FJ 3201->

3201­-3241: A Szent Offícium „Post obitum” kezdetű rendelete, 1887. december 14.

[Antonio Rosmini-Serbati, filozófus, teológus, politológus (†1855) egyes nézeteivel már 1831-től kezdve ellenkezést váltott ki; ezért történt, hogy több művét feljelentették az Index Szent Kongregációjánál. De nem kellett tartania ellenfeleitől, mert a pápák, XVI. Gergely és IX. Pius dicséretekkel halmozták el erényei és érdemei miatt; elérték ugyan két kisebb műve elítélését, de többet nem (vö. a 3154 sk. pontokkal). Halála után azonban néhány olyan műve látott napvilágot, amelyeket feljelentettek, mert elég súlyos tévedéseket tartalmaztak. Más műveit, korrigálás nélkül, ismét kiadták. Ezen körülmények folytán a Szent Offícium 40 tételét elítélte, és ezeket mind olaszul, mind latinul közzétette. vö. XIII. Leó levelével is, amelyet a milánói érseknek küldött 1889. június 1-én, s amely ennek az elítélésnek az érvényességét elismerte.]

Antonio Rosmini-Serbati tévedései

{3201} 1. A teremtett dolgok rendjében az emberi értelem számára közvetlenül megmutatkozik valami, ami önmagában isteni, olyan ti., ami az isteni természethez tartozik.

{3202} 2. Amikor a természetben lévő isteniről beszélünk, akkor nem az Isten mint ok által létrehozottat, de nem isteni okozatot jelöljük az „isteni” szóval: sőt olyan „isteni”-ről sincs szándékunk beszélni, ami részesedés értelmében „isteni”.

{3203} 3. Van tehát valami a világmindenségben, azaz azokban a dolgokban, amelyek benne megismerőképesek, valami, amit nem képes értelemben, hanem sajátos értelemben illet meg az isteni megnevezés. – Egy olyan aktualitás ez, amely az isteni aktualitás egészétől nem különböztethető meg.

{3204} 4. A meghatározatlan létről kétségkívül tud minden gondolkodó ember. Ez az az isteni, ami az ember számára a természetben nyilvánul meg.

{3205} 5. Az a lét, amit az ember közvetlenül ismer fel, nem lehet más, mint valami, ami szükségszerű és örök létező, és ami az összes kontingens létezőt teremtő, meghatározó és beteljesítő ok: ez pedig az Isten.

{3206} 6. A meghatározatlan létben, amely a teremtményektől is és Istentől is elválasztható, valamint Istenben, aki nem meghatározatlan, hanem abszolút lét, a lényeg ugyanaz.

{3207} 7. A közvetlenül megragadott meghatározatlan lét, a kezdeti lét valami, ami az Ige sajátja, amit az Atya elgondolása nem mint különböző dolgot, hanem csak eszmeileg különböztet meg az Igétől.

{3208} 8. A világban levő véges létezők két elemből tevődnek össze: a reális és véges lehatároltságból és a kezdeti létből. Ez utóbbi adja hozzá a le-határoltsághoz a létező dolog formáját.

{3209} 9. A lét, mint a közvetlen megismerés tárgya, minden létező elsődleges aktusa. A kezdeti létből erednek mind a megismerhető, mint a szubzisztens létezők. Istennek, ahogyan Isten számunkra fölfogható, ugyanúgy eredő elve, mint a teremtményeké.

{3210} 10. A virtuális és határtalan lét az elsődleges és legegyszerűbb létezésmód, olymódon, hogy bármely más létezésmód összetett, és ennek az összetevői közt mindig és szükségszerűen benne van a virtuális lét. – Kivétel nélkül az összes létezésmód lényeges alkotó eleme, gondolatban akárhogy különböztetjük meg a létezésmódokat.

{3211} 11. A véges létező mivoltát (azt, ami a dolog) nem az határozza meg, ami benne pozitív, hanem a véges dolog lehatároltsága. A végtelen létező mivoltát a létezése határozza meg, ezért pozitív. Ezzel szemben a véges létező mivoltát a létezés lehatároltsága határozza meg, ezért negatív.

{3212} 12. Véges valóság nincs, hanem Isten alakítja ki azáltal, hogy a végtelen valóságnak bizonyos lehatároltságot ad. – A kezdeti lét lesz minden reális létezőnek a lényege. Az a lét, amely a véges természeteket megvalósulttá teszi és velük eggyé válik, az Istenből van leválasztva.

