FJ 950->

950-980: Az „In agro dominico” kezdetű rendelkezés, 1329. március 27.

[Eckhartnak – latin átírásban Echardus, ill. ahogyan ő maga írta: Ekhardus –, gyanús tanításaira először 1326 szeptemberében kellett felelnie, a kölni érsek parancsára. Ellenvetést tettek több mint száz tétele ellen. Ekhardus 1327-ben a pápához akart fellebbezni, de ezt az ellenfelei megakadályozták; ügye mégis eljutott az avignoni pápai udvarhoz. Ekhardus közben elhunyt; tételeit ezután XXII. János pápa a jelen bullával elítélte, de ezt csakis a kölni egyházmegye és egyháztartomány határai között hozták nyilvánosságra.]

Ekhardus tévedései Istennek a világhoz és az emberhez való viszonyáról

{950} Abból a vizsgálatból, amelyet a kölni érsek kezdeményezésére előbb lefolytattak, és amelyet a mi kezdeményezésünkre a római pápai udvarban megismételtek, megbizonyosodtunk, hogy nyilvánvaló ugyanennek az Ekhardusnak a vallomásából: ő valóban hirdette, tételekbe foglalta és írásban kifejtette azt a huszonhat cikkelyt, amelyeknek tartalma következő:

{951} (1) Amikor egyszer megkérdezték tőle, Isten miért nem előbb hozta létre a világot, akkor azt válaszolta, akkor is úgy, mint most, hogy Isten nem teremthette meg a világot előbb, mivel egy dolog nem cselekedhet, mielőtt lenne; amiből következik, hogy amitől fogva Isten volt, attól fogva teremtette meg a világot is.

{952} (2) Hasonlóképpen megengedhető, hogy a világ öröktől fogva volt.

{953} (3) Hasonlóképpen egyszerre és egyszer, amikor Isten volt, amikor a vele egyképpen örök Fiút és vele mindenben egyenlő Istent nemzette, egyszersmind a világot is megteremtette.

{954} (4) Hasonlóképpen minden cselekedetben, a rosszban is, mondom: a rosszban, akár büntetés az, akár bűn, egyenlőképpen megnyilvánul és fölragyog Isten dicsősége.

{955} (5) Hasonlóképpen, a bárkit rossznak mondó gáncsoskodó magával a gáncsoskodás bűnével az Istent dicséri, és minél többet gáncsoskodik, és minél súlyosabban vétkezik, annál inkább dicséri az Istent.

{956} (6) Hasonlóképpen, ha valaki magát Istent káromolja, az dicséri az Istent.

{957} (7) Hasonlóképpen, hogy aki ezt vagy azt kér, rosszat kér és rosszul, mivel a jó tagadását és Isten tagadását kéri, és azért imádkozik, hogy Isten az ő számára meg legyen tagadva.

{958} (8) Akik nem törekednek javakra, sem méltóságokra, sem haszonra, sem belső áhítatra, sem szentségre, sem jutalomra, sem a mennyek országára, hanem mindezekről lemondtak, arról is, ami az övék, azok az emberek tisztelik Istent.

{959} (9) Én a minap azon gondolkodtam, vajon én akarok-e valamit az Istentől kívánni vagy elfogadni: én ezt nagyon jól meg akarom fontolni, mert mihelyt én kapnék valamit az Istentől, akkor én alatta lennék, vagy alábbvaló lennék nála, miként egy háziszolga vagy egy rabszolga, és ő mint az adakozó uraság; és hát nem így kell lennünk az örök életben.

{960} (10) Mi teljesen átalakulunk és átváltozunk Istenbe; hasonló módon, mint amikor szentségileg a kenyér átváltozik Krisztus testévé, én úgy változom át belé, hogy ő maga az ő egyetlen létét hozza létre bennem is, és nem egy ahhoz hasonló létet. Az élő Isten által igaz az, hogy ott semmi különbség nincs.

{961} (11) Az Atyaisten, amit csak egyszülött Fiának az emberi természetben adott, ezt egészen nekem adta. Itt semmit nem veszek ki ebből, sem az egyesülést, sem a szentséget, hanem az egészet úgy adta nekem, amint magának.

{962} (12) Minden, amit a Szentírás Krisztusról mond, az egészen igaz minden jó és isteni emberről is.

{963} (13) Minden, ami az isteni természet sajátja, az teljességgel sajátja az igaz és isteni embernek. Ennélfogva ez az ember megteszi mindazt, amit Isten megtesz, és Istennel együtt teremtette az eget és a földet, és nemzője az örök Igének, és Isten az ilyen ember nélkül semmit sem tudna cselekedni.

{964} (14) A jó embernek úgy hozzá kell idomítania akaratát az isteni akarathoz, hogy ő maga azt akarja, amit csak akar az Isten. Mivel Isten azt akarja, hogy én valami módon vétkes legyek, én ne akarjam, hogy bár ne követtem volna el bűnöket, és ez az igazi bűnbánat.

