FJ 3750->

3750­-3751: A Biblikus Bizottság válasza, 1933. július 1.

A Zsolt 15,10 sk., Mt 16,26 és Lk 9,25 értelmezése

{3750} 1. Kérdés: Vajon katolikus férfinak szabad-e, kiváltképpen az Apostolok Cselekedetei hiteles értelmezése után [ApCsel 2,24­33; 13,35­37] a 15. Zsoltár 10 sk. verse szavait: „Mert nem hagyod a lelkem a holtak honában, Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Az élet útját mutatod nekem”, úgy értelmezni, mintha a szent szerző nem a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásáról beszélt volna?
Válasz: Nemleges.

{3751} 2. Kérdés: Vajon szabad-e azt állítani, hogy Jézus Krisztus szavai, amelyeket Szent Máténál, a 16,26-ban olvasunk: „Mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelkét kár éri? Avagy mit adhat az ember cserébe lelkéért?”, és hasonlóképpen azok, amelyek Szent Lukácsnál vannak, a 9,25-ben: „Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, ha maga elpusztul és sérelmet szenved?”, betű szerinti értelemben nem a lélek örök üdvösségét veszik tekintetbe, hanem egyedül az ember időhöz kötött életét, maguknak a szavaknak a hanghordozása és azok szövegösszefüggése ellenére, ugyancsak az egyöntetű katolikus értelmezés ellenére?
Válasz: Nemleges.

3755­-3758: Az „Ad catholici sacerdotii” kezdetű körlevél, 1935. december 20.

A papszentelés hatásai

{3755} A pap segédkezik Krisztusnak: tehát mintegy az isteni Megváltó eszköze, hogy annak csodálatos műve – amely az együtt élő emberek összességét felülről jövő hatékonysággal megújítja, és így egy kiválóbb életrendbe vezeti át – az idők folyamán végig érvényesülhessen. Sőt maga a pap, ahogyan joggal és méltán ünnepélyesen mondjuk mint meggyőződésünket, „a második Krisztus”, minthogy annak a szerepét tölti be, a kijelentés szerint: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). …

{3756} Mindaz a hatalom, amelyet egy sajátságos szentség ráruház a papra, minthogy a lelkébe vésett eltörölhetetlen jegyből ered, amely annak a hasonlatosságára, akinek a papságából részesedik, pappá teszi őt mindörökre (vö. Zsolt 109,4) –, az a hatalom nem esendő és múlékony, hanem állandó és folytonos. Még ha emberi gyengeség miatt tévedésekbe és szégyellnivaló dolgokba süllyedt is, mégsem tudja sohasem lelkéből eltörölni a papi mivoltnak ezt a jegyét. És ezen kívül … új és a maga nemében sajátos kegyelemmel, és sajátos segítséggel gyarapodik; ezek révén pedig – de csak ha az égi ajándékok Istentől eredően hatékony erejének a maga segítő és szabad igyekezetével hűségesen enged – minden körülmények között méltón és nem levert lélekkel tud majd vállalt szolgálata fáradságos kötelességeinek megfelelni. …

A liturgikus könyörgések

{3757} Végül a pap, ebben a dologban is követve Jézus Krisztus szolgálatát, aki „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12), és „örökké él, hogy közbejárjon értünk” (Zsid 7,25), mint a nép szószólója áll Isten elé a mi érdekünkben: neki nemcsak az van parancsba adva, hogy az oltár sajátos és igaz áldozatát az Egyház nevében az égi Hatalomnak felajánlja, hanem a „dicséret áldozatát” is (Zsolt 49,14) és a közös imádságokat; ő ugyanis zsoltárokkal, könyörgésekkel és énekekkel, amelyek nagyrészt a Szentírásból vannak kölcsönözve, mindennap újból és újból teljesíti az Istent megillető imádás kötelezettségét, és teljesíti az emberek érdekében való esdeklés kötelességét is. …

{3758} Már a magánimádságnak is oly nagy becse van, hogy Jézus Krisztus nagy és ünnepélyes ígéreteket fűzött hozzá (vö. Mt 7,7­11; Mk 11,24; Lk 11,9­13), mégis azok az imádságok, amelyeket az Egyház, a Megváltó szeretett jegyese nevében, hivatalosan terjeszt elő, kétségtelenül nagyobb erőnek és hatásnak örvendenek.

3760-­3765: A Szent Offícium válaszai, 1936. augusztus 11.

A sterilizáció

{3760} Előterjesztés: … Az a sebészi beavatkozás, amelynek révén a sterilizációt (= terméketlenítés, magtalanítás) el lehet érni, nem „lényegileg rossz cselekedet a cselekmény mivoltát tekintve”, és ezért megengedett lehet, ha valamikor szükség van rá az életveszélyből való megmentés és az egészséggondozás céljából. Ha azonban azért hajtják végre, hogy a gyermeknemzést megakadályozzák, akkor „lényegileg rossz cselekedet a jogosultság hiánya miatt a cselekvő részéről”, minthogy sem egy magánembernek, sem a közakaratnak nincs közvetlen fennhatósága a testrészek fölött, hogy egészen idáig kiterjeszkedjék.

{3761} Ezt, a pápa világos szavaival előadott tanítást egészében alkalmazni kell a szóban forgó sterilizációs törvényre. Hogy pedig ez a törvény előírja, hogy óvakodni kell a fogyatékos gyermektől merőben a fajta védelme céljából, vagy inkább hogy elejét vegyék a gazdasági károknak, vagy más természetű ilyen bajoknak, ez nem változtat a dolgon, és nem pótolja a jogosultság hiányát a cselekvőben, ezért az előírt sterilizációs operációt lényegileg jogtalannak kell mondani, és az is.

{3762} Noha tehát a törvény célját, mármint az egészséggondozást és a jövendő utód erejével való számvetést, és a fogyatékos utód elhárítását nem kell helyteleníteni, mégis teljesen el kell vetni a törvény tárgyát, azaz az eszközt, amely a cél elérésére elő van írva.

(Ezeket megfontolva: a Szent Offícium 1936. július 15-én a következő válaszokat adta:)
{3763} 1) A sterilizáció, abból a célból végrehajtva, hogy az utódot elhárítsák, lényegileg rossz cselekedet a jogosultság hiánya miatt a cselekvő részéről; emiatt maga a természettörvény tiltja; akár magán elhatározásból, akár a köz elhatározásából kellene végrehajtani.

{3764} 2) … „Az a törvény, amely átöröklés miatt fogyatékos utód elhárítása végett” előírja ilyen sterilizáció kérését vagy végrehajtását, az igazi közjóval ellentétes, jogtalan, és semmilyen lelkiismereti kötelezettség nem származhat belőle.

{3765} 3) Ezt a törvényt jóváhagyni, ajánlani, hatalmi helyzetből bírói ítélkezésben … alkalmazni a sterilizáció végrehajtására irányulóan, ugyancsak jóváhagyni … magát a sterilizációt az utód elhárítására irányulóan: ez annyit tesz, mint jóváhagyni … egy lényegileg rossz dolgot, és ezért tisztességtelen és nem megengedett.

3771­-3774: A „Divini Redemptoris” kezdetű körlevél, 1937. márc. 19.

[Ebben a körlevélben XI. Pius az ateista kommunizmusról ír.]

Az egyes emberek és az állam jogviszonya

{3771} Az embernek szellemi és halhatatlan lelke van; ugyan ő, amint a mindent felülmúló Teremtő ęóvoltából egyenesen csodálandó testi és szellemi adományokkal bíró személy, ugyanígy a régi írók véleménye szerint valóságos „mikrokozmosznak” nevezhető, abból az okból, hogy a nem-lelkes dolgok mérhetetlenségét messze túlhaladja és felülmúlja. Nemcsak ebben a halandó életben, hanem örökre megmarad számára mint végső cél: egyedül az Isten; és minthogy a szentséget létrehozó kegyelem által az istenfiúság méltóságára emeltetett, Jézus Krisztus misztikus testében Isten országával össze van kötve. Ami ebből következik, sokszoros és különböző adományokat juttatott neki az égi hatalom: mint az élet és a test épségének a jogait; ugyanígy egyrészt a szükséges dolgok megszerzésének a jogát, másrészt az Istentől kitűzött végső célra való úttal-móddal való törekvés jogát; amint végül is a közösséghez-tartozás és a magántulajdon és annak haszonélvezeti jogát. – Ezenkívül, amint a házassági kötelék, úgy annak természetes gyakorlata isteni rendelésből ered; és ugyancsak a családi együttélés berendezkedése és annak fő feladatai nem emberi döntésből, és nem gazdasági megfontolásokból, hanem mindennek minden fölött álló Teremtőjétől származnak. …

{3772} De Isten hasonló módon azt akarta, hogy az ember társadalmi közösségben szülessék meg és ahhoz hasonuljon, hiszen a saját természete is ahhoz köti. A társadalom ugyanis a Teremtő Isten elgondolása szerint természetes oltalom, amelyet bármelyik polgárnak fel lehet és fel kell használnia a maga elé tűzött cél elérésére; mivelhogy az állam van az emberért, és nem az ember az államért. Ezt mégsem úgy kell érteni, ahogyan a saját egyénközpontú tanításuk szerint az úgynevezett liberálisok állítják; ők azt tartják ugyanis helyesnek, hogy a közösség az egyének mértéktelen hasznát szolgálja: hanem inkább úgy, hogy mindenki, azáltal, hogy a társadalommal szabályszerű rendben van összekapcsolva, kölcsönös és egyetértő serény fáradozással eljuthasson az igazi földi boldoguláshoz; és hogy az emberi közösség révén azok az emberekbe természettől beoltott, személyes vagy közösségi lelki tulajdonságok virágozzanak és elevenek legyenek, amelyek az időleges és önös haszon fölébe emelkednek, és az államigazgatásban elsőséget adnak az isteni tökéletességnek, ami ugyan az egyes emberekben semmi módon nem történhetik meg. Ami ezért az embernek is szolgálatára van, hogy az isteni tökéletességnek ezt az eszméjét elismerje, és megértve a Teremtőnek visszhangozza. …

{3773} Márpedig, amiként az ember nem utasíthatja el azokat a kötelezettségeket, amelyek révén, Isten parancsára, el van kötelezve a társadalmi közösségnek, sőt az állami vezetők a jog erejével a kötelességteljesítésre tudják őt kényszeríteni, ha ennek az engedelmességnek nem törvényesen áll ellen; ugyanilyen módon a társadalom nem foszthatja meg a polgárt azoktól a jogoktól, amelyeket a Teremtő Isten neki juttatott – ezek közül a főbbeket fentebb röviden érintettük – és nem teheti azok gyakorlását önkényesen lehetetlenné. Emiatt értelmi megfontolásunkból ered és azzal megegyezik, hogy az összes földi dolgok az ember használatára és hasznára szolgáljanak, és ezért az emberen keresztül térjenek vissza a Teremtőhöz. … Amíg tehát a kommunisták állításai az emberi személyt annyira kicsinyítik, hogy a polgároknak a társadalommal való szoros kapcsolatait a visszájára fordítják, az emberi értelem, ellenkezőleg, és az isteni kinyilatkoztatás azt annyira felmagasztalja. … XIII. Leó a gazdasági és a társadalmi viszonyokról és a munkások ügyéről … hatékony szabályokat adott ki; ezeket mi pedig … a mi időnk körülményeihez és szükségleteihez illesztettük. Ezekben a Levelekben … a magántulajdon saját természetéről, ami az egyeseket és a társadalmat illeti, érthetően és szabatosan kijelöltük egyrészt az emberi munka jogait és méltóságát, másrészt azok kölcsönös segélynyújtási kapcsolatait, akik vagy vagyonrészesedést vagy munkát adnak, és mindenesetre fizetést, amely a munkásoknak a szigorú igazságosság szerint jár, mint amely szükséges maguknak és családjuknak.

A társadalmi igazságosság

{3774} Ugyanis csakugyan igaz, hogy az úgynevezett csere-igazságosságon kívül a társadalmi igazságosságra is figyelemmel kell lenni, amely éppen azokat a kötelességeket követeli meg, amelyek alól sem a kézművesek, sem az urak nem vonhatják ki magukat. Pedig éppen a társadalmi igazságosság szerepe, hogy igényelje mindazt az egyesektől, ami a közjó szempontjából szükséges. Amint pedig az élő test szervezetét illetően, bármilyen szempontból is közelítjük, általánosságban nem lehet tanácsot adni, csak ha az egyes testrészeknek mindazt megadják, amelyre azoknak szükségük van a szerepük betöltése végett; így, ami a közösség felállását és szerkezetét illeti, az egész társadalom javáról nem lehet gondoskodni, hacsak az egyes tagokat, nyilvánvalóan a személyi méltósággal fölruházott embereket nem részesítik mindabban, amire azoknak szükségük van, kinek-kinek társadalmi feladata gyakorlásához. Ha tehát a társadalmi igazságosságról gondoskodás történik, a gazdasági dolgokból a tevékeny szorgalom bő gyümölcsei teremnek, amelyek a nyugalom és a rend közegében megérlelődnek, és az állam erejét és szilárdságát mutatják; aminthogy az emberi test egészsége zavartalan, teljes és gyümölcsöző munkájáról megkülönböztethetően megismerhető.

És nem tettek eleget a társadalmi igazságosságnak, hacsak a munkások nem fogják tudni nyújtani saját maguknak és mindegyik a saját családjának biztos módon a táplálékot a kapott, a valóságnak megfelelő fizetésből; hacsak nem fogják nekik megadni a lehetőséget, hogy valami csekély vagyont szerezzenek maguknak, az általános szegénység fekélyének az elkerülésére, amely oly széles körben el van terjedve; hacsak végül nem lesznek alkalmasak az ő javukra kezdeményezett intézkedések, amelyek segítségével ugyanők, az állami vagy magán biztosító intézeteken keresztül, saját maguk öregségéről, betegségéről és munkanélküliségéről gondoskodhatnak.

3775­-3776: A „Firmissimam constantiam” kezdetű körlevél, a Mexikói Egyesült Államok püspökeinek, 1937. március 28.

[Ebben a levélben XI. Pius a mexikói Egyház elnyomatásáról tárgyal.]

Ellenállás a hatalommal való visszaélés ellen

{3775} Tudósítottatok arról, hogy az Egyház, még súlyos viszontagsága közepette is a békének és a rendnek a pártján van, és minden jogtalan felkelést vagy erőszakot elítél, amely az alkotmányos hatalom ellen irányul. Egyébként nálatok az az állítás is elhangzott, hogy ha valamikor ezek a hatalmak nyilvánvalóan támadják az igazságosságot és az igazságot úgy, hogy még a tekintély alapjait is megsemmisítik, nem lehet látni, miért kell helyteleníteni, hogy egyes polgárok egybetömörülnek, saját maguk védelmére és a nemzet megtartására, megengedett és arra alkalmas segéderőket alkalmazva azok ellen, akik a hatalommal visszaélnek, és így az állam helyzetét ingataggá teszik.

{3776} Még ha ennek a kérdésnek a megoldása szükségszerűen a dolgok egyedi körülményeitől is függ, néhány alapelvre mégis rá kell világítani:

  1. Az ilyen erőszak elleni védekezést mint eszközt vagy viszonylagos célt lehet számításba venni, nem mint végső és önálló célt.
  2. Ugyanezek, mint eszközök, megengedett cselekedetek kell, hogy legyenek, amelyek lényegileg nem rosszak.
  3. Minthogy ezeknek a célra alkalmasnak és azzal arányban állónak kell lenniük, addig kell alkalmazni, ameddig a kitűzött célhoz segítenek egészben vagy részben, mégis úgy, hogy a közösségnek és az igazságosságnak nagyobb károkat ne okozzanak, mint maguk a helyrehozandó károk.
  4. Ezeknek az eszközöknek a használata pedig, és a polgári és a politikai jogok teljes gyakorlása, minthogy olyan helyzeteket is felölel, amelyek merőben az időbeliség és a technika rendjéhez tartoznak, vagy az erőszakos védekezés esetei, nem érintik egyenesen az Actio Catholica rendeltetését, bár annak a kötelessége, hogy a katolikus férfiakat felkészítse saját jogaik helyes gyakorlására, és azoknak jogos eszközökkel való követelésére, ha a közjó ezt szükségessé teszi.
  5. Az egyháziaknak és az Actio Catholicanak – minthogy a rájuk bízott béke- és szeretetmisszió miatt kötelesek az összes embereket „a béke kötelékével” (Ef 4,3) egységbe vonni – a legtöbbet kell tennie a nemzet boldogulásáért, mind a polgárok és az osztályok egyetértésének a legnagyobb mértékű ápolásával, mind pedig engedve minden olyan szociális kezdeményezésnek, amely Krisztus tanításától és az erkölcsi törvénytől nem tér el.

XII. Pius pápa, 1939–1958

3780-­3786: A „Summi pontificatus” kezdetű körlevél, 1939. október 20.

A természettörvény

{3780} Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy az államot manapság sújtó bajok első és legmélyebb forrása abból a tényből tör felszínre, hogy az erkölcsi megbízhatóság általános szabályát kereken tagadják és elvetik, mind az egyesek magánéletében, mind magában az állami életben és a népek és a nemzetek között fennálló kölcsönös kapcsolatok rendszerében; a természettörvényt látnivalóan elutasítás és elfeledés födi be.

{3781} A természettörvény mint alapra támaszkodik Istenre, mindenek mindenható teremtőjére és atyjára, aki a legfőbb és legtökéletesebb törvényhozó, és az emberi cselekedetek legbölcsebb és legigazságosabb bírája. Amikor meggondolatlanul nem fogadják el az örök hatalmat, máris inog és eséssel fenyeget minden tisztesség alapja, és már hallgat és lassan-lassan meggyöngül a természet hangja, amely a tanulatlanokat is, sőt azokat is, akik még nem jutottak el a civilizált életmódig, megtanítja, mi az isteni törvény és mi annak megsértése, mit szabad és mit nem szabad; és figyelmezteti őket arra, hogy egyszer a Legfőbb Bíró előtt jó és rossz cselekedeteikről számot fognak adni. …

A nemzet és a népek jogai

{3782} Ha túlteszik magukat az isteni tekintélyen és törvényének kötelező erején, szükségképpen következik, hogy az államhatalom korlátlan és senkinek sem felelős jogokat bitorol, amelyek egyedül a legfőbb Teremtőt illetik meg; és így a Teremtő helyét elfoglalva, az államot vagy a polgárok közösségét úgy kihangsúlyozza, mintha azt kellene tartani az egész emberi élet végső céljának, és a legfőbb szabálynak a jogrendben és az erkölcsök terén; sőt, mindenkinek megtiltja, hogy a természetes ész és a keresztény lelkiismeret parancsaihoz meneküljön. … Tehát azt a nagyon nemes feladatot teljesíti az állam, hogy a nemzet életében az egyesek magán kezdeményezéseit és tetteit ellenőrizze, helyes mértéküket megállapítsa, és azokat előmozdítsa, és mindenki közös javára az odaillő módon irányítsa; ezt pedig nem valakinek az önkénye, és nemcsak a társadalom evilági boldogulása mint elsődleges szempont határozza meg, hanem inkább az ember természetes tökéletessége, amelyet hozzá mérten elő kell segíteni; a legfőbb Teremtő az államot mint eszközt és védelmet erre a célra rendelte. …

{3783} Az az elképzelés, Tisztelendő Testvérek, amely csaknem korlátlan hatalmat tulajdonít az államnak, nemcsak a nemzetek belső életére, és gyarapodásuk növekedő szabályozására nézve válik veszedelmes tévedéssé, hanem a népek kölcsönös viszonylatainak is kárt okoz, mivelhogy gyengíti azt az egységet, amellyel az összes államoknak egymással össze kell tartozniuk, a népek jogait erejüktől és szilárdságuktól megfosztja, és utat készít a mások jogainak megsértéséhez, ezért nagyon nehézzé teszi a békés és nyugodt együttélést.

{3784} Ugyanis, bár az emberi nem a természetes rendnek Istentől megállapított törvénye szerint társadalmi osztályokra, ugyanígy nemzetekre és államokra oszlik, amelyek belső kormányzatukat tekintve nem függenek egymástól, mégis a törvénykezés és az erkölcs területén kölcsönös elkötelezettségek érvényesülnek; az emberi nem a népek egyetemes és nagy együttesévé forr össze, amelynek az a rendeletetése, hogy minden nép megvalósítsa saját javát, és amelyet különleges szabályzat vezérel, amely egyrészt védi az egységet, másrészt a dolgokat mindennap a még kedvezőbb eredmények felé irányítja.

{3785} Már most mindenki látja, hogy az államnak azok a jogai, amelyekről teljes komolysággal állítják: nincsenek feltételekhez kötve és senkinek sincsenek lekötelezve, ezzel a természettől belénk oltott törvénnyel szöges ellentétben állnak, és azt teljesen visszautasítják; és ugyanígy világos, azok a jogok a nemzeteket egymással összekötő, törvényesen létesített kapcsolatokban az állam vezetőinek kényére-kedvére szabad kezet adnak; és gátolják, hogy az összes gondolkodó emberek helyes közmegegyezése és a segítő szolgálat kölcsönös teljesítése érvényesüljön. …

{3786} Egyébként a népek jogát azért visszakövetelni az isteni jogtól, hogy egyedül az állami vezetők önkényére támaszkodjék mint alapra, semmi mást nem jelent, mint magát a jogot tisztessége és szilárdsága trónjáról letaszítani, és azt a magán és a kollektív előnyökre való túlhajtott igyekezetnek átengedni, amely nem másra tör, mint hogy a saját jogait kihangsúlyozza, a másokét tagadja.

3788: A Szent Offícium rendelete, 1940. február 21. (24.)

[Ez a rendelet megtiltja a célzott sterilizációt, de csak az ártatlanokét. – Az idézett másik rendelet 1931. március 21-én kelt, és nem mond többet, mint hogy a sterilizációt „mindenképpen el kell vetni, és hamisnak és elítéltnek kell tartani”.]

A sterilizáció

{3788} Kérdés: Vajon megengedett-e a célzott sterilizáció, akár az állandó, akár az időhöz kötött, akár férfié, akár asszonyé?

Válasz (a Pápától megerősítve február 22-én): Nemleges; éspedig a természettörvény tiltja; ami pedig a genetikai célú sterilizációt illeti, azt már az 1931. március 21-én kelt rendelet elítélte.

3790: A Szent Offícium rendelete, 1940. november 27. (december 2.)

Ártatlanok tudatos megölése az államhatalom parancsára

{3790} Kérdés: Vajon meg van-e engedve, az államhatalom parancsára tudatosan megölni azokat, akik bár semmi, halált érdemlő vétket nem követtek el, ám pszichikai vagy fizikai fogyatékosságuk miatt olyannak számítanak, hogy már nem képesek hasznára lenni a nemzetnek, hanem inkább terhére vannak, és életerejének és szilárdságának az útjában állnak?

Válasz (a Pápától megerősítve december 1-jén): Nemleges; minthogy ellentétes a természetjoggal és a tételes isteni joggal.

3792-­3796: A Biblikus Bizottság Levele Itália püspökeinek, 1941. augusztus 20.

[Dolindo Ruotolo nevű olasz pap egy névtelenül és egy álnéven kiadott könyvében vádakkal illette a Szentírás tudományos kutatását, védve annak „lelki” értelmezését, de a betű szerinti értelemtől eléggé elválasztva, mondhatni önkényesen. Az exegézis ilyenfajta megvetése ellen szól ez a levél, amelyet a pápa augusztus 16-án már megerősített.]

A Szentírás betűszerinti és lelki értelme

{3792} (1) A névtelen szerző, bár formailag azt állítja, hogy a betűszerinti értelem „a bibliamagyarázat alapja”, ténylegesen egy teljesen szubjektív és átvitt értelmű magyarázatért harcol. … Bár a hithez tartozó alaptétel, amelyet mint alapelvet kell megtartanunk, hogy a Szentírás a betűszerinti értelem mellett lelki, avagy előképi értelmet is tartalmaz, amint ezt a mi Urunk és az apostolok gyakorlatából megtanulhatjuk; mindazonáltal nem minden mondat vagy történeti leírás rejt magában előképi értelmet, és súlyos túlzás volt az Alexandriai Iskola kísérlete, mindenütt jelképes értelmet találni, még a betűszerinti és a történeti értelem kárára is. A lelki vagy előképi értelmet, amellett, hogy alapjául a betűszerinti értelemnek kell szolgálnia, bizonyítani kell akár a mi Urunknak, az apostoloknak, a sugalmazott íróknak a gyakorlatából, akár a szent Atyák és az Egyház hagyományos szóhasználatából, de elsősorban a szent liturgiából, minthogy „az imádság törvénye a hit törvénye”. A szent szövegek kiterjesztett alkalmazását igazolhatja az építő szándék a homiliákban és az aszketikus művekben; de még a legszerencsésebb alkalmazásokból visszahangzó értelem sem mondható igazán és szorosan véve a Szentírás értelmének, ha nincs bizonyítva, amint fentebb mondtuk, és nem is mondható olyannak, mint amit Isten sugalmazott a szent írónak.

{3793} A névtelen szerző azonban, aki mit sem törődik ama elemi megkülönböztetésekkel, ötletes dolgozatait a Biblia értelmeként igyekszik elfogadtatni, mint „az Úr bölcsességének igaz lelki közléseit”, és nem véve tudomást a betű szerinti értelem döntő jelentőségéről, a katolikus szentírás-magyarázókat hamis vádakkal illeti, mintha csak a betű szerinti értelmet vennék tekintetbe, éspedig „merőben emberi módon, azt csak nyersanyagként használva, aszerint, amint a szavak hangzanak”. … Ilyen módon elveti az Egyháztanítók aranyszabályát, amelyet Aquinói Szent Tamás olyan világosan megfogalmazott: „Minden értelem egyen alapszik, ti. a betű szerintin; egyedül abból lehet következtetést levonni”; ezt a szabályt a pápák megerősítették és szentesítették azzal az előírással, hogy minden fáradozást elsősorban a betű szerinti értelem kutatására kell fordítani. Így például XIII. Leó: „Ezért azzal az igyekezettel, hogy mérlegeljék, mennyit érnek maguk a szavak, mit közvetít a dolgok következési sorrendje, mit a szentírási helyek hasonlósága, vagy az egyéb ilyenek, társulnia kell a jól alkalmazott tudományos eredmények kívülről jövő magyarázatával is”. … Így XV. Benedek is: „A Szentírás egyes szavait igen gondosan fontoljuk meg, hogy biztosan megtudjuk, vajon mit mondott a szent író”; azután … ajánlja, hogy a szentírás-magyarázók „mértéktartással és higgadtan hatoljanak feljebb a betűszerinti kifejezésből kiindulva magasabb röptű magyarázatok felé”. Végül mind a két pápa … Szent Jeromos szavait felhasználva így mutat rá a szentírás-magyarázó kötelességére: „a magyarázónak az a kötelessége, hogy kifejtse – nem amit ő akar, hanem amit az gondol, akit magyaráz”.

A Tridentinum határozatának értelme a Vulgata tekintélyéről

{3794} 2) A Trienti Zsinat azt akarta, hogy a Nyugati Egyházban általános latin fordításnak a közösség egészét érintő használata megmásíthatatlan legyen a zűrzavar ellensúlyozására, amelyet a latin és a honi nyelveken készült, akkor elterjesztett új fordítások okoztak. A Zsinat a Nyugati Egyházban már századok óta élő gyakorlatból igazolta döntését, de a legkevésbé sem akarta lejáratni a Keleti Egyházban kimunkált ősi fordítások tekintélyét, elsősorban azét nem, amelyet hetven fordító munkájaként maguk az apostolok is használtak, annál kevésbé az eredeti szövegek tekintélyét, és ellenállt a zsinati Atyák egyik pártjának, akik a Vulgátának mint egyedül hiteles fordításnak a kizárólagos használatát követelték. De a névtelen szerző azt állítja, hogy a Tridentinum rendelkezésének értelme az, hogy a latin fordításban olyan szöveg birtokába jutottunk, amelyről ki van jelentve: minden más szöveg fölött áll; a szentírás-magyarázókat is megrója, hogy ők az eredeti szöveg és más ősi fordítások segítségével akarják a Vulgátát értelmezni. Szerinte az a rendelkezés „a szent szöveg biztos voltát” tanúsítja, úgy, hogy az Egyháznak ne legyen gondja „többé kutatni az isteni írások hitelességét”, és ez nemcsak a hit és az erkölcs dolgaira áll, hanem minden szempontot (irodalmi, földrajzi, kronológiai stb.) érint.

{3795} Azonban az ilyen erőfeszítés nemcsak a közmegegyezés ellen van, amely sohasem fogja elfogadni, hogy a fordítás tekintélyben felülmúlhatja az eredeti szöveget, hanem a zsinati Atyák nézetével is ellentétben van, amint ez a jegyzőkönyvekből kiderül: maga a Zsinat ugyanis meg volt győződve annak szükségességéről, hogy a Vulgátát felülvizsgálják és kijavítsák; ennek a munkának a kivitelezését a pápákra bízta. Ők azt végrehajtották, amint a Zsinat legtekintélyesebb munkatársai szándékának megfelelően a Hetvenes fordítás javított kiadására is gondjuk volt…, és azután elrendelték a görög nyelvű Ószövetség kiadását is. … És világosan ellenére van a „Providentissimus” kezdetű körlevél előírásának is: „Mégsem lehet, hogy ne vegyük számításba a többi fordításokat is, leginkább a legősibb kódexekét, amelyeket a keresztény ókor dicsért és használt.

{3796} Összefoglalóan azt kell mondanunk: a Trienti Zsinat a Vulgátát „hitelesnek” nyilvánította, jogi értelemben, azaz amennyiben „a hit és az erkölcs dolgaiban való bizonyító erejét” nézzük; de legkevésbé sem zárja ki az ettől való lehetséges eltéréseket az eredeti szövegben és az ősi fordításokban. …