{3213} 13. Az abszolút (független) lét és a relatív (viszonylagos) lét között sokkal nagyobb különbség van, mint két önálló létező között. Az egyik ugyanis független módon létezik, a másik a függetlenség szempontjából nem létezik. Ezért a másik csak viszonylagosan létezik. De amikor a viszonylagos létező a létbe helyeződik, nem az abszolút létező sokszorozódik meg. Ezért az abszolútum és a relatív valóság nem egyetlen önálló létező független módon, hanem egyetlen lét. Ebben az értelemben semmi különbözőség nincs a létben, sőt a létben egység van.

{3214} 14. Az isteni elvonatkoztatás által jön létre a kezdeti lét, a véges létezők elsődleges eleme. Az isteni képzelőerő által létesülnek a véges dolgok, vagyis a világot alkotó összes valóságok.

{3215} 15. A világot teremtő abszolút lét harmadik tevékenysége az isteni szintézis, azaz két elem egyesítése. Ezek közül egyik a kezdeti lét, minden véges létező közös eredete. A másik a véges dolog, vagy helyesebben a különböző véges dolgok, amelyek ugyanannak a kezdeti létnek a különböző lehatárolásai. A két elem egyesítésével teremti Isten a véges létezőket.

{3216} 16. A kezdeti lét, amelyet az isteni szintézis értelmileg, nem ugyan mint az értelem tárgyát, hanem merőben mint lényeget, a lehatárolt véges dolgokra vonatkoztat, eredményezi, hogy szubjektíve és mint dolgok, léteznek véges létezők.

{3217} 17. Amikor Isten teremt, egyedül az történik, hogy a teremtmények teljes létaktusát csorbítatlanul állítja: tehát ez az aktus tulajdonképpen nem csinált valami, hanem a kész állapotába van juttatva.

{3218} 18. Az a szeretet, amivel Isten a teremtményekben is önmagát szereti, és ami indítéka annak, hogy a teremtést elhatározza, olyan erkölcsi szükségszerűséget eredményez, amely a legtökéletesebb létezőben mindig eredményhez vezet. Az effajta szükségszerűség ugyanis csakis a sok tökéletlen létezőben hagyja sértetlenül a kétoldalú szabadságot.

{3219}19. Az Ige az a láthatatlan anyag, amelyből a Bölcs. 11,18 szerint a mindenség összes dolgai teremtve lettek.

{3220} 20. Nem ellentmondás az, hogy az emberi lélek a nemzéssel megsokszorozódjék, amennyiben úgy értelmezzük, hogy a tökéletlenből a tökéletes felé, ti. az érzéki létfokból az értelmi létfok irányába fejlődik.

{3221} 21. Midőn az érzéki princípiummal a lét közvetlenül megragadhatóvá válik, egyedül ezzel az érintkezéssel, ezzel az önmagával való egyesüléssel ama princípium, ami azelőtt csak érzékelt, most egyben értelmes is, nemesebb állapotra emelkedik, megváltozik a természete, és értelmes lesz, szubzisztens és halhatatlan.

{3222} 22. Nem lehetetlen elgondolni, hogy Isten mindenhatósága folytán megtörténhet, hogy az élő testből külön váljék az értelmes lélek, és a test megmaradjon még állatinak. Ugyanis megmaradna benne az állati életelv, mint a tisztán állati élet alapja, amely azelőtt csak függelék gyanánt volt meg benne.

{3223} 23. A halott ember lelke a természetes rendben úgy létezik, mintha nem léteznék, mivel nem képes semmiképp reflektálni önmagára, ill. nincs semmi öntudata, úgyszólván az állandó sötétségben való léthez és az örök álomhoz hasonló állapotban van.

{3224}24. A test szubsztanciális formája inkább a lélek hatása és működésének belső eredménye: ezért nem a lélek a test szubsztanciális formája. – A test és lélek egysége valójában abban a belső megértésben áll, amellyel a megismerő alany közvetlenül tud az ideáról, és azért állítja az érzékelhetőt, mert annak a lényegét az ideában már előbb közvetlenül felismerte.

