FJ 891->

V. Kelemen pápa, 1305-1314

XV. egyetemes Zsinat Vienne-i Zsinat,  1311. október 16-1312. május 6.

[Ennek a zsinatnak az aktái nagyrészt elvesztek. V. Kelemen főként három célt tűzött a zsinat elé: (1) Ítélkezés a templomos lovagok fölött, akiket feloszlattak;
(2) a Szentföldnek nyújtandó segítség;
(3) az egyházfegyelem megújítása, különösen ami a kolduló rendek szegénységét illeti.
Mellesleg a spirituálisok dogmatikus tévedéseit is elvetették.
]

891-908: III. Ülés, 1312. május 6.

a) Az „Ad nostrum qui” kezdetű rendelkezés

[Az előzőekben már nem egy, Németországban tartott zsinaton a begárdok és a beginák közösségei eretnekség gyanújába keveredtek. Egyeseket az ún. „szabad lélek testvérei”-nek tanításai fertőztek meg (vö. a 866. ponttal).]

A begárdok és a beginák tévedései a tökéletesség állapotáról

{891} (1.) Hogy ebben a jelen életben az ember a tökéletességnek akkora és olyan fokozatát érheti el, hogy teljesen vétkezhetetlenné válik, és tovább a kegyelemben már nem haladhat előre, mert ahogy mondják: ha valaki mindig tökéletesedhetne, lenne olyan valaki, akit Krisztusnál is tökéletesebbnek találhatnánk.

{892} (2.) Hogy böjtölni nem kell az embernek, sem imádkozni, miután a tökéletesség ezen fokára eljutott; mivel akkorra az érzékiség olyan tökéletesen alá van vetve a léleknek és az értelemnek, hogy az ember szabadon megengedhet testének bármit, ami csak neki tetszik.

{893} (3.) Hogy azok, akik a tökéletesség és a lelki szabadság előbb említett fokán állnak, nincsenek alávetve az emberi engedelmességnek, és az Egyház semmilyen parancsa sem köti őket, mivel (ahogy állítják), „ahol az Úr Lelke van, ott szabadság van” (2Kor 3,17).

{894} (4.) Hogy az ember megszerezheti úgy a jelenben a tökéletesség minden foka szerinti végső boldogságot, ahogy azt a boldog életben fogja birtokolni.

{895} (5.) Hogy bármelyik értelmes természet önmagában, természeténél fogva boldog, és hogy a lélek nem szorul rá a dicsőség fényére, amely őt Isten látására és boldog élvezetére fölemelné.

{896} (6.) Hogy a tökéletlen ember sajátsága az, hogy erényes cselekedetekben gyakorolja magát, és a tökéletes lélek felszabadítja magát az erények alól.

{897} (7.) Hogy az asszony csókja – mikor arra a természet nem hajlik – halálos bűn; a testi aktus pedig – mikor arra a természet hajlik – nem bűn, különösen amikor kísértést szenved a gyakorlója.

{898} (8.) Hogy Jézus Krisztus Testének fölemelésére nem kell fölállni és nem kell neki tiszteletet adni, mivel azt állítják, hogy tökéletlenség volna, ha szemlélődésük tisztaságából és magasságából annyira alászállnának, hogy az Eucharisztia misztériumával vagy szentségével vagy Krisztus emberi szenvedésével kapcsolatban gondolkodnának valamiről.

