FJ 3100->

3100-3102: A Szent Offícium válaszai Közép-Óceánia Apostoli Vikáriusának, 1872. december 18.

[A metodistákról van szó, akik a megkeresztelendőknek kifejezetten azt tanítják, hogy a keresztség merőben külső jele az ő gyülekezetükbe való betagozódásnak.]

A szentségek kiszolgáltatójának hite és szándéka

{3100} Kérdés: 1. Vajon a keresztség, amelyet azok az eretnekek [Metodisták] kiszolgáltatnak, kétes-e a szándék hiánya miatt, ti. azt tenni, amit Krisztus akart, ha egyszer a kiszolgáltató, mielőtt keresztelne, kifejezetten kijelentette, hogy a keresztségnek semmilyen hatása sincs a lélekre?

{3101} 2. Vajon kétes-e az így kiszolgáltatott keresztség, ha az előbb mondott kijelentés nem kifejezetten közvetlenül akkor történt, mielőtt a keresztséget kiszolgáltatták, hanem a kiszolgáltató ezt gyakran hangoztatta, és ezt a tanítást nyíltan hirdetik abban a felekezetben?

{3102} Válasz: Ezelőtt már régen tárgyalták ezeket a kételyeket, és a keresztség érvényességének a javára szólt a válasz; ezt láthatod XIV. Benedeknél, az egyházmegyei zsinatok, VII. könyv, VI. fejezet, 9.szám, ahol ezeket találjuk: „Őrizkedjék a püspök, nehogy bizonytalannak és kétesnek jelentse ki a keresztség érvényességét csak azon a címen, hogy az eretnek kiszolgáltató, aki keresztelt, minthogy nem hiszi, hogy az újjászületés fürdője eltörli a bűnöket, azt nem a bűnök bocsánatára szolgáltatta ki, és nem volt meg a szándéka azt csinálni, ahogyan azt Krisztus Urunk meghatározta …”.

Ennek a dolognak a helyes indoklását világosan adja elő Bellarminus bíboros, A szentségekről általában, I. könyv, 27. fejezet, 13. szám, ahol (azok ellen akik azt állítják: a Trienti Zsinat a VII. ülésszakon, a 11. kánonban (l. az 1611. pontot) meghatározta, nem érvényes a szentség, hacsak a kiszolgáltatónak nincs szándékában nemcsak a szentség ténye, hanem a célja is, vagy az, ami miatt a szentség alapítva lett) ezeket fűzi hozzá: „… A Zsinat ugyanis az egész 11. kánonban nem említi név szerint a szentség célját, és nem mondja, hogy a kiszolgáltatónak a szándéka kell hogy legyen, ami az Egyház szándéka, hanem amit az Egyház tesz.

Továbbá amit az Egyház tesz, nem célt, hanem cselekvést jelöl … Ebből ered, hogy IV. Ince, A keresztségről írt műve 2. fejezetében, a 9. pontban azt mondja: érvényes a keresztség, amelyet egy szaracén szolgáltatott ki, akiről ismeretes, nem hiszi, hogy a bemerítés nem más valami, mint egy megnedvesítés, – csupán csak szándékozzék azt tenni, amit a többi keresztelő tesz.

A válasz következtetése:
Ad 1. – Nemleges: mivel a keresztség hatására vonatkozó tévedés nem képez akadályt, így nincs kizárva a szándék azt tenni, amit az Egyház tesz.
Ad 2. – Az első pont erre is megadta a választ.

3105-3109: A Hitterjesztési Szent Kongregáció eligazítása 1873-ban

A kölcsönből származó nyereség

{3105} 1. Következtetés (az eligazításban idézett összes megoldások eredményeképpen): 1. Ha általánosságban beszélünk a kölcsönből származó nyereségről, egyáltalán semmit nem lehet ebből megérteni a kölcsön természete alapján, vagyis közvetlenül és egyenesen ennek a szempontjából.

{3106} 2. Szabad valamit a tőkén felül bevételezni, ha esetleg valami külső jogcím járul a kölcsönhöz, amely általában nincs a kölcsön természetével összefüggésben, és abban nem foglaltatik.

{3107} 3. Noha hiányoznak bármilyen más jogcímek, amilyenek: késedelmes nyereség, kár felmerülése és a tőke elvesztésének veszélye vagy szokásostól eltérő fáradságok vállalása a kiadott pénz visszaszerzése érdekében, egyetlen polgári jog szerinti okot úgy tekinthetnek mind a hívők, mind a gyóntatóik, hogy az a gyakorlatban elegendő; ennélfogva a gyóntatóknak nem szabad nyugtalanságot kelteni a gyónóikban ezt a dolgot illetően, amíg ez a kérdés megítélés szempontjából függőben van, és még a Szentszék sem határozta meg kifejezetten.

{3018} 4. Ezt a türelmes gyakorlatot a legkevésbé sem lehet kiterjeszteni, akár a szegényekkel szemben alkalmazott bármilyen csekély uzsora szépítésére, akár a mértéktelen és természetes egyenlőség határait meghaladó uzsorára.

{3019} 5. Végezetül is, az uzsorának milyen mértékét kell mértéktelennek és túlzottnak mondani, milyen az igazságos és mérsékelt, ezt általában nem lehet meghatározni, mivel ezt mérlegelni kell az egyes esetekben, tekintetbe véve a helyek, a személyek és az idők összes és egyenként vett körülményeit.

3112-3117: Válaszok Bismarck kancellár körlevelére, amely az I. Vatikáni Zsinatnak a pápáról szóló határozatát értelmezi, 1875. január-március.

A római pápa és a püspök joghatósága
a.) Németország püspökeinek közös nyilatkozata, 1875. január-február

{3112} [Eltorzított tanítás] A nevezett körlevél a következőket állítja az (I.) Vatikáni Zsinat határozatait illetően: „Ezek a határozatok a pápa részére olyan helyzetet teremtettek, hogy minden egyes egyházmegyében a püspöki jogokat kezében tartsa, és a pápai hatalommal helyettesítse a területi püspöki hatalmat.”

„A püspöki joghatóság feloldódott a pápai joghatóságban.”

„A pápa már nem bizonyos meghatározott, neki fenntartott jogokat gyakorol, miként eddig, hanem a püspöki jogok egész teljessége az ő kezében van.” „Ő elvben minden egyes püspök helyére lépett, és egyedül tőle függ, vajon a gyakorlatban is bármely pillanatban a helyébe lépjen-e, szemben a világi kormányzattal.” „Ők a kormányzattal szemben egy idegen szuverén hivatalnokai lettek, és pedig egy olyan szuveréné, aki tévedhetetlensége folytán tökéletesen független, úgy, hogy inkább az, mint a világ bármelyik másik abszolút uralkodója.”

– Mindezek a tézisek nélkülözik az alapot, és kifejezetten ellentmondásban vannak mind az I. Vatikáni Zsinat szó szerinti szövegével, mind a Zsinat határozatainak a pápa, a püspöki testület és katolikus tudományosság képviselői által ismételten kinyilvánított értelmével.

{3113} [Helyreigazított tanítás] Kétségtelenül ezen határozatok szerint a pápa egyházi joghatósági hatalma potestas suprema, ordinaria et immediata (azaz: legfelső, rendes és közvetlen hatalom), a pápának Jézus Krisztustól, az Isten Fiától Szent Péter személyében adományozott legfelsőbb hivatali hatalom, amely az egész Egyházra, tehát minden egyes egyházmegyére és minden hívőre közvetlenül kiterjed az Egyház hite, fegyelme és kormányzata egységének a megőrzésére, – és semmi esetre sem csupán egyes fenntartott jogokból álló hatáskör. Ez azonban nem új tanítás, hanem a katolikus hit mindig elismert igazsága…, amelyet az I. Vatikáni Zsinat a gallikánok, janzenisták és febroniánusok tévedései ellen … újonnan kinyilvánított és megerősített. A katolikus Egyház ezen tanítása szerint a pápa Róma püspöke, nem Köln vagy Breslau püspöke és így tovább. Azonban mint Róma püspöke, ő egyszersmind a pápa, azaz az egész Egyház pásztora és feje, az összes püspökök és minden hívő feje, és az ő pápai hatalma nem netán meghatározott kivételes esetekben lép először életbe, hanem mindig, minden időben a pápának őrködnie kell azon, hogy minden püspök hivatalának minden vonatkozásában teljesítse kötelezettségeit, és ahol egy püspök akadályoztatva van, vagy más irányú szükséghelyzet megkívánja, ott a pápának joga és kötelessége, nem mint a szóban forgó egyházmegye püspökének, hanem mint pápának, hogy az egyházmegyében mindenről intézkedjék, ami annak az adminisztrációjához tartozik.

{3114} Az I. Vatikáni Zsinat határozataira a gyanú árnyéka sem vetődik, hogy okunk legyen azt állítani, miszerint azok a pápát abszolút uralkodóvá tették, és pedig tévedhetetlensége folytán, „tökéletesen függetlenné úgy, hogy inkább az, mint a világ bármelyik másik abszolút uralkodója.” Először is, az a terület, amelyre a pápa egyházi hatalma kiterjed, lényegesen különbözik attól, amelyre az egyeduralkodó világi szuverénitása kiterjed; a katolikusok sehol sem vonták kétségbe valamely terület uralkodójának a teljes szuverénitását az állami ügyekben. De ettől eltekintve még az egyházi ügyek tekintetében sem alkalmazható a pápára az abszolút monarcha megnevezés, mert ő alá van vetve az isteni törvénynek, és kötve van a Krisztustól az Egyház számára foganatosított rendelkezésekhez. Nem változtathatja meg azt az alkotmányt, amelyet az Egyház az ő isteni alapítójától kapott, oly módon, ahogyan a polgári törvényhozó megváltoztathatja az állam alkotmányát. Az Egyház alkotmánya minden lényeges pontjában isteni rendelkezésen alapszik és ezért minden emberi akarati önkénytől szabad.

