FJ 751->

XI. egyetemes zsinat III. Lateráni Zsinat,  1179. március 5. – 19. (22.?)

[Törvényeket bocsátott ki a megelőző egyházszakadás (1159-1178) folytán keletkezett nehézségek, az egyházfegyelem hiányosságai, és annak az időszaknak az eretnekségei, különösen az albigensek ellen. A jegyzőkönyvek nem állnak rendelkezésünkre.]

751: III. Ülés, március 19. (vagy 22.): Fejezetek

A simónia

{751} 10. fejezet. A szerzeteseket ne pénzért vegyék fel a monostorba. … Ha pedig valaki, miután onnan elküldték, pénzt ad visszafogadása érdekében, ne jusson el a szent rendekre. Az pedig, aki elfogadta, a hivatalától való megfosztással bűnhődjék.

753: Az „In civitate tua” kezdetű levél a genovai érseknek, a megírás időpontja bizonytalan

Tiltott adás-vételi szerződés

{753} Azt mondod, városodban gyakran megtörténik, hogy egyesek borsot vagy fahéjat, vagy más árut vásárolnak, amely akkor öt fontnál többet nem ér, és ígéretet tesznek azoknak, akiktől azokat az árukat kapják, hogy ők meghatározott határidőben hat fontot fognak kifizetni. Jóllehet az ilyen szerződés ebben a formában nem számítható uzsorának, mégis az árusok bűnbe esnek, kivéve azt az esetet, ha nem lehet eldönteni, hogy azok az áruk a kifizetés idején többet vagy kevesebbet fognak érni. Ezért hasznos lenne a te polgáraid üdvösségére nézve, ha felhagynának az ilyen szerződésekkel, minthogy az emberi gondolatokat nem lehet elrejteni a mindenható Isten elől.

754: Az „Ex publico instrumento” kezdetű levél a bresciai püspöknek, a megírás időpontja bizonytalan

A házassági kötelék

{754} Mivel a nevezett asszonyt a nevezett férfi – jóllehet feleségül vette – az asszony állítása szerint testileg még ne ismerte meg, rád bízzuk, testvérem az ügyet, és apostoli írásunkkal megszabjuk, hogy ha a nevezett férfi ezt az asszonyt testileg nem ismerte meg, és ugyanez az asszony – ahogyan te nekünk előadtad – szerzetbe akar belépni, ha megkapod tőle az elégséges biztosítékot arra, hogy két hónapon belül vagy belép a szerzetbe, vagy visszamegy a férjéhez, és ha már nincs ellenkezés vagy fellebbezés, oldozd fel a kiközösítő ítélet alól. A feltétel az, hogy ha szerzetbe lép, mindketten juttassák vissza a másiknak, amiről tudják, hogy a másiktól kapták, a férj pedig, ha az asszony felveszi a szerzetesi ruhát, kapjon engedélyt másik házasságkötésre. Voltaképpen azt, amit az Úr mond az evangéliumban, hogy nem szabad a férfinak, a paráznaság esetét kivéve, elbocsátania feleségét [vö. Mt 5,32; 19,9], azokra kell érteni – a szent közlés értelmezése szerint –, akiknek a házassága a testi egyesülés révén érvényessé lett, amely nélkül a házasság nem is lehet érvényes, és ezért ha a nevezett asszonyt a férje testileg nem ismerte meg, szabaddá vált számára a szerzetbe való belépés.

755-756: A „Verum post” kezdetű levél (töredék) a salernoi érseknek, a megírás időpontja bizonytalan
A házassági beleegyezés hatása

{755} Közvetlenül a jelenre vonatkozóan adott törvényes beleegyezés után megengedett dolog; hogy az egyik, még ha a másik ellenszegül is, a monostort válassza, mint ahogy olyan szentek is voltak, akik a meghívást a menyegzőn kapták, hacsak a testi egyesülés meg nem történt közöttük: és a magára maradó másiknak, ha rábeszélés után sem akar önmegtartóztatásban élni, meg van engedve, hogy második házasságra lépjen; mindennek az az oka, hogy mivel ketten nem váltak egy testté, nagyon is lehet, hogy az egyik Istenhez térjen, és a másik a világban maradjon. …

{756} Ha a férfi és az asszony között törvényes beleegyezés … áll fenn a jelenre vonatkozóan, mégpedig úgy, hogy egyik a másikat kölcsönös beleegyezésével a szokott szavakkal kifejezetten elfogadja … akár közbeiktattak esküt, akár nem, nem szabad az asszonynak máshoz férjhez menni. És ha férjhez is ment, még ha testi kapcsolat is követte ezt, attól el kell hogy váljék, és az Egyház szigorával arra kell kényszeríteni őt, hogy az elsőhöz visszamenjen; bár mások erről másképpen vélekednek, és néha némelyik elődünk is másképpen hozott ítéletet.

757-758: Levél (töredék) Pontius clermonti püspöknek, a megírás időpontja bizonytalan

A keresztség formája

{757} Ha valaki a gyermeket valóságosan belemeríti háromszor a vízbe az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek a nevében, Ámen, és nem mondta: „Én téged megkeresztellek az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek a nevében, Ámen”, nem keresztelkedett meg a gyermek;
[változat: Ha valaki a gyermeket valóságosan akkor vízbe meríti, mondván: „Az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek a nevében”: ha nem mondta: „Én téged megkeresztellek”, az ilyen belemerítést nem lehet keresztségnek nevezni.]

{758} Akiknél kétséges, vajon meg vannak-e keresztelve, kereszteljék meg őket ezeknek a szavaknak az előrebocsátásával: „Ha meg vagy keresztelve, nem keresztellek meg téged; de, ha még nem vagy megkeresztelve, én téged megkeresztellek, stb.”

III. Lucius pápa, 1181-1185

760-761: Veronai Zsinat, 1184. október vége-november eleje

[Maga a pápa elnökölt a zsinaton. Az összes eretnekségek ellen hozott kiközösítést a XIII. században igen sok bulla megismétli.]

A laikus szekták a hierarchia jogosultsági körére vonatkozó tévedéseinek elítélése

{760} … minden eretnekséget, bármilyen néven tartják számon, az ebben a rendelkezésben lévő sorozat szerint apostoli tekintéllyel elítélünk: úgy határozunk tehát, hogy először is a katharok és a patarinusok, és azok, akik magukról hamis elnevezéssel azt hazudják, hogy ők a humiliátusok vagy lyoni szegények, a passaginusok, a iosephinusok, arnoldisták örökös kiközösítésnek vannak alávetve.

{761} És mivel egyesek a jámborság látszatával … igehirdetésre szóló felhatalmazást tulajdonítanak maguknak … mindenkit, aki a tiltás ellenére vagy megbízás nélkül, az Apostoli Széktől vagy a helyi püspöktől kapott felhatalmazás nélkül nyilvánosan vagy magánkörben merészelt igét hirdetni, és mindazokat, akik a mi Urunk, Jézus Krisztus testének és vérének szentségéről [Vö. 402] vagy a keresztségről vagy a bűnök megvallásáról mást merészelnek tanítani, mint amit a szentséges Római Egyház hirdet és hitében megtart, és általánosságban akit csak ugyanaz a Római Egyház vagy az egyes püspökök egyházmegyéik szerte a klerikusok tanácsával egyetértésben, vagy széküresedéskor maguk a klerikusok, ha szükséges, a szomszédos püspök tanácsadó testületével együtt eretneknek nyilvánítottak, az örökös kiközösítés ugyanolyan kötelékével kötözzük meg.

