan, kifejteni a hit misztériumait, amelyek szükségesek arra, hogy az üdvösségre vezető hitet közvetítsék, amint ilyenek főképpen a Háromság és a Megtestesülés titkai.

2381-2382: A Szent Offícium válaszai a quebeci püspöknek,  1703. május 10.

Hit és szándék a szentségek felvevőjében

{2381} Kérdés: Vajon megkeresztelhető-e az a tanulatlan és buta felnőtt, ahogy ez egy barbárral történt, ha neki csak Isten és Isten néhány tulajdonságának az ismeretét nyújtjuk, különösen a jutalmazó és büntető igazságosságáét, az apostol ezen helye szerint: Aki az Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van és ő jutalmazó (vö. Zsid 11,6), amiből az következik, hogy egy barbár felnőttet a biztosan sürgető szükség esetében meg lehet keresztelni, bár nem hisz kifejezett formában Jézus Krisztusban.

Válasz: A misszionárius nem keresztelheti meg azt, aki nem hisz kifejezett módon Urunk Jézus Krisztusban, hanem köteles őt felvilágosítani mindarról, ami szükségszerű, mert a hitet az közvetíti; mindezt a megkeresztelendő felfogóképessége szerint tegye.

{2382} Kérdés: Vajon ki kell-e szolgáltatni az útravalót vagy az utolsó kenetet haldokló felnőtteknek, akiket olykor a keresztség felvételére alkalmasnak hiszünk, de az áldozás és más szentségek felvételére mégsem?

Válasz: Nem kell kiszolgáltatni az útravalót a haldokló új kereszténynek, hacsak meg nem tudja különböztetni a lelki táplálékot a testitől, és tudja és hiszi a szentostyában Krisztus Urunk jelenlétét. Ugyanígy nem kell feladni az utolsó kenet szentségét a haldokló új kereszténynek, akit a misszionárius a keresztség felvételére alkalmasnak hitt, hacsak nincs az új kereszténynek legalább valamilyen szándéka, hogy felvegye a szent kenetet mint a lélek számára való jótéteményt, amelynek a halál idején van rendeltetése.

2390: A ”Vineam Domini Sabaoth” kezdetű rendelkezés, 1705. július 16.

[A janzenistáknak az a része, amelyik nem merte megtenni, hogy megtagadja a VII. Sándor-féle formulárium (lásd a 2020. pontot) aláírását, hogy lelkiismereti meggyőződését mentse, kijelentette: a pápai tekintély csupán a külső alávetésre (azaz az aláírásra) kötelezte őket, nem pedig a belső helyeslésre. Közvetlen alkalom ennek a kibúvónak a felszámolására az a bizonyos híres „casus conscientiae” (= lelkiismereti eset, 1702-ben) volt, amikor a kérdést a nyilvánosság előtt vitatták meg, hogy vajon szabad-e valakit feloldozni, aki Jansen elítélésére vonatkozóan nem ismeri el az engedelmességből vállalt hallgatás kötelezettségét. XIV. Lajos véget vetett ennek a vitának, kérve XI. Kelemen pápától ezt a bullát.]

Engedelmes hallgatás a dogmatikai tények tekintetében

{2390} (6. vagy 25. §.) Hogy a jövőben bármely tévedésre a mentséget teljesen elutasítsuk, és hogy a katolikus Egyház összes fiai megtanuljanak magának az Egyháznak engedelmeskedni, nem csupán hallgatással (mert az istentelenek is elnémulnak a sötétben, vö.1Sám 2,9), hanem bensőjükben is engedelmeskedve, amelyik az igazhitű ember igazi engedelmessége: ezzel a mi örökké érvényben maradó rendelkezésünkkel, ugyanazzal az apostoli tekintéllyel elrendeljük, kinyilvánítjuk, eldöntjük és úgy rendelkezünk, hogy az előbb idézett apostoli rendelkezéseknek járó engedelmesség követelményének ama engedelmes hallgatással egyáltalán nem tesznek eleget; hanem a Jansen könyvéből való öt említett tételben rejlő, elítélés alá került értelmezést, amelyet a tételek szavai kinyilvánítanak; ahogyan ki van nyilvánítva, mint eretnek értelmezést, az összes krisztushívőknek nemcsak szájukkal, hanem a szívükkel is el kell vetniük és el kell ítélniük; és nem engedhető meg, hogy más lélekkel, vagy csak a könnyen-hívés érzületével írják alá a fenti nyilatkozat-szöveget; úgy, hogy akik ebben a dologban, azt együtt vagy részleteiben nézve, másként ítélnek, vagy ellenvéleményük van, másként vagy ellentétesen tartják, hirdetik, szóban vagy írásban tanítják vagy állítják, azok mint az elöljáróban említett apostoli rendelkezések megszegői, az azokban lévő szigorú megrovásoknak és büntetéseknek, azok együttesének és az egyeseknek is teljesen legyenek alávetve.