FJ 3150->

3150-3152: A „Diuturnum illud” kezdetű körlevél, 1881. június 29.

[A körlevél a politikai hatalomról tárgyal.]

Kormányzás a társadalomban

{3150} Bár az ember bizonyos önhittségtől és nyakasságtól felzaklatva gyakran törekszik a hivatalos hatalom zabláit levetni, mégsem tudta sohasem elérni, hogy senkinek ne engedelmeskedjék. Maga a szükségszerűség kényszerít arra, hogy egyesek minden emberi társulásban és közösségben fölötte álljanak a többieknek. … Fontos azonban ehelyütt felfigyelni arra, hogy azokat, akik az állam élén fognak állni, lehetséges egyes esetekben a sokaság akarata és megítélése szerint kiválasztani, amelyet nem ellenez a katolikus tanítás, és nincs annak ellenére. Igaz, hogy ebben a kiválasztásban csak kijelölik a vezetőt, de a kormányzási jogokkal nem ruházzák fel; és nem bízzák rá így senkire a hatalmat, hanem csak megállapítják, ki fogja azt viselni. – És itt nem vizsgáljuk az államformákat: semmi olyan nincs ugyanis, amiért az Egyháznak ne lenne elfogadható akár egynek, akár többnek a főhatalma, csak igazságos legyen, és a közhaszonra törő. Ezért, az igazságosság épségben való megőrzésével, nincsenek a népek attól eltiltva, hogy azt az államformát teremtsék meg maguknak, ami vagy az ő természeti sajátságuknak, vagy az őseik intézményeinek és szokásainak inkább alkalmas és megfelel.

{3151} Egyébként ami a politikai hatalmat illeti, helyesen tanítja az Egyház, hogy az az Istentől ered. … Akiknek az a véleménye, hogy a társadalom az emberek szabad egyetértéséből született, magának a hatalomnak a keletkezését ugyanabból a forrásból eredeztetve azt mondják, minden egyes személy a jogából valamit átengedett, és az egyesek magukat önként annak a hatalmába adták, akihez jogaik összessége eljutott. De nagy tévedés nem látni azt, ami nyilvánvaló, hogy az emberek, minthogy nem egyedül kóborló fajzat, szabad akaratuktól függetlenül természetes közösségre születtek: és amellett a megegyezés, amiről szónokolnak, nyíltan hazug és kitalált, és nem képes a politikai hatalomnak annyi erőt, méltóságot, szilárdságot juttatni, amennyit az állam felügyelete és a polgárok közös haszna megkíván. Azonban mindazt, ami díszére válik és ami oltalmazza, az államvezetés csak akkor fogja birtokba venni, ha megérti, hogy az Istentől, a fölséges és legszentebb forrásból ered. …

{3152} Az embereknek az az egy okuk van arra, hogy ne engedelmeskedjenek, ha olyan valamit követelnek tőlük, ami a természeti vagy az isteni joggal nyilvánvalóan ellenkezik: ugyanis mindazt, amelyben a természeti törvény vagy az Isten akarata sérelmet szenved, eleve egyformán tilos megparancsolni és megtenni. Ha valakivel tehát megtörténik, hogy kényszerítik: valamelyiket a kettő közül inkább kell akarnia, ti. vagy Istennek vagy az államfőknek a parancsait kell semmibe vennie: Jézus Krisztusnak kell engedelmeskednünk, aki megparancsolja, hogy adjuk meg „a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21), és az apostolok példájára bátran azt kell felelnünk: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29). …

3154­-3155: Az Index Szent Kongregációjának rendelete,  1881. december 5. (ill. 30.)

[(Index=Tiltott könyvek jegyzéke) Ennek a rendeletnek a kiadására az Antonio Rosmini-Serbati írásairól folyó vita adott alkalmat. Midőn a kiküldött vizsgálóbiztosok már három éve kutatták az ő feljelentett műveit, a bíborosok az 1854. július 3-án tartott értekezleten, magának IX. Piusnak az elnökletével a következő végzést hozták: „Dimittantur” (= nem kell velük többet foglalkozni). Erről újabb értelmezési viták támadtak. Végül is azt kell tartani, amit az Index Kongregáció így summáz: az a mű, amely útjára van bocsátva, nincs tiltva (1880. június 21., ill. 28.)]