762: A „Dilectae in Christo” kezdetű levél Simon meaux-i püspöknek, a megírás időpontja bizonytalan

A férfiatlanítás

… A colonantiai konvent és a priorissza megkérdezték az Apostoli Széktől, vajon egy bizonyos ifjú, egy laikus testvér a körükből, aki meg van fosztva nemző szerveitől, kánoni engedéllyel áldozópappá szentelhető-e. Mi tehát, mivel ebben a döntő kérdésben meg akarjuk tartani a kánoni megkülönböztetést, rád bízzuk, testvérem, apostoli iratunkkal, hogy gondosan derítsd ki az igazságot, vajon ellensége kasztrálta-e vagy orvosok, vagy nem tudva ellene szegülni a testi bűnnek, saját magára emelt kezet. Az előbbi két esetben ugyanis megengedik a kánonok, ha egyébként alkalmas volt; a harmadikról úgy határoznak, hogy mint öngyilkost kell megbüntetni.

III. Orbán pápa, 1185-1187

764: A „Consuluit nos” kezdetű levél egy bresciai áldozópapnak, a megírás időpontja bizonytalan

Az uzsora

{764} Mély tisztelettel tanácsot kértél tőlünk, vajon azt a személyt a lelki ítélőszékben uzsorásként kell-e megítélni, aki másként nem, hanem csak azzal a szándékkal ad kölcsön pénzt, hogy – bár nincs semmilyen egyezkedés – a körülmények folytán mégis többet kap vissza; és vajon ugyanannak a bűnnek a vádja árnyékolja-e be azt, aki – ahogy köznapian mondják – nem engedi meg másként, hogy az eskü szolgáljon zálogul, csak akkor, ha ebből – noha kényszerítés nélkül – valamilyen haszonra nem tesz szert, és vajon azt a kereskedőt hasonló bűnben kell-e elítélni, aki áruit sokkal nagyobb áron adja, ha a kifizetés teljesítésére hosszabb időtartamú haladékot ad, mint ha közvetlenül utána megfizetik neki az árát. Hogy mihez kell magunkat tartanunk ezekben az esetekben, világosan megtudjuk Lukács evangéliumából, amelyben ki van mondva: adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok [vö. Lk 6,35]. Mivel a törvény tiltja az uzsorát és a feleslegben való dúskálást, az ilyen embereket a bennük lévő nyereségvágy miatt úgy kell megítélni, hogy rosszul cselekszenek, és a lelki ítélőszékben hatékonyan rá kell vezetni őket, hogy mindazt, amit így kaptak, térítsék vissza.

III. Ince pápa, 1198-1216

766: A „Cum apud sedem” kezdetű levél Ymbertus arles-i érseknek, 1198. július 15.

A házasság szentségi formája

{766} Tanácsot kértél tőlünk, vajon némák és süketek köthetnek-e házasságot. Testvérem, erre oly módon felelünk neked, hogy mivel tiltó szabályzat lett kihirdetve a házasságkötésre vonatkozóan, így eszerint aki nincs akadályozva, az következésképpen engedélyt kap, és elégséges a házassághoz egyedül azoknak a beleegyezése, akiknek a házasságáról szó van; látható tehát, hogy ha ilyen valaki házasodni akar, nem lehet vagy nem kell tőle megtagadni, minthogy amit szavakkal nem tud, azt jelekkel képes kinyilvánítani.

767: A „Sicut universitatis” kezdetű levél Acerbus firenzei konzulnak, 1198. október 30.

A két legfőbb hatalom a földön

{767} Amiként Isten, a világmindenség teremtője két nagy világító égitestet helyezett el az ég boltozatán, egy nagyobb világító égitestet, hogy uralkodjék a nappalon, és egy kisebb égitestet, hogy uralkodjék az éjszakán, így az egyetemes Egyház boltozatára, amely Egyházat égnek neveznek, két nagy méltóságot helyezett: a nagyobbat, amely mintegy a nappaloknak, azaz a lelkeknek az elöljárója, és a kisebbet, amely mintegy az éjjeleknek, azaz a testeknek az elöljárója; ezek: a pápai tekintély és a királyi hatalom. Továbbá, amint a Hold az ő világosságát a Naptól kapja, s így valóban kisebb amannál mind mennyiségileg, mind minőségileg is, valamint elhelyezkedését és éppen úgy hatását tekintve is, ugyanúgy a királyi hatalom a pápai tekintélytől kapja méltóságának fényét. Minél inkább ragaszkodik ennek látásához, annál nagyobb világosság ékesíti; és minél jobban eltávolodik ennek látványától, annál több hiányzik a fényéből.

768-769: A „Quanto te magis” kezdetű levél Ugo ferrarai püspöknek, 1199. május 1.

A házassági kötelék és a páli kiváltság

{768} Jelentetted, testvérem, hogy mivel a házastársak közül az egyik eretnekséghez pártolt, a másik, akit magára hagyott, második házasságot kíván kötni és fiakat nemzeni. Úgy gondoltad tehát, hogy tőlünk kell tanácsot kérned, vajon jogszerű-e ez. Mi tehát a tanácskérésedre a testvéreinkkel való közös megfontolás alapján válaszolva megkülönböztetést teszünk (jóllehet egyik elődünk úgy látszik, másképpen vélekedett) aközött, hogy két hitetlen közül az egyik a katolikus hitre tér, és aközött, hogy két hívő közül az egyik eretnekségbe vagy a pogányság tévedésébe esett. Ha ugyanis a hitetlen házastársak egyike a katolikus hitre tér, a másik pedig semmiképpen sem akar vele együtt lakni, vagy legalább is nem Isten nevének káromlása nélkül, vagy anélkül, hogy őt halálos bűnbe ne vinné: ilyenkor akit elhagytak, – ha akar – második házasságot köthet. Erre az esetre értjük, amit az apostol mond: „Ha a nem hívő fél elválik, hadd váljék el: a testvér vagy nővér ugyanis nincs a szolgaságába hajtva az ilyennek.” (1Kor 7,15). És erre értjük a kánont is, amely kimondja: „A Teremtő kicsúfolása feloldja a házasság jogát annak az irányában, akit elhagytak” [Gratianus Dekrétuma].

{769} Ha pedig a hívő házastársak közül az egyik vagy eretnekségbe tévedt, vagy pogány tévedéshez pártolt, nem hisszük, hogy ebben az esetben az, akit elhagytak, még a másik fél életében második házasságot köthet, jóllehet ebben az esetben nagyobbnak látszik a Teremtő kicsúfolása. Mert ha mindjárt igazi házasság áll is fenn hitetlenek között, mégis az nem megkötött; hívők között azonban igazi és egyszersmind megkötött áll fenn: mivel a hit szentségét, amelyet egyszer lehet felvenni, soha nem vesztik el, hanem az teszi megkötötté a házasság szentségét, hogy az (a házasság) megmaradjon a házas felek között a hit szentségével együtt.

[A 768. pontban említett előd III. Celesztin pápa, a hívő házasok esetében is alkalmazta a páli kiváltságot, ha a pogánysághoz való pártolásról van szó.]

770-771: A „Cum ex iniuncto” kezdetű levél a metzieknek, 1199. július 12.