{899} Minősítés: Mi a szent Zsinat jóváhagyásával ezt a szektát az előbb említett tévedésekkel együtt elítéljük, és teljesen elutasítjuk. Szigorúan megtiltjuk, hogy valaki a továbbiakban azokat tartsa, helyeselje vagy védje.

b) A „Fidei catholicae” kezdetű rendelkezés

[Petrus Johannes Olivi (Olieu) ferencesnek, a spirituálisok vezérének már 1274-ben alá kellett vetnie magát egy vizsgálatnak gyanúsnak tartott tanításai miatt az általános rendfőnök parancsára. Ennek az lett az eredménye, hogy vád alá helyezett műveit elégették. Végül írásairól hét párizsi magiszter alakított ki ítéletet 1282-1283-ban, akik 34 tételt bélyegeztek meg, mint „rosszul hangzókat” és „veszedelmeseket”, és 22. azokkal ellentétes tételt Péterrel aláírattak. Ő 1298-an meghalt, megvallva az Egyház iránti leghívebb ragaszkodását. De a vélekedéseiről való vita egyáltalán nem ült el, mígnem a Vienne-i Zsinat befejezte a pápai udvarnál 1309-ben elkezdett eljárást.]

Petrus Johannes Olivinek tulajdonított tévedésekre adott válasz

{900} (Krisztus két természete) A katolikus hit alapjához erősen ragaszkodva, aminek a helyébe, az apostol tanúsága szerint, senki sem állíthat más t[1Kor 3,11], az Anyaszentegyházzal együtt nyíltan megvalljuk, hogy Isten Egyszülött Fia, aki mindenben, amiben az Atyaisten létezik, az Atyával együtt öröktől fogva szubzisztál, felvette a mi természetünk egyesült részeit, amelyek révén Ő, aki önmagában valóságos Istenként létezik, valóságos ember lett, ti. szenvedőképes emberi testet és értelmes, vagyis gondolkodó lelket vett magára, amely magát a testet igazán, önmaga révén és lényegileg átjárja az időben a szűzi nászszobában, hüposztáziszának és személyének egységére.

{901} (Krisztus oldalsebe) És hogy ebben a magára vett természetben maga az Isten Igéje mindenki üdvösségének érdekében nemcsak azt akarta, hogy keresztre feszítsék és azon meghaljon, hanem miután már kiadta lelkét, elviselte, hogy az oldalát lándzsa döfje át, hogy a víz és a vér innen kiömlő árjából jöjjön létre az egy, szeplőtlen és szűz Anyaszentegyház, Krisztus jegyese, miként az első ember oldalából álmában lett kiformálva Éva a vele való házasságra, hogy így az első és régi Ádám megkülönböztetett alakjának, aki az apostol szerint a „jövő előképe” (Róm 5,14), a mi új Ádámunkban, azaz Krisztusban megjelenő igazság feleljen meg.

Mondom, ez az az igazság, amelyet ama hatalmas sasnak a tanúbizonysága erősít meg, amelyet Ezekiel próféta látott, s amely túlszárnyalja a többi evangélistát jelképező állatokat, ti. Szent János apostol és evangélista tanúsága, aki ennek a szent eseménynek a történetét előadja evangéliumában, és ennek rendjét is elmondja: „Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt ki belőle. Aki látta, az tanúságot tett róla és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.” (Jn 19,33 sk.).

Mi tehát erre a nagyszerű tanúságra és a szent Atyáknak és tanítóknak közös véleményére irányítjuk figyelmünket apostoli megfontolásunkban – amelyre kizárólag tartozik ezeket kijelenteni – s a szent Zsinat jóváhagyásával kijelentjük, hogy az előbb említett János apostol és evangélista megtartotta a dolgok helyes rendjét az előbbiekre vonatkozóan, amikor elmondja, hogy Krisztus „már halott volt, amikor egy katona megnyitotta az oldalát”.

{902} (A lélek mint a test formája) Továbbá minden tant vagy meggondolatlan ill. kétséget okozó álláspontot, amely szerint az eszes vagy értelmes lélek szubsztanciája nem lenne valóban és önmaga által az emberi test formája, mint téves és a katolikus hit igazságára nézve ártalmas tanítást, a nevezett szent Zsinat jóváhagyásával elvetünk. És határozatot hozunk, hogy mindenki számára ismert legyen a hamisítatlan hit igazsága, és hogy elzárjuk az összes téves tanítás előtt a szabad utat (nehogy titokban belopódznak): ha tehát bárki mostantól fogva azt merészeli állítani, védeni vagy makacsul kitart amellett, hogy az eszes és értelmes lélek nem formája önmaga által és lényegileg az emberi testnek, azt mint eretneket kell számon tartani.