Szabad-e bírálni olyan műveket, amelyeket az Index  Szent Kongregációja útjára enged?

{3154} Kérdés: 1. Vajon az Index Szent Kongregációjának bejelentett könyveket, amelyeket amaz útjára bocsátott, vagyis nem tilalmazott, úgy kell-e számítani, hogy mentesek minden tévedéstől a hit és az erkölcsök terén?

{3155} 2. És amennyiben a válasz nemleges, vajon az átengedett, vagyis az Index Szent Kongregációja által nem tiltott könyveket, lehet-e mind filozófiailag, mind teológiailag, a megfontolatlanság bélyege nélkül, bírálni?

Válasz (a pápa december 28-án erősítette meg):
Ad 1.: Nemleges.
Ad 2.: Igenlő.

3156­-3158: A „Humanum genus” kezdetű körlevél, 1884. április 20.

[Ez az egész levél a szabadkőművesek társasága ellen irányul.]

A titkos társaságok

{3156} Színlelni és törekedni rejtve maradni, lekötelezni maguknak embereket mint valami rabszolgákat a legtartósabb összefonódással, és az okot nem elégségesen megvilágítva, akiket, aztán mint a mások döntésének rabságába vetett személyeket, minden gaztett elkövetésére fel lehet használni…: ez valami szörnyűség, amelyet a dolgok természete nem tűr el. Emiatt azt a társaságot, amelyről beszélünk, igazságosan és természetes tisztességgel támadjuk, amint erről az ész és maga az igazság győz meg. (A fent mondott ismertetőjelekből) szinte előtör az, ami szándékaik közül a legrosszabb, ti. alapjaiban felforgatni minden vallási és közéleti fegyelmet, amelyet a keresztény intézmények teremtettek, és a saját elképzelésükhöz alakított új fegyelmet kialakítani, kétes naturalizmusból származó alapokon és törvényekkel.

{3157} Amit itt mondtunk vagy mondani szándékozunk, azt a szabadkőműves társaságról kell érteni, amint azt általánosságban nézzük, és amennyiben vele rokon és szövetkezett társaságokat ölel fel, nem pedig azok egyedi követőiről van szó. Ezeknek a soraiban bizonyára nem kevesen lehetnek, akik bár nem mentesek a bűntől, hogy ilyen társaságokba keveredtek, mégsem részesei önállóan a gyalázatos tetteknek, és azt a legrosszabb valamit nem ismerik, amit a társaságok elérni törekszenek. Hasonlóan ezekből a társult egyesületekből néhányan talán egyáltalán nem helyeselnek bizonyos szélsőséges következtetéseket, amelyeket, minthogy általános elvekből szükségszerűen következnek, okszerű lenne magukévá tenni, ha önmagában nem ijesztené el őket rútságával ez a gyalázatosság.

{3158} Senki se gondolja, hogy bármilyen okból szabad neki a szabadkőművesek társaságába beiratkoznia, ha a katolikus hitvallás és a saját üdvössége annyit ér neki, amennyit érnie kell.

3159-­3160: A Szent Offícium „Ad gravissima avertenda” kezdetű eligazítása, 1884. május 10.

[Ezt az iratot a szabadkőművességgel kapcsolatban eligazításnak szánták a világ összes püspökeinek.]

A titkos társaságok

{3159} (3) Hogy ne legyen helye a tévedésnek, amikor el kell dönteni, hogy ezekből a veszedelmes felekezetekből melyek érdemelnek büntető ítéletet, melyek pedig csak tiltást, elsősorban az biztos, hogy máris önmagában beálló kiközösítés ítélete sújtja a szabadkőműves és más, ilyenfajta felekezetet, amelyek… az Egyház vagy más törvényes hatalom ellen mesterkednek, azt akár titokban, akár nyíltan teszik, akár megkövetelték, akár nem a követőiktől a titoktartási esküt.