Az Egyházi Tanítóhivatal szükségessége a szentírás-magyarázat terén

{770} (Jelentette nekünk a metzi püspök), hogy mind az egyházmegyében, mind Metz városában laikusok és asszonyok nem csekély sokasága, akiket magával ragadott a Szentírás utáni vágyódás, lefordíttatták a maguk számára francia nyelvre az evangéliumokat, Pál Leveleit, a Zsoltároskönyvet, az erkölcsi tartalmú könyveket, Jób könyvét és több más könyvet; … (ennek következtében történt), hogy titkos összejöveteleken ilyeneket merészeltek laikusok és asszonyok egymás között kifecsegni, ill. egymásnak igét hirdetni: ők az azokkal való közösséget is megvetően elutasítják, akik nem vegyülnek bele hasonló dolgokba. … Egyesek közülük le is nézik papjaik egyszerűségét; és mikor azok az üdvösség igéjét hirdetik nekik, ők alattomban morgolódnak, hogy nekik az jobban megvan az ő kis könyveikben, és ők okosabban tudnak arról beszélni. Jóllehet ugyan az isteni Írások megértésének vágya és az igyekezet, hogy azok alapján buzdító beszédeket mondjanak, nem elítélendő, hanem inkább ajánlható, abban azonban, úgy látszik, méltán el kell őket marasztalni, hogy titkos összejöveteleket tartanak, az igehirdetés tisztét bitorolják, a papok egyszerűségéből csúfot űznek, és az azokkal való közösséget megvetően elutasítják, akik nem csüngenek ilyen dolgokon. … Isten ugyanis … annyira gyűlöli a sötétség cselekedeteit, hogy (apostolainak) … megparancsolta: „Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el napvilágnál …” (Mt 10,27); ezzel világosan értésünkre adta, hogy az evangélium hirdetését nem titkos kis összejöveteleken, mint az eretnekek teszik, hanem katolikus szokás szerint az Egyházban nyilvánosan kell előadni…

{771} A hitnek szent titkait pedig nem kell minden különbségtétel nélkül mindenkinek fejtegetni, minthogy azokat nem is képes minden különbség nélkül mindenki megérteni, hanem csak azoknak, akik hívő értelemmel képesek felfogni. Emiatt az egyszerűbbeknek azt mondja az apostol: „Mintegy kisdedeknek Krisztusban tejet adtam inni nektek, nem szilárd ételt” (1Kor 3,2). … Akkora ugyanis az isteni Írás mélysége, hogy nem csupán az egyszerű és tanulatlan emberek, hanem még az okosak és tanultak sem képesek teljesen arra, hogy annak értelmét kifürkésszék. Azért mondja az Írás: „Mert sokan kudarcot vallottak, amikor átkutatták és gondosan megvizsgálták” (Zsolt 63,7). Ezért helyesen rendelkezett egykor az isteni törvény, hogy azt a vadállatot, amely érintette a Sinai hegyet, kövezzék meg [vö. Zsid 12,20; Kiv 19,12 sk], nehogy ti. valaki, aki egyszerű, vagy a tanulatlan is vegye a bátorságot, s érintse a Szentírás magaslatait, vagy a Szentírást másoknak hirdesse. Meg van írva ugyanis: „Ami túl magas neked, ne kutasd” (Sir 3,21). Ezért mondja az apostol: „Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok” (Róm 12,3). Amiként ugyanis sok tagja van a testnek, ám az összes tagoknak nem ugyanaz a tevékenysége, ugyanígy sok rend van az Egyházban, de nem ugyanaz mindegyiknek a tisztsége, mert az apostol szerint „az Úr némelyeket apostollá tett, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá stb.” (Ef 4,11). Minthogy tehát a tanítók rendje mintegy kiváltságos az Egyházban, nem szabad válogatás nélkül akárkinek igényt tartania az igehirdetés hivatására.

772-773: A „Licet perfidia Iudaeorum” kezdetű rendelkezés, 1199. szeptember 15.

[Ez a rendelkezés mintegy a zsidók iránti vallási türelmesség „magna charta”-ja. Elébe mentek ennek az előző pápák közül többen is, akiket név szerint megemlít az irat. A III. Lateráni Egyetemes Zsinat is 1179-ben (a 26. fejezetben) utal rá, hogy a keresztényeknek a zsidókat „már csak egyedül emberségből is pártfogolni” kell. A rendelkezést megismétlik, és megerősítik a későbbi pápák közül többen.]

A máshitű emberek eltűrése

{762} Bár a zsidók hitszegését sokszorosan kárhoztatni kell, mégis a személyükön keresztül a mi hitünk igazsága igaznak bizonyul, ezért nem szabad a hívőknek súlyos erkölcsi nyomást gyakorolni rájuk… Amint tehát a zsidóknak sem szabad zsinagógáikban azon felül, amit a törvény előír, önkényesen eljárni, úgy azokban a dolgokban, amelyek meg vannak nekik engedve, semmilyen hátrányos megítélést nem kell elviselniük. Mi tehát, noha ők inkább ki akarnak tartani a maguk keménységében, mintsem a próféták jövendöléseit és a Törvény titkait megérteni és a keresztény hit ismeretére eljutni, mégis mivel a mi segítő védelmünket kérik, a keresztény vallásosság szelídségének megfelelően, s szorosan követve elődeink, a boldog emlékezetű II. Callixtus, III. Eugenius, III. Sándor, III. Kelemen és III. Coelestinus római pápák nyomdokait, kérelmüknek helyt adunk, és nekik oltalmunk pajzsát adjuk védelmül.

{763} Elrendeljük ugyanis, hogy egy keresztény se kényszerítse erőszakkal őket arra, hogy akaratuk ellenére a keresztséghez járuljanak; hanem ha bárki közülük önként, a hit miatt a keresztényekhez menekült, miután kinyilvánította akaratát, minden becsmérlés nélkül legyen belőle keresztény. Nem hisszük ugyanis, hogy igazi keresztény hite lenne annak, akiről tudjuk, hogy nem önként, hanem akarata ellenére részesül a keresztények keresztségében. Ne merészelje egy keresztény sem a tartományi hatóság ítélete nélkül személyüket alávalóan megsérteni, vagy a vagyontárgyaikat erőszakkal elvenni, vagy azokat a jó szokásaikat megváltoztatni, amelyek eddig megvoltak náluk azon a vidéken, ahol laknak. Emellett, senki semmiképpen ne háborítsa őket botokkal vagy kövekkel, amikor éppen ünnepeiket ülik, és senki ne erősködjék, hogy olyan szolgálatokat követeljen vagy csikarjon ki tőlük, amelyek nem illetik meg, kivéve azokat, amelyekkel ők maguk az elmúlt időkben is tartoztak. Mindezekhez hozzátéve elrendeljük, mivel elébe kívánunk menni a rossz emberek gonoszságának és kapzsiságának, hogy senki ne merje a zsidók temetőjét csonkítani vagy kisebbíteni, avagy pénzkeresés okán a már elföldelt testeket kiásni. … [Kiközösítik azokat, akik megsértik ezt a rendeletet.] De csupán azokat akarjuk részesíteni ebben az erős oltalomban, akik nem mesterkednek a keresztény hit felforgatásán.

774-775: Az „Apostolicae Sedis primatus” kezdetű levél János konstantinápolyi pátriárkának, 1199. november 12.