{903} (A keresztség hatása) Ez az egyetlen keresztség az összes megkereszteltet Krisztusban oly módon szüli újjá – miként mindenkinek híven meg kell vallania, hogy egy Isten és egyetlen hit van – hogy hisszük, hogy a vízben, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében kiszolgáltatott keresztség mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek általánosan az üdvösség tökéletes orvossága.

{904} De ami a gyermekek keresztségének hatását illeti, akadnak bizonyos teológus doktorok, akiknek ellentmondó véleményeik voltak; némelyek közülük azt mondják, hogy a keresztség ereje által ugyan a gyermekek bűne megbocsátást nyer, de kegyelmet nem kapnak, – mások ellenben azt állítják, hogy a gyermekeknél a keresztségben a bűn is megbocsátást nyer, az erények és a formát adó kegyelem is beléjük öntetik habitus gyanánt, mégha abban az időben nem is gyakorolják ezeket. Mi pedig, Krisztus halálának általános hatékonyságára figyelve, amely egyenlőképpen jut el minden megkeresztelthez a keresztség révén, a Szent Zsinat jóváhagyásával úgy ítéltük, hogy a második véleményt kell választanunk, amely azt mondja, hogy mind a gyermekek, mind a felnőttek a keresztségben elnyerik a formát adó kegyelmet és az erényeket; mert ez a vélemény a valószínűbb, és a szentek kijelentéseivel, valamint a teológia modern doktorainak véleményeivel inkább egybehangzó és megegyező.

c) Az „Ex gravi ad Nos” kezdetű rendelkezés

Az uzsora

{906} (2. §.)… Ha valaki abba a tévedésbe esne, hogy makacsul azt merészeli állítani, az uzsora szedése nem bűn, elrendeljük, hogy őt mint eretneket kell megbüntetni.

d) Az „Exivi de paradiso” kezdetű rendelkezés

[Ez a bulla mérsékletre inti a Kisebb Testvéreket, akik arról vitáztak, hogy hogyan kell Szent Ferenc III. Honorius pápa által megerősített regulájának megfelelően (6. fej.) minden – mind közösségi, mind egyéni – tulajdont elutasítani, kivéve a dolgok egyszerű „használatát”. Először is feddésben részesül Petrus Johannes Olivi, aki a szerzetesi szegénység spirituális koncepcióját védte (egy kiadatlan művében): „Eretnek dolog azt mondani, hogy az evangélium szegénység fogadalma nem foglalja magába a szegényes tárgyhasználatot.”]

Tévedés a ferences szegénységi fogadalom kötelező erejéről

{908} … Nem kevéssé aggályos kérdés ütötte fel a fejét a testvérek között, ti.: vajon a regulára tett fogadalmuk következtében kötelezve vannak-e a szigorú és szűkös, más néven szegényes tárgyhasználatra, mert egyesek … azt mondják, hogy amiként a dolgok birtoklását illetően fogadalmuk szerint a legszigorúbb lemondást választják, ugyanígy azok használatát illetően is a legnagyobb szigorúság és szegénység van számukra előírva; mások, ellenkezőleg, azt állítják, hogy szerzetesi fogadalmuk nem kötelezi őket semmiféle olyan szegényes tárgyhasználatra, ami nincs kifejezetten benne a regulában, jóllehet a mértékletességnek megfelelően mérsékelt használatra vannak kötelezve, mégpedig illendőségből még inkább, mint a többi keresztények. Gondoskodni akarván az előbb mondott testvérek lelkiismeretének nyugalmáról…, tehát nyilatkozatképpen azt mondjuk, hogy a Kisebb Testvérek a regulára tett fogadalmuk következtében arra a szigorú, más néven szegényes tárgyhasználati gyakorlatra vannak kötelezve, amelyet a regulájuk tartalmaz, és a kötelezettség olyan módja szerint, ahogyan a mondott gyakorlatot a regula tartalmazza vagy rájuk rója. Vakmerőnek és merésznek ítéljük azonban azt mondani, amit egyesek állítanak, ti. hogy eretnek dolog azt tartani: az evangéliumi szegénység fogadalma magába foglalja vagy nem foglalja magába a szegényes tárgyhasználatot – úgy ítéljük, merész és megfontolatlan.