{3225} 25. Miután a kinyilatkoztatásból megismertük a Szentháromság misztériumát, csupán elméletileg, mégpedig negatív és indirekt érvekkel is kimutatható a léte, olyan érvekkel, hogy általuk ez az igazság filozófiai tudományos megfogalmazást nyerne, és olyan tudományos tétel lenne, mint a többi, és így ha tagadnák, akkor a „tiszta ész” teozófikus tana nemcsak kiegészítésre szorulna, de elveszítené az érvényességét is, minden tekintetben tele lévén abszurditásokkal.

{3226} 26. Ha a három legfőbb létezési formát, a szubjektivitást, az objektivitást és a szentséget, másként a reális, ideális és morális létmódot az abszolút létre alkalmazzuk, csak szubzisztens és élő személyek gyanánt gondolhatók el. – A Szentlélek személye az Ige, amennyiben a szeretet tárgya, és nem mint Ige, vagyis önmaga megismerésének önmagában szubzisztáló tárgya.

{3227} 27. Krisztus emberségében a Szentlélek úgy ragadta meg Krisztus emberi akaratát, és úgy hozzá kapcsolta az objektív Léthez, vagyis az Igéhez, hogy akarata teljesen átengedte embersége irányítását az Igének, Aki azt személyesen átvette, így egyesülvén emberi természetével. Így az ember Krisztusban az emberi akarat megszűnt személyesnek lenni, s míg a többi emberben személyes, Krisztusban megmaradt természetnek.

{3228} 28. A katolikus tanítás szerint az Ige, mint Isten arcának képmása (bélyege), belenyomódik azok lelkébe, akik hittel felveszik Krisztus keresztségét. – Az Ige, vagyis a lélekbe belenyomódott bélyeg, a keresztény tanítás szerint az önmagát kinyilvánító, határtalan reális Lét, akit ezután a Szentháromság második személyének ismerünk meg.

{3229} 29. Úgy véljük, hogy az alábbi következtetés nem ellenkezik az egyedül igaz, katolikus tanítással: Az Oltáriszentségben a kenyér és a bor állagából akkor lesz Krisztus valóságos teste és vére, amikor Krisztus azt az állagot önmaga érzéki mivoltának a határpontjává teszi, és a maga életét adja bele. Ez hozzávetőleg olyan módon történik, ahogyan a kenyér és a bor testünkké és vérünkké változik át, mivel érzéki mivoltunk határpontjává lesznek.

{3230} 30. Úgy értelmezhetjük, hogy az átlényegülés után Krisztus megdicsőült testéhez valamilyen rész kapcsolódik, amely abban megtestesül, elválaszthatatlanul hozzátartozik, és ugyanúgy megdicsőült állapotban van.

{3231} 31. Az Oltáriszentségben Krisztus teste és vére a szavak erejénél fogva csak abban a mértékben van jelen, amely megfelel az átváltoztatott kenyér és bor szubsztanciája mennyiségének. Krisztus testének többi része csak kísérőleg van ott.

{3232} 32. Mert aki „nem eszi és nem issza az Emberfia testét és vérét, nem lesz élet abban” (Jn 6,54), mindazonáltal biztosan elnyerik az örök életet azok is, akik a vízkeresztséggel, a vér- vagy vágykeresztséggel halnak meg, azt kell mondanunk, hogy akik ebben az életben nem vették magukhoz Krisztus testét és vérét, az eljövendő életben, haláluk pillanatában részesülnek ebben a mennyei eledelben. – Eszerint Krisztus, amikor leszállt az alvilágba, az Ószövetség szentjeinek is oda tudta adni magát a kenyér és bor színében, hogy alkalmassá tegye őket Isten színelátására.

{3233} 33. Minthogy a gonosz lelkek a gyümölcsöt hatalmukba kerítették, azt gondolták, hogy behatolhatnak az ember belsejébe, ha az eszik a gyümölcsből. Mikor a táplálék élő emberi testté lett, szabadon behatolhattak az emberi lény állati, azaz alávetett életébe, és szándékuk szerint rendelkezhettek vele.

{3234} 34. Ahhoz, hogy Isten a Boldogságos Szűz Máriát megőrizze az eredeti bűn foltjától, elég volt, hogy romlatlan maradjon egy parányi emberi csíra, amivel talán maga a gonosz lélek sem törődött. Amikor elérkezett az idő, Szűz Mária ebből a nemzedékeken át továbbadott romlatlan csírából született.