{3115} Ugyanennek az isteni rendelkezésnek erejéből – amelyen a pápa tisztsége nyugszik – áll fenn a püspöki hivatal is; ennek is megvannak a jogai és kötelességei, amelyek a magától Istentől megállapított rendelkezésből folynak, amelyeknek a megváltoztatására a pápának sem joga, sem hatalma nincs. Tehát a vatikáni határozatok teljes félreértése, ha valaki azt hiszi, hogy ezek által „a püspöki joghatóság feloldódott a pápai joghatóságban”, hogy a pápa „elvben minden egyes püspök helyére lépett”, hogy a püspökök már csak „a pápa eszközei, az ő hivatalnokai saját felelősség nélkül”…Ami kiváltképpen az utóbbi állítást illeti, … szükséges. hogy mi azt teljes határozottsággal visszautasítsuk, bizonnyal nem a katolikus Egyház az (a közösség), amelyben azt az erkölcstelen és zsarnoki alapelvet elfogadták, amely szerint a felettes parancsa feltétel nélkül felment a saját felelősség alól.

{3116} Végül az a nézet, mintha a pápa „tévedhetetlensége folytán tökéletesen független szuverén” lenne, a pápai tévedhetetlenség dogmájának teljesen téves felfogásán alapszik. Ahogyan azt az I. Vatikáni Zsinat világos és érthető szavakkal kimondta, és magából a dolog természetéből is adódik, a tévedhetetlenség csupán a legfőbb pápai Tanítóhivatal egy tulajdonságát jelöli meg: a Tanítóhivatal pontosan ugyanarra a területre terjed ki, mint egyáltalán az Egyház tévedhetetlen Tanítóhivatala, és köti a szentírásban és a szenthagyományban tartalmazott tanítás, továbbá azok a tanbeli meghatározások, amelyeket az Egyházi Tanítóhivatal már adott. A pápa kormányzati ténykedését tekintve a tévedhetetlenség ténye miatt a legcsekélyebb változás sem történt.

b.) A „Mirabilis illa constantia” kezdetű apostoli levél Németországi püspökeinek, 1875. márc. 4.

{3117} Az Egyház dicsőségét öregbítettétek, Tisztelendő Testvérek, midőn vállalkoztatok arra, hogy az (I.) Vatikáni Zsinat meghatározásainak valódi értelmét helyreállítjátok, amelyet egy bizonyos népszerűsített körlevél hamis értelmezésével kiforgatott, – hogy a híveket be ne csapja, és gyűlölségre fordítva ne legyen az a látszata, hogy ürügyül szolgál a mesterkedéseknek, amelyek gáncsolni akarják az új pápa szabad megválasztását. Kétségtelenül olyan áttetszően világos és megalapozott a nyilatkozatotok, hogy – mivel semmi kívánnivalót nem hagy – csak alkalmat kellene adnia a legteljesebb szerencsekívánataink számára; ha nem követelne ki Tőlünk egy még nagyobb súlyú tanúságtételt egyes folyóiratok ravasz megnyilatkozása, amely – a részletesen megcáfolt levél hatását újból érvényre juttatni akarván – megpróbálkozott fáradozástok hitelét lerontani, és elhitetni, hogy a zsinati határozatok tanítását elsekélyesítve és ezért ezen Apostoli Szék felfogásának a legkevésbé megfelelő módon tettétek meggyőzővé. Mi tehát ezt a ravasz és rágalmazó gyanúsítást és uszítást elvetjük; mivel a ti nyilatkozatotok az eredeti katolikus tanítást adja elő, amely ezért a szent Zsinaté és ezen Szentszéké is, mégpedig világos és legyőzhetetlen érvek súlyával nagyon okosan megerősítve és olyan csiszoltan kifejtve, hogy bárkinek, aki tisztességes, képes legyen megmutatni: egyáltalán semmi sincs a megvádolt határozatokban, ami újdonság lenne, vagy bármit is változtatna az ősi hagyományban, és ami valamilyen ürügyül szolgálhatna az Egyház gyötrő zaklatására. …

3121-3124: A Szent Offícium rendelete, 1875. július 7.

Az átlényegülés magyarázata

{3121} Kérdés: Vajon tűrni lehet-e az Oltáriszentségben végbemenő átlényegülés olyan magyarázatát, amely a következő tételekben foglalható össze:
1. Amint a lényeget jelölő mozzanata a személynek az, hogy önmaga által van, azaz önmaga által áll fenn, úgy a szubsztancia lényeget jelölő mozzanata az, hogy önmagában van, és ténylegesen nem tartja fenn más dolog mint valami első hordozó szubjektum, jól kell ugyanis ezt a két dolgot megkülönböztetni: önmaga által lenni (amely a személy lényeget jelölő mozzanata), és önmagában lenni (amely a szubsztancia lényeget jelölő mozzanata).