XXII. János pápa, 1316-1334

910-916: A „Gloriosam Ecclesiam” kezdetű rendelkezés, 1318. január 23.

[A Kisebb Testvérek, aszerint, amint Szent Ferencnek a dolgok szegényes használatáról szóló szabályát enyhébben vagy merevebben értelmezték, két ágra szakadtak, a „konventuálisok”-ra (akik megengedik a közös tulajdont, a biztos jövedelmeket, az ingatlan javakat) és „spirituálisok”-ra (akik mindezt elvetik). Egyes spirituálisok ( „lelkiek”) V. Celesztin pápa pártfogásával az 1294. évben a szerzetesi közösségből teljesen kilépve saját kongregációt alapítottak, akiket „szegény remetéknek”, népiesen „Fraticelli” ( testvérkék)-nek is neveztek. V. Celesztin rendeleteit VIII. Bonifác1295-ben érvénytelenítette, így a remeték a függetlenség jogától meg lettek fosztva. De nem akartak újra egyesülni a Kisebb Testvérek Rendjével ( O.F.M.), V. Kelemen és XXII. János hiába tett kísérletet ennek előmozdítására. Regulájukat és annak szigorúbb értelmezését magával az evangéliummal azonosították, ezért XXII. Jánost, aki néhány enyhítést engedélyezett, az evangélium ellenségének tartották, aki ezért meg van fosztva minden joghatósági és egyházi rendbéli hatalmától. Tévedéseiket legalább részben Petrus Johannes Olivi egy írásából merítették, amelyet a pápa 1326-ban el is ítélt.]

Az Egyházról és a szentségekről a „Fraticelli”-k ellen

{910} 12. §. …A vakmerőség és az istentelenség előbb megnevezett fiai, amint a hitelt érdemlő jelentésben áll, olyan szellemi sivárságba süllyedtek, hogy a keresztény hit legkiválóbb és legüdvösebb igazságával szemben alkotnak istentelen ellenvéleményt, az Egyház tiszteletreméltó szentségeit megvetik, és a Római Egyház dicsőséges primátusára, hogy lábbal tapodják, a hirtelen vak düh támadásával rontanak rá, hogy az összes nemzeteknél hitelét rontsák.

{911} (1) 14. §. Tehát az első tévedés, amely ezeknek a homályos műhelyéből előtör, két egyházat eszel ki. Az egyik a testi, amelyet gazdagság terhel, amelyben túlárad a gazdagság, amelyet bűnök szennyeznek be; ezen a római püspök és más alacsonyabb rangú vezetők uralkodnak. A másik a lelki, becsületessége miatt tiszta, erényekkel ékes, amelyet szegénység övez, amelybe csak egyedül ők és társaik tartoznak bele; ezen ők is uralkodnak a „lelki” élet érdeme alapján, ha ugyan hitelt lehet adni e hazugságoknak. …

{912} (2) 16. §. A második tévedés, amely az előbb mondott felfuvalkodottaknak a lelkiismeretét szennyezi, nagy hangon hirdeti, hogy az Egyház tiszteletreméltó papjai és más szolgálattevői annyira híjával vannak a joghatósági és az egyházi rendi hatáskörnek, hogy sem ítéletet nem hozhatnak, sem a szentségeket létre nem hozhatják, sem az alájuk rendelt népet nem világosíthatják fel, vagy nem taníthatják, mert azt találják ki róluk emezek, hogy minden egyházi hatalomtól meg vannak fosztva akikről azt látják, hogy nem részesei az ő hűtlenségüknek: mivel, amint a lelki élet szentsége, úgy a tekintélyi hatalom is csak egyedül náluk marad meg állandó jelleggel (így képzelődnek); ebben a tekintetben a donatisták tévedését követik. …