{3235} 35. Minél alaposabban megfontoljuk az ember megigazulásának rendjét, egyre találóbbnak tűnik a Szentírásnak a beszédmódja, miszerint Isten bizonyos bűnöket betakar, vagyis nem számít be. – A Zsoltáros (Zsolt 31,1) szerint különbség van a megbocsátott bűnök és az eltakart bűnök között. Úgy tűnik, hogy az előbbiek a ténylegesen és a szabad szándékkal elkövetett bűnök, míg az utóbbiakat az Isten népéhez tartozók nem szándékosan követték el, ezért nincs semmilyen kárukra.

{3236} 36. A természetfölötti rend abban áll, hogy kinyilvánul a lét reális formájának a teljessége. Ennek a közlésnek, ill. kinyilvánulásnak a hatására alakul ki az isteni dolgok iránti érzék, amely kezdeti fokon földi életünkben a hit és a kegyelem fénye, beteljesülten pedig az örök életben a dicsőség fényét alkotja.

{3237} 37. Az eszmei lét az a kezdeti fény, amely a lelket értővé teszi. A másik kezdeti fény is a lét, amely nemcsak tisztán eszmei, hanem szubzisztens és eleven. Az előbbi lét a személyes jellegét elrejti előlünk és csak tárgyi mivoltát mutatja meg. De ha valaki meglátja a másikat (vagyis az Igét), az – jóllehet csak tükörben és homályban – látja az Istent.

{3238} 38. A boldogító istenlátás tárgya Isten, amennyiben a kívülre irányuló cselekedetek szerzője.

{3239} 39. A Bölcsesség és Jóság nyomai, melyek a teremtményekben fel-csillannak, szükségesek azok számára, akik eljutnak a célhoz. Ugyanis ezeknek a nyomoknak egybefoglalása az örök ősképben pontosan annak a része, ami számukra hozzáférhető, és amit ők látni képesek, és pontosan ezek a nyomok lesznek annak a dicséretnek a tartalmai, amit a boldogok az örökkévalóságban Istennek fognak énekelni.

{3240} 40. Mivel Isten nem tudja önmagát a véges létezőkkel egészen közölni, még a dicsőség fénye által sem, ezért a maga lényegét csak annyiban tudja megmutatni és közölni azokkal, akik a célba értek, amennyiben az egy véges megismerőképességnek megfelel: vagyis, Isten annyiban nyilvánítja ki magát előttük, amennyiben mint Teremtőjük, Gondviselőjük, Megváltójuk és Megszentelőjük kapcsolatban van velük.

{3241} 41. Minősítés: Ezeket a tételeket a Szent Offícium szerzőjük saját értelmezésében elvetendőknek, elítélendőknek ítélte, aminthogy ezzel az általános döntéssel elveti, kárhoztatja és elítéli… Őszentsége a Bíboros Atyák döntését helyesnek találta, megerősítette és mindenki által megtartandónak parancsolta.

3245-­3255: A „Libertas praestantissimum” kezdetű körlevél, 1888. június 20.

Az embernek mint szabad személynek a méltósága

{3245} A szabadság a természet legkiválóbb java, és ugyanez egyedül az értelemmel vagy ésszel élő természetek sajátja; azt a méltóságot adja az embernek, hogy kézben tartsa saját elhatározását, és birtokolja a cselekedetei feletti hatalmat. Mindazonáltal ennél a méltóságnál a legnagyobb mértékben fontos, milyen minőségben mutatkozik. … Az embernek valódi hatalmában van, hogy az észhez szabja magát, kövesse az erkölcsi jót, helyes irányban törekedjék elérni végső célját. De ugyanő képes minden más felé elhajolni, és a jó csalóka képeit hajhászva, a kötelező rendet megzavarni és akarattal választott pusztulásba rohanni. …

{3246} A szabadságot senki hangosabban nem hirdeti és állhatatosabban nem védelmezi a katolikus Egyháznál, amely azt … úgy tekinti mint dogmát. És nemcsak ezt egyedül: de az eretnek ellentmondásokkal szemben … [meg vannak nevezve a manicheusok, a Trienti Zsinat ellenzői, a janzenisták, a fatalisták] a szabadság védelmét az Egyház felvállalta, és az ember oly nagy javát az elveszéstől visszaszerezte.