[Ez a levél nem csak tanúság a római pápa primátusáról – hiszen ilyen jellegű iratot már az V. századtól nagy számban szerkesztettek –, hanem kitűnő példája a középkori teológiának ebben a tárgyban; méghozzá a legtekintélyesebb egyházfő megnyilatkozásaként.]

A római pápa primátusa

{774} Az Apostoli Szék elsőségét, amelyet nem ember, hanem az Isten, sőt igazabban szólva az Istenember állapított így meg, sok evangéliumi és apostoli tanúság igazolja; ezekből később kánoni rendelkezések születtek, amelyek egyöntetűen állítják, hogy a Szent Péter, az apostolok fejedelme személyében megszentelt, szent és sérthetetlen Egyház anyaként és tanítómesterként kiemelkedik a többi egyházak közül. Péter ugyanis … arra érdemesült, hogy ezt hallhatta: „Te Péter vagy… neked adom a mennyek országa kulcsait” (Mt 16,18 sk). Mert bár az Egyház első és kiváltképpen alapja az Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus, az apostol szavai szerint: „Mivel le van rakva az alap, amelyen kívül mást lerakni nem lehet, s amely Krisztus Jézus [1Kor 3,11], mégis az Egyház második és másodlagos alapja Péter; időrendben ugyan nem első, de tekintélyénél fogva kitűnik a többiek közül, akikről ezt mondja Pál apostol: „Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe vagytok; apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok” (Ef 2,19 sk).

… Emennek a primátusát maga az Igazság is kifejezte, amidőn így szólt hozzá: „Kéfa [Magyarul: szikla] lesz a neved” (Jn 1,42): amit bár Péternek fordítanak, mégis „fej”-nek magyaráznak, hogy amiként a fej a többi testrészek között fejedelmi helyet foglal el, hiszen benne eleven az érzékek teljessége, ugyanígy Péter is az apostolok közül, és az ő utódai az Egyház összes elöljárói közül méltóságuk elsőségével tűnnek ki, így a többiek hivatása: részvétel a gondoskodásban, hogy nekik semmi ne vesszék el hatalmuk teljességéből. Péterre az Úr háromszori ismétléssel bízta rá juhainak legeltetését; ennélfogva az Úr nyájától idegennek számít az, aki nem akarja elfogadni, hogy ő utódaiban is pásztora legyen. Nem tett ugyanis különbséget ezen és azon juhok között, hanem egyszerűen azt mondta: „Legeltesd juhaimat” (Jn 21,17), hogy egyáltalán mindenkiről megértsük, hogy rá van bízva … (Allegorikusan kifejtve Jn 21,7-et:) Minthogy ugyanis a tenger a világot jelképezi (a Zsolt 103,25 szerint), azzal, hogy Péter beleugrott a tengerbe, kifejezte az egyedülálló pápai méltóság kiváltságát, amelynek révén az egész földkerekség kormányzását felvállalta; közben a többi apostolokat visszatartotta az őket szállító hajó, minthogy közülük senkire sem volt az egész földkerekség rábízva, hanem mindegyikre egy-egy tartomány, vagy inkább úgy mondjuk, hogy a nekik szánt egyházak. [Hasonló allegorikus következtetést von le Mt 14,28 sk-ből:] Azáltal, hogy Péter a tenger vizén járt, megmutatta, hogy az összes népek felett kapott hatalmat.

{775} Az Úr őróla vallja meg, hogy imádkozott érte …: „Én imádkoztam érted, Péter, nehogy meginogj hitedben. És amikor majd megtérsz, te erősítsd meg testvéreidet” (Lk 22,32). Ezzel nyilvánvalóan értésünkre adta, hogy Péternek az utódai a katolikus hittől soha semmilyen időben nem térnek el, hanem inkább visszatérítenek ahhoz másokat, és a habozókat is megerősítik. Ezáltal úgy adja meg neki a hatalmat mások megerősítésére, hogy amazokra a szükséges engedelmességet rója ki.

… Emellett olvastuk, hogy Péternek azt mondta: „Bármit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és bármit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is” (Mt 16,19). Ha úgy találnád, hogy vele együtt az összes apostolokra is áll ez a mondás, rá fogsz jönni, hogy az oldás és a kötés képességét mégiscsak nem nélküle másoknak, hanem mások nélkül neki juttatta az Úr, hogy amire nem képesek mások nélküle, ő maga képes legyen mások nélkül, mert ezzel a kiváltsággal az Úr ruházta fel, és még a teljhatalommal is megajándékozta. … Ő (Péter) látta, hogy … az égből valami edény, mint egy nagy lepedő ereszkedik le négy csücskénél fogva a földre; mindenféle földi négylábú és csúszó-mászó állat meg égi madár volt benne [vö. ApCsel 10,11 sk].

… És másodszor is megszólította a hang: „Amit az Isten tisztává tett, te ne mondd közönségesnek” (ApCsel 10,15). Ezzel nyilvánvalóan értésünkre adja, hogy Péter elsőséget kapott az összes népek fölött, minthogy az az edény a világot, és annak egész tartalma pedig az összes nemzeteket jelenti, a zsidókét is meg a pogányokét is. …

776: Az „Ex parte tua” kezdetű levél a modenai püspöknek, 1200-ban

A házasság szentségi formája

{776} Az ezután kötendő házasságoknál annak figyelembevételét kívánjuk meg tőled, hogy miután jogszerű személyek között a jelenre vonatkoztatott törvényes beleegyezés lépett hatályba, – amely elegendő az ilyen személyek esetén a kánoni záradékok szerint, ha egyedül ez hiányzott, a többi dolog, még ha házas együttlét pecsételte is meg, hiábavalóvá válik; de ha törvényesen egybefűzött személyek másokkal később ténylegesen házasságra is lépnek, ami előbb a jog szerint megtörtént, már nem lehet érvényteleníteni.

777-779: A „Gaudemus in Domino” kezdetű levél a tiberiasi püspöknek, 1201 elején

A pogányok házassága és a páli kiváltság

{777} Vajon a pogányok, akik másod – vagy harmad – vagy további fokon vesznek feleséget, s így élnek házasságban, megtérésük után kötelesek-e egyszersmind házassági kötelékükben is megmaradni, vagy egymástól el kell válniuk – ebben a kérdésben apostoli levélen keresztül felvilágosítást sürgettél. Testvérem, ebben a dologban úgy válaszolunk, ahogyan az apostol mondja, mivel a házasság szentsége itt hívők és nem-hívők közt áll fenn: „Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el” (1Kor 7,12); és az előbb említett fokokon a pogányok a maguk szempontjából megengedetten kötöttek házasságot, mert őket a kánoni rendelkezések nem szorítják határok közé (– mit tartozik ugyanis ránk, ugyancsak az apostol szerint, hogy kívülállókon bíráskodjunk? [vö. 1Kor 5,12] –). Így főképpen a keresztény vallásnak és hitnek kedvezünk, mert ennek felvételétől az asszonyok könnyen visszatarthatják a férjüket, ha félnek, hogy elhagyják őket; tehát az effajta hívők, akik házasság révén tartoznak valakihez, szabadon és megengedetten megmaradhatnak házassági kötelékükben, minthogy a keresztség szentsége nem bontja fel a házasságokat, hanem megbocsátja a bűnöket.

