FJ 2705 ->

VII. Pius pápa, 1800-1823

2705-2706: Az „Etsi fraternitatis” kezdetű bréve, a mainzi érseknek, 1803. október 8.

[Minthogy a választófejedelemség polgári törvényhozása az elvált katolikusok és protestánsok között megkötött házasságokat érvényesnek nyilvánította, Dalberg mainzi érsek tanácsot kért mind a pápától, mind a legtöbb német püspöktől, vajon katolikus pap segédkezhet-e ilyen házasságkötésnél, és vajon a katolikus házasfeleknek, akik nem-katolikus lelkész előtt kötötték meg az ilyen házasságot, lehet-e szentségeket kiszolgáltatni. VII. Pius pápa ezzel a brévével adott neki választ.]

A házasság felbontása és az Egyház illetékessége

{2705} A pápa válasza bizonyos kételyekre: Világi törvényszékek és katolikus gyűlések ítélete – a törvényszékek főképpen a házasságok semmisségét mondják ki és megkísérlik azok kötelékének a szétbontását –, semmi erővel nem rendelkeznek, és teljességgel semmi befolyást nem érhetnek el az Egyháznál. …

{2706} A legsúlyosabb bűnt fogják elkövetni, és szent szolgálatukat el fogják veszteni azok a plébánosok, akik ezeket a házasságkötéseket jelenlétükkel igazolnák és áldásukkal megerősítenék. Ugyanis azokat nem házasságnak kell mondani, hanem inkább házasságtörő együttélésnek. …

2710-2712: A „Magno et acerbo” kezdetű levél a mogilovi érseknek, 1816.szeptember 3.

[Szentpétervárott 1813-ban felekezetközi bibliatársulatot alapítottak a Szentírás kiadására. A katolikus egyházat a mogilovi érsek képviselte, aki ezt a társulatot minden hívőnek ajánlotta. Ezért Rómában feljelentették, és ezt a rosszalló levelet kapta.]

A Szentírás fordítása

{2710} Szemed előtt kellett volna lebegnie annak,…hogy „ha a szent Bibliát népnyelven megkülönböztetés nélküli összevisszaságban megengednék, több kár származnék innen, mint haszon” (vö. az 1853. ponttal). Sőt, a Római Egyház a Trienti Zsinat széles körben ismert előírása folytán (vö. az 1506. pontokat) egyedül a „Vulgata” kiadást fogadja el, a más nyelvekre való fordításokat elveti, és csak azokat engedélyezi, amelyeket az Atyák és a katolikus tanítók írásaiból alkalomhoz illően idézett jegyzetekkel adnak ki, nehogy akkora kincsesház nyitva álljon a félrevezető újítások előtt, és hogy az egész világon elterjedt Egyház egyajkú legyen és ugyanazon a nyelven beszéljen (vö. Ter 11,1).

{2711} Kétségtelen, hogy mivel a honi nyelvben számos változást, változatosságot és változatot figyelhetünk meg, valóban a bibliafordítások mértéket meghaladó függetlensége folytán az a változatlanság meg lenne tépázva, amely az isteni tanúbizonyságokhoz illik, és maga a hit inogna meg, főképp, amikor egy szótag megfontolásából néha a hittétel igazsága ismerhető fel. Szokásuk az eretnekeknek ezért arra fordítani gonosz és gyalázatos mesterkedéseiket, hogy a nép nyelvén kiadott Bibliákban (amelyekben mindazonáltal a rendkívüli sokféleség és egymástól való különbözés miatt ők egymást vádolják és ócsárolják) ki-ki a saját tévedéseit az isteni beszéd tiszteletreméltó külsőségeivel elfedve csellel elrejti. „Ugyanis nem születtek eretnekségek, – mondta Szt. Ágoston –, csak amikor a jó Írásokat nem jól értelmezik, és amit azokban nem jól értelmeznek, azt megfontolatlanul és merészen állítják is.” Hogyha fájlaljuk, hogy a jámborságban és bölcsességben legkipróbáltabb férfiak az Írások magyarázásában nem ritkán hibáztak, hogyan ne kellene attól félni, hogy a hozzá nem értő népnek, amely az esetek többségében nem valami kiválogatás szerint, hanem bizonyos meggondolatlansággal ítél, a bármilyen népnyelvre lefordított Szentírást csak úgy odaadják, hogy olvassa végig?…

{2712} (Ezután hivatkozás történik III. Ince pápának a metzi egyházhoz intézett híres levelére: „A hitnek pedig a titkos szentségeit… józanul gondoljátok el”: l. a 771. pontot.) De nagyon ismertek nemcsak az imént dicsért III. Incének, hanem IV. Piusnak, VIII. Kelemennek és XIV. Benedeknek is a rendelkezései … De hogy mi az Egyház véleménye a Szentírás olvasásáról és fordításáról, testvérem a legvilágosabban megismeri másik elődünk, XI. Kelemen „Unigenitus” kezdetű kiváló rendelkezéséből, amelyben tisztán és érthetően elveti azokat a tanításokat, amelyek azt állítják, hogy hasznos és szükséges minden időben, minden helyen és mindennemű személynek megismerni a Szentírásban levő misztériumokat; azt állítják, hogy a Szentírás olvasása mindenki számára van, és káros dolog a keresztény népet az olvasásától visszatartani, sőt Krisztus száját a hívők számára befogni, minthogy kiragadják a kezükből az Újszövetséget. (vö. 2479-2485. pontokkal).

2715: A Szent Penitenciária válasza, 1822. április 23.

A házasság onanisztikus gyakorlata

{2715} Kérdés: Megengedheti-e egy jámbor asszony, hogy férje közeledjék hozzá, miután tapasztalatból biztos abban, hogy az Onan természettől tilos módján viselkedik…, különösképpen arra való tekintettel, hogy ha az asszony ezt megtagadja, kiteszi magát az indulatosság veszélyeinek, vagy félnie kell attól, hogy a férj felkeresi az utcalányokat?

Válasz: Minthogy az előadott esetben az asszony a maga részéről semmit sem tesz természetellenesen, és megengedett dolgot cselekszik, az aktus teljes rendellenessége pedig a férj gonoszságából származik, aki beteljesítés helyett visszavonja magát és a befogadón kívül ontja ki magvát; ezért ha az asszony kötelező figyelmeztetései eredménytelenek, a férj azonban kényszeríti, megfenyegetve veréssel vagy halállal vagy más súlyos indulatokkal, az asszony bűn nélkül, a történteket csak elszenvedve odaadhatja magát (ahogyan mérvadó teológusok tanítják), minthogy ilyen körülmények között ő a férje bűnét csak egyszerűen engedi, és pedig súlyos okból, amely őt kimenti; mivel a szeretet, amellyel azt megakadályozni tartoznék, ekkora kényelmetlenség árán nem kötelez.

2718: Az „Adorabile Eucharistiae” kezdetű bréve az antióchiai pátriárkának és a görög-melchita püspököknek, 1822. május 8.

Az Epiklézis (a Szentlélek segítségül hívása) hatás nélkülisége az átváltoztatásnál

{2718} Nem csekély fájdalom és félelem okát képezik, akik új vélekedést terjesztenek, amelyet szakadár emberek oltalmaznak: azt tanítják, hogy azok a kifejezések, amelyek ezt … az éltