FJ 700->

Szent VII. Gergely pápa, 1073-1085

700: Római Zsinat: Tours-i Berengarius esküformulája [Hitvallása], 1079. február 11.

Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben

{700} Én, Berengár, szívemből hiszem és számmal megvallom, hogy a kenyér és a bor, amelyet az oltárra tesznek, a szent imádság titka, és a mi Megváltónk szavai által szubsztanciálisan átalakulnak Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak valódi, saját és életadó testévé és vérévé. Az átváltoztatás után már Krisztus azon igazi teste lesz, amely a Szent Szűztől született, és a világ üdvösségéért fölajánlva a kereszten függött, és most az Atya jobbján ül. De valódi vér Krisztus vére is, amely oldalából kifolyt, és nem csupán a szentség jelével és erejével, hanem a természet tulajdonságaiban is, a szubsztancia igazságában is! Mint ez a bréve tartalmazza, és én felolvastam, ti pedig értettétek, úgy hiszem mindezt, és nem fogok a jövőben, ezen hit ellenében tanítani. Úgy segítsen Isten és az ő szent evangéliuma.

Boldog II. Orbán pápa, 1088-1099

701: A „Debent subditi” kezdetű levél Péter pistoiai püspöknek és Rusticus vallombrosai apátnak, 1088-ban

[Ez a levél az „újraszentelés” kérdésének nevezetesebb írásos tanúságai közé tartozik. Wezelo (vagy másként Guezelon) mainzi érsek, akit magát eretnekek szenteltek fel, Orbán pápa véleménye szerint semmilyen egyházi rendet nem szolgáltathatott ki érvényesen, és ezért az általa felszentelt Dai(m)bertus diakonátusa nem volt érvényes. Végül maga a pápa szentelte diakónussá.]

A simoniákustól kapott felszentelés semmissége

{701} Daibertustól megtudtuk, hogy őt Guezelon püspök – noha ő maga simoniákus – nem simoniákus módon diakónussá szentelte. Boldog Ince pápa ítélete szerint nyilvánvaló, hogy az eretnek Guezelon, akiről tudjuk, hogy eretnekek szentelték fel, mivel semmije sem volt, semmit sem adhatott annak, akire a kezét ráhelyezte. Mi tehát e nagy főpap tekintélyével megerősítve, Damasus pápa tanúságával megszilárdítva, aki azt mondta: „Meg kell ismételni azt, ami rosszul lett elvégezve”, Daibertust, aki testben és lélekben elvált az eretnekektől, és amennyire csak erejéből telik, az Egyház hasznára fáradozik, egészen újólag, az Egyház sürgető szüksége miatt megtesszük diakónusnak. Nem gondoljuk, hogy ezt megismétlésnek kell tartani, hanem csak a diakonátus friss átadásának, mivel hogy, amint az előbb mondtuk, akinek semmije sem volt, semmit sem volt képes átadni.

702: A „Gaudemus filii” kezdetű levél Lanzonak, Rodulfusnak stb., 1091. február 1.

[Poppo trieri archidiakónust a szakadár (– ugyanis III. Kelemen ellenpápa és IV. Henrik császár párthíve volt) Egelbertus trieri érsek szentelte diakónussá.]

A simoniákustól kapott felszentelés semmissége

{702} Azt tehát mindenképpen ki kell vizsgálni, vajon (Poppo) ama mondott trieri érsek keze által simoniákus módon lett-e diakónussá szentelve. Ugyanis bármit kapott tőle szabálytalanul és méltatlanul, azt mi a Szentlélek ítéletével érvénytelennek nyilvánítjuk, és megparancsoljuk a jelen határozattal, hogy részesítse őt ugyanazokban a szent rendekben valamely katolikus püspök. Az ilyen szentelő ugyanis, mivel semmije sem volt, semmit sem volt képes adni.

703: Beneventói Zsinat, kezdete 1091. március 18.