{778} Mivel pedig a pogányok egyszerre több nővel osztják meg házastársi vonzalmukat, méltán kelt bizonytalanságot annak megítélése, vajon megtérésük után az összeset, vagy mindnyájuk közül melyiket tarthatják meg. Valóban a keresztény hittől elütőnek és arra ártalmasnak tűnik ez, minthogy kezdetben egy borda egy nővé lett átváltoztatva, és az isteni Írás tanúsítja, hogy „ezért az ember elhagyja apját és anyját, és feleségével tart, és a kettő egy testté lesz” (Ef 5,31; Ter 2,24; vö. Mt 19,5); nem azt mondta: három vagy több: hanem kettő; és nem azt mondta: „feleségeivel tart”, hanem: feleségével. És soha senkinek sem volt szabad, hogy egyszerre több felesége legyen, hacsak valakinek meg nem engedte az isteni kinyilatkoztatás, amely néha szokásnak, néha egyenesen Istentől kapott törvénynek számít; a kinyilatkoztatás révén, amint Jákob a hazugság, az izraeliták a lopás, és Sámson az emberölés alól, így a pátriárkák és más igaz férfiak, akikről azt olvassuk, hogy egyszerre több feleségük volt, a házasságtörés alól felmentést nyernek. Valóban, ez a megítélés igazat mond, hiszen az Igazság tanúságtétele is bizonyítja ezt, aki így tanúskodik az evangéliumban: „Aki elbocsátja feleségét a paráznaságon kívül, és újból megnősül, házasságot tör” (Mt 19,9; vö. Mk 10,11). Ha tehát a feleség elbocsátása után másikat feleségül venni jogszerűen nem lehet, ez az elv még erősebben érvényesül, ha feleségét megtartja: ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a többes számot el kell vetni mindkét nem tekintetében, minthogy nem egyenlőtlen felekről mondunk ítéletet a házasság dolgában.

{779} Aki pedig a saját vallása szerint törvényes feleségét eltaszította, minthogy az ilyen válást az Igazság az evangéliumban rossznak nyilvánította, annak a feleség életében sohasem válik megengedetté, hogy egy másik felesége legyen, még ha át is tért Krisztus hitére; csak abban az esetben, ha az ő áttérése után a régi feleség nem akar vele együtt élni, vagy még ha bele is egyezik, de nem a Teremtő kicsúfolása nélkül, vagy hogy őt halálos bűnbe ne csalogatná; ebben az esetben az anyagi visszatérítést meg kell tagadni az ezt kérőnek, noha láthatóan igazságtalan megfosztásról van szó: mivel az apostol szerint a testvér vagy nővér nincs a szolgaságába hajtva az ilyennek [vö. 1Kor 7,15]. Hogyha a hitre megtértet a régi feleség is követi, mert az is megtér, mielőtt az előbb mondott okok miatt amaz új törvényes feleséget venne el, kényszeríteni kell őt, hogy a régit vegye vissza. Noha az evangéliumi igazság szerint is aki elbocsátott nőt vesz feleségül, házasságot tör [vö. Mt 19,9]: az elbocsátó mégsem vetheti az elbocsátott szemére a paráznaságot csak azért, mert a felbontás után máshoz ment hozzá, hacsak egyébként nem paráználkodott.

780-781: A „Maiores Ecclesiae causas” kezdetű levél Ymbertus arles-i érseknek, 1201 végén

A keresztség hatásáról, különösen a szentségi jegyről

{780} … Azt állítják ugyanis, hogy a kisdedek estében haszontalanság a keresztséget kiszolgáltatni. – Feleletünk: A keresztelés a körülmetélés helyébe lépett. Ezért miként a körülmetélt lelke a népéből nem veszhetett el (Gen 17,14) – ugyanígy, aki vízből és Szentlélekből újjászületett, a mennyek országába való belépést el fogja nyerni (Jn 3,5)… Még ha az áteredő bűnt meg is szüntethette a körülmetélés misztériuma, és így az örök kárhozat veszélyét az illető elkerülte, mégsem érhette el a mennyek országát, amely Krisztus haláláig mindenkinek el volt zárva. Ám a Krisztus vérével pirosra festett keresztség szentsége által megbocsáttatik a bűn, és a mennyek országához meg lehet érkezni! Ennek ajtaját Krisztus vére nyitotta meg irgalmasan híveinek. Távol legyen ugyanis, hogy minden kisded elvesszen, (akiknek naponta akkora tömege meghal), – anélkül, hogy az irgalmas Isten, aki senkit sem akar elveszíteni, valami menedéket ne adott volna az üdvösségre.

… Amit az ellenvetők felhoznak, hogy a hitet és a szeretetet, meg a többi erényeket kisdedeknek, mint olyanoknak, akik beleegyezni nem tudnak, nem lehet beléjük sem önteni. Ám ezt a legtöbben nem fogadják el perdöntő módon. – Megint mások azt állítják, hogy a keresztség ereje által ugyan megbocsáttatik a kisdedek bűne, de kegyelmet még nem kapnak. Nem kevesen még azt is mondják, hogy a bűnük meg van bocsátva, az erényekkel is fel vannak ékesítve, de még csak úgy birtokolják, mint habitust, és nem mint gyakorlatot, amíg csak el nem érik serdült korukat. – Azt feleljük, hogy különbséget kell tenni, mivel a bűn kétféle. Áteredő és tényleges bűn. Az áteredő beleegyezésünk nélkül is megvan, a tényleges, amit a beleegyezéssel követünk el. Mivel az áteredőt beleegyezés nélkül szerezzük meg, beleegyezés nélkül szűnik meg e szentség ereje által. A tényleges, amit a beleegyezés tesz bűnné, a mi hozzájárulásunk nélkül legkevésbé sem oldozható fel… Az áteredő bűn büntetése Isten látásának a hiánya, a tényleges bűn büntetése pedig az örök pokol kínja.

{781} Ellentétes a keresztény vallással, hogy olyan valakit kényszerítsenek a keresztény hit felvételére és megtartására, aki ezt egyáltalán nem akarja és lelke mélyén ellenáll. Emiatt egyesek nem is képtelen módon különbséget tesznek nem akaró és nem akaró, kényszerített és kényszerített között. Vagyis az, akit megfélemlítéssel és kínzással, erőszakosan hoznak oda, és hogy kellemetlensége ne származzék belőle, felveszi a keresztség szentségét, az ilyen éppúgy jár, mint aki színlelve járul a keresztséghez. A kereszténység jegyét lelkébe vésve megkapja, és őt magát, mint aki valamit feltételesen akar, jóllehet egyenesen nem kívánná, azt kényszeríteni kell a keresztény hit megtartására. Az pedig, aki egyáltalán nem egyezik bele, hanem teljesen ellentmond, a keresztségnek sem kegyelmét, sem eltörölhetetlen jegyét nem kapja meg, mivel több nyíltan ellentmondani, mint egyáltalán nem beleegyezni. Mint ahogy az sem viseli a bűnösség jegyét, akit – bár teljes erővel ellentmondott és ellenkezett – mégis arra kényszerítettek, hogy bálványoknak tömjénezzen. Alvó személyek vagy őrültek, akik mielőtt elaludtak vagy megbolondultak volna, nyíltan ellentmondottak a kereszténységnek, nem kaphatják meg a szentség eltörölhetetlen jegyét. Náluk ugyanis föltételezhető, hogy az ellentmondó elhatározás akkor is tart, ha alámerítik őket. Másként van viszont, ha előzetesen jelentkeztek hitújoncnak, és így megvolt a megkeresztelkedési szándékuk: ezért meg szokta őket keresztelni az Egyház a szükség pillanatában. A szentség közvetítése tehát akkor nyomja be a lélekbe az eltörölhetetlen jegyet, amikor nem talál ellentmondást a szemben álló akarat részéről.

782-784: A „Cum Marthae circa” kezdetű levél János egykori lyoni érseknek, 1202. november 29.

Az Oltáriszentség szentségi formája

{782} Azt kérdezted tehát, hogy mi az a szóalakzat, amelyet maga Krisztus használt, midőn testévé és vérévé lényegítette át a kenyeret és a bort; ugyanis azt a hozzátételt, amely az egész Egyház által használt misekánonban van, egyetlen evangélistánál sem olvasható … A misekánonban ez a mondat, ti. „a hit szent titka” éppen e szavak közé van iktatva. Valóban sok dolgot találunk, amelyet az evangélisták elhagytak az Úr szavaiból, vagy tetteiből; ezeket az apostolok vagy szóban pótolták, vagy tettel kifejezték, ahogyan erről olvasunk. … Egyesek pedig úgy vélekedtek: tévedésük védelmezésére ki lehet használni azt a szót, amellyel kapcsolatban te, testvérem a kérdést feltetted, ti., hogy „a hit szent titka”, és azt mondják, hogy az Oltáriszentségben nincs benne Krisztus valódi teste és vére, hanem csak a jelképe, a külszíne és az alakja; ahelyett, amit az Írás néha megemlít, az, amit az oltáron fogadunk, szentség, titok és példa. De az ilyenek tévedésük tőrébe esnek amiatt, hogy sem az Írás fontos kijelentéseit nem értik megfelelően, sem az Istentől való szentségeket nem fogadják tisztelettel, ugyanis egyformán nem ismerik sem az Írásokat sem Isten erejét [vö. Mt 22,29]. … Mégis mondjuk, hogy a „hit szent titka”, mivel egyrészt ott mást hiszünk, mint amit a szemünk észrevesz, és mást vesz észre, mint amit hiszünk. Észreveszi ugyanis a kenyér és a bor színeit, és hisszük Krisztus testének és vérének a valóságát, és az egység és szeretet erejét…

Az Oltáriszentség alkotó elemei

{783} Különbséget kell pontosan tennünk három dolog között, amelyek egymástól el vannak különítve ebben a szentségben, ti. a látható alak, a test valósága és a lelki hatás között. Az alak: a kenyér és a bor; a valóság: a test és a vér; a hatás: az egység és a szeretet. Az első: „szentségi jel és nem a szentség valósága”; a második: „szentségi jel és a szentség valósága”, a harmadik: a „szentség hatása, és nem szentségi jel”. De az első a kettős szentségi valóság jele. A második pedig egyfelől jelzi az egységet és a szeretetet, másfelől mint a szentség valósága létezik. A harmadik pedig a test és a vér jelezte hatások valósága. Hisszük tehát, hogy a szavak alakiságát, amint azt a kánonban találjuk, egyrészt Krisztustól az apostolok, másrészt tőlük az utódaik kapták. …

A borhoz vegyített víz a szentmiseáldozatban

{784} Azt is kérdezted, vajon a víz a borral együtt vérré változik-e. Erről különböző a skolasztikusok véleménye. Egyesek ugyanis úgy látják, hogy mivel Krisztus oldalából a két legfontosabb szentség ömlött ki, a vérrel való megváltásé és a vízben való újjászületésé, erre a kettőre változik át Isten erejéből a bor és a víz, amelyeket összevegyítenek a kehelyben. … Másoknak az a véleménye, hogy a víz a borral együtt átlényegül Krisztus vérévé, mivel a víz borrá alakul át, amikor összekeveredik a borral. Ezen kívül azt is lehet mondani, hogy a víz nem alakul át vérré, hanem megmarad, és az előbbi bor járulékai [akcidensek] körülveszik. … Amit egyesek merészeltek mondani, az istentelenség, hogy ti. a víz átváltozik nyálkává. … Hanem az előbb felsorolt vélemények között mégis azt ítéljük valószínűbbnek, amelyik azt állítja, hogy a víz a borral együtt változik át vérré.

785: A „Cum venisset” kezdetű levél Basilius trnovoi érseknek (Bulgária), 1204. február 25.

[A bérmálás kiszolgáltatása az alábbiak szerint a püspöknek van fenntartva; ez azonban nem isteni jogon, hanem csupán az egyházjogon alapszik, amint azt az újabb idők gyakorlata is eléggé bizonyítja, midőn a bérmálást egyszerű papra is rábízzák. Persze a püspöktől megáldott olajat kell alkalmaznia.]

A bérmálás kiszolgáltatója

{785} A homlok krizmával való megkenése jelzi a kézrátételt, amelyet más néven megerősítésnek [konfirmálás, bérmálás] mondanak, mivel az a Szentlelket az erő növekedésére adja. Ezért, bár a többi megkenést egyszerű pap vagy presbiter érvényesen szolgáltatja ki, ezt csakis a főpap, vagyis a püspök kötelessége kiszolgáltatni, mivel egyedül az apostolokról olvassuk, akiknek a püspökök a helytartói, hogy kézrátétellel adták a Szentlelket (vö. ApCsel 8,14 sk).

786: Az „Ex parte tua” kezdetű levél Andreas lundi érseknek, 1206. január 12.

A megkötött (de el nem hált) házasság felbonthatósága szerzetesi fogadalommal

{759} Nem akarunk elődeink nyomdokairól ebben a tárgyban meggondolatlanul letérni. Tanácsot kértek tőlünk: adjunk választ arra, hogy mielőtt a házasság a testi kapcsolat létrejöttével befejezetté vált, szabad-e az egyik házastársnak, akár anélkül is, hogy elhagyott társát megkérdezte volna, szerzetbe lépnie; másrészt hogy az elhagyott fél attól fogva egy másikkal törvényesen kapcsolatra léphet-e. Válaszként tehát azt tanácsoljuk, hogy éppen ehhez tartsd magad.

787: A „Non ut apponeres” kezdetű levél Thorias trondheimi érseknek (Norvégia), 1206. március 1.

A keresztség anyaga

{787} Azt óhajtottad megtudni, vajon azokat a kicsinyeket keresztényeknek kell-e tartani, akiket, mivel a halál már a küszöbön állt, víz hiányában és a pap távollétében egyes egyszerű emberek a fejükön, a mellükön és a vállak között nyál széthintésével megkentek. Azt feleljük, hogy a keresztségben szükségszerűen mindig két dolog kívántatik meg: ti. „a szó és az anyagi elem” [Szent Ágoston]. A szóról ezt mondja az Igazság: Elmenvén az egész világba stb. (Mk 16,15; vö. Mt 28,19), és ugyanezeket mondja az elemről: Hacsak valaki nem született újjá vízből stb. (Jn 3,5).Nem lehet tehát számodra kétséges, hogy nemcsak azok nem részesülnek igazi keresztségben, akiknél az elmondottak közül mindkettőt, hanem azok sem, akiknél az egyiküket is elhagyják.