{3160} (4) Ezeken kívül vannak más tiltott és súlyos bűn állapotának terhe mellett elkerülendő felekezetek, amelyek közt főképpen mindazokat kell számításba venni, amelyek esküvel követelik a követőiktől, hogy titkot senkinek sem fednek fel, és a titkos vezetőkkel szemben mindenre kiterjedő engedelmességgel viseltetnek. Ezenfelül észre kell venni, hogy van néhány társaság, bár helyzetükről biztosan tudni nem lehet, ezekhez tartoznak-e vagy sem, amelyeket megemlítettünk, mégis kétesek, és telve vannak veszéllyel, részint a tanítás miatt, amit vallanak, részint a cselekvésmód miatt, amelyet követnek azok, akiknek a vezérletével tömörültek egyesületbe ezek a társaságok, és akik irányítják ezeket…

3162: A Szent Offícium válaszai a poitiersi püspöknek,  1884. május 31. (28.)

Az orvosi vagy a gyóntatói segédlet a párbajban

{3162} Kérdés: 1. Segédkezhetik-e a párbajozók részéről felkért orvos a párbajnál, azzal a szándékkal, hogy gyorsabban véget vessen a küzdelemnek, vagy egyszerűen sebeket kötözni és ápolni, anélkül, hogy a Pápának egyszerűen fenntartott kiközösítés hatálya alá ne esnék?
2. Legalább készenlétben állhat-e, anélkül, hogy jelen lenne a párbajnál, egy szomszédos házban vagy egy közeli helyen, egészen közel és felkészülve arra, hogy elsősegélyben részesítse valamelyiket, ha a párbajozóknak erre szükségük lenne?
3. Mit kell tartani a gyóntatóról ugyanezen feltételek mellett?

Válasz: Ad 1. Nem segédkezhetik, és kiközösítésbe esik.
Ad 2. és 3. Amennyiben megegyezés alapján történik, ugyancsak nem lehet, és kiközösítésbe esnek.

3165­-3179: Az „Immortale Dei” kezdetű körlevél, 1885. november 1.

[A levél az államok keresztény berendezkedéséről tárgyal.]

A társadalom célja és fontossága

{3165} Bele van oltva az emberi természetbe, hogy társadalomban éljen: az ember ugyanis az élethez szükséges képzést és felkészülést, és ugyancsak a tehetség és a szellemiség kiteljesedését magányosan nem érheti el, ezért Isten gondoskodott arról, hogy mind házán belül, mind társadalmilag is emberi kapcsolatokba és együttlétbe szülessék bele, amely egyedül képes az élet tökéletesen kielégítő voltát nyújtani. Mivel pedig semmilyen társaság sem képes fennállni, hacsak mindegyiknél valaki nem áll az élen, aki hatékony és egyenlő ösztönzéssel indítja az egyéneket a közös szándék felé, ebből bebizonyosodik, hogy az állami keretben élő embereknek szükségük van egy tekintélyre, amely irányítja őket: ez a tekintély, nem másként, mint a társaság, a természettől, ennélfogva magától az Istentől mint alkotótól veszi eredetét.
Ebből az következik, hogy a közhatalom önmagában véve nincs mástól, hanem csakis az Istentől (vö. Róm 13,1). …

Az uralkodás joga önmagában nincs az állam semmilyen formájával szükségszerűen összekötve: helyesen veheti fel az egyiket vagy a másikat, csak az valóban hatékony legyen a közösség hasznára és a közjóra nézve.

Az Egyház mint tökéletes társaság

{3166} Amiként Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy az embereknek „életük legyen…” (Jn 10,10) ugyanazon a módon az Egyház kitűzte maga elé mint célt a lelkek örök üdvösségét: emiatt a dolog miatt természeténél fogva olyan, hogy átfogni törekszik az egész emberi nemet, és sem helyi, sem időhatárok nem korlátozzák…

{3167} Ez a társaság, bár emberekből áll, nem másként mint egy állam közössége, mégis neki meghatározott cél miatt, és az eszközök miatt, amelyekkel a célra tör, természetfölötti és lelki: és ezért megkülönböztetik és eltér az államtól mint társaságtól: és, ami a leginkább fontos, jellegénél és jogainál fogva tökéletes társaság, minthogy a sértetlenségéhez és a cselekvéséhez szükséges segédeszközöket, Alapítójának akaratából és jótéteményéből, mindet önmagában és saját erejéből birtokolja. Amint a cél, amelyre tör az Egyház, messze a legnemesebb, úgy az ő hatalma mindennél a legkiválóbb, és nem tartható az államhatalomnál alacsonyabb rendűnek, vagy hogy ugyanennek valami módon alattvalója lenne.