{3122} 2. Ezért amiként az emberi természet Krisztusban nem személy, mivel nem önmaga által áll fenn, hanem egy felsőbb isteni személybe van felvéve, úgy a véges szubsztancia, például a kenyér szubsztanciája, megszűnik szubsztancia lenni egyedül amiatt, és önmaga megváltozása nélkül, hogy természetfölötti módon más tartja fenn, úgy hogy már nem önmagában van, hanem másban mint első hordozóban.

{3123} 3. Következőleg az átlényegülés, vagyis a kenyér teljes szubsztanciájának átváltozása Krisztus Urunk testének szubsztanciájává, megmagyarázható abból a meggondolásból, hogy Krisztus teste, míg szubsztanciálisan jelenvalóvá válik az Oltáriszentségben, fenntartja a kenyér természetét, amely csak ezért és önmaga megváltozása nélkül megszűnik szubsztancia lenni, mivel már nem önmagában van, hanem egy másikban, amely fenntartja; sőt megmarad a kenyér természete, de abban megszűnik a szubsztancia lényeget jelölő mozzanata; és ezért nem két szubsztancia van, hanem egyedül egy, ti. Krisztus testéé.

{3124} . Tehát az Oltáriszentségben megmarad a kenyér elemeinek anyaga és lényeget jelölő mozzanata; de már természetfölötti módon másban létezve a szubsztancia jellegük nincs meg, természetfölötti járulék jellegük van, nem mintegy a természetes járulékok módján viszonyulnak Krisztus testéhez, hanem csupán amiatt, hogy Krisztus teste tartja fenn ezeket azon a módon, amiről szó volt.

Válasz: Ahogy itt elő van adva, eltűrni nem lehet.

3126: A Szent Offícium eligazítása a nesqually-i püspöknek, 1877. január 24.

A szentségek kiszolgáltatójának hite és szándéka

{3126} … Ismeri Nagyságod, miszerint hittétel, hogy a bármelyik szakadártól vagy eretnektől vagy még hitetlentől is kiszolgáltatott keresztséget érvényesnek kell tartani, hacsak annak kiszolgáltatásában az egyes elemek együtt vannak, amelyek a szentséget teljes egésszé teszik, úgymint a kellő anyag, az előírt forma és a kiszolgáltató személy azzal a szándékkal, hogy azt teszi, amit az Egyház cselekszik. Innen az következik, hogy az egyéni tévedések, amelyeket a kiszolgáltatók akár magánvéleményként, akár még nyilvánosan is vallanak, semmit sem árthatnak a keresztség vagy bármely szentség érvényességének …
Sőt, … a kiszolgáltatók sajátos tévedései önmagukban és sajátosságukat tekintve sem zárják ki azt a szándékot, amelynek meg kell lennie a szentség kiszolgáltatójában, mármint azt tenni, amit az Egyház tesz (Újraidézi a Szent Offícium válaszát, 1872. december 18-án, vö. a 3100 skk. pontokkal). Látja tehát Nagyságod, hogy az eretnekek tévedései … nem összeegyeztethetetlenek azzal a szándékkal, amelynek kötelességszerűen meg kell lennie a szentségek kiszolgáltatóiban éppen az ezekben a szentségekben lévő kötelező erő miatt, ti. megtenni, amit tesz az Egyház, vagy megtenni, amiről Krisztus azt akarta, hogy megtörténjék; és ugyanezek a tévedések önmagukban nem kelthetnek egy általános előfeltevést a szentségek érvényessége ellen általában és a keresztség érvényessége ellen külön, úgy hogy egyedül ebből fel lehetne állítani egy gyakorlati elvet, amelyet minden esetre alkalmazni kell, amelynek a befolyására mintegy eleve, ahogy mondják, a keresztséget ismételten ki kellene szolgáltatni.

XIII. Leó pápa, 1878–1903

3128: A Szent Offícium rendelete, 1878. november 20.

A keresztség feltétel nélküli és feltételes kiszolgáltatása

{3128} Kérdés: „Vajon a keresztséget ki kell-e szolgáltatni feltételesen az eretnekeknek, akik megtérnek a katolikus vallásra, bármely helyről jönnek és bármely felekezethez tartoznak?”

Válasz: „Nemleges.
De az eretnekek megtérése esetén, bármely helyről vagy bármely felekezetből jöttek, nyomozni kell az eretnekségben kapott keresztség érvényességét illetően. Tehát miután az egyes esetekben vizsgálatot indítottak, ha megtudták, hogy vagy semmilyen keresztség nincs, vagy semmis módon szolgáltatták ki, meg kell majd őket feltétel nélkül keresztelni. Ha pedig, számításba véve az időt és a helyet, megejtve a vizsgálatot, semmit nem lehet felfedni, akár az érvényesség javára, akár az érvénytelenség mellett, vagy még igazolható kétely marad fenn a keresztség érvényességét illetően, akkor feltételesen és titokban kereszteljék meg őket. Végül ha biztosan tudható, hogy érvényes volt, be kell fogadni őket, csak az előző felekezet megtagadása vagy a hitvallás fejében.”

3130-3133: A „Quod apostolici muneris” kezdetű körlevél,  1878. december 28.

[Főtémája a szocializmus.]

Az ember jogai a társadalomban

{3130} Az evangéliumi tanításokból kiolvashatóan az az emberi egyenlőség, hogy mindnyájan ugyanabban a természetben részesülve és az Isten fiainak ugyanarra a legmagasabb méltóságára vannak meghívva, és mivel egyszerre egy és ugyanaz a cél van kitűzve mindenkinek, az egyéneket ugyanazon törvény szerint kell megítélni, akik érdemük szerint fognak büntetést vagy jutalmat elnyerni.

{3131} A mégis meglévő jogi és hatalmi egyenlőtlenség magától a természet alkotójától ered, „akitől származik minden atyaság az égben és a földön” (Ef 3,15). A vezetőknek és az alávetetteknek a szándékai mégis a kölcsönös kötelezettségek és jogok révén a katolikus tanítás és parancsok szerint úgy egymáshoz vannak kötve, hogy a hatalomvágy is mérséklődik, és az engedelmességre szorítottak helyzete is könnyűvé, erőssé és nagyon nemessé alakul. …

{3132} Ha mégis megtörténik néha, hogy a vezetők az államhatalmat esetlegesen és a kellő mértéket meghaladóan gyakorolják, a katolikus Egyház tanítása nem engedi, hogy ellenük egyénileg hadakozva felkeljenek, nehogy a nyugodt rend egyre inkább meg legyen zavarva, és nehogy a társadalom azután még nagyobb kárt szenvedjen. És midőn a dolog már odáig jutott, hogy a menekülésnek semmilyen más reménye nem ragyog fel, azt tanítja, a keresztény türelem érdemeivel és Istenhez szálló sürgető könyörgésekkel kell siettetni az orvoslást. – Hogyha a törvényhozók és a vezetők akarata valamit megmásíthatatlannak nyilvánított, vagy valamit parancsolt, ami az isteni vagy a természeti törvénnyel ellenkezik, a keresztény név méltósága és a kötelességteljesítés és az apostol megállapítása arról győz meg, hogy inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint az embereknek (vö. ApCsel 5,29). …

{3133} De a közéleti és a magánéleti békességről a katolikus bölcsesség a természeti és az isteni törvény parancsaival alátámasztva, a legmegfontoltabban gondoskodik azok által is, amit gondol és tanít a tulajdonjogról és a javak szétosztásáról, amelyek az élet szükségére és hasznára való tekintettel vannak egyenlő viszonyba állítva. Minthogy ugyanis a szocialisták a tulajdonjogot, mint egy emberi találmányt, amely az emberek természetadta egyenlőségével ellenkezik, más viszonyba állítják, és a javakban való közös részesülés irányában mesterkedve úgy ítélik, a szegénységet nem kell elviselni elégedett lélekkel, és a gazdagabbak vagyonát és jogait büntetlenül meg lehet sérteni: az Egyház sokkal célszerűbben és hasznosabban az egyenlőtlenséget az emberek között, akik testük és tehetségük erejét tekintve különbözőek, a javak birtoklásában is elismeri, és azt rendeli el, hogy a magából a természetből eredő tulajdonjog bárki számára érintetlen és sértetlen legyen; tudja ugyanis, hogy a lopást és a rablást az Isten, minden jog szerzője és oltalmazója, úgy tiltotta meg, hogy az idegen javakat megkívánni nem szabad, és a tolvajok és a rablók, nem másként, mint a házasságtörők és a bálványimádók, az égi országból ki vannak zárva (vö. 1Kor 6,9 sk.).

{3133a} De azért mégsem hanyagolja el a szegények gondját a kegyes anya, vagy nem mellőzi el, hogy ezek szükségleteiről gondoskodjék: sőt, őket, anyai érzéssel felkarolja (3133a = DU 1852) és jól tudva, hogy ők magának Krisztusnak a személyét képviselik, aki úgy ítéli, hogy neki nyújtott jótétemény, amit bárki akár a legkisebb szegénynek is nyújtott –, nagy tiszteletben tartja és, minden segítséggel, amivel csak tudja, támogatja őket; gondja van rá, hogy mindenütt a földön házakat és menhelyeket létesítsenek a befogadásukra, táplálásukra és a velük való törődés céljából, és azokat a saját védnöksége alá veszi. Nagyon súlyos paranccsal sürgeti a gazdagokat, hogy ami fölöslegben van, adják a szegényeknek, és isteni ítélettel riasztja őket, amely, hacsak a szűkölködő szegényeknek nem sietnek a segítségére, örök büntetésekkel sújtja őket. Végül a szegények lelkébe a legnagyobb mértékben új erőt önt és vigasztalást, akár Krisztus példáját állítva eléjük, aki „noha gazdag volt, értünk szegénnyé lett” (2Kor 8,9), akár az ő szavait visszaidézve, a szegényeket boldogoknak mondta (vö. Mt 5,3) és felszólította őket, hogy reméljék az örök boldogság jutalmát.

3135­-3140: Az „Aeterni Patris” kezdetű körlevél, 1879. augusztus 4.

[A körlevél a keresztény filozófiával foglalkozik, amelyet Aquinói Szent Tamás szellemében kell megújítani a katolikus iskolákban.]

A filozófia érvényessége a hit megszilárdításában

{3135} Az emberi filozófiának csakugyan nem tulajdonítunk akkora erőt és jelentőséget, hogy egyáltalán minden kétely eloszlatásában… egyenlőnek ítéljük: amiként ugyanis … „nem az emberi bölcsesség meggyőző szavaival, hanem a lélek és az erő megmutatásával” (1Kor 2,4) áradt szét az egész világon a hit csodálatos világossága, hogy az eredeti méltóság helyreálljon: ugyanúgy a jelenben is leginkább az Isten mindenható erejétől és segítségétől kell várnunk, hogy a halandók eszmélése … ismét magához térjen. De sem elvetni, sem mellőzni nem kell azokat a természetes segédeszközöket, amelyek az isteni bölcsesség jótéteményeként … az emberi nemnek bőven rendelkezésre állnak; mindenki tudja, hogy ezek közt a segédeszközök közt a legfőbb a filozófia helyes gyakorlata. Nem hiába ültette bele ugyanis Isten az ész világosságát az emberi lélekbe; és távol áll, hogy a hit felülről hozzáadott fénye kioltsa vagy csökkentse az értelem erejét; hanem inkább tökéletesíti, és növelve erőit, nagyobb dolgokra teszi képessé.

{3136} És éppen elsősorban a filozófia, ha helyesen használják a bölcselők, képes az igaz hit előtt valami módon az utat kikövezni és megerősíteni, és tanítványainak a lelkét a kinyilatkoztatás befogadására megfelelően előkészíteni. … És csakugyan a legjóságosabb Isten abban a tekintetben, ami az isteni dolgokra tartozik, nemcsak azokat az igazságokat tette a hit világosságával hozzáférhetővé, amelyeknek az eléréséhez az emberi értelem gyenge, de néhány, az ész számára nem teljesen beláthatatlan igazságot is kinyilatkoztatott, hogy ti., mivel Isten nyilatkozata is hozzájárul, rögtön és a tévedés bármily hozzákeveredése nélkül mindenkinek ismeretessé legyenek. Emiatt történt meg, hogy bizonyos igazságokat, amelyeket vagy Isten adott elénk, hogy higgyünk bennük, vagy a hit tanításával bizonyos szoros kötelékek révén össze vannak fűzve, maguk a pogány bölcselők, bár csak a természetes ész világított előttük, megismertek, és alkalmas következtetésekkel bizonyítottak és megvédtek. … Azonban ezeket a még pogány bölcselők részéről is bizonyosnak tartott igazságokat igen nagyon alkalmas a kinyilatkoztatott tanítás előnyére és hasznára fordítani, hogy valóban meg legyen mutatva, hogy az emberi bölcsesség is, és maga az ellenfelek tanúsága, a keresztény hit mellett szavaz. …

{3137} A filozófia segítségével lerakva a legszilárdabb alapokat, még megkívántatik a filozófia állandó és sokoldalú felhasználása, hogy a szent teológia felvegye és felöltse egy igazi tudomány természetét, minőségét és éleselméjűségét. A tudományok eme legjelesebbjében ugyanis nagymértékben szükséges, hogy az égiekről szóló tudomány sokféle és különböző részei úgymond egyetlen gyűjteménybe legyenek összeszedve, hogy mindegyiket a maga helyén megfelelően elrendezve és a saját elveiből levezetve egymás közt alkalmas kapcsolódással tartozzanak össze; végül hogy összességükben és egyenként a maguk, éspedig megcáfolhatatlan bizonyítékaival meg legyenek erősítve. – És nem lehet hallgatással elmenni amellett, vagy csekélységként kezelni a hit tárgyát képező dolgoknak azt a pontosabb és bővebb ismeretét, és maguknak a hit misztériumainak, amennyire ez lehetséges, valamennyire világosabb megértését, amelyet Ágoston és más Atyák dicsértek is, el is akartak érni, és amelyet maga a Vatikáni Zsinat (Rendelkezés a katolikus hitről, 4. fejezet: l. a 3016. pontot) a leggyümölcsözőbbnek határozott meg. …