{965} (15) Ha egy ember ezer halálos bűnt követett volna el előzőleg, ha az ilyen ember helyes elvek szerint él, nem kellene azt akarnia, hogy bár ne követte volna el azokat.

{966} (16) Isten tulajdonképpen nem ír elő külső cselekedetet.

{967} (17) A külső cselekedet nem sajátosan jó és nem sajátosan isteni, és azt Isten a saját valódi értelmében sem nem cselekszi, sem nem hozza létre.

{968} (18) Ne a külső cselekedetek gyümölcsét teremjük, amelyek nem tesznek minket jóvá, hanem a belső cselekedetekét, amelyeket az Atya bennünk maradva tesz és cselekszik.

{969} (19) Isten a lelkeket szereti, nem a kifelé való tettet.

{970} (20) Hogy a jó ember: az az Isten egyszülött Fia.

{971} (21) A (lélekben) nemes ember Istennek ama egyszülött Fia, akit az Atya öröktől fogva nemzett.

{972} (22) Az Atya saját fiaként nemz engem, mint ugyanazt a fiút. Amit csak Isten cselekszik, az egy; ezért ő engem saját fiaként nemz, minden megkülönböztetés nélkül. {973} (23) Isten minden feltétel szerint és minden tekintetben egy, úgy hogy benne nem lehet találni semmilyen sokaságot, az értelemmel fel-fogva vagy az értelmen kívül. Aki ugyanis kettőt lát, vagy megkülönböztetést lát, az nem Istent látja; Isten ugyanis egy, számon kívül és számon felül, és nem számlálható semmivel együtt egyes számban. Ebből következik, hogy tehát magában az Istenben semmilyen megkülönböztetés nem lehetséges és fel sem fogható.

{974} (24) Minden megkülönböztetés az Istentől idegen, mind a természetében, mind a személyekben. Bizonyítás: mivel maga a természet egy, és ez egy valami, bármelyik személy is egy, és ugyanaz az egy valami, ami a természet.

{975} (25) Amikor elhangzik: „Simon, szeretsz-e engem ezeknél jobban?” (Jn 21,15), ennek az az értelme, hogy jobban, mint ezeket, és ezt jól te-szed ugyan, de nem tökéletesen. Az első helyezettben és a második helyezettben a több és a kevesebb: fokozat és sorrend, az egyben azonban sem fokozat nincs, sem sorrend. Aki tehát Istent jobban szereti, mint a felebarátot, jól cselekszik ugyan, de még nem tökéletesen.

{976} (26) Minden teremtmény egy tiszta semmi: nem azt mondom, hogy valami csekély vagy jelentéktelen, hanem hogy egy tiszta semmi.
Szemére vetették ezenkívül a nevezett Ekhardusnak, hogy még másik két szakaszról is prédikált, a következő szavakkal:

{977} (1) Van valami a lélekben, ami teremtetlen és teremthetetlen; ha az egész lélek ilyen lenne, teremtetlen és teremthetetlen lenne, és ez a valami az értelem.

{978} (2) Hogy Isten nem jó, nem jobb és nem legjobb; éppolyan rosszul mondom, valahányszor Istent jónak mondom, mintha a fehéret feketének nevezném.

{979} (Minősítés) … mivel … úgy találtuk, hogy az említett első tizenöt szakasz és a másik két utolsó is, mind a használt kifejezések hangzása, mind mondatainak összefüggése folytán az eretnekség veszedelmes tévedéseit tartalmazza, a másik tizenegyről pedig, amelyeknek az elseje így kezdődik: „Isten tulajdonképpen nem ír elő…” (16. tétel), az a tapasztalatunk, hogy rendkívül rosszul hangzanak, nagymértékben meggondolatlanok és eretnekgyanúsak – jóllehet sok magyarázat és kiegészítés révén katolikus értelemben átformálhatók, ill. katolikus értelmük van – nehogy az ilyen szakaszok vagy a bennük lévő tartalom az egyszerű em-berek belátását … megfertőzhessék, …

[Vö. FJ529] Mi … az említett első tizenöt szakaszt és a másik két utolsót mint eretneket, a mondott másik tizenegyet pedig mint rosszul hangzót, meggondolatlant és eretnekgyanúst, valamint ugyanennek az Ekhardusnak bármely könyvét vagy kisebb művét is, amelyek az előbb felsorolt szakaszokat vagy azok valamelyikét tartalmazzák, kifejezetten elítéljük és elvetjük.