Az egyházi- és az államhatalom egymás mellé rendelése

{3168} Tehát Isten az emberi nemről való gondoskodást két hatalom között osztotta el, ti. az egyházi- és az államhatalom között; mégpedig az egyiket az isteni dolgok, a másikat az emberi dolgok élére helyezte. Mind a kettő a maga nemében a legnagyobb: mindkettőnek megvannak a magukat megillető biztos határai, amelyeket mindegyiknek a saját természete és legközvetlenebb oka határozott meg; ezért mintegy körvonal rajzolható, amelyen belül mindegyiknek a tevékenysége a saját joga alapján zajlik. De mivel mindkettőnek a hatalma ugyanazokat a személyeket érinti, s minthogy megtörténhetik, hogy egy és ugyanarra a dologra, bár másképp és másképp, de mégiscsak ugyanarra a dologra mindkettő joga és ítélete vonatkozik, szükséges volt, hogy a felülmúlhatatlan gondviselő Isten, aki mindkettőt alkotta, mindkettőnek az útját helyesen és rendezetten egymáshoz igazítsa. …
Tehát szükséges, hogy mindkét hatalom között bizonyos rendezett összeköttetésnek kell lennie; ezt pedig méltán hasonlítják ahhoz az összeköttetéshez, amely összekapcsolja a lelket és a testet az emberben. … Tehát az emberi dolgokban bármi bármilyen módon mint szent dolog létezik, bármi a lelkek üdvére vagy Isten tiszteletére vonatkozik, amaz akár természeténél ilyen, akár másfelől ilyennek értelmezzük az ok miatt, amelyre visszavezethető, mindez az Egyház hatalma és bírói határozata körébe esik: a többi dolgokat illetően pedig, amelyek állami és politikai érdekűek, az a szabályos, hogy az államhatalomnak vannak alávetve, minthogy Jézus Krisztus meghagyta, hogy ami a császáré, azt meg kell adni a császárnak, ami Istené, Istennek (vö. Mt 22,21). …

{3169} Azt akarni pedig, hogy az Egyház hivatali kötelezettségei terén is alá legyen vetve az államhatalomnak, bizony, nagy jogtalanság, nagy vakmerőség. Ha ez megtörténik, a rend felbolydul, mert amelyek természeti dolgok, eléje vannak sorolva azoknak, amelyek a természet fölött vannak: megszűnik, vagy biztosan nagy mértékben csökken azoknak a javaknak a gyakorisága, amelyekkel az Egyház, ha semmi dolog nem akadályozza, a közösségi életet tökéletessé teszi; és emellett ezen az úton megerősödnek az ellenségeskedések és a tusakodások, amelyek hogy mindkét társaságra mekkora pusztulást hoznak, szerfölött gyakran bebizonyították már a történtek. …

A keresztény tanítás összefoglalása az állam berendezkedéséről

{3170} A pápai előírásokból pedig azt mindenképpen szükséges megérteni, hogy a közhatalom eredetét magától Istentől, nem a sokaságtól kell levezetni: a lázadások megengedése ütközik az ésszel: a vallásos kötelezettségeket semminek nézni, egyforma érzülettel lenni különnemű dolgokban, vétek az egyes embereknek, vétek az államoknak: a véleményalkotás és a véleménnyel való nyílt kérkedés mértéket nélkülöző hatalmát semmilyen meggondolásból sem lehet a polgárjogok közé iktatni, és a kedveltségre és pártfogásra méltó dolgok közé helyezni.

{3171} Hasonlóképpen, meg kell érteni, hogy az Egyház, eredete szerint és jogilag tökéletes társaság, nem kevésbé, mint maga az állam; és nem szabad azt tennie azoknak, akik a hatalom csúcsát birtokolják, hogy kényszerítsék az Egyházat, nekik szolgáljon és nekik legyen alávetve, avagy kevésbé engedjék, hogy a saját ügyeit szabadon intézze, vagy bármit elvegyenek egyéb jogaiból, amelyekkel Jézus Krisztus ruházta fel.

