FJ 850 ->

Boldog X. Gergely pápa, 1271-1276

XIV. egyetemes zsinat II. Lyoni Zsinat,  1274. május 7. – július 17.

[Többek között a görögök úniójáról tárgyalt. Elvetette azt a vádat, mintha a Római Egyház tanítása szerint az Atya és a Fiú két megkülönböztetett származtatója lenne a Szentléleknek. A IV. ülésszakon felolvasták a pápa előtt Michael Palaeologus görög császár hitvallását. Ehhez a formulához ragaszkodott VI. Orbán pápa is 1385-ben az Egyházba visszatérő görögök vonatkozásában.]

850: II. Ülés, 1274. május 18.: rendelkezés a Legfőbb Háromságról és a katolikus hitről

A Szentlélek származása

{850} Őszinte és odaadó hitvallással jelentjük ki, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól, nem mint két lételvtől, hanem mint egytől, nem két leheléssel, hanem egyetlen leheléssel származik öröktől fogva. Mostanáig ezt vallotta, hirdette és tanította, állhatatosan ezt őrzi, hirdeti, vallja és tanítja a szentséges Római Egyház, az összes hívők anyja és tanítója. Ezt tartja az igazhitű atyák és egyháztanítók változatlan és igaz meggyőződése, mind a görögöké, mind a latinoké. Mivel azonban némelyek az előbb említett, megcáfolhatatlan igazság nem tudása miatt különböző tévedésekbe estek, szeretnénk lezárni az ilyen tévedések előtt az utat, ezért a szent Zsinat egyetértésével elítéljük és elvetjük azokat, akik tagadni merészelik, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól öröktől fogva származik; vagy meggondolatlan vakmerőséggel azt állítják, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól, mint két lételvtől származik, nem mint egytől.

851-861: IV. Ülés, 1274. július 6.: Michael császár levele Gergely pápának

Michael Palaeologus császár hitvallása

{851} Hiszünk a Szentháromságban, az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben, a mindenható egy Istenben. Hisszük, hogy a Háromságban az egész istenség egylényegű és azonos a szubsztanciája egyképpen örök és egyképpen mindenható, hogy egy akarata, egy hatalma és egy méltósága van, hogy minden teremtménynek az alkotója, hogy tőle, benne és általa van minden az égen és a földön, a látható és a láthatatlan, a testi és a szellemi létezők. Hisszük, hogy a Háromságban mindegyik személy az egyetlen igaz, teljes és tökéletes Isten.

{852} Hisszük, hogy az, aki maga az Isten Fia, az Isten Igéje, öröktől fogva született az Atyától, hogy vele egy szubsztanciájú, hogy egyképpen  mindenható, hogy istensége szerint mindenben egyenlő az Atyával, az időben pedig a Szentlélek erejéből és a mindenkor Szűz Máriától értelmes lélekkel született. Két születése van, az egyik örök születése az Atyától, a másik időbeli születése anyjától. Hisszük, hogy valóságos Isten és valóságos ember, hogy mindkét természete tökéletes, és a sajátja, hogy Istennek egy és egyetlen, nem örökbefogadott és nem elképzelt Fia, hogy két természetből van, ill. két természete van, isteni és emberi, amelyet egyetlen személyben birtokol, hogy istensége szerint szenvedhetetlen és halhatatlan, de embersége szerint értünk és a mi üdvösségünkért valóságos testi szenvedéssel szenvedett, meghalt és eltemették, és leszállt az alvilágba, de a harmadik napon valóságos testében támadt föl a halottak közül, föltámadása után a negyvenedik napon azzal a testével, melyben feltámadt és lelkével fölment a mennybe, és az Atya jobbján ül. Onnan fog eljönni, hogy megítélje az élőket és holtakat, és mindenkinek megfizessen tettei szerint, akár jót cselekedett, akár rosszat.

{853} Hiszünk a Szentlélekben is, aki teljes és tökéletes és valóságos Isten, aki az Atyától és a Fiútól származik, aki az Atyával és a Fiúval egy-szubsztanciájú és egyenlő mindenhatóságban, örökkévalóságban és mindenben. Hisszük, hogy ez a Szentháromság nem három Isten, ha-nem az egyetlen, mindenható, örök, láthatatlan és változhatatlan Isten.

