FJ 450 ->

II. János pápa, 561-574

451-464: I. Bragai Zsinat (Portugáliában); kezdete 561. május 1.: Kiközösítő ítéletek főként a priszcillianisták ellen.

[Tévesen II. Bragai Zsinatként is számon tartják. Az I. Toledói Zsinat hitvallásának és kánonjainak átvétele után az alábbi fejezeteket fűzte hozzá.]

A Szentháromság és Krisztus

{451} 1. Ha valaki nem vallja az Atyát és a Fiút és a Szentlelket három személynek, egy szubsztanciának és erőnek és hatalomnak, amint a ka-tolikus és apostoli Egyház tanítja, hanem csak egyetlen és egymagában létező személynek mondja, úgy hogy az Atya ugyanaz, aki a Fiú, és Ő maga a vigasztaló Lélek, amint Sabellius és Priscillianus állították, legyen kiközösítve.
[452] 2. Ha valaki a Szentháromságon kívül az istenségnek nem tudom milyen más nevével hozakodna elő, azt állítva, hogy magában az isten-ségben a hármasságnak a hármassága van meg, amint a gnosztikusok és Priscillianus állították, legyen kiközösítve.
{453} 3. Ha valaki az állítja, hogy az Isten Fia, a mi Urunk, mielőtt a Szűztől megszületett, nem létezett, amint Szamoszatai Pál és Photinus és Priscillianus állították, legyen kiközösítve.
{454} 4. Ha valaki Krisztusnak a test szerinti születésnapját nem őszintén, hanem csak színlelve tiszteli úgy, hogy ezen a napon és vasárnap böjtöl, mert nem hiszi, hogy Krisztus valódi emberi természetben született, amint Kerdón, Markion, a manicheusok és Priscillianus állították, legyen kiközösítve.
A teremtés és a világ kormányzása
{455} 5. Ha valaki azt hiszi, hogy az emberi lelkek vagy az angyalok az Isten lényegéből léptek elő, mint Manicheus és Priscillianus állították: legyen kiközösítve.
{456} 6. Ha valaki azt mondja, hogy az emberi lelkek előbb mennyei lakó-helyükön vétkeztek és ezért a földön emberi testbe taszíttattak, mint Priscillianus mondta: legyen kiközösítve.
{457} 7. Ha valaki azt mondja, hogy a gonosz lélek korábban nem Isten által teremtett (jó) angyal volt, és nem Isten alkotása volt a természete, hanem azt mondja, hogy a káoszból és az őshomályból emelkedett ki és nincs szerzője, hanem ő maga a rossz elve és a megtestesült rossz, amint Manicheus és Priscillianus mondták: legyen kiközösítve.
{458} 8. Ha valaki azt hiszi, hogy a világban a teremtmények bizonyos ré-szét a gonosz lélek teremtette: hogy a mennydörgést és a villámokat, a viharokat és a szárazságot a gonosz lélek a saját hatalmával idézi elő, amint Priscillianus mondta: legyen kiközösítve.
{459} 9. Ha valaki azt hiszi, hogy az emberi lelkeket és testeket a végzet-szerű csillagképek befolyásolják, amint a pogányok és Priscillianus állí-tották: legyen kiközösítve.
{460} 10. Akik azt hiszik, hogy a tizenkét jel vagy csillagkép, amelyeket a asztrológusok meg szoktak figyelni, a test vagy a lélek egyes tagjai sze-rint vannak elrendezve, és azt mondják, hogy a pátriárkák neve van rájuk írva, mint Priscillianus állította: legyen kiközösítve.
{461} 11. Ha valaki megveti az emberek házasságát és irtózik újszülöttek nemzésétől, amint Manicheus és Priscillianus hirdették: legyen kiközö-sítve.
{462} 12. Ha valaki az állítja, hogy az ember testi mivoltát a gonoszlélek alakította ki, és azt mondja, hogy a fogamzásokat az anyák méhében a démonok mesterkedése alakítja, és ezért a test feltámadását sem hiszi, mint Manicheus és Priscillianus tanították: legyen kiközösítve.
{463} 13. Ha valaki azt mondja, hogy az összes testek teremtése nem Isten műve, hanem a gonosz angyaloké, amint Manicheus és Priscillianus állí-tották: legyen kiközösítve.
{464} 14. Ha valaki a húseledelt, amit Isten az emberek használatára adott, tisztátalannak tartja, és nem azért, hogy testét sanyargassa, hanem azért, mert mintegy tisztátalanságnak véli, annyira tartózkodik tőle, hogy még a hússal együtt főtt zöldségfélét sem ízleli meg, mint Manicheus és Priscillianus tanították: legyen kiközösítve.

II. Pelagius pápa, 579-590

468-469: A „Dilectionis vestrae” kezdetű levél Istria skizmatikus püspökeinek, 585-ben, vagy 586-ban

A Péter apostol Székével való egység szükségessége

{468} Mert hogy hol alapíttatott az Egyház, bár magának az Úrnak a szent evangéliumban található kijelentését tekintve nyitott kérdés, mégis hallgassuk meg, hogyan határozta ezt meg Szent Ágoston, az Úr ugyanezen kijelentésére emlékeztetve. Mert, mondja, azokban alapíttatott meg Isten Egyháza, akikről tudjuk, hogy az Apostoli Székekben az elöljárók következési rendje szerint elnököltek. És bárki is az ugyanezen Székekkel való közösségtől vagy azok tekintélyétől függetlenedett, szakadárnak bizonyul. És egyebek tárgyalása után: „Kívülre állítva, Krisztus nevéért meg is fogsz halni. Krisztus tagjai között szenvedj Krisztusért, s ragaszkodj a testhez; harcolj a főért”.

{469} De Szent Cyprianus is … egyebek között ezt mondja: „A kezdet az egységből ered, és a primátus Péternek adatik, hogy megtanuljuk ebből: Krisztus Egyháza egy és egy a tanítói szék; és mindnyájan pásztorok, de a nyáj csak egynek mutatkozik, hogy azt az apostolok egy lélekkel és egyetértően legeltessék”. És röviddel ezután: „Aki nem tartja az Egyháznak ezt az egységét, azt hiszi, hogy a hitet tartja? Aki Péter tanítói székét, amelyre az Egyház alapozva van [vö. Mt 16,18], cserben hagyja és ellenáll, bízhat erősen abban, hogy ő az Egyházban van?… Nem maradhatnak meg az Istennel, akik az Isten Egyházában nem akartak lenni egyetértésben: égjenek akár lángokba és tűzbe dobva, vagy vadállatok elé vetve adják ki lelküket: az nem lesz a vértanúság koronája, hanem a hitszegés büntetése; végük nem a vallásos erény dicsőséges halála, hanem a reménytelenség pusztulása. Az ilyet megölni lehet, de nem megkoronázni. … Rosszabb bűn a szakadárság, mint ami azoké, akik áldoztak a bálványoknak, akik azért mégis a bűnért való bűnbánattartás állapotában az Istenhez az elégtétel túláradásával esdekeltek. Ők az Egyházat keresik és kérik; a szakadárok ellenszegülnek az Egyháznak. Amott aki elesett, csak magának ártott; itt aki megkísérel szakadást előidézni, sokat becsap: magával rántva őket. Amott egy léleknek van kára; itt nagyon soknak veszedelme. Ez megérti, hogy kétségkívül vétkezett, és jajgat és kesereg. Amaz bűnében felfuvalkodik, és magukban a hibákban tetszeleg, elválasztja a fiakat az anyjuktól, a juhokat a pásztor ellen bujtogatja, az Isten iránti kötelezettségeket megszünteti, és amikor a bukott csak egyszer vétkezett, ez mindennap vétkezik. Végül, ha a bukott később elnyeri a mártíriumot, megkaphatja az ország ígéreteit; ez, ha az Egyházon kívül ölték meg, az Egyház adta kedvezményekhez nem juthat hozzá”.

470: III. Toledói Zsinat, kezdete 589. május 8.: Reccaredus király hitvallása

[A hitvalláson kívül említésre méltó az ariánus eretnekség ellen hozott 23 kiközösítő ítélet, és a „Filioque”(= és a Fiútól) beillesztése a Konstantinápolyi Hitvallásba, ami ennek a zsinatnak az aktái között fordul elő először, de ez csak betoldásnak látszik, minthogy hiányzik néhány ősibb kódexben.]

Az isteni Háromság

{470} Valljuk, hogy van az Atya, aki a vele egyformán egyenlő és egyenlőképp örök Fiút nemzette a saját szubsztanciájából, de nem úgy, hogy ugyanő legyen a született és a nemző is, hanem másik személy legyen az Atya, aki nemzett, másik legyen a Fiú, akit nemzett, mégis mindketten az egyszubsztanciájú istenségként létezzenek; az Atya, akitől van a Fiú, ő viszont senki mástól nincs; a Fiú, akinek Atyja van, de kezdet és csökkenés nélkül áll fenn abban az istenségben, mivel az Atyával egyformán egyenlő és egyenlőképp örök. Éppen úgy a Szentlélekről is vallanunk kell és hirdetnünk, hogy az Atyától és a Fiútól származik, és az Atyával és a Fiúval egyszubsztanciájú; a Háromságban pedig a Szentlélek a harmadik személy, mindazonáltal közös isteni lényeget birtokol az Atyával és a Fiúval. Ez a Szentháromság ugyanis egy Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek; Isten jósága folytán, noha minden teremtmény jónak lett teremtve, viszont az emberi állapot alakja révén, amit magára vett a Fiú, kárhoztatott ivadékból visszaváltozunk a hajdani boldogságra.

Nagy Szent I. Gergely pápa, 590-604

472: A „Consideranti mihi” kezdetű levél a pátriárkáknak, 591. február

Az egyetemes zsinatok tekintélye

{472} … Megvallom, hogy amint a Szent evangélium négy könyvét, úgy fogadom el és tisztelem a négy zsinatot: éspedig a Niceait, amelyen Arius fonák tantételét megbuktatták; a Konstantinápolyit is, amelyen Eunomius és Macedonius tévedését megcáfolták; az első Efezusit is, amelyen ítélkeztek Nestorius istentelenségén; a Khalkedonit pedig, amelyen Eutükhész és Dioscorus eltévelyedését rossznak nyilvánították, teljes tisztelettel felkarolom, kikezdhetetlen helyesléssel megőrzöm: mivel ezeken, mint egy négyszögletes kövön emelkedik a szent hit építménye, és innen származik bármilyen élet és cselekvés; és bárki, aki nem tartja magát azok együttes szilárdságához, még ha kőnek látszik is, mégis csak az építményen kívül hever. Az ötödik zsinatot is éppen úgy tiszteletben tartom, amelyen elvetették azt a levelet, amelyről azt mondják, hogy tele van Ibas tévedéseivel, amelyen Mopsuestiai Theodorusra rábizonyították, hogy az Isten és az emberek Közvetítőjének a személyét két szubzisztenciára választotta szét, s így az istentelenség hűtlenségébe esett; hasonlóképpen cáfolatot kaptak Theodoretus írásai is, amelyekben esztelen vakmerőséggel hozakodott elő, hogy megrója Szent Alexandriai Cirill hitét. Az összes személyeket pedig, akiket a fent nevezett tisztelendő zsinatok megvetnek, megvetem, akiket tiszteletben tartanak, becsülöm, mivel míg a zsinatokat általános megegyezés erősítette meg, addig nem azokat, hanem önmagát buktatja meg aki merészeli akár feloldozni, akiket megkötnek, akár megkötni, akiket feloldoznak. Bárki tehát, aki másként gondolja a dolgot, legyen kiközösítve.

473: Az „O quam bona” kezdetű levél Virgilius arlesi püspöknek, 595. augusztus 12.

A simónia

{473} … Megtudtam, hogy Gallia vagy Germánia vidékein senki nem jut hozzá szent rendhez javadalom adása nélkül. Hogyha ez így van, könnyezve mondom, sóhajtozva nyilvánítom ki, hogy mivel a papi rend belül romlott meg, kifelé sem állhat fenn majd sokáig. Hiszen tudjuk az evangéliumból, mit tett Megváltónk saját maga, amikor a templomba bemenve a galambárusok pultjait felforgatta [vö. Mt 21,12]. Galambokat árulni ugyanis annyit tesz, mint a Szentlélekért, akit a mindenható Isten, mint vele egyszubsztanciájút, kézrátétel révén ad az embereknek, világi javakat elfogadni. Ez a rossz, mint az előbb mondtam, már jelzi, mi következik, mert akik az Isten templomában galambárusítással merészeltek foglalkozni, azoknak a pultjai Isten ítéletére összetörtek. – Látni lehet, hogy ez az eltévelyedés az alávetett személyeknél még csak növekszik is, s úgy terjed tovább. Mert az is, aki pénzért jut hozzá a szent rendhez, előmenetelének már magában a gyökerében meg van rontva, és ezért sokkal inkább kész másoknak eladni, amit vett. És hol van akkor az, ami írva van: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok” (Mt 10,8)? És amikor a szent Egyház ellen az első simoniákus eretnekség keletkezett, miért nem mérlegelik, miért nem látják, hogy azt, akit valaki pénzért szentel fel, hozzásegíti, hogy eretnek legyen?

474-476: A „Sicut aqua” kezdetű levél Eulogius alexandriai pátriárkának, 600. augusztus

Krisztus tudásáról (az agnoéták ellen)

{474} Arról …, ami írva van, hogy „a napot és az órát sem a Fiú, sem az angyalok nem tudják” (Mt 13,32), egészen helyesen azt tartja szentséged, hogy egészen biztosan ugyanarra a Fiúra nem aszerint kell vonatkoztatni, hogy ő a fő, hanem teste szerint, ami mi vagyunk. Erről a dologról, írásainak sok helyén … Ágoston az előbbi értelmezést használja. Mond mást is, amit ugyanarra a Fiúra érthetünk, mivel a mindenható Isten némelykor emberi módon szól, amint Ábrahámnak is mondja: „Most megtudtam, hogy féled az Istent” (Ter 22,12), nem mivel akkor ismerte meg Isten, hogy őt féli, hanem mivel akkor adta Ábrahámnak azt az ismeretet, hogy féli az Istent. Amint ugyanis mi vidám napot mondunk, nem azért, mert maga a nap vidám, hanem mert minket vidámmá tesz, ugyanígy a mindenható Fiú is azt mondja, hogy nem tudja a napot, amiről úgy intézkedik, hogy mások ne tudják; nem azért, mert ő ne tudná, hanem mivel a legkevésbé sem engedi meg, hogy ezt tudják.

{475} Ezért is mondja azt, hogy egyedül az Atya tudja, mivel azonos szubsztanciájú a Fiú és az ő természetéből kifolyólag, amely szerint felülmúlja az angyalokat, van az a képessége, hogy ezt tudja, amit az angyalok nem ismernek. Ebből azt is alaposabban meg lehet érteni, hogy a megtestesült és értünk tökéletes emberré lett Egyszülött ugyan az emberség természetében ismeri az ítélet napját és óráját, de mégis ezt nem az emberség természetéből kifolyólag ismeri. Amit tehát abban ismer, nem abból ismeri, mivel az emberré lett Isten az ítélet napját és óráját istenségének az ereje által ismeri. … Ezért mondta azt (az Egyszülött), hogy erről az angyalokkal együtt nincs tudása, mivel teremtmények, és erről nem emberi természete folytán van tudása, hiszen az az angyalokkal együtt teremtmény. Az ítélet napját és óráját tehát tudja mint Isten és ember; de azért, mivel Isten az ember.

{476} A dolog pedig nagyon nyilvánvaló, mivel bárki, aki nem nesztoriánus, agnoéta semmiképpen sem lehet. Mert aki vallja, hogy maga az Isten Bölcsessége testesült meg, milyen észjárás szerint képes azt mondani: van valami, amit az Isten Bölcsessége nem ismer? Meg van írva: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden ő általa lett” (Jn 1,1.3) Ha minden, akkor kétségen kívül az ítélet napja és órája is. Ki hát olyan esztelen, hogy azt merészelje mondani, miszerint az Atya Igéje olyat alkotott, amit nem ismer? Az is írva van: Tudta Jézus, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott (vö. Jn 13,3). Ha mindent, akkor biztosan az ítélet napját és óráját is. Tehát ki olyan ostoba, hogy azt mondja, miszerint a Fiú kezébe kapta, amit nem tud? – Arról a helyről pedig, amely helyen azt mondja Lázárról az asszonyoknak: „Hová helyeztétek őt?” (Jn 11,34), sajátosan azt gondoltuk, amit ti is gondoltatok; mivel ha tagadják, hogy az Úr tudta, hol volt Lázár eltemetve, és ezért tudakozódott, kétségkívül kényszerülnek azt vallani, hogy nem tudta az Úr; milyen helyeken rejtőzködött Ádám és Éva a bűnt követően, midőn a paradicsomban azt mondta: „Ádám, hol vagy?” (Ter 3,9), vagy amikor megfedi Káint és így szól: „Hol van Ábel, a te testvéred?” (Ter 4,9). Ha ő ezt nem tudta, miért fűzte hozzá legott: „Testvéred vére felkiált hozzám a földről”?

477: A „Litterarum tuarum primordia” kezdetű levél Serenus marsilliai püspöknek, 600. október

A hívők jogáról, hogy tiszteljék a Szentek képmásait

{477} Eljutott … hozzánk annak a híre, hogy … a Szentek képmásait összetöröd mintegy azzal az ürüggyel, nehogy imádniuk kelljen ezeket. Azt ugyan mindenképpen dicsérjük, hogy tiltottad azok imádását; azért viszont megfeddünk, hogy összetörted azokat … Más dolog ugyanis egy festményt imádni, és más a festményen elbeszélt történet alapján megtanulni, hogy mit kell imádnunk. Mert amit az írás nyújt az olvasóknak, azt nyújtja a festmény a szemlélő tudatlanoknak, mivel azon, ha tudatlanul is, látják, amit követniük kell, azt olvassák, akik a betűket nem ismerik; ezért főképpen a pogányok számára a festmény olvasmányként szolgál . … Ha valaki képeket akar csinálni, egyáltalán ne akadályozd meg, a képeket imádni viszont minden módon tiltsd meg. De ezt szorgalmazva, testvérem, figyelmeztesd őket, hogy a megtörtént dolog látása hatására ragadja meg őket a megbánás heves indulata, és egyedül a mindenható Szentháromság imádására boruljanak le alázatosan.

478-479: A „Quia caritati nihil” kezdetű levél. Ibéria (Georgia) püspökeinek, 601. június 22. körül

Az eretnekek kiszolgáltatta keresztség és szent rendek

{478} Az Atyák ősi rendelkezéséből megtanultuk, hogy bárki keresztelkedik meg az eretnekségben a Háromság nevében, midőn a szent Egyházba visszatér, vagy a krizmával való megkenéssel, vagy kézrátétellel, vagy egyedül a hitvallással vezessék vissza az Egyház anyai ölébe. Ezért a Nyugat kézrátétellel, a Kelet pedig a szent krizmával való megkenés által alakítja újjá az ariánusokat, a katolikus Egyházba való belépés küszöbén. A monofizitákat pedig és másokat egyedül egy igaz hitvallás alapján fogadja be, mivel a szent keresztség, amelyet ők az eretnekeknél nyertek el, akkor nyeri el náluk a tisztító erőket, amikor amazok a kézrátétel által megkapták a Szentlelket, vagy ezek az igazi hit megvallása által egyesítve lettek a szent és egyetemes Egyház szívével. Azok az eretnekek pedig, akik a egyáltalán nem a Háromság nevében keresztelkednek meg, amint a bonosiacusok és a katafrigák, mivel részint amazok nem hisznek Krisztus Urunkban, részint ezek azt hiszik, hogy a Szentlélek, elferdült értelmezésük szerint, egy bizonyos gonosz ember, Montanus, … mikor ők a szent Egyházhoz jönnek, megkeresztelkednek, mert nem volt keresztség az, amelyet téves álláspontjuk miatt egyáltalán nem a Szentháromság nevében vettek fel. És ezt magát nem lehet megismételt keresztségnek mondani, amelyet, amint ezt mondtuk, nem a Háromság nevében szolgáltattak ki. … Minden kétkedés nélkül őket (ti. a visszatért nesztoriánusokat) Szentséged fogadja be gyülekezetébe, megtartva nekik a saját egyházi rendjeiket, hogy míg. … szelídségetekkel semmi ellenkezést vagy nehézséget nem támasztotok nekik a saját egyházi rendjeiket illetően, őket az ősi ellenség szájából kiragadjátok.

A személyes egység [Unio hypostatica] időpontja

A test nem előbb fogantatott a Szűz méhében, és azután az istenség eljött a testbe; hanem abban a pillanatban, hogy az Ige a méhébe jött, ugyanabban a pillanatban az Ige, megtartva saját természetének erejét, testté lett. … És nem előbb fogantatott és utána felkenetett; hanem maga az, hogy a Szentlélektől a Szűz testéből fogantatott, azt jelenti, hogy a Szentlélektől felkenetett.

480: A „Qui sincera” kezdetű levél Paschasius nápolyi püspöknek, 602.november

A mások vallásos meggyőződése iránti türelem

{480} Akik őszinte szándékkal kívánják a kívülállókat a keresztény vallásra, az igaz hitre elvezetni, nyájas beszéddel, nem szigorúsággal kell erre törekedniük, nehogy akiknek értelme számára a világos megalapozás kihívást jelenthetett, azokat messzire elűzze az ellenséges magatartás. Mert akik másképpen cselekszenek, és akik ilyen ürüggyel vallásgyakorlatuk szokásos szertartásait fel akarják függeszteni, azt bizonyítják, hogy az illetők inkább a maguk, mint az Isten ügyére vannak tekintettel. Nápolyban lakó zsidók panaszkodtak nekem és azt állították, hogy egyesek ok nélkül távol tartani igyekeznek őket ünnepnapjaik bizonyos szertartásaitól, hogy ne legyen nekik megengedve ünnepélyeik szertartásait végezni, amit pedig nekik mostanáig, és szüleiknek visszamenőleg hosszú ideig szabad volt megtartani és megülni. Hogyha ez az igazság, úgy látszik, felesleges dologra fordítanak fáradságot. Mert mi haszon van abból, amikor – habár hosszú gyakorlat ellenére voltak eltiltva, – ez semmit sem használ nekik a hitre és a megtérésre nézve? Avagy zsidóknak miért adunk szabályokat, hogyan kell megülniük a szertartásaikat, ha ezáltal őket megnyerni nem tudjuk? Arra kell tehát törekedni, hogy az inkább észérvekkel és szelídséggel meghívottak követni akarjanak minket, nem elfutni tőlünk; hogy nekik az ő szentkönyveikből mutassuk ki, amit mondunk, hogy az Anyaszentegyház szeretetére tudjuk, Isten segítségével, a figyelmet felhívni. Tehát, testvérem, intelmekkel tüzelje fel őket a megtérésre, amint az Isten segítségével lehetséges, és ne engedje meg, hogy őket újból nyugtalanítsák az ő ünnepségeik miatt, hanem engedélyezett szabadságuk legyen összes ünnepélyeiket és ünnepnapjaikat megtartani és megünnepelni, úgy, amint eddig is … megtartották.

I. Honorius pápa, 625-638

485-486: IV. Toledói Zsinat, kezdete: 633. december 5.: Fejezetek

[Ennek a Zsinatnak a hitvallása főként a „Damasus Hite (Fides Damasi)” és a „Quicumque” (l.a 71sk, 75 sk. pontokat) hitvallásoktól függ.]

Háromsági-krisztológiai hitvallás

{485} (1. fejezet) Az isteni Írások és a tanítás szerint, amelyet a szent atyáktól kaptunk, valljuk, hogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek egy istenség és egy szubsztancia; a személyek különbözőségében a háromságot hisszük, az istenségben az egységet hirdetjük, és sem a személyeket nem elegyítjük, sem a szubsztanciát nem osztjuk meg. Az Atyáról azt mondjuk, hogy senki nem teremtette vagy nemzette; a Fiúról azt állítjuk, hogy az Atya nem teremtette, de nemzette; a Szentlélekről pedig azt valljuk, hogy, sem nem teremtetett, sem nem született, hanem az Atyától és a Fiútól származik; maga a mi Urunk Jézus Krisztus, az Isten Fia és mindenek teremtője pedig, aki az Atya szubsztanciájából az idők előtt született, az utolsó időben leszállott a világ megváltására az Atyától, noha azért soha nem szűnt meg az Atyával lenni; megtestesült ugyanis a Szentlélek erejéből és a dicsőséges szent Istenszülő Szűz Máriától, és egyedüliként megszületett tőle. Ugyanaz a Krisztus az Úr Jézus, aki egy a Szentháromságból, lélekből és testből összetett, de bűn nélkül való tökéletes embert vett fel, megmaradva annak, ami volt, fölvéve azt, ami nem volt, egyenlőként az Atyával az istenség szerint, kisebbként az Atyánál embersége szerint, egy személyben birtokolva két természet tulajdonságait. Őbenne ugyanis két természet van, Isten és ember, nem pedig két fiú és két isten, hanem ugyanő egy személy a két természetben. Szenvedést viselt el és halált a mi üdvösségünkért, nem az isteni mivolt erejében, hanem az emberi természet gyengeségében. Leszállott a poklokra, hogy az ugyanott fogva tartott szenteket kiszabadítsa; és legyőzve a halál uralmát feltámadt. Felvétetvén azután a mennybe, a jövendőben el fog jönni az élők és a holtak ítéletére. Halálával és vérével megtisztítva elnyertük a bűnök bocsánatát mi, akiket ő fel fog támasztani az utolsó napon, abban a testben, amelyben most élünk, és azon minta szerint, amelyben maga az Úr feltámadt, és meg fogjuk kapni tőle, egyesek az igazság érdemeiért az örök életet, mások a bűneikért az örök büntetésre való ítéletet. – Ez a katolikus Egyház hite, ezt a hitvallást sértetlenül megőrizzük és megtartjuk; bárki ezt teljes szilárdsággal meg fogja őrizni, az örök üdvösséget fogja birtokolni.

János Jelenései mint a Szentírás könyve

{486} (17. fejezet) A Jelenések könyvét sok zsinat határozata és a szent Római elöljárók zsinati rendelkezései úgy jegyzik, mint János evangélistáét, és elrendelték, hogy az isteni könyvek között kell elfogadni, mert igen sokan vannak, akik az ő szerzőségét nem fogadják el, és nem törődnek azzal, hogy azt az Isten egyházában hirdessék. Ha valaki ezután azt vagy nem fogadja el, vagy a Húsvéttól Pünkösdig terjedő időben a misék alkalmával a templomban az igehirdetésnél nem használja, annak a kiközösítés ítélete lesz a része.

487: A „Scripta fraternitatis” kezdetű levél Sergius konstantinápolyi pátriárkának 634-ben

[Ez és a következő (488) levél keltette fel az érdeklődést I. Honorius igazhitűsége kérdésében, amelyről a III. Konstantinápolyi Zsinat – a keletieknek a Római Széket kisebbíteni akaró szándékától befolyásolva – szigorúan ítélt. A levelek eredeti szövege latin; talán épp az a szöveg, amit kézben tartunk; vagy esetleg a görög fordítás visszafordítása.]

A Krisztusban lévő két akarat és tevékenység

{485} … Isten vezérletével el fogunk érkezni egészen az igaz hit mércéjéig, amelyet az apostolok a szent Írások igazságának a mérő zsinegével feszítettek ki: Valljuk, hogy az Úr Jézus Krisztus, aki közvetítő Isten és az emberek között [vö: 1Tim 2,5], isteni tetteket hajtott végre az Isten Igéjével személyes egységben lévő embersége közvetítésével, és ugyanő emberi tetteket hajtott végre a kimondhatatlanul és egyedülállóan felvett testében, amely telve van, de elkülönítve, elegyítés nélkül és megváltozhatatlanul isteni mivoltával …, úgy hogy tagadhatatlanul ámuló lélekkel ismerjük meg, hogyan egyesül a szenvedni képes test az isteni természettel, miközben csodálatosan megmaradnak mindkét természet eltérő jegyei … emiatt azt valljuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak egy akarata van, mivel a valóságban az isteni természet vette maga mellé az emberi természetet, nem a bűnünket; bizonnyal azt, amelyik a bűnbeesés előtt teremtetett, nem azt, amelyik a kötelességszegés után megromlott. Krisztus ugyanis … bűn nélkül fogantatott a Szentlélek erejéből, és bűn nélkül született a szent és szeplőtlen Szűztől, az Istenszülőtől, és a romlott természet semmilyen érintését nem tapasztalta meg. … Mert nem volt más törvény a tagjaiban, vagy nem volt az akarata az Üdvözítőétől eltérő vagy azzal ellentétes, mivel az emberi állapot törvénye felett állóként született. … Mert a szent iratok telve vannak világosnál világosabb bizonyítékokkal arra nézve, hogy az Úr Jézus Krisztus, az Isten Fia és Igéje, „aki által minden lett” (Jn 1,3), ő maga az az egy, aki végrehajtja az isteni és az emberi természet tetteit. Vajon tehát az isteni és az emberi természet tettei miatt egynek vagy kettősnek kell-e mondani vagy érteni nyelvtanilag leszármaztatva ezeket a cselekedeteket, – ezek így nem kell, hogy ránk tartozzanak; meghagyjuk ezt a grammatikusoknak, akik fitogtatni szokták kis dolgokból leszármaztatva a kikutatott szavakat. Mi ugyanis azt fogtuk fel a szent iratokból, hogy az Úr Jézus Krisztusnak és az ő Szentlelkének nem egy vagy két tevékenysége volt, hanem – amint megismertük – sokféleképpen cselekedtek.

488: A „Scripta dilectissimi filii” kezdetű levél ugyanazon Sergiushoz, 634-ben

A Krisztusban lévő két tevékenység

{488} … Ami az egyházi dogmát illeti, amelyet megtartani vagy hirdetni tartozunk az emberek egyszerűsége miatt, és hogy a kérdések kibogozhatatlan útvesztőit átvágjuk …, nem egy vagy két tevékenységet kell meghatároznunk az Isten és az emberek közti Közvetítőben, hanem azt kell megvallanunk, hogy az egy Krisztusban a két természet természetes egységgel van összekapcsolva, és ezek a másik részvételével működnek és eszközölnek, éspedig az isteni ami az Istené, azt cselekszi, és az emberi ami a testé, azt kivitelezi: nem azt akarjuk tanítani, hogy elkülönítve, sem nem hogy elegyítve vagy megváltoztathatóan Isten természete emberré és az emberi Istenné változott volna; hanem azt valljuk, hogy a természetek különbségei érintetlenek maradtak. … Eltávolítjuk tehát … az új keletű koholmány botrányát: nem kell nekünk úgy prédikálnunk, hogy egy vagy két tevékenységet határozunk meg; hanem az egy tevékenység helyett, amiről egyesek beszélnek, az igazsághoz híven Krisztus Urunkat egyetlen, két természetben működőnek valljuk, és a két tevékenység helyett inkább azt kell velünk együtt hirdetni, elvetve a kettős tevékenység megnevezést, hogy maga a két természet, azaz az isteni és a felvett testé az Atya egyszülött Fiának az egy személyében elegyítetlenül, osztatlanul és megváltoztathatatlanul működik a saját dolgaiban.

490-493: VI. Toledói Zsinat, kezdete 638. január 9.

A Háromságról és az Isten Fiáról, a megtestesült Megváltóról

{490} Hisszük és valljuk a legszentebb és minden hatalommal teljes Háromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, az egy Istent, aki egyedüli, de nem magányos, egy a lényege, az ereje, a hatalma, a fölsége és egy a természete, személyek szerint elválaszthatatlanul megkülönböztetett, az istenség szubsztanciáját tekintve az összes teremtmények alkotója, akinek lényegében nincs megkülönböztetés. Hisszük a nem-született, nem-teremtetett Atyát, az egész istenség forrását és származtatóját; a Fiút, aki az Atyától az időn kívül, minden teremtmény előtt, kezdet nélkül született, nem teremtetett; mert sem az Atya soha a Fiú nélkül, sem a Fiú az Atya nélkül nem létezik, de mégis a Fiú Isten az Atya Istentől, nem az Atya Isten a Fiú Istentől, a Fiú Atyja nem Isten a Fiútól; ő pedig az Atya Fia és Isten az Atyától, mindenben egyformán egyenlő az Atyával, igaz Isten az igaz Istentől; és még a Szentlelket, aki sem nem született, sem nem teremtetett, hanem az Atyától és a Fiútól származik, és mindkettejük Lelke; és ezáltal szubsztanciálisan egyek, mivel az egy is mindkettőtől származik. Ebben a Háromságban pedig oly nagy a szubsztancia egysége, hogy hiányzik a többesség és megőrzi az egyenlőséget, és nincs kisebb állapotban egy-egy személyben, mint az összesben, és nincs nagyobb állapotban az összesben, mint egy-egy személyben.

{491} Az istenségnek a három személye közül tehát egyedül a Fiúról valljuk, hogy kilépett az Atya titkos rejtekéből az emberi nem megváltására, a bűnökért járó tartozások visszafizetésére, amelyeket eredetileg Ádám engedetlensége által, továbbá a mi szabad akaratunkkal szereztünk magunknak. A Fiú bűn nélkül való embert vett fel magába a Szent mindig Szűz Máriától, úgy hogy az Atya Isten Fia egyszersmind emberfia is, tökéletes Isten és tökéletes ember úgy, hogy ember és Isten: egy Krisztus két természetben, egy személyben, nehogy négyesség lépjen a hármasság helyére azáltal, hogy Krisztusban a személy megkettőződik. A Fiú tehát az Atyától és a Szentlélektől elválaszthatatlanul meg van különböztetve személyét illetően, természetét illetően pedig a magába emelt embertől; nem különben ugyanezzel az emberrel együtt, személyét illetően mint egy áll előttünk; természetét tekintve ugyancsak egy az Atyával és a Szentlélekkel együttesen; és amint mondtuk, két természetből állóan és egy személyként fellépve egy a mi Urunk Jézus Krisztus, aki az isteni mivolt alakjában egyenlő az Atyával, a szolga alakjában kisebb az Atyánál: ebből ered ugyanis az ő kijelentése a zsoltárban: „anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem” (21,11). Tehát megszületvén az Istentől anya nélkül, megszületvén a Szűztől egyetlenként és atya nélkül, „az Ige testté lett, s miköztünk lakott” (Jn 1,14); és noha a teljes Háromság együttműködött a fölvett ember megalkotásában, mivel a Háromság művei elválaszthatatlanok, mégis egyedül kapta az embert, személyének egyszeriségében, s nem az isteni természet egységében, abban a személyiségi körben, ami a Fiú sajátja, nem abban, ami közös a Háromság számára; mert ha az ember és az Isten természetét egyiket a másikba elegyítette volna, az egész Háromság testet vett volna magára, mivel tudott dolog, hogy a Háromság természete egy; nem így azonban a személy.

{492} Tehát ez az Úr Jézus Krisztus, Atyától küldve, fölvéve azt, ami nem volt, de nem elveszítve, ami volt, sértetlenül az ő isteni természete folytán, halandóként a mi természetünk szerint, eljött erre a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse és azokat, akik hisznek, megigazultakká tegye, és csodákat tett, elárulták vétkeink miatt, meghalt mi kiengesztelődésünk végett, feltámadt a mi megigazulásunkért; az ő elkékült sebei szereztek nekünk gyógyulást [vö. Iz 53,5], az ő halála által kibékíttettünk az Atya Istennel, az ő feltámadása által új életre ébredtünk; őt várjuk is, hogy el fog jönni a századok végén, és mindenki feltámadásakor legigazságosabb ítéletével meg fogja fizetni az igazaknak a jutalmat és a gonoszoknak a büntetést.

{493} Azt is hisszük, hogy a katolikus Egyház testén nincs szeplő a tettei miatt, és hite is ránc nélkül való [vö. Ef 5,27] és birtokolni fogja az országot Fejével, a mindenható Krisztus Jézussal együtt, miután ez a romlandó fel fogja ölteni a romolhatatlanságot és a halandó a halhatatlanságot [vö. Ef 5,27], „hogy Isten legyen minden mindenben” (1Kor 15,28). Ez a hit megtisztítja a szíveket [vö. ApCsel 15,9], ez gyökerestől kipusztítja az eretnekségeket, ezzel dicsekszik az egész Egyház, az is, amelyik már az égi uralomban helyezkedik el, és az is, amelyik a jelen világban él, és nincs üdvösség más hitben: „Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12).

IV. János pápa, 640-642

496-498: A „Dominus qui dixit” kezdetű levél III. Konstantin császárnak (védőirat Honorius pápa érdekében), 641. tavaszán

[A szöveg visszafordítás görögből, mivel elveszett az eredeti latin.]

Honorius két akaratról mondott szavainak értelme

{496} Boldog emlékű Sergius pátriárka jelezte a fent nevezett szent emlékezetű Honoriusnak, Róma városa püspökének, hogy egyesek azt mondják, hogy a mi Üdvözítőnkben, az Úr Jézus Krisztusban két ellentétes akarat van; a mondott pápa, miután erről tudomást szerzett, válaszul azt írta neki, hogy a mi Üdvözítőnk, amint hogy ő egyes egyedüli, ugyanúgy csodálatraméltóan az egész emberi nemet felülmúlva fogantatott és született. Megtestesülésében szent elosztás történt; abból az a tanulság fakad, hogy a mi Megváltónk, amennyire tökéletesen Isten, ugyanúgy tökéletesen ember is: s így az első képmásnak, amelyet az első ember a törvényszegése által elveszített, a nemes eredetét, mint egyáltalán bűn nélkül született ember helyreállította. [† 253] Tehát második Ádámként született meg, akinek sem születése folytán, sem az emberekkel való érintkezésből eredően semmilyen bűne nem volt; ugyanis a testté lett Ige a bűnös ember hasonlatosságában minden tulajdonságunkat felvette, de semmi bűn nem terhelte, amely a törvényszegés átszármaztatásából eredően vádolta volna… Tehát egyedül az Isten és ember közötti közvetítő, az ember Krisztus Jézus van bűn nélkül [vö. 1Tim 2,5], aki a halandó dolgoktól nem megkötve fogantatott és született. Tehát a szent emberségében lévő elosztás miatt sohasem volt két ellentétes akarata, és nem szegült ellene szellemi akaratának az ő testi akarata … Ezért, minthogy tudjuk, hogy benne, mikor született és a mindennapi életben, egyáltalán semmi bűn nem volt, illően mondjuk és igazat mondunk, amikor valljuk, hogy egy akarat volt az ő szentül megosztott emberségében, és nem két ellentétes, úgymint szellemi és testi akaratot hirdetünk; egyes eretnekekről tudni lehet, hogy ők aszerint tévelyegnek, mintha tisztán emberről volna szó.

{497} Megkülönböztetetten megismerhető tehát, hogy Honorius pápa ilyen módon… írt Sergiusnak, ugyanis Üdvözítőnkben egyáltalán nem áll fenn két ellentétes akarat, az olyan sem, amelyeket a tagjaiban észlelne [vö. Róm 7,23], mivel semmi bűnt nem vont magára az első ember törvényszegéséből … De nehogy valaki kevésbé értelmesen némelykor felrója, amiért azt vette észre, hogy Honorius csak az emberi természetről tanít, s nem az isteni természetről is … tudnia kell annak, aki efelől kételkedik, hogy erre nézve az említett pátriárka kérdését követően már született válasz. Amellett ez is úgy szokott lenni, hogy ti. ahol seb van, ott akad gyógyító segítség is. Mert felismerhető, hogy a szent apostol is gyakran azt tette, hogy a hallgatók szokott nézetei szerint készült fel; és néha bizony a felsőbb természetről tanítva az emberiről teljességgel hallgat; néha pedig az emberi elrendezést tárgyalva az ő istensége misztériumát nem érinti. …

{498} Tehát amikor az előbb nevezett elődöm Krisztus megtestesülésének misztériumáról tanított, akkor azt mondta, hogy nem voltak meg benne, mint bennünk, bűnösökben, a szellemnek és a testnek az ellenkező akaratai. Ezt egyesek a saját értelmezésük szerint kiforgatták, és azt gyanították, hogy tanítása szerint a Megváltó istenségének és emberségének egy az akarata; ez a gyanú azonban az igazsággal minden tekintetben ellenkezik.