{3172} Azokban az ügyekben azonban, ahol a jogok keverednek, leginkább az a természetszerű, és ugyanígy Isten tervei szerint való, ha az egyik hatalom nem vonul félre a másiktól, és sokkal kevésbé, ha vetélkedik, hanem az a teljes egyetértés, amely a legközvetlenebb okokkal egybehangzó, hiszen ezek az okok hozták létre mind a két társaságot.
Ezek azok az elvek, amelyeket a katolikus Egyház az államberendezésre és az államigazgatásra előír.

A polgárok jogosítványai és szabadságjogai

{3173} Az elmondottakra és ezekre a rendelkezésekre támaszkodva, ha valaki helyes megkülönböztetést akar tenni, a különböző államformák közül önmagában egyiket sem kell megróni, hogy ha semmi nincs benne, ami a katolikus tanítással ellenkeznék, és ugyanígy ezek, ha bölcsen és igazságosan működnek, a legjobb állapotban képesek megóvni az államot.

{3174} Sőt, azt sem lehet önmagában megróni, ha az állam népessége többé-kevésbé résztvevő: ez önmagában bizonyos időszakokban és bizonyos törvények esetében nemcsak hasznos lehet az állampolgároknak, hanem egyenesen a kötelességüket jelenti.

{3175} Ezen felül annak nincsen jogos oka, amiért valaki vádolja az Egyházat, hogy vagy az engedékenység és az előzékenység terén a méltányosnál szigorúbb, vagy ellenséges azzal a szabadsággal szemben, amely valódi és törvényes.

{3176} Valóban, ha az Egyház úgy ítéli meg, hogy nem megengedett, hogy az istentisztelet különböző fajtái ugyanazon a jogon létezzenek, mint az igaz vallás, azért mégsem ítéli el a közügyek azon intézőit, akik valamilyen nagy jó elérése vagy valami rossz megakadályozása végett, türelemmel viseltetnek a szokásokkal és a gyakorlattal szemben, hogy azok az istentiszteleti módok egyenként megtalálják a helyüket az államban.

{3177} És attól is nagyon szokott óvni az Egyház, hogy a katolikus hit elfogadására valakit is akarata ellenére kényszerítsenek, mint amire Ágoston is bölcsen figyelmeztet: „Az ember nem tud hinni, csak ha akarja”.

{3178} Hasonló meggondolásból az Egyház azt a szabadságot sem tudja el-fogadni, amely megvetést szül Isten legszentebb törvényei iránt, és a törvényes hatalomnak kijáró engedelmességet megszegi. Ugyanis iga-zabban szólva szabadosság, mintsem szabadság: és nagyon helyesen nevezi Ágoston „a romlás szabadságá”-nak, Péter apostol pedig „a gonoszság takaró”-jának (1Pt 2,16): sőt, minthogy az ész ellenére van, igazi szolgaság: „aki ugyanis bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek” (Jn 8,34). El-lentétéül ott van a valódi és óhajtott szabadság, amely nem engedi, ha magán szempontból nézzük, hogy az ember szolgáljon a tévedéseknek és a vágyaknak, a legiszonyatosabb zsarnokoknak. Ha közösségi szempontból nézzük, bölcsen ügyel a polgárokra, az előnyök növelésének a lehetőségét bőkezűen adja, és az államot megvédi az idegen hatalomtól.

{3179} Egyébként mindenki közül leginkább az Egyház fogadja el ezt a tisztességes és emberhez méltó szabadságot, és sohasem szűnt meg erőfeszítéseket tenni és azon igyekezni, hogy azt a népek szilárdan és épségben megóvják.

3185­-3187: A Szent Penitenciária válaszai, 1886. március 10.

A házasság onanisztikus gyakorlata

{3185} Előterjesztés.: [Az előadó, miközben kifejti a különböző módokat, ahogyan a gyóntatók eljárhatnak, amikor kérdéseket tesznek fel a házasság onanisztikus gyakorlatával kapcsolatban, először röviden visszaidézi azokat a pontokat, amelyekről ebben a dologban különösen a Szent Penitenciária 1876. december 14-én, egy angers-i egyházmegyés plébánosnak adott válaszában így nyilatkozott:]

… Tudott dolog, hogy nincs megengedve pártfogolni a gyónók tévedését, amelyet sokan jóhiszeműségnek mondanak, és nem szabad ilyen jóhiszeműséget kialakítani. Az is tudott dolog, hogy nem tesznek eleget tisztüknek azok a gyóntatók, akik, amikor a gyónó csak onanizmussal vádolja magát, őt általános szavakkal bűnbánatra serkentik, és ha ő azt jelenti ki, hogy kárhoztatja minden halálos bűnét, megadják a szent feloldozást. Tudott dolog emellett, hogy minden megrovástól mentesek azok a gyóntatók, akik (a kérdezést illetően … az illendőség határai között…) nem mulasztják el, hogy bármelyik gyónót, aki akár önként, akár okosan végrehajtott kikérdezés nyomán meggyónta az onanizmust, meg ne feddjék, nem másként, mint ha más súlyos bűnökről van szó, … és nem oldozzák fel őt, hacsak elégséges jeleit nem mutatja annak, hogy bánkódik a múlton, és megvan a szándéka, hogy többé nem cselekszik onanisztikusan. – (Maradtak még kételyek, amelyek a következők🙂

{3186} Kérdés: 1. Amikor megalapozott gyanú van arra, hogy a gyónó, aki teljesen elhallgatja az onanizmust, a rabja ennek a bűnnek, vajon meg van-e engedve a gyóntatónak, hogy az okos és célirányos kérdésektől tartózkodjék, csak azért, mert látja előre: sokan zavarba kerülnek jóhiszeműségük dolgában, és sokan el fognak fordulni a szentségektől?
Nemde a gyóntatónak inkább okosan és célirányosan kérdeznie kell?

{3187} 2. Vajon a gyóntató, aki akár önkéntes gyónásból, akár okos kérdése eredményeképpen megtudja, hogy a gyónó onánista, tartozik-e őt ennek a bűnnek a súlyosságára figyelmeztetni, éppen úgy, mint más halálos bűnök esetében … és csak akkor adni neki feloldozást, amikor elégséges jelekből tudni lehet, hogy bánkódik a múlton, és megvan a szándéka, hogy többé nem cselekszik onanisztikusan?

Válasz: Ad 1. Szabály szerint nemleges az első részre; igenlő a másodikra.
Ad 2. Igenlő; elfogadott szerzők tanítása szerint.

3188: A Szent Offícium rendelete, 1886. május 19.

A holttestek hamvasztása

{3188} Kérdés: 1. Vajon meg van-e engedve belépni olyan társaságokba, amelyeknek az a célkitűzése, hogy előmozdítsák az emberi holttest elhamvasztásának gyakorlatát?
Vajon szabad-e meghagyni, hogy a saját vagy mások holttestét hamvasszák el?

Válasz (a pápa által megerősítve):
Ad 1. Nemleges; és ha a szabadkőműves párthoz tartozó „leányegyesületekről” van szó, a szabadkőművesek ellen hozott büntetéseket vonják magukra.
Ad 2. Nemleges.

3190­-3193: A Szent Offícium rendelete, 1886. május 27.

A polgári válás

{3190} Előterjesztés: Néhány francia püspök a következő kételyeket terjesztette fel a Szent Inkvizíciónak: A Szent Inkvizíció 1885. június 25-én kelt, a francia fennhatóság alatt lévő összes főpásztoroknak írt levelében így döntött a törvényesített polgári válás ügyében: „Figyelembe véve idő és hely szerint a súlyos körülményeket, el lehet tűrni, hogy akik állami hivatalnokok, és mint ügyvédek házassági ügyekben járnak el Franciaországban, hogy ne kelljen lemondani hivatalukról”, de feltételeket is fűzött hozzá, amelyek közül ez a második: „Csak legyenek lélekben úgy felkészülve mind a házasság érvényessége és semmissége tekintetében, mind a testi szétválás tekintetében, amely esetekről ítélkezni kényszerülnek, hogy sohasem hozzanak olyan ítéletet, és ne védelmezzék olyan ítélet meghozását, vagy ne fellebbezzenek arra való hivatkozással, vagy ne izgassanak arra, amely ellenkezik az isteni vagy az egyházi joggal”.

{3191} Kérdés: 1. Vajon helyes-e a Franciaország-szerte elterjedt és még nyomtatásban is megjelent értelmezés, amely szerint eleget tesz az előbb idézett feltételnek az a bíró, aki, noha valamely házasság érvényes az Egyház színe előtt, attól az igazi és állandó házasságtól teljességgel elvonatkoztat, és alkalmazva a polgári törvényt úgy ítél, helye van a válásnak, csak szándéka szerint ne másra irányuljon ez, mint polgári jellegű kihatásra, és csak egy polgári szerződés felbontására, és csak ezt vegyék tekintetbe a meghozott ítélet kifejezései? Más kifejezéssel élve, vajon mondhatjuk-e, hogy az így hozott ítélet nem szegül ellen az isteni vagy egyházi jognak?

{3192} 2. Miután a bíró ítéletet mondott, hogy helye van a válásnak, vajon a polgármester, – ő is egyedül a polgári következményekre irányítva szándékát és csakis a polgári szerződésre, amint fentebb kifejtjük –, kijelentheti-e a válást, noha a házasság érvényes az Egyház színe előtt?
[Nem olyan szigorú a Szent Penitenciária egy válasza 1887. szeptember 24-én; abban egy egyedi esetben megengedték, hogy a polgármester (aki egyébként elvesztette volna állását), miután a polgári bírák azt az ítéletet hozták, hogy helye van a válásnak, határozatot hozzon a polgári válásról, azzal a feltétellel, hogy „1. nyilatkozatot tegyen a katolikus tanítás mellett, már amint az a házasságot és a házassági ügyeket illeti, amelyek egyedül az egyházi bírákra tartoznak; 2. Határozathozatalkor, és mint nyilatkozó hatóság nyilvánosan jelentse ki, hogy ő egyedül a polgári következményeket és egyedül a polgári szerződést veheti tekintetbe, egyébként pedig a házassági kötelék tökéletesen kikezdhetetlen marad az Isten és a lelkiismeret színe előtt”…]

{3193} 3. Miután kijelentették a válást, vajon ugyanez a kerületi elöljáró polgári eljárással összekötheti-e valaki mással azt a házasfelet, aki megkísérli, hogy másik házasságot kössön, noha az előbbi házasság érvényes az Egyház színe előtt, és él a másik házasfél?

Válasz (a pápa által megerősítve): Ad 1, 2, 3. Nemleges.

3195-­3196: A Szent Offícium rendelete, 1886. december 15.

A holttestek hamvasztása

{3195} Ahányszor azokról van szó, akiknek a holttestét nem az ő saját akaratukból, hanem másokéból elégetésnek vetették alá, alkalmazni lehet az Egyház szertartásait és a halottért való könyörgéseit, mind a háznál, mind a templomban, de nem egészen a hamvasztás helyéig, és a botránkoztatás kizárásával. A botrányt pedig úgy is távol lehet tartani, ha ismeretessé válik, hogy a hamvasztást nem az elhunyt saját akaratából választották.

{3196} Ámde ahol azokról van szó, akik saját akaratukból választották a hamvasztást, és ebben az elhatározásukban biztosan és ismerten egész a halálukig kitartottak, figyelembe véve az 1886. május 19-én, szerdán kiadott rendeletet (l. a 3188. pontot), velük szemben a Római Szertartáskönyv azon előírásai szerint kell eljárni, amelyek „Akiknek nem szabad egyházi temetést adni” cím alatt szerepelnek. Egyedi esetekben pedig, amelyekben kétely vagy nehézség támad, meg kell kérdezni a Főpásztort. …

3198: A Szent Offícium válasza a carcassoni püspöknek, 1887. május 8.

A misebor

{3198} Kérdés: [Vajon a bor megromlása veszélyének megelőzésére azok a kisegítő megoldások, amelyek a következőkben fel vannak sorolva, megengedettek-e, és melyiket kell előnyben részesíteni?]
A természetes borhoz adjanak kis mennyiségű „élet vizét” [pálinkát];
Hevítsék fel a bort 65 fokra.

Válasz: Előnyben kell részesíteni a második helyen leírt bort.