{913} (3) 18. §. Harmadik tévedésükben a valdiak cinkosai, mivel ők is és azok is azt állítják, hogy semmi esetre sem lehet esküdni, és tantételként állítják, hogy halálos bűnnel szennyeződik be és büntetést érdemel, akivel megtörténik, hogy eskü kötelezi. …

{914} (4) 20. §. Ezeknek az istenteleneknek a negyedik káromlása az előbb mondott valdiak mérgezett forrásából tör elő, ti. azt eszeli ki, hogy azok a papok, akiket ugyan szabályszerűen és törvényesen, az Egyház által előírt alakiságok szerint szenteltek fel, ha mégis bármilyen bűn terheli őket, nem hozhatják létre és nem szolgáltathatják ki az egyházi szentségeket. …

{915} (5) 22. §. Az ötödik tévedés annyira vakká teszi ezeknek az embereknek az eszét, hogy azt állítják, Krisztus evangéliuma, ami eddig (ahogyan ők képzelődnek) el volt rejtve, sőt teljesen el volt törölve, ebben az időben pont bennük teljesedett be. …

{916} 24. §. Azt mondják, sok más van, amelyet ezek a vakmerő emberek a házasság tiszteletreméltó szentsége ellen fecsegnek, sok képzelgésük van, amelyet az idők folyásáról és a világ végéről, sok, amelyet az Antikrisztus eljöveteléről – amely állításuk szerint már szinte a küszöbön áll – siralmas hazudozással terjesztenek a nép között. Mindezt, mivel részben eretneknek, részben esztelennek, részben meseszerűnek találtuk, úgy véljük, inkább szerzőikkel együtt el kell ítélni, mintsem írásba foglalva ismertetni vagy megcáfolni.

921-924: A „Vas electionis” kezdetű rendelkezés, 1321. július 24.

[Abban a vitában, amely a kolduló szerzetesek gyóntatási engedélyének kiterjedési körét érintette, Johannes de Polliaco (Poully), a Párizsi Egyetem doktora, a plébánosok érdekeit szélsőségesen védelmezte, ezért az avignoni pápai kúriánál bevádolták. Tévedésének hátterében hamis egyházfelfogás állt. Tételeit elítélték, lásd az alábbiakban, de azokat visszavonta.]

Johannes de Polliaco tévedései a gyóntatási joghatóságról

{921} (1) Hogy akik az általános gyóntatási engedéllyel rendelkező testvéreknek gyóntak meg, kötelesek ugyanazokat a bűnöket, amelyeket meggyóntak, ismét meggyónni saját papjuknak.

{922} (2) Hogy mivel érvényben van az „omnis utriusque sexus” [mindenki mindkét nemből] kezdetű határozat, amelyet az egyetemes zsinat alkotott (a IV. Lateráni Egyetemes Zsinat, l. a FJ 812. pontot), a római pápa nem teheti meg, hogy a plébániai híveknek ne legyen kötelező egyszer az évben meggyónni összes bűneiket saját papjuknak, akiről azt mondja a zsinat, hogy ő a plébánia gondviselője; sőt Isten sem tudná ezt tenni, mivel – amint a zsinat mondta – ez ellentmondást foglal magába.

{923} (3) Hogy a pápa nem adhat általános gyóntatási hatalmat, sőt Isten sem engedheti, hogy aki meggyónt egy általános engedéllyel rendelkezőnek, ne legyen köteles ismét gyónni saját papjának, akit a zsinat (ahogy az előbb hivatkoztunk rá) a plébánia gondviselőjének mond.