{854} Hisszük, hogy a szent, katolikus és apostoli Egyház az egyetlen igaz Egyház, amelyben megvan az egy szent keresztség és minden bűn valóságos bocsánata. Hisszük még ennek a testnek a valóságos föltámadását is, amelyben most élünk, és az örök életet. Azt is hisszük, hogy az Új- és Ószövetségnek, a Törvénynek, a Próféták és az apostolok könyveinek ugyanaz a szerzője: az Isten és mindenható Úr.

{855} Ez az igaz katolikus hit, és a fenti cikkelyekben ehhez ragaszkodik és ezt hirdeti a szentséges Római Egyház. De a különféle téves nézetek miatt, amelyeket egyesek tudatlanságból, mások gonoszságból vezettek be, kimondja és hirdeti, hogy azokat, akik a keresztség után bűnbe esnek, nem kell újrakeresztelni, hanem őszinte bűnbánattal elnyerik bűneik bocsánatát.

{856} Ha pedig bűneiket őszintén megbánva, szeretetben halnak meg, mielőtt elkövetett bűneikért és mulasztásaikért a bűnbánat méltó gyümölcseivel elégtételt adtak volna, lelkük a purgatóriumi vagy megtisztító szenvedésekben tisztul meg a halál után úgy, amint ezt nekünk János testvér magyarázta. Ezeknek a szenvedéseknek az enyhítésére javukra szolgál az élő hívek közbenjárása is, vagyis a szentmise áldozatok, az imádságok, az alamizsna és az irgalmasság egyéb cselekedetei, amelyeket a hívek fel szoktak ajánlani a többi hívőkért az Egyház szokása szerint.
Azoknak a lelkét, akikre a szent keresztség fölvétele után nem ragadt a bűnnek semmiféle foltja sem, és azokét, akik miután beszennyeződtek, akár testben élve tisztultak meg, akár – mint az előbb említettük – akkor, amikor testükből kiléptek, mindjárt befogadják a mennybe.

{858} Azoknak a lelkei, akik halálos bűnben vagy csupán az áteredő bűnben halnak meg, mindjárt a pokolba jutnak, de nem egyenlő büntetést fognak elszenvedni.

{859} Ugyanez a szent Római Egyház erős hittel és megbízhatóan tanúsítja, hogy ezenkívül az ítélet napján is minden ember testében fog megjelenni Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjon saját cselekedeteiről. (vö. Róm 14,10 sk).

{860} Ugyanez a szent Római Egyház tartja és tanítja, hogy hét egyházi szentség van, éspedig egyik a keresztség, amelyről fentebb már szóltunk, aztán a bérmálás szentsége, amelyet a püspök kézfeltétellel szolgáltat ki, krizmával megkenve az újjászületetteket, a bűnbánat, a következő azután az Oltáriszentség, aztán az egyházi rend, aztán a házasság, aztán az utolsó kenet, amelyet szent Jakab tanítása szerint a betegeknek adnak föl. Ugyanez a római Egyház az Oltáriszentséghez kovásztalan kenyeret használ, azt tartja és tanítja, hogy ebben a szentségben a kenyér valóban átlényegül a mi Urunk Jézus Krisztus testévé és a bor az ő vérévé. A házasságról pedig azt tartja, hogy nincs megengedve, hogy egy férfinak egyszerre több felesége legyen, sem hogy egy asszonynak több férje. De ha a törvényes házasság a házastársak egyikének halála folytán felbomlik, megengedettnek mondja a második, továbbá ezt követően a harmadik házasságot is, ha valamilyen okból más kánoni akadály nem áll az útjában.