{980} Továbbá … nyilvánosságra akarjuk hozni, hogy – ahogy ezt bizonyítja az erről készült hivatalos okmány – a fent nevezett Ekhardus élete végén a katolikus hitet megvallva, és a fent nevezett huszonhat szakaszt, amelyekről elismerte, hogy hirdette azokat, ezen kívül minden mást, ami írásaiból és tanításaiból a hívekben eretnek vagy téves és az igaz hitre ártalmas felfogást eredményezhetne, értelmüket illetően visszavonta és el is vetette …, alávetve mind magát, mind írásait és összes kijelentéseit az Apostoli Szék és a mi végzésünknek. [Ekhardus ugyan Kölnben, 1327. február 13-án nyilvánosan kijelentette, hogy vissza akarja vonni, amit csak kijelentéseiben és írásaiban tévesnek találnának; de a bulla szavaiból az vehető ki, hogy ezek egy másik, későbbi, előttünk ismeretlen visszavonásra utalnak.]

990-991: A „Ne super his” kezdetű bulla, 1334. december 3.

[Az abban az időben már majdnem általános véleménnyel szemben XXII. János ahhoz a véleményhez ragaszkodott, amely szerint a megholtak lelkei az Isten „oltára alatt” maradtak (vö. Jel 6,9), és csak Krisztus feltámadt emberi természetét szemlélik, míg a világítélet végeztével be nem engedik őket a teljes boldogságba. Vélekedését főként három beszédben adta elő 1331-ben és 1332-ben. Második beszédében pl. a pápa kifejti, hogy az Isten színelátása mint jutalom csak a személynek jár, azaz az embernek, amint teste és lelke egyesítve van, tehát csak a személynek a holtak feltámadásakor bekövetkező visszaállítása után, nem pedig már a testtől elvált léleknek is. A harmadik beszédben azt állítja, hogy sem a démonok, sem a gonosz emberek nem fognak az örök büntetés helyére, azaz a pokolba menni az általános ítélet napja előtt. Véleményének alátámasztására XXII. János 1333-ban még egy kis könyvet is írt. Végül is a pápa által összehívott, bíborosokból és teológusokból álló bizottság arra vette rá a pápát, hogy 1334 januárjában kinyilvánítsa, hajlandó visszavonni a véleményét, ha az az Egyház általános tanításával ellentétes. Végül a halála előtti napon a bíborosok testülete előtt ünnepélyesen visszavonta nézetét az alábbi, a bullában megőrzött szavakkal, amelyeket azután utóda, XII. Benedek hozott nyilvánosságra.]

XXII. János azon nézetének visszavonása, amelyet a szentek boldogságáról vallott

{990} Nehogy másképpen tudják a híveknek magyarázni, mint ahogy mi mondtuk és értettük, ill. most mondjuk és értjük mindazt, amit a testüktől elvált, már megtisztult lelkekről akár mi magunk, akár mások a mi jelenlétünkben több alkalommal mondtak, a Szentírást és a szentek eredeti mondásait idézve, vagy más módon következtetve (arról, hogy ezek a lelkek a test újrafelvétele előtt látják-e az isteni lényeget azzal a látással, amelyet ti. az Apostol színről-színre valónak nevez), ezért íme az alább következőkben kinyilvánítjuk nézetünket, amelyet ezen kérdéseket illetően a szent katolikus Egyházzal együtt magunkénak mondtunk és mondunk.

{991} Mert megvalljuk és hisszük, hogy a testtől elvált megtisztult lelkek a mennyben, a mennyek országában és a paradicsomban Krisztussal az angyalok társaságában gyűltek össze, és látják az Istent a közös törvény alapján és az isteni lényeget színről-színre tisztán, amennyire az elvált lélek helyzete és állapota ezt megengedi. Ha pedig bármilyen módon más vagy másképpen hangzott el részünkről ebben a tárgyban, mindazt a katolikus hit állapotában mondtuk, és állítjuk, hogy beszélgetés vagy előadás közben mondtuk, és kívántuk, úgy értsék, hogy így is lettek mondva. Ezen felül, ha valami módon mást mondtunk társalgás közben, tárgyalás közben, hittani tételeket előadva, tanítva vagy bármely más módon azokat a dolgokat illetően, amelyek a katolikus hittel, a Szentírással vagy az erkölcsökkel kapcsolatosak, azokat a kijelentéseket, amelyek egybehangzanak a katolikus hittel, az Egyház állásfoglalásával, a Szentírással és a jó erkölcsökkel, jóváhagyjuk; másként azonban azt akarjuk, hogy azokat úgy tekintsék, mintha ki sem mondták volna, és azokat a legkevésbé sem hagyjuk jóvá, hanem amennyiben az előbb említett katolikus hittől, az Egyház állásfoglalásától, a Szentírástól vagy a jó erkölcsöktől vagy ezek közül valamelyiktől elütők, elvetjük. És ugyanígy mindazt, amit mondtunk és írtunk bármely tárgyról, bárhol és bármely helyen és bármely méltóságban, amelyben vagyunk és voltunk eddig, alávetjük az Egyház és utódaink állásfoglalásának.