A természettörvény

{3247} Hogy miért szükséges az embernek a törvény, magában az ő döntésében keresendő az elsődleges oka, mint gyökérben, ti. abban, hogy akaratunk a jó irányba tájolt észtől ne térjen el. … Ilyen törvények között a legfőbb, a természettörvény, amely bele van írva és bele van vésve az egyes emberek lelkébe, mivel ez maga az emberi ész használata, amely megparancsolja, hogy helyesen cselekedjünk, és megtiltja, hogy vétkezzünk. Azonban az emberi ész ezen előírásának törvényereje nem lehet, csak ha egy magasabbrendű ész hangja és tolmácsolója, annak, amelynek értelmünk és szabadságunk alá kell, hogy legyen vetve. Minthogy ugyanis a törvény ereje abban áll: kötelességeket kiróni és jogokat osztani, egészében tekintélyre támaszkodik, azaz: a kötelességek meghatározásának és a jogok kiosztásának igazi hatalmára, ugyanígy amit megparancsol, azt hatalmi szóval megbünteti vagy megjutalmazza, s ezáltal erősíti meg: világos, hogy mindezek nem lehetnek meg az emberben, ha legfőbb törvényhozóként maga adná magának cselekedetei normáját. Tehát ebből következik, hogy a természettörvény maga az örök törvény, beleplántálva azokba, akik ésszel élnek, és őket a kellő cselekedetre és a kellő cél felé hajlítva, és ez maga a teremtő és az egész világot kormányzó Isten örök eszméje.

Az emberi törvény

{3248} Amit az ész és a természettörvény az egyes emberekben, ugyanazt a hatást éri el a társult emberek körében az emberi törvény, amely a polgárok közös javára van kihirdetve.

Az emberi törvények közül egyesek azzal foglalkoznak, ami természeténél fogva jó vagy rossz. … De az ilyen rendeletek egyáltalán nem az emberi társadalomból vezetik le eredetüket, … hanem inkább megelőzik magát az emberi társadalmat, és teljesen a természettörvényből, és ennélfogva az örök törvényből kell ezeket származtatni. … Az államhatalom más előírásai pedig nem rögtön és közvetlenül, hanem messzebbről és mintegy oldalirányból következnek a természetjogból, és különféle dolgokat határoznak meg, amelyekre nézve a természet csak általánosságban tett óvintézkedést. … Csakugyan ezekben a sajátos életszabályokban, amelyeket okos megfontolással találtak meg, és törvényes hatalommal határoztak el, foglaltatik benne a nevén nevezhető emberi törvény. … Ebből megérthető, hogy teljesen az Isten örök törvényébe van ágyazva a szabadság normája és szabálya, és nemcsak az egyes embereké, hanem a közösségé és az emberi kapcsolatoké is.

{3249} Tehát az emberi társadalomban a szabadság, amit igazán annak is nevezhetünk, nem abban rejlik, hogy azt csinálod, ami tetszik neked, … hanem abban, hogy a polgári törvények segítségével akadálytalanabbul élhetsz az örök törvény előírásai szerint. Azoknak pedig, akik elöljárók, nem azon alapszik a szabadság, hogy meggondolatlanul és önkényesen parancsolhatnak, … hanem az emberi törvények erejének olyannak kell lennie, hogy meg lehessen érteni, hogy az örök törvényből ered, és semmi olyat ne szentesítsen, ami nincs benne abban, mint az egyetemes jog kútfejében.

A lelkiismereti szabadság és a türelem

{3250} Igen nagy nyomatékkal hirdetik azt a szabadságot, amelyet lelkiismereti szabadságnak neveznek: ezt ha valaki úgy fogja fel, hogy kinek-kinek a saját tetszése szerint egyformán szabad Istent tisztelni vagy nem tisztelni, azt eléggé meg lehet győzni a fentebb fölhozott érvekkel. – De olyan értelmezésben is felfogható, hogy szabad legyen az államban élő embernek, kötelességérzetéből kifolyóan, Isten akaratát követni és parancsait teljesíteni, úgy, hogy semmilyen dolog nem akadályozza. Ez pedig az igazi, ez az Isten fiaihoz méltó szabadság, amely az emberi személy méltóságát a legbecsületesebben óvja; minden erőszaknál és jogtalanságnál nagyobb: és ugyanez, amit az Egyház mindig óhajtott, és neki különösen kedves. Ezt a fajta szabadságot követelték maguknak állhatatosan az apostolok. …