{3138} Végül az is a filozófiai tudományokhoz tartozik, hogy becsülettel védjék az Istentől kinyilatkoztatott igazságokat, és ellenálljanak azoknak, akik azokat támadni merészelik. Ebben a dologban nagy dicséret a filozófiának, hogy a hit bástyájának és mintegy a vallás erős védfalának tekinthető. Amint Clemens Alexandrinus tanúsítja, „az Üdvözítő tanítása önmagában tökéletes, és nem szorul semmi másra, mivel az Isten ereje és bölcsessége. Az ehhez kapcsolódó görög filozófia pedig nem teszi nyomatékosabbá az igazságot; de mivel erőtlenné teszi a szofisták ellene felhozott érveit, és visszaveri az igazság ellen szőtt csalárd terveket, a szőlőskert alkalmas kerítésének és cölöpsáncának mondatott”. …

A skolasztikus módszer kiválósága és Aquinói Szent Tamás tekintélye

{3139} A skolasztikus tanítók közül mindnyájuk legjelesebbjeként és mestereként messze kiemelkedik Aquinói Tamás: aki, amint Caietanus megjegyzi, mivel a régi „szent tanítókat a legfelsőfokon tisztelte, ezért valamilyen módon mindnyájuk értelméből részesült”. Azok tanítását, mint valamilyen test szétszórt részeit, Tamás egybegyűjtötte és összeillesztette, csodálatos rendbe szedve írta le, és a kifejezés nagymértékű növelésével úgy gyarapította, hogy joggal és méltán tartják a katolikus Egyház egyedülálló eligazító segítségének és díszének. …

{3140} Mi tehát, miközben kijelentjük, hogy szívesen és hálás lélekkel kell fogadni, bárki bármit bölcsen mondott, bármit hasznosan kitalált és kigondolt: mindnyájatokat … a lehető legnagyobb igyekezettel buzdítunk, hogy a katolikus hit védelmére és dicsőségére, a társadalom javára, az összes tudományok gyarapodása végett Szent Tamás arany bölcsességét állítsátok vissza, és a lehető legszélesebb körben terjesszétek. Szent Tamás bölcsességét mondjuk; ha valamit ugyanis a skolasztikus tanítók vagy túlságos alapossággal gondoltak ki, vagy kevésbé megfontoltan tanítottak, ha valami a későbbi korszak biztos tanításaival kevésbé egyezik, vagy végül is semmi módon nem igazolható, azt semmi módon nincs szándékunkban korunknak utánzásra ajánlani.

3142­3146: Az „Arcanum divinae sapientiae” kezdetű körlevél, 1880. február 10.

A keresztény házasság lényege

{3142} (Az egyetemes hagyomány azt tanítja) hogy Krisztus Urunk a szentség méltóságára emelte a házasságot, és egyúttal azzal a hatással is felruházta, hogy a házastársak az égi kegyelemmel, amelyet az ő érdemei szereztek, megoltalmazva és megerősítve, a szent életet magában a házasságban érjék el; és a házasságban, amelyet az ő Egyházzal való misztikus házasságának példájához csodálatosan hozzáalakított, a természettel egybehangzó szerelmet is tökéletesítette, és férfinak és nőnek természet szerint osztatlan szövetségét az isteni szeretet kötelékével még erősebben összekötötte. … – Hasonlóképpen az apostoli szerzőktől azt is megtanultuk, hogy Krisztus meghagyása szerint az egység és a folytonos tartósság, amely már a házasság indulásától kívánalom, megszeghetetlen és semmilyen időben sem sérthető meg. …

{3143} És nemcsak ezek tartalmazzák, amelyeket megemlítettünk, a házasság keresztény tökéletességét és teljességét. Először is, mert a házassági közösség elé valami magasztosabb és nemesebb cél van kitűzve, mint ami azelőtt volt: meg van hagyva ugyanis, hogy az nemcsak az emberi nem szaporodására szolgál, hanem az Egyház felnövő nemzedékének megteremtésére is, akik „a Szentek polgártársai és Isten családjának tagjai” (Ef 2,19). … Második helyen mindkét házastárs saját kötelezettségei vannak meghatározva, saját jogaik teljességükben körülírva. Ti. szükséges, hogy ők mindig úgy legyenek lelkileg hangolva, hogy megértsék, egyik a másiknak a legnagyobb szeretettel, állhatatos hűséggel, leleményes és folytonos segítséggel tartozik. A férj a család vezetője és mintegy az asszony feje; az asszony pedig, mivel hús az ő húsából és csont az ő csontjaiból, vesse magát alá és engedelmeskedjék a férjnek, nem szolgáló, hanem társ módjára: hogy ti. a tanúsított engedelmességből sem a tisztelet, sem a méltóság ne hiányozzék. Abban pedig, aki elöl áll, és abban, aki engedelmeskedik, minthogy mindketten egy-egy képet hordoznak, egyik Krisztusét, a másik az Egyházét, az isteni szeretet legyen a kötelességteljesítés mértékének folytonos meghatározója.