{861} Maga a szent Római Egyház a legfőbb és teljes primátust és elsőbbséget birtokolja az egész katolikus Egyház felett; és őszintén és alázatosan ismeri fel, hogy ezt a primátust a teljhatalommal együtt ő magától az Úrtól kapta Szent Péternek, az apostolok fejedelmének avagy elöljárójának a személyében, akinek a római pápa az utódja. És miként minden egyébnél fontosabbnak tartjuk a hit igazságának védelmét, így ha vala-milyen kérdés támad a hitet illetően, az ő ítéletével kell azt eldönteni. A Római Egyházhoz fellebbezhet bárki, akit az egyházi ítélőszékre tartozó nyomasztó ügyekben vádoltak meg. És minden ügyben, ami egyházi vizsgálatot igényel, az ő ítéletéhez lehet folyamodni. Az összes egyházak neki vannak alávetve, s ezeknek az elöljárói engedelmességet és tiszteletet tanúsítanak iránta. Oly módon van meg nála a hatalom teljessége, hogy megosztja a gondot a többi egyházzal; közülük sokat, és különösen a pátriárkák helyi egyházait ugyanaz a Római Egyház különböző ki-váltságokkal tüntetett ki, a maga előjogait azonban mind az egyetemes zsinatokon, mind más ügyekben mindig sértetlenül megőrizte.

VIII. Bonifác pápa, 1294-1303

866: A „Saepe sanctam Ecclesiam” kezdetű bulla, 1296. augusztus 1.

[Világiak álmisztikus egyesületeiről van itt szó, akik magukat az „új lélekről” elnevezett testvéreknek is hívták. A legszélsőségesebb kvietizmust vallották, amellyel veszélybe került az is, hogy az Egyháznak alávessék magukat. Nagy Szent Albert „Determinatio” című művében – 1260-62 körül – részletesen ismerteti tanaikat; ő 97 ilyesfajta tévedést sorol fel, amelyeket az augsburgi egyházmegyében lelt fel.]

A „szabad lélek testvérei” nevű világi szekta tévedései

{866} Arról értesültünk ugyanis, hogy néhány személy, még nők is, a szent katolikus Egyház ellen támadt, és olyan tantételeket adnak elő, hogy rendelkeznek a kötés és az oldás kulcsaival, bűnbevallásokat hallgatnak meg, és feloldoznak a bűnöktől, nemcsak nappali, hanem éjjeli gyűléseket is tartanak, amelyeken az elhajlásaikról tanácskoznak, … és igét hirdetni merészelnek; az egyháziak hajkoronájával az Egyház szertartásával ellentétben visszaélnek, és azt hazudják, hogy ők a Szentlelket adják kézrátételük által; és hogy egyedül Istennel szemben kell engedelmességet tanúsítani, és mással szemben nem, legyen az bármilyen állapotú, méltóságú vagy állású. Azt is állítják, hogy hatékonyabbak azok az imádságok, amelyeket egész testükben ruhátlanul ajánlanak fel; … és tagadják, hogy a mondott szent Egyházban megvan a kötés és az oldás hatalma. … Ezért kijelentjük, hogy ez a szekta … el van ítélve és eretnek.

868: Az „Antiquorum habet” kezdetű bulla, 1300. február 22.

[Ezzel a bullával lett kihirdetve először a jubileumi „szentév”, amellyel teljes búcsú volt összekötve. Az összes büntetéseknek, amelyeket a bűnökért kell elszenvedni, ez az elengedése, nem volt teljes mértékben újdonság: már a Clermonti Zsinat, amelyet 1095-ben II. Orbán hívott össze, határozatot hozott, hogy bárkinek, aki „egyedül vallásos tiszteletből, nem méltóság elnyerése vagy pénzszerzés végett, Isten Egyházának megszabadítása végett Jeruzsálembe zarándokolt, azt az utat számítsák be teljes elégtétel gyanánt”.]

A búcsúk

{868} A régiek valósághű elbeszélésében az áll, hogy akik felkeresték az apostolok fejedelmének tiszteletreméltó bazilikáját, amely a Városban van, azoknak a bűnökért járó büntetés tetemes elengedését engedélyezték. Mi tehát … az ilyenfajta engedményeket és búcsúkat együtt és külön-külön érvényesnek és üdvösnek tartjuk és ezeket apostoli tekintélyünkkel megerősítjük és jóváhagyjuk. … Mi, a mindenható Isten irgalmasságából, és az Ő apostolainak érdemeiben s tekintélyében bízva, testvéreink tanácsára és az apostoli hatalom teljességével mindenkinek, … akik ezeket a bazilikákat tisztelettel felkeresik, valódi bűnbánatot tartanak és meggyónnak, … a jelen és az ilyen jellegű bármelyik elkövetkező századik évben bűneiknek nemcsak teljes és bőségesebb, hanem a lehető legteljesebb bocsánatát fogjuk engedélyezni és engedélyezzük. …

870-875: Az „Unam sanctam” kezdetű bulla, 1302. nov. 18.