{924} (Minősítés: ) … Megbizonyosodtunk, hogy az előbbi szakaszok nem józan, hanem nagyon veszélyes és az igazsággal ellentétes tanítást tartalmaznak. Ezeket az összes szakaszokat… Joannes magiszter … visszavonta. … Az összes szakaszokat és bármelyiket közülük, mint hamisakat és téveseket és az egészséges tanítástól eltérőket apostoli tekintélyünkkel, testvéreink tanácsára, elítéljük és elvetjük…, megerősítve, hogy az ezekkel ellentétes tanítás igaz és katolikus. …

925-926: A „Nequaquam sine dolore” kezdetű levél az örményeknek, 1321. november 21.

[Az idézett szöveg majdnem egészében csak ismétlése a 857-858 pontban sorolt szövegrészletnek Michael Palaeologus császár hitvallásából; figyelemre méltó azonban a hozzáadott helyhatározó: „és különböző helyeken”, ez ugyanis az ún. „limbos”-t is jelenti.]

Az elhunytak sorsa

{925} (Azt tanítja a Római Egyház) … hogy azoknak a lelkét, akikre a keresztség szentségének a felvétele után a bűnnek semmilyen szégyenfoltja sem ragadt, és azokat a lelkeket is, akik miután beszennyeződtek, akár még testben élve tisztultak meg, akár miután testükből kiléptek, tüstént befogadják a mennybe.

{926} Azoknak a lelkei pedig, akik halálos bűnben vagy csak az eredeti bűnben halnak meg, tüstént a pokolra szállnak, mindazonáltal különböző helyeken és különböző büntetésekkel lesznek megbüntetve.

930-931: A „Cum inter nonnullos” kezdetű rendelkezés 1323. november 12.

[Azt a tételt, amelyet ez a bulla elítél, először az inkvizíció bélyegezte meg mint eretneket 1321-ben. Ez ellen a minősítés ellen a pápához fellebbeztek, hivatkozva III. Miklós pápa egy rendeletére, 1279-ből, ahol a következők olvashatók: „Azt mondjuk, hogy bármilyen dolog tulajdonba vételének Istenért való ilyen nemű elutasítása mind egyeseknél, mind közösségben érdemszerző és szent; ezt tanította szóval és erősítette meg példájával Krisztus is, aki megmutatja a tökéletesség útját”. Krisztus és a Kisebb Testvérek evangéliumi és tökéletes szegénységéről keletkezett igen éles vitában XXII. János pápának több megnyilatkozása született; ezek között az alábbiakban idézett bulla dogmatikai jellegével tűnik ki.]

A spirituálisok tévedése Krisztus szegénységéről

{930} Gyakran megtörténik egyes teológiai tanárok körében, hogy kétségbe vonják, vajon eretnekségnek kell-e tartani, ha valaki makacsul azt állítja, hogy a mi Megváltónk és Urunk Jézus Krisztus és az ő apostolai közösen sem, és külön-külön sem birtokoltak semmit sem; és erről a felvetésről különböző és ellentétes dolgokat gondolnak. Mi ennek a huzavonának véget kívánunk vetni. A nevezett makacs állítás kifejezetten ellentmond a Szentírásnak, amely a legtöbb helyen azt állítja, hogy ők némely dolgot birtokoltak; magáról a Szentírásról pedig, amely minden esetben az igaz hit egyes tételeinek a próbaköve, nyíltan feltételezi, hogy a fentiekre vonatkozóan a hazugság kovászát tartalmazza; és ebből az következik, hogy a Szentírás hitelét teljesen semmissé, a benne lévő katolikus hitet viszont kétessé és bizonytalanná teszi, hiszen megfosztja bizonyító erejétől. Ezért testvéreink tanácsára kinyilvánítjuk ezzel az általános rendelettel, hogy a fenti állítást a továbbiakban úgy kell értékelni, mint ami téves és eretnek.