788: A „Debitum officii pontificalis” kezdetű levél Bertoldus (Bertrandus) metzi püspöknek, 1206. augusztus 28.

A keresztség kiszolgáltatója és a vágykeresztség

{788} Jelentetted tehát, hogy egy bizonyos zsidó férfi halálveszélybe kerülvén, minthogy csak zsidók voltak körülötte, maga vízbe merült, és azt mondta közben: „Én megkeresztelem magamat az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében”. Most pedig azt kérded, vajon ugyanezt a zsidó férfit, aki kitart a keresztény hithez való ragaszkodásban, meg kell-e keresztelni. Mi pedig … azt válaszoljuk, hogy a keresztelő és a megkeresztelt között különbségnek kell lennie, amint ez az Úr szavaiból világosan kikövetkeztethető, hiszen azt mondja az apostoloknak: kereszteljetek meg minden népet … (vö. Mt 28,19). Ezért az említett zsidó férfit újból meg kell másnak keresztelnie, annak megmutatására, hogy más valaki az, aki megkeresztelkedik, és más valaki, aki keresztel… Bár, ha az ilyen mindjárt azután meghalt volna, azonnal az égi hazába emelkedett volna a szentségbe vetett hit miatt; de nem a hit szentsége miatt.

789: A „De homine qui” kezdetű levél a Római Testvérület vezetőinek, 1208. szeptember 22.

A szentmise színlelt bemutatása

{789} Kérdeztétek Tőlünk, mit kell tartani arról a meggondolatlan papról, aki, mivel tudja, hogy halálos bűn állapotában van, gaztettének tudatában tétovázik, hogy a szentmisét, amelyet valamilyen szükséghelyzet miatt nem mulaszthat el, bemutassa-e … és a minden mást elvégezve azt a látszatot kelti, hogy ő misét mutat be, de elsikkasztja a Krisztus testét szerző szavakat, és csak pusztán kenyeret és bort vesz magához…. Mivel tehát a hamis ellenszerek elvetendők, mert azok az igazi veszedelmeknél ártalmasabbak [ezért ezt mondjuk]: bár annak, aki bűnössége tudatában önmagát méltatlannak ítéli, az ilyen szentségtől tiszteletből tartózkodnia kellene, és ezért súlyosan vétkezik, ha tiszteletlenül viselkedik a szentség iránt; mégis kétségtelenül súlyosabb méltatlanságnak látszik, ha valaki így csalárdul színlelni merészel. Minthogy amaz, kerülve a bűnt, amíg cselekszik, az egyedül irgalmas Isten kezébe esik, emez pedig megcselekedvén a bűnt, amikor épp kerülni akarja, nemcsak Istennel szemben, akit nem átall kigúnyolni, hanem a néppel szemben is, amelyet becsap, bűnt követ el.

790-797: Az „Eius exemplo” kezdetű levél a tarragonai érseknek, 1208. december 18.

[Ez a tarragónai érseknek címzett levél azt a hitvallási formulát tartalmazza, amely Valdesius követője, Durandus de Osca (Huesca Aragóniában) számára volt előírva, aki 1207-ben visszatért az Egyházba. A mai kutatások szerint már maga Valdesius hasonló formula szerint esküdött egy bizonyos lyoni zsinaton 1179-1181 között; az a formula a többinek is mintául szolgált.]

A waldiak számára előírt hitvallás

{790} Legyen nyilvánvaló minden hívő előtt, hogy én, Durandus de Osca (Valdesius)… és minden testvérem szívünkből hisszük, hittel megértjük, szájunkkal megvalljuk, és egyszerű szavakkal állítjuk: az Atya és a Fiú és a Szentlélek három személy, az egy Isten és az (istenség) teljes Szentháromsága egylényegű, egyszubsztanciájú, örök és egyképpen mindenható, és a Háromságban mindegyik személy teljes Isten (és mind a három személy egy Isten), amiként ezt a „Hiszek az Istenben” [apostoli hitvallás] és a „Hiszek az egy Istenben” [Konst. Hitvallás] és a „Quicumque” [Pszeudo-Athanasius féle hitvallásban] benne van.

[D 421] Szívünkből hisszük és szájunkkal megvalljuk, hogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek egy Isten, – akiről beszélünk, minden testi és szellemi, látható és láthatatlan (égi és levegőbeli, vízben élő és földi lénynek) a teremtője, alkotója, kormányzója és (kellő helyen és időben) elrendezője.

Hisszük, hogy az Új- és Ószövetségnek (azaz Mózes Törvényének és a prófétáknak és az apostoloknak) egy és ugyanaz az Isten a szerzője, aki, amint mondjuk, megmaradva a Háromságban mindeneket a semmiből teremtett; Ő küldte Keresztelő Jánost, aki szent és igaz ember volt, és anyja méhében betöltötte a Szentlélek.

{791} Szívünkből hisszük és szájunkkal megvalljuk, hogy az istenség megtestesülése sem az Atyában, sem a Szentlélekben, hanem egyedül a Fiúban történt; hogy az, aki az Atya Isten istenségében Fiú, igaz Isten az Atyától, az lett az ember emberségében Fiú és valódi ember anyától, akinek az anya méhéből valódi teste és értelmes emberi lelke van, benne egyszerre van mindkét természet, azaz Isten és ember, de egy személy, egy Fiú, egy Krisztus, egy Isten az Atyával és a Szentlélekkel, mindenek teremtője és kormányzója, aki Szűz Máriától született valódi testi születéssel. Evett és ivott, aludt, és amikor útközben elfáradt, megpihent, testének valóságos szenvedésével szenvedett, és meghalt testének valóságos halálával, és föltámadott testének valóságos feltámadásával, úgyhogy lelkét teste újra befogadta; miután evett és ivott, fölment a mennybe, ül az Atya jobbján, és ugyanebben a testben fog eljönni, hogy ítéljen élőket és holtakat.

{792} Szívünkből hisszük és szájunkkal megvalljuk, hogy az egy Egyház nem az eretnekeké, hanem a szent, római, katolikus, apostoli és szeplőtelen Egyház, és hisszük, hogy rajta kívül senki sem üdvözülhet.

{793} A szentségeket pedig, amelyeket az Egyházban a Szentlélek felmérhetetlen és láthatatlan erejének együtt-munkálkodása révén kiszolgáltatnak, ha bűnös pap szolgáltatja is ki, amíg az Egyház őt elfogadja, semmilyen tekintetben sem utasítjuk el, és az általa kiszolgáltatott egyházi szertartásokat vagy áldásokat nem becsméreljük, hanem olyan jó akarattal fogadjuk tőle, mint a legigazabbtól, mivel a püspök vagy a pap rosszasága nem rontja le sem a gyermekkeresztséget, sem az Eucharisztia átváltoztatását, sem az alattvalók javára kiszolgáltatott többi egyházi szertartást.

{794} Helyeseljük tehát a gyermekek keresztségét, akikről valljuk és hisszük, hogy üdvözülnek, ha keresztségük után úgy halnak meg, hogy még nem követtek el bűnt. Hisszük, hogy a keresztségben minden bűn mind ama áteredő, mind a szándékosan elkövetett bűnök bocsánatot nyernek. – A bérmálást is, amit a püspök szolgáltat ki, vagyis a kézrátételt, szentnek tartjuk, amit tisztelettel kell fogadni. Tiszta szívvel, szilárdan és kételkedés nélkül hisszük, és nyíltan és őszintén tanúsítjuk, hogy az áldozat, vagyis a kenyér és a bor az átváltoztatás után a mi Urunk, Jézus Krisztus valóságos teste és valóságos vére lesz. Hisszük, hogy sem több nem jön létre a jó pap által, sem kevesebb a rossz pap által, mert az nem az áldozat bemutatójának az érdeméből, hanem a Teremtőnek a szava és a Szentlélek ereje által valósul meg.