[Ez a bulla a pápa és IV. Fülöp francia király közti éles vita nyomán keletkezett; a vita a királynak az egyháziak világi javait érintő jogairól folyt. A bulla látszólag korlátlan és közvetlen hatalmat tulajdonított a római pápának a királyokkal szemben még a világi ügyek tekintetében is – vagy legalább is így fogták fel – ezért nagyon sok emberben megütközést keltett. Hiába keressük benne azt a megkülönböztetést, amelyet maga VIII. Bonifác 1302. júniusában még úgy fejezett ki a francia király követei jelenlétében, hogy a király mint bármelyik másik hívő a pápa lelki hatalmának csupán a „bűnösség” vonatkozásában van alávetve; a pápa ugyanitt kijelentette, hogy semmiben nem akarja jogtalanul magáévá tenni a király joghatóságát. A bullában nem szerencsés a két kard elméletére való hivatkozás, mely arra szolgál, hogy alátámassza a pápa jogát a világi hatalom alávetésére. Egyedül a végső kijelentés számít dogmatikai meghatározásnak (875. pont); ennek a lelki kormányzásra leszűkített értelmezése előre veti árnyékát már a bulla kezdetén, ahol az Egyháznak az üdvösségre való szükségességéről van szó (870. pont). A bulla szigorúságát később V. Kelemen 1306-ban enyhítette, dogmatikai nézetét pedig az V. Lateráni Zsinat 1516-ban megerősítette.]

Az egyetlen Egyház

{870} Hitünk sürgetése arra késztet minket, hogy higgyük és valljuk az egy, szent, katolikus és ezenkívül apostoli Egyházat; mi ebben szilárdan hiszünk, és kertelés nélkül megvalljuk; rajta kívül sem üdvösség nincs, sem bűnbocsánat… egy titokzatos testet jelenít meg, amely testnek Krisztus a feje, Krisztusnak pedig az Isten. Az Egyházban „egy az Úr, egy a hit és egy a keresztség” (Ef 4,5). Mert a vízözön idején egy volt Noé bárkája, amely az egy Egyháznak volt az előképe; a bárka egyetlen méret alapján lett elkészítve, valamint egy kormányosa és parancsnoka volt, ti. Noé; azt olvassuk, hogy a bárkán kívüli összes földi élőlények elpusztultak.

{871} Az Egyházat pedig mint egyetlent is tiszteljük, ahogyan az Úr mond-ja a Prófétánál: „Mentsd meg lelkemet, Istenem, a hajítódárdától, és egyetlenemet a kutyák karmai közül” (Zsolt 21,21). Ugyanis a lelkéért, azaz saját magáért imádkozott, együtt a főért és a testért, amely testet egyetlennek, mint Egyházat nevezett meg, az Egyház Jegyese, hite szentségei és szeretete egysége miatt. Ez az Úrnak ama „varratlan köntöse” (Jn 19,23), amelyet nem daraboltak fel, hanem kisorsoltak.

{872} Az egy és egyetlen Egyháznak tehát egy teste van, egy feje, nem két feje mint egy torzszülöttnek, ti. Krisztus és Péter, Krisztus helytartója, ill. Péter utódja, mivel az Úr magának Péternek mondta: „Legeltesd juhaimat” (Jn 21,17). Az „enyéimet”, mondta, éspedig általánosan, nem egyedileg ezt vagy amazt: ezen azt értjük, hogy az összeset rábízta. Te-hát akár a görögök, akár mások mondják azt, hogy nincsenek Péterre és utódaira bízva, akkor ezzel bevallják, hogy ők nem lehetnek Krisztus juhai közül valók, mert az Úr azt mondja Jánosnál: „egy az akol, egy és egyetlen a pásztor” (Jn 10,16).

Az Egyház lelki hatalma

{873} Az evangélium mondatai világosítanak fel minket arról, hogy az Egyház imént említett hatalmában két kard van, ti. egy lelki és egy evilági. … Mindkét kard tehát az Egyház hatalmában van, ti. a lelki és az anyagi. Mégpedig az utóbbit az Egyház érdekében kell forgatni, az előbbit pedig maga az Egyház használja. Emez a pap kezében, amaz a királyok és a katonák kezében, de ahogyan a pap akarja és engedi. Szükséges azonban, hogy az egyik kard alá legyen vetve a másik kardnak, és az evilági tekintély a lelki hatalomnak… Annál tisztábban kell vallanunk, hogy a lelki hatalom mind méltóságban, mind nemesség tekintetében fölülmúl bármilyen földi hatalmat, amennyivel a lelki dolgok az evilágiaknál kiválóbbak… mert az Igazság tanúsága szerint a lelki hatalomnak kell a földi hatalmat szervezni és megítélni, ha nem volt jó… Tehát ha letér a helyes útról a földi hatalom, a lelki hatalom fogja megítélni; de ha kisebb lelki hatalom tér el, akkor a saját fölöttese; ha pedig a legfelső, akkor egyedül csak Isten és nem ember ítélheti meg, ahogyan az apostol tanúsítja: „A lelki ember mindent megítél, róla azonban senki nem ítél” (1Kor 2,15).

{874} Ez a tekintély azonban, noha embernek adatott és ember gyakorolja, mégsem emberi, hanem inkább isteni hatalom, amelyet isteni megnyilatkozás adományozott Péternek, éspedig neki is, utódainak is magában Krisztusban. Midőn Péter megvallotta őt, mint megerősített sziklának azt mondta neki az Úr: „Amit megkötsz a földön” stb. (Mt 16,19). Aki tehát ennek, az Istentől így elrendelt hatalomnak „szembeszegül, Isten rendelésének szegül ellene” (Róm 13,2), hacsak azt nem találja ki, – mint a manicheusok – hogy két fő elv [kezdet] létezik, amit hamisnak és eretneknek ítélünk, mivel Mózes tanúsága szerint, nem a kezdetekben, hanem egyszerűen „kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1).

{875} Továbbá kinyilvánítjuk, kijelentjük, meghatározzuk, hogy az üdvösségre mindenképpen szükséges, hogy minden emberi teremtmény legyen alávetve a római pápának.

Boldog XI. Benedek pápa, 1303-1304

880: Az „Inter cunctas sollicitudines” kezdetű rendelkezés, 1304. február 17.

[A IV. Lateráni Zsinat rendelete szerint (812. pont) a hívek kötelezve voltak arra, hogy évente legalább egyszer a saját plébánosuknak gyónjanak meg; egyebekben gyónás céljából más papokat is szabadon felkereshettek, főként a koldulórendek papjait, akiknek IV. Márton megadta a jogot, hogy a gyónásokat meghallgathatják a helyi főpásztor jóváhagyásától függetlenül. A plébánosok ezt rossz néven vették, és felléptek annak érdekében, hogy a hívek a koldulórendieknél elvégzett gyónásokat a plébános előtt ismételjék meg. VIII. Bonifác a plébánosok kívánságának kedvezve visszavonta a IV. Márton adta kedvezményt. XI. Benedek pedig, aki maga is domonkos volt, felújította azt ezzel a bullával, amelyben mégis a gyónás megismétlését ajánlja. Már kevéssel ezután, a Vienne-i Zsinat késztetésére 1312-ben ez a konstitúció ismét csak hatályát vesztette, de a viszály akkor még nem zárult le.]

A bűnök ismételt meggyónása

{880} … Noha … nem szükséges ugyanazokat a bűnöket ismételten meggyónni, mégis a szégyenkezés miatt, amelynek nagy a szerepe a bűnbánatban, üdvösnek ítéljük, hogy ugyanazoknak a bűnöknek a meggyónása megismétlődjék: ezért szigorúan a lelkükre kötjük a (ferences és domonkos) testvéreknek, hogy a nekik gyónókat figyelmesen emlékeztessék, és prédikációikban is buzdítsák, hogy legalább egy évben egyszer saját papjaiknak gyónjanak meg, állítva, hogy ez kétséget kizáróan hozzátartozik a lelki előrehaladáshoz.