{931} Másfelől (eretnekség) a jövőben makacsul azt állítani, hogy Megváltónkat – akiről az előbb szóltunk –, és az ő apostolait egyáltalán nem illeti meg a jog, hogy használják azokat a javakat, amelyeket a Szentírás tanúsága szerint birtokoltak; s arra sem volt joguk, hogy azokat eladják vagy elajándékozzák, vagy ezek révén más dolgokat szerezzenek be, – holott a Szentírás tanúsítja, hogy az előbb felsorolt dolgokat ők mégiscsak megtették, ill. kifejezetten feltételezi, hogy ők megtehették. Minthogy ez az állítás nyilvánvalóan korlátozza az ő cselekedeteiket és javaik használatát, ezért a fentiekre vonatkozóan nem jogos állítás: ilyet mindenképpen bűn elgondolni Megváltónknak, az Isten Fiának a szükségleteiről, cselekedeteiről vagy tetteiről. Ez a Szentírással is ellentétes, és a katolikus tanításra ártalmas, ezért kinyilvánítjuk, hogy magát a fenti makacs állítást, testvéreink tanácsára, ezentúl méltán tévesnek és eretneknek kell értékelni.

941-946: A „Licet iuxta doctrinam” kezdetű rendelkezés, Worcester püspökének, 1327. október 23.

[Ez a bulla lesújtott a szélsőséges királyelvűség azon tévedéseire, amelyeket a XIV. század nagyon híres könyve, a „Defensor pacis” (= a béke védelmezője) tartalmazott. Ennek szerzője Marsilius Patavinus (Padovai Marsilius) párizsi magiszter, aki művét 1324-ben fejezte be, és 1326-ban publikálta. Kérdéses, hogy Johannes de Janduno is közreműködött-e a könyv megírásában. A bulla tételei nem szó szerint, hanem csak értelem szerint sorolják fel az egyes tévedéseket.]

Marsilius Patavinus tévedései az Egyház alkotmányáról

{941} (1) Hogy azt, amit Krisztusról olvasunk Szent Máté evangéliumában (17,26), hogy ő maga is adót fizetett a császárnak, amikor odaadatta azoknak a hal szájából kivett pénzérmét, akik egy kétdrachmást kértek, ezt nem leereszkedő bőkezűségből tette, hanem mert a kötelesség kényszerítette. (Ebből a bulla Marsilius észjárását követve így következtet:) Hogy az Egyház összes világi javai alá vannak vetve a császárnak, aki azokat úgy fogadhatja el, mint sajátját.

{942} (2) Hogy Szent Péter apostolnak nem volt több tekintélye, mint ami más apostoloknak, és nem volt a feje a többi apostolnak. Ugyanígy, hogy Krisztus senkit nem hagyott hátra az Egyház fejeként, és senkit nem tett meg helytartójának.

{943} (3) Hogy a császárra tartozik a pápát rendreutasítani, kinevezni és hivatalától megfosztani, valamint büntetni.

{944} (4) Hogy az összes papok, akár a pápa legyen az, akár érsek, akár egyszerű pap, Krisztus intézkedése folytán egyenlő tekintéllyel és  jog-hatósággal rendelkeznek. (De hogy az egyiknek több van mint a másiknak, ez aszerint van, hogy a császár többet vagy kevesebbet engedélyezett, és amint megengedte, ugyanúgy vissza is vonhatja.)

{945} (5) Hogy a pápa vagy az egész Egyház együttvéve egyetlen embert sem, bármennyire is vétkes, nem büntethet meg kényszerítő büntetéssel, hacsak ezt meg nem engedi a császár.

{946} (Minősítés: ) Kinyilvánítjuk ítéletünket, mely szerint a felsorolt szakaszok … mivel azok a Szentírással ellentétesek, és ártalmasak a katolikus hitre, eretnekek, vagy eretnekség ízűek és tévesek, ugyancsak a megnevezett Marsilius és Joannes is nyilvános és megbélyegzett eretnekek, sőt főeretnekek.