A diakonátus szentségi jellege

{703} 1. Kánon. Ezentúl senkit sem válasszanak meg püspöknek, csak azt, aki istenfélőnek találtatott a szent rendekben. Szent rendeknek pedig a diakonátus és az áldozópapság rendjét mondjuk. Azt olvassuk ugyanis, hogy egyedül ezek voltak meg az ősegyházban; egyedül ezek tekintetében van parancsunk az apostoltól.

II. Paschalis pápa, 1088-1118

704: Lateráni (kisebb) Zsinat, 1102. Nagyböjt idején

[Ez a zsinat, amely Itália és Németország egyházi elöljáróiból tevődött össze, IV. Henrik császárról tárgyalt, aki lázadt a pápa ellen a tőle megtagadott invesztitúra jog miatt, és tárgyalt az ún. „treuga Dei”-ről. Az itt következő szabványos nyilatkozatot írta elő a nyugati Egyház összes, székhellyel rendelkező főpapjának:]

Az Egyháznak kijáró engedelmesség

{704} Kiközösítek minden eretnekséget, és főképpen azt, amely az Egyház jelenlegi állapotát feldúlja; ez az eretnekség azt tanítja és így érvel: a kiközösítést meg kell vetni, és az Egyház kötelékeit el kell utasítani. Én azonban engedelmességet ígérek az Apostoli Szék főpapjának, Paschalis Úrnak és az ő utódainak; erre Krisztus és az Egyház a tanúm; állítom, amit állít, elítélem, amit elítél a szent és egyetemes Egyház.

705: Guastallai Zsinat, 1106. október 22.

[Maga a pápa elnökölt itt. Guastalla Verona és Mantova közt fekszik.]

Az eretnek és simoniákus szentelések

{705} (4) Már sok éve a kiterjedt német királyság el van szakítva az Apostoli Szék egységétől. Nem csoda, hogy ennek a szakadásnak a következtében akkora veszély keletkezett, hogy fájdalommal állapítjuk meg, alig található néhány katolikus pap vagy klerikus oly nagy területen. Mivel annyi fiúnkat sújtja e csapás, a keresztény békesség szükségszerűen azt igényli, hogy feléjük az Egyház anyai szíve megnyíljon. Az atyák példájára és írásaira támaszkodva, akik különböző időkben novaciánusokat, donatistákat és más eretnekeket saját egyházi rendjükbe fogadtak be, a nevezett országnak a szakadás idején felszentelt püspökeit, hacsak nem bizonyulnak vagy bitorlónak, vagy simoniákusnak, vagy gonosztevőnek, befogadjuk a püspöki szolgálatba. Ugyanezt határozzuk el azon bármilyen rendben lévő egyháziakat illetően is, akiket életük és tudásuk ajánl.

706-708: Lateráni (kisebb) Zsinat, 1110. március 7.

[Ennek a zsinatnak a 10. kánonja felöleli az 1095-ben II. Orbán pápa elnökletével megtartott Piacenzai Zsinat 1., 2. és 4. fejezetét; a 15. kánon ugyanannak a zsinatnak a 13. fejezetét.]

A hajótörötteket ért jogtalanság. A simónia

{706} 9. Kánon (máshol: 4.) Akik elrabolják a hajótöröttek vagyonát, azokat mint rablókat és testvérgyilkosokat az Egyházból ki kell zárni.

{707} 10. Kánon (Piacenza: 1. fejezet). Amit a simoniákusokról határoztak, mi is a Szentlélek ítéletével apostoli tekintélyünkből kifolyólag megerősítjük. (2) Tehát amit akár a szent rendek, akár az egyházi ügyek területén pénz átadásával vagy megígérésével szereztek meg, az a mi határozatunk szerint érvénytelen és soha semmilyen hatállyal nem fog rendelkezni. (4) Akik pedig tudatosan eltűrik, hogy simoniákusok szenteljék fel, vagyis inkább átkozzák ki őket, azoknak a felszentelését teljességgel érvénytelennek nyilvánítjuk.

{708} 15. Kánon (Piacenza: 13. fejezet). Azt is előírjuk, hogy a krizmáért [bérmálásért], keresztelésért és temetésért soha semmit ne követeljenek.

II. Callixtus pápa, 1119-1124

IX. egyetemes zsinat I. Lateráni Zsinat, 1123. március 18. – 27. (április 6.?)

[Többek között a laikusok gyakorolta invesztitúra ellen és az egyháziak megreformálásáért is alkotott törvényeket. A zsinat egyetemes jellege kétséges. A jegyzőkönyvek nincsenek meg; az itt alkotott törvények csak kánongyűjteményekben maradtak fenn. A papi nőtlenségről nem csupán a gyengék miatt alkottak törvényt, hanem ez a nikolaiták eretneksége ellen is irányul, akik elvszerűen állították azt, hogy a nőtlenség megtartása lehetetlen, és az erkölcsökre káros.]

710-712: Kánonok, 1123. március 27.

A simónia, a papi nőtlenség, és az invesztitúra

{710} 1. Kánon. „A szent atyák példáját követve” és tisztségünk kötelezettségeit felújítva, „az Apostoli Szék tekintélyével teljesen megtiltjuk, hogy valakit az Isten Egyházában pénzért szenteljenek fel, vagy léptessenek elő. Ha pedig valaki az Egyházban így szerezte meg a felszentelést vagy az előléptetést, teljességgel el kell vesztenie a megszerzett méltóságot”.

{711} 3. Kánon (másként 7.). Teljesen megtiltjuk az áldozópapok, diakónusok vagy szubdiakónusok ágyasokkal és feleségekkel való törvénytelen együttélését, és azt, hogy más asszonyokkal lakjanak együtt, mint akiket a Niceai Zsinat egyedül a rokonság okán engedett ott lakni, ti. az anyát, a nővért, az apa nővérét vagy az anya nővérét vagy más ilyesvalakit, akikkel kapcsolatban semmilyen jogos gyanú nem merülhet fel.

{712}4. Kánon (másként 8.). Ezenkívül a legszentebb István pápa szigorú rendelete szerint elhatározzuk, hogy a laikusoknak, bármennyire istenfélők is, semmiféle döntési joguk ne legyen egyházi dolgokat illetően; hanem az „Apostolok Kánonjai” értelmében az összes egyházi ügyek gondját a püspök viselje, és azokról mintegy Isten színe előtt gondoskodjék. (másként a 9. kánon:) Ha tehát valaki a fejedelmek vagy más laikusok közül az egyházi dolgok irányítását avagy birtoklását magának követeli, azt mint szentségtörőt kell megítélni.

II. Ince pápa, 1130-1143

X. egyetemes zsinat II. Lateráni Zsinat, kezdete 1139. április 4.

[Rendezte a II. Anacletus-féle szakadást, elítélte a petrobrusiánusok, azaz Petrus de Bruys követőinek és Bresciai Arnoldnak a tévedéseit, törvényeket hozott az erkölcsök megreformálására. Vita folyik a zsinat egyetemes jellegéről.]

715-718: Kánonok…

A simónia és az uzsora

{715} 2. Kánon. Ha valaki javadalmát, vagy a priorságot, vagy az esperességet, vagy méltóságát, vagy valami egyházi előléptetést, vagy bármelyik egyházi szentséget, úgymint a krizmát vagy a szent olajat, az oltárok vagy a templomok felszentelését, az átkos mohó kapzsiság befolyására pénzért szerezte meg, az veszítse el rosszul megszerzett tisztségét, s a vevő, az eladó és a közvetítő a szégyen bélyegével legyen sújtva. És sem élelem címén, sem valamilyen szokás ürügyével senkitől semmit ne követeljenek előtte vagy utána, és senki ne vegye a bátorságot, hogy maga adjon, mivel ez mind simoniákus ügylet, hanem szabadon és bármilyen megrövidítés nélkül élvezze a neki juttatott méltóságot és javadalmat.
[A 2. Kánonban tiltott igényt a szent dolgok eladóira kell érteni, akik mintegy biztosíték, előre gondoskodás címén kérnek valamit (s így kikerülni vélik a simónia veszélyét).]

{716} 13. Kánon. Továbbá elítéljük az uzsorások átkos és gyalázatos, mondhatni: kielégíthetetlen kapzsiságát, amelyet az Írás az Ó- és Újszövetség isteni és emberi törvényei révén is elutasít; és őket minden egyházi vigaszból kirekesztjük, és megparancsoljuk, hogy egyetlen érsek, egyetlen püspök vagy bármilyen rend: apát, és senki az egyházi rendben ne merészelje az uzsorásokat visszafogadni – hacsak nem a legnagyobb óvatossággal – hanem egész életükben számítsanak becstelennek, és hacsak ismét észre nem tértek, meg kell őket fosztani a keresztény temetéstől.
[Úgy látszik, ezt a szankciót sokan csak pozitív tilalomnak tartották úgy, hogy az uzsorára kapott pénz tekintetében felmentést lehet adni. Ezt ugyan III. Sándor pápa… tagadta, mégha ez a dolog a szaracénok fogságában lévő hívők kiváltására történik is. Ugyanannak a határozatának az 5. fejezetében elvetette egyeseknek az ellenvetését, hogy csak azokat a kamatokat kell visszatéríteni, amelyeket ez után a lateráni rendelkezés után fogadtak el. És végül ugyanott a 9. fejezetben elrendelte, hogy maguk az örökségben részesülő fiak vagy külső személyek is kötelezve vannak a kártalanításra. – III. Sándor pápa uralkodása: 1159-1181.]

Hamis bűnbánat. A szentségek létezése

{717} 22. Kánon. „Mivel kétségtelenül a többi között van egy, amely leginkább megzavarja a szent Egyházat, ti. a hamis bűnbánat, figyelmeztetjük püspök testvéreinket és az áldozópapokat, ne tűrjék el, hogy a világiak lelkét a bűnbánat hamis formái rászedjék, és csellel a pokolba vigyék. Nyilvánvalóan hamis bűnbánatról van szó, amikor a többit elhanyagolva csak egy dologban tartanak bűnbánatot, vagy amikor úgy tartanak egy dologban, hogy nem hagynak fel a másikkal. Ezért írva van: „Aki az egész törvényt megtartotta, egy ellen azonban vét, bűnössé lett mindegyikben” (Jak 2,10): ti. az örök élet szempontjából. Az örök élet kapuján ugyanis ugyanúgy nem fog belépni, ha csak egy bűnben is megmarad, mint ha minden bűn elborítaná. Akkor is hamissá válik a bűnbánat, ha a bűnbánó az olyan udvari hivatalból vagy üzleti elfoglaltságtól nem lép vissza, amit bűn nélkül űzni semmilyen módon nem képes; vagy ha gyűlöletet hordoz a szívében, vagy ha bárkinek, akinek sérelmet okozott, azt nem tette jóvá, vagy ha sértést elszenvedve a sértőnek nem bocsát meg, vagy ha valaki az igazságosság ellen fog fegyvert.”

{718} 23. Kánon. „Azokat pedig, akik vallásosságot színlelve, az Úr testének és vérének a szentségét, a gyermekek keresztségét, a papságot és a többi egyházi rendet és a törvényes házassági kötelékeket elvetik, azokat mint eretnekeket az Isten Egyházából elűzzük és bűnösnek mondjuk, és megparancsoljuk, hogy a külső hatóságok fékezzék meg őket. Ezek védelmezőit is ugyanannak az elítélésnek a kötelékével kötözzük meg.”

721-739: Sens-i Zsinat, kezdete 1140 (1141?) június 2.

[Petrus Abaelardust (Baiolardust) tanbeli tévedései miatt már 1121-ben elmarasztalták a Soissons-i Zsinaton és „Az egy és háromságos Istenről” című értekezését elítélték. Azután a Sens-i Zsinaton megparancsolták, hogy kiválasztott tételeitől határolja el magát, anélkül, hogy lehetőséget adtak volna neki azokat kifejteni. Petrus ezután a pápához fellebbezett, és megírta „Apológia” című művét, amely csak töredékesen maradt fenn. Ebben fel van sorolva a zsinattól elítélt 19 tétel. Ugyanígy a zsinat is elküldte a 19 tétel jegyzékét Rómába, amelynek a két szövegváltozata a sorszámozásban kissé eltér. A Rómába küldött tételekre válaszul a pápa mind Petrus „dogmáit”, mind azok szerzőjét elítélte, és őt mint eretneket a tanítástól is örökre eltiltotta.]

Petrus Abelardus tévedései

{721} 1. Hogy az Atya a teljes hatalom, a Fiú némi hatalom, a Szentlélek semmi hatalom.
{722} 2. Hogy a Szentlélek nem az Atya vagy a Fiú szubsztanciájából (másutt: mindenhatóságából) van, sőt, hogy a Szentlélek a világ lelke.
{723} 3. Hogy Krisztus nem azért vett magára emberi testet, hogy a gonosz lélek igájából kiszabadítson bennünket.
{724} 4. Hogy sem az Isten és ember, sem ez a személy, aki Krisztus, nem a harmadik személy a Szentháromságban.
{725} 5. Hogy valamely jó-cselekedethez a szabad akarat önmagában elegendő.
{726} 6. Hogy Isten csak azt tudja megtenni, amit megtesz, vagy azt megengedni, amit megenged, és csak úgy és csak akkor, ahogyan és amikor tényleg megteszi és nem másként.
{727} 7. Hogy Istennek nem kell megakadályoznia, és nem is tudja megakadályozni a rosszat.
{728} 8. Hogy nem szereztük meg Ádám bűnét, hanem csupán bűnének büntetését.
{729} 9. Hogy nem vétkeztek azok, akik Krisztust, őt fel nem ismerve, keresztre feszítették.
{730} 10. Hogy nem kell bűnként felróni, amit tudatlanságból követnek el.
{731} 11. Hogy Krisztusban nem volt meg az Úr félelmének lelke.
{732} 12. Hogy a kötés és az oldás hatalmát csak az apostolok kapták, s nem az ő utódaik.
{733} 13. Hogy az ember cselekedetei révén nem válik sem jobbá, sem rosszabbá.
{734} 14. Hogy az Atyát, mivel nem mástól való, sajátos és különleges módon a mindenhatóság illeti meg, de nem a bölcsesség és a jóság.
{735} 15. Hogy az eljövendő örök életben még a szent félelem is ki van zárva.
{736} 16. Hogy a gonosz lélek kövek vagy füvek felhasználásával bocsát ránk sugallatokat.
{737} 17. Hogy a világvégi eljövetelt lehetne az Atyának tulajdonítani.
{738} 18. Hogy Krisztus Lelke nem maga, hanem csak hatalma által szállt le az alvilágba.
{739} 19. Hogy sem a cselekedet, sem az akarat, sem az érzéki megkívánás , sem a gyönyörködés, amely a kívánságot felkelti, nem bűn, és nem kell akarnunk, hogy kialudjék.

741: Az „Apostolicam Sedem” kezdetű levél a cremonai püspöknek, a megírás időpontja bizonytalan

A vágykeresztség

{741} Habozás nélkül állítjuk, hogy az a presbiter, akiről jelezted, hogy keresztvíz nélkül végezte be legutolsó napját, mivel az Anyaszentegyház hitében és Krisztus nevének megvallásában állhatatosan kitartott, az eredeti bűn alóli feloldozást és az égi haza örömét elnyerte. Olvasd Ágoston „Az Isten városa” c. művének nyolcadik könyvét, ahol a többi között ez olvasható: „A keresztséget láthatatlanul szolgáltatják ki, ha azt nem a vallás megvetése, hanem az elkerülhetetlen szükségszerűségből bekövetkező vég zárja ki”. Ambrosiusnak a „Valentinianus halála” c. könyvét is üsd fel, aki ugyanazt állítja. Mivel tehát megoldódtak a kérdések, tartsd magad a tudós atyák véleményéhez, és meghagyásod szerint egyházmegyédben állandó imádságokat és áldozatokat ajánljanak fel Istennek az említett presbiterért.

Boldog III. Jenő pápa, 1145-1153

745: Reimsi Zsinat, kezdete 1148. március 21.

[A zsinaton a pápa elnökölt; feloszlatása után még tanácskoztak Gilbertus Porretanus poitiers-i püspök tévedései ügyében is. A nevezett azonban olyan árnyaltan védte meg tanait, hogy azokra a pápa nem ütötte rá az eretnekség bélyegét, csupán egy helyreigazító kiegészítést tett, ami most alább következik:]

Az isteni Háromság

{745} „Csak az első bekezdésről hozott határozatot a római pápa, nehogy valamilyen teológiai meggondolás szétválasszon természetet és személyt, és hogy Istent ne mondják isteni természetnek csak a határozói eset értelmében, hanem alanyeseti értelemben is.”
[Hogy a pápa kiegészítését jól érthessük, álljon itt a bevádolt gilbertusi bekezdés szövege is: „Hogy az isteni lényeg, szubsztancia és természet, amelyet istenségnek, jóságnak, az Isten nagyságának mondunk, és minden hasonló: nem az Isten, hanem forma, amely által van az Isten.” – Tehát a pápa megkívánja, hogy így fogalmazzunk: Isten: az istenség – s ne csak homályosan így: Isten az istenségben van.]

III. Sándor pápa, 1159-1181

747: Tours-i Zsinat, kezdete 1163. május 19.

[Ennek a zsinatnak az elnöke maga a pápa, III. Sándor volt. A zsinat ténykedései közül említést érdemel a burkolt uzsora egy bizonyos fajtájának, a vadimentum mortuumnak (= „elhaló kezességadás”) az elítélése; tulajdonképpen az „ellenhasználati” szerződéssel való visszaélésről van szó: ti. a hitelezőnek egy termést hozó dolgot adnak át (pl. szántóföldet, szőlőskertet) zálogba, éspedig úgy, hogy az elzálogosítás egész folyamán termett összes gyümölcsöket átengedik a hitelezőnek, még akkor is, ha a kölcsönadott pénzt már kiegyenlítették, vagy túl is haladták; ezzel szemben a zsinat azt követeli, hogy a gyümölcsöt számítsák be a kölcsönadott pénzbe.]

Az uzsora

{747} (2. fejezet) Többen az egyháziak közül, és amit szomorúan mondunk, azok közül is, akik a jelen világot fogadalmuk és szerzetesi ruházatuk által elhagyták, bár a közönséges uzsorától visszariadnak, mivel az nyilvánvalóan elitélt dolog, ugyanakkor a pénzkölcsönre rászorulóktól birtokaikat zálogul elfogadják, és a gyümölcstermést a kölcsönadott pénzen felül begyűjtik. Ezért az egyetemes Zsinat határozatilag elrendelte, hogy ezentúl senki, aki az egyháziakhoz tartozik, ne merészelje az uzsorának ezt vagy egy másik fajtáját gyakorolni. És ha valaki eddig valakinek a birtokát – miután pénzt adott neki – ezzel az ürüggyel vagy egyezkedés alapján zálogként elfogadta, ha kölcsönadott pénzét, a költségeket levonva, a terményekből már visszanyerte, a birtokot feltétel nélkül adja vissza az adósnak. Ha pedig valamivel kevesebbje van, miután azt megkapta, a birtok akadálytalanul kerüljön vissza a tulajdonosához. Hogyha ez után a döntés után van valaki az egyháziak közt, aki ragaszkodik az uzsorán nyert átkos haszonhoz, annak egyházi hivatala kerül veszélybe, hacsak nem esetleg egyházi javadalom volt, és úgy látta, hogy ilyen módon tudja visszaváltani világi kézből.

748: Az „Ex litteris tuis” kezdetű levél az Iconiumban székelő szultánnak, 1169-ben

[A levél oktatás a katolikus hitről, amelyet állítólag a szeldzsuk vezér el akart fogadni.]

A Boldogságos Szűz Máriának halál után romlatlan teste

{748} (Mária) kétségkívül szégyen nélkül fogant, fájdalom nélkül szült, és innen romlás nélkül költözött el, az angyal szava, sőt inkább Istennek az angyal által mondott szava szerint, hogy bebizonyosodjék, ő kegyelemmel teljes, nem pedig csak félig-meddig teljes; és hogy az Isten, az ő Fia híven beteljesítse az ősi parancsot, amire hajdan tanított, ti. hogy az atyát és anyát túláradó tisztelettel kell illetni, és nehogy Krisztus szűzi teste, amelyet a szűz anya testéből vett fel, az övétől ne teljesen különbözzék.

749: A „Cum in nostra” kezdetű levél Guilelmus sens-i érseknek, 1170. május 28.

[Petrus Lombardusnak felrótták az un. „krisztológiai nihiliánizmus”-t, bár ő ezt sehol kifejezetten nem tanította, csak az Ábaelardus-féle „sic et non” módszert alkalmazta nem túl szerencsésen, és ezzel a gyanúra ürügyet szolgáltatott.]

Petrus Lombardus tévedése Krisztus emberségéről

{749} Amikor nálunk jártál, szóban megbíztunk, hogy Párizsban alárendelt püspöktársaiddal együtt mindenképpen figyelj oda és fejts ki hatékony működést Péter – az egykori párizsi püspök – helytelen tanításának felszámolására, amely azt mondja ki, hogy Krisztus, emberi természetét tekintve, nem valami dolog. Ezért téged, testvérem, apostoli írásunkkal megbízunk, hogy alárendelt társaidat hívd össze Párizsban, s velük és másokkal együtt… írd elő, hogy a fent leírt tanítást teljesen számolják fel, és az ottani teológiai tanárok és hallgatók úgy adják elő a tárgyat, hogy Krisztus amiként tökéletes Isten, ugyanígy tökéletes ember is, aki lélekből és testből áll.

750: A „Cum Christus” kezdetű levél Guilelmus reimsi érseknek, 1177. február 18.

[Ugyanabban az ügyben kelt levél mint a 749. pontban idézett; ugyanahhoz az érsekhez küldték, akit közben a reimsi érseki székbe helyeztek át.]

Tévedés Krisztus emberségéről

{750} Minthogy Krisztus, a tökéletes Isten, tökéletes ember is, csodálandó, milyen vakmerőséggel meri valaki azt mondani, hogy Krisztus – emberi természetét tekintve – nem valami. Nehogy azonban helytelen kifejezésmód vagy tévedés honosodjon meg, … megbízunk: … a mi tekintélyünkkel kiközösítés terhe mellett tiltsd meg, hogy valaki a továbbiakban azt merészelje állítani, hogy Krisztus – emberi természetét tekintve – nem valami, mivel amiként igaz Isten, ugyanúgy igazi ember, aki eszes lélekből és emberi testből összetett lény.