{3251} (Az Egyház) ugyan semmi jogot nem tulajdonít, csak azoknak a dolgoknak, amelyek igazak és amelyek tisztességesek, de nem utasítja el, hogy egyet-mást, ami az igazságtól és az igazságosságtól idegen, mégis eltűrjön a közhatalom, ti. vagy valami nagyobb rossz elkerülése végett, vagy elérendő vagy megőrzendő a jót. Maga a legjobb gondviselő Isten, bár végtelen jóságú, és ugyanő mindent megtehet, mégis megengedi, hogy legyen a világban rossz, részben azért, hogy a nagyobb jót ne akadályozza semmi, részben azért, hogy nagyobb rossz dolgok ne következzenek be. Az államigazgatásban illő a világ Igazgatóját utánozni: sőt, minthogy az emberi hatalom nem képes megakadályozni az egyes rossz jelenségeket, kell hogy „sok dolgot megengedjen és büntetlenül hagyjon; ezeket mindazonáltal az isteni gondviselés megtorolja, és helyesen” (Ágoston). Mégis, ha így állnak a dolgok, a közjó végett, és csakis ennek a kedvéért, ha az emberi törvény tűrheti vagy még tűrnie is kell a rosszat, mégsem lehet és nem szabad azt helyeselnie vagy önmagában akarnia: az ok: a rossz önmagában a jótól való megfosztás, ezért ellenkezik a közjóval, amelyet viszont a törvényhozónak, a legjobban, amennyire képes, akarnia és óvnia kell. És ebben a dologban is szükséges, hogy az emberi törvény Istent állítsa maga elé követendő például, aki azzal, hogy megengedi, legyen a világban rossz, „sem azt nem akarja, hogy legyen rossz, sem azt nem akarja, hogy ne legyen rossz, hanem meg akarja engedni, hogy legyen rossz: és ez jó.” Az Angyali Doktornak ez a nézete a legrövidebben tartalmazza a rossz eltűréséről való tanítást.

A polgári szabadság kiterjedéséről szóló tanítás összefoglalása

{3252} Tehát a mondottakból következik, hogy egyáltalán nem szabad úgy követelni, megvédeni, bőségesen osztani a gondolati-, a sajtó-, a tanítási- és ugyanígy a mindenkinek közös vallásszabadságot, mintha éppen annyi jogról volna szó, amelyeket az embernek végül is a természet adott. Mert ha valóban a természet adta volna, jogunk lenne Isten uralmát kisebbíteni, és az emberi szabadságot semmilyen törvény sem szabályozhatná. – Hasonlóan következik, hogy a szabadság ezen nemeit el lehet ugyan tűrni, ha jogos okok vannak erre, mégis csak egy meghatározott korlátozással, nehogy önkénnyé és szertelenséggé fajuljanak el. …

{3253} Ahol olyan önkényuralom szorítása van, vagy fenyeget, amely jogtalan erőszakkal tartja elnyomatásban az államot, vagy kényszeríti az Egyházat, hogy az őt megillető szabadságot nélkülözze, jogos keresni az állam életének másféle megszervezését, amelyben meg van engedve a szabad cselekvés; akkor ugyanis nem az a mértéktelen és vétkes szabadság van megoldva, hanem valamilyen könnyítést keresnek mindenki jobb közérzete érdekében, és egyedül azon ügyködnek, hogy ahol a rossz dolgokra engedélyt adnak, ott a tisztességes cselekvés lehetőségét ne akadályozzák.

{3254} Sőt, inkább azt akarni, hogy az állam helyzetét köznépi kormányzás igazgassa, önmagában nincs a kötelességérzet ellenére, érintetlenül hagyva mégis a közhatalom keletkezéséről és igazgatásáról való katolikus tanítást. A különböző államformák legyenek alkalmasak arra, hogy hasznot hajtsanak a polgároknak, s az Egyház ugyan egyiket sem veti el: az egyes formákkal kapcsolatban mégis azt óhajtja, amit teljesen ugyanúgy követel a természet, hogy berendezkedése bárkit ért jogtalanság nélkül, és az Egyház jogainak a legteljesebb sértetlenségével történjék. …

{3255} Az Egyház azt sem ítéli el, ha valaki azt akarja, népe senkinek se szolgáljon, sem külső, sem belső kényúrnak, persze, csak ha úgy történhetik ez meg, hogy az igazságosság sértetlen marad. Végül is azokat sem rója meg, akik azt akarják elérni, hogy az államok saját törvényeik szerint éljenek, és a polgárok kiváltságaik növelésében a lehető legnagyobb szabadsággal legyenek megajándékozva.