Az Egyház hatalma a keresztény házasságot illetően

{3144} Krisztus tehát, amikor ilyen kiváltságos mértékben megújította a házasságot, ennek egész fegyelmi vonatkozását az Egyházra bízta, és annak adta át. A hatalmat a keresztények házasságainak felügyeletében az Egyház minden időben és minden helyen gyakorolta, éspedig úgy gyakorolta, hogy az a hatalom a sajátjának lássék, amely nem az emberek engedményéből van megszerezve, hanem isteni alapítójának akaratából nyerte el. …
Hasonló módon a házasságkötés joga mindenki között egyenlő, és mindenki számára csak egy jog van alkotva, miután törölték az ősi különbségtételt a rabszolgák és a szabad születésűek között; egyenlőnek vannak becsülve a férjek és a feleségek jogai; mert, amint mondta Jeromos, „nálunk, amit nem szabad az asszonyoknak, egyformán nem szabad a férjeknek sem, és ugyanazt az engedelmességet egyenlő feltétellel mérik”: és ugyanazok a jogok a jóakarat viszonzása folytán és a kötelességek kölcsönössége miatt szilárdul meg vannak erősítve; az asszonyok méltósága oltalmazva van, és meg van követelve; meg van tiltva a férjnek, hogy házasságtörő feleségét halállal büntesse, és esküvel kötelező hűségét érzékiségből és szemérmetlenségből megsértse. És az is nagy dolog, hogy az Egyház a családapák hatalmát, amennyire szükséges volt, korlátozta, nehogy fiaiknak és leányaiknak, akik házasodni kívánnak, a jogos szabadsága csorbát szenvedjen; hogy határozatban kijelentette, hogy a rokonok és a sógorok közti házasság meghatározott fokon semmis lehet, bizonyára, hogy a házastársak természetfölötti szeretete szélesebb téren áradjon szét; hogy gondoskodott arról, hogy a tévedést és az erőszakot és a csalást, amennyire tudta, a házasságtól távol tartsa; azt akarta, hogy a szerelem szent szemérmessége, hogy a személyek félelem nélkülisége, hogy a házasságok becsülete, hogy a vallás sértetlensége egészséges állapotban legyen. Végül a törvények adta oly nagy erővel, oly nagy gondoskodással erősítette meg ezt az isteni intézményt, hogy senki sincs, aki mint a dolgok részrehajlás nélküli értékelője, ne értené meg, ebben a fontos dologban is, már ami a házasságot illeti, az Egyház az emberi nem legjobb őre és oltalmazója…

{3145} És senkire ne legyen hatással az a megkülönböztetés, amelyet a királyi jogokkal foglalkozók annyira hirdetnek, miszerint a házassági szerződést a szentségtől elválasztják, mégpedig azzal a szándékkal, hogy megtartva az Egyház részére a szentségre vonatkozó szempontokat, a szerződést az állam vezetőinek hatalmára és megítélésére bízzák. Ugyanis nem lehet igazolni az ilyen megkülönböztetést, vagy a valóságnak megfelelően szólva: elszakítást; mert biztos, hogy a keresztény házasságban a szerződés a szentségtől nem választható el; és ezért nem állhat fenn valódi és törvényes szerződés, hogy ne lenne ezzel együtt szentség is. Mert Krisztus Urunk a szentség méltóságával gazdagította a házasságot; a házasság pedig maga egy szerződés, ha csak mint jogi tényt nézzük.

Ehhez járul, hogy abból az okból szentség a házasság, mivel szent jel és kegyelem eszközlő, és Krisztusnak az Egyházzal kötött misztikus házassága képét tükrözi. Ennek a képe azonban annak a legfontosabb egyesülésnek a kötelékében van körvonalazva, amelyben a férfi és az asszony egymással össze van kötve, és ami semmi más, mint maga a házasság. Tehát nyilvánvaló, hogy keresztények között minden jogszerű házasság önmagában és a maga jogán szentség: és semmi jobban nem tér el az igazságtól, mint hogy a szentség valami hozzácsatolt dísz csupán, vagy egy kívülről odacsapódott tulajdonság, amelyet a szerződéstől el lehet különíteni és el lehet választani, ahogy azt emberek jónak látják.

3148: A Szent Penitenciária válasza, 1880. június 16.

[Ezt a döntést kell alkalmazni az „Ogino-Knaus” módszer megengedhetőségének megítélésére.]

A terméketlen idők követése

{3148} Kérdés: Vajon megengedett-e a házasság gyakorlata csak azokon a napokon, amikor nehezebb a fogamzás?

Válasz: Azokat a házastársakat, akik az előbb mondott módon járnak el, nem kell nyugtalanná tenni, és a gyóntató óvatosan ugyan, ezt a véleményt, amelyről szó van, sugallhatja azoknak a házastársaknak, akiket más meggondolással hiába próbálkozott az onanizmus átkos bűnéből kivezetni.