Ezzel kapcsolatban szilárdan hisszük és valljuk, hogy bármennyire tisztességes, vallásos, szent és okos valaki, ha nem pap – akit látható és megtapintható püspök szentelt fel szabályszerűen – nem tartozik rá és nem is változtathatja át az Eucharisztiát, és szentmisét sem mutathat be. Ehhez a szolgálathoz hitünk szerint három dolog szükséges: mégpedig meghatározott személy, vagyis egy pap, akit mint már említettük, a püspök sajátosan erre a szolgálatra rendelt, továbbá azok az ünnepélyes szavak, amelyeket a szent atyák a kánonban kifejezetten megfogalmaztak, s végül a szavak kimondójának őszinte szándéka. Ezért állhatatosan hisszük és valljuk, hogy mindenki, aki a már említett, a püspök által előzőleg már kiszolgáltatott egyházirend szentsége nélkül azt hiszi, hogy bemutathatja a szentmisét és erre törekszik, az eretnek, Korachnak és lázadó társainak pusztulása az osztályrésze (Szám 16), és ki kell zárni az egész római Anyaszentegyházból. Hisszük, hogy a bűnösök, akik őszinte bűnbánatot tartanak, [és szájjal bűneiket megvallják, és a Szentírás szerint cselekedettel jóvá teszik] Istentől bocsánatot nyernek, és ezt mi is készséggel megadjuk nekik. Tiszteletben tartjuk a betegek megkenését a megszentelt olajjal. Az apostol tanítása alapján [vö. 1Kor 7] nem tagadjuk, hogy a házasságot testi életközösségre kell megkötni, a szabályosan megkötött házasságok felbontását pedig mindenképpen megtiltjuk. Hisszük és valljuk, hogy a férfi feleségével együtt eljut az üdvösségre. Nem ítéljük el a második és a további házasságot sem.

{795} A húsevést egyáltalán nem tartjuk bűnnek. Az esküt nem ítéljük el, sőt tiszta szívből hisszük, hogy őszintén, megfontoltan és igazságosan szabad esküt tenni. [A következő kijelentést 1210-ben toldották be:] Kijelentjük, hogy a világi hatalom hozhat halálos ítéletet anélkül, hogy miatta halálos bűn terhelné, amennyiben a büntetést nem gyűlöletből, hanem törvényes eljárás alapján, nem meggondolatlanul, hanem megfontoltan rója ki.

{796} A prédikációt nagyon szükséges és dicséretes dolognak tartjuk, elfogadjuk azonban, hogy a pápa tekintélye vagy engedélye, vagy pedig az egyházi elöljárók megbízása alapján kell azt gyakorolni. Mindazokban a helységekben pedig, ahol nyíltan megmaradnak eretneknek, ahol Istent és a Római Anyaszentegyház hitét megtagadják és káromolják, hisszük, hogy őket mindenféle vitával és buzdítással meg kell cáfolnunk Isten akarata szerint, és mint Krisztus és az Egyház ellenségei ellen mindhalálig nyíltan kell harcolnunk ellenük az Úr szavával. Az egyházi rendelkezéseket pedig és mindent, amit a Római Anyaszentegyházban hivatalosan megerősítve felolvasnak vagy kihirdetnek, alázatosan elfogadjuk és lelkiismeretesen tiszteletben tartjuk.

{797} Hisszük, hogy az ördög nem a teremtés által, hanem szabad döntése által lett gonosz. [A húsevést egyáltalán nem tarjuk bűnnek.] Szívünkből hisszük és szánkkal megvalljuk, hogy ebben a testben, amelyet hordozunk, és nem más testében támadunk fel. Szilárdan hisszük és tanúsítjuk, hogy az ítélet Jézus Krisztus által jön el, és mindenki azokért a tettekért fog vagy büntetést vagy jutalmat kapni, amelyeket ebben a testben vitt végbe. Hisszük, hogy a meghalt hívek javára válhat az alamizsna, az áldozat és egyéb jócselekedetek. És mivel a hit Jakab apostol szerint „cselekedetek nélkül halott” (Jak 2,17), lemondunk az evilágról, és amint van, miként az Úr ajánlja, azt a szegényekre elköltjük, és elhatároztuk, hogy szegények leszünk, hogy nem aggodalmaskodunk a holnap miatt [Mt 6,34]; sem aranyat, sem ezüstöt vagy valami ilyesmit, a napi megélhetés és öltözék kivételével nem fogunk elfogadni senkitől. Elhatároztuk, hogy az evangéliumi tanácsokat is mint parancsokat tartjuk meg. Megvalljuk és hisszük, hogy azok, akik e világban maradnak, és megtartják vagyonukat, szintén üdvözülnek, ha vagyonukból alamizsnát adnak és más jócselekedetet végeznek, megtartva az Úr parancsait. Hisszük, hogy a tizedet, a termés zsengéjét és a felajánlott adományokat az egyháziak részére az Úr parancsa miatt kell leróni.

798: Az „In quadam nostra” kezdetű levél Ugo ferrarai püspöknek, 1209. március 5.

A miseborhoz vizet kell elegyíteni

{798} Azt állítod, hogy egy dekretálisunkban olvastad [Vö. a FJ 784], hogy az a vélekedés sértette az isteni törvényt, mely szerint egyesek azt merészelték mondani, az Oltáriszentségben ti. a víz nyálkává változik át. Azt hazudják ugyanis, hogy Krisztus oldalából nem víz, hanem vízszerű nedv folyt ki. Jóllehet számba veheted, hogy ezt ugyan nagy és tekintélyes férfiak így ítélték meg, akiknek a véleményét eddig szóban és írásban követted, mégis annak következtében, hogy mi ellenkezőképpen gondoljuk, kénytelen leszel a mi véleményünkkel egyetérteni…. Mert ha nem víz lett volna, hanem nyálka, amely az Üdvözítő oldalából kifolyt, az, aki látta és az igazságnak megfelelő tanúbizonyságot tett róla (vö. Jn 19,35), bizonyára nem vizet, hanem nyálkát mondott volna…. Hátra van tehát, hogy bármilyen is volt az a víz, akár természetes, akár csodálatos, akár isteni erővel új dologként teremtve, akár az összetevőkből, valamilyen rész szerint kioldva, kétségtelenül valódi volt.

799: A „Licet apud” kezdetű levél Henricus strassburgi püspöknek, 1212. január 9.

[Sok egyéb levélben is elvetette ugyanez a pápa az istenítéleteket és a párbajokat.]

Az istenítéletek

{799} Bár a világi bíráknál el vannak terjedve a népies ítélkezési módok, mint a hideg vízé vagy az izzó vasé vagy a párbajé, az ilyen ítéleteket az Egyház mindazonáltal nem fogadta el, minthogy meg van írva az isteni törvényben: „Ne kísértsd Uradat Istenedet” (MTörv 6,16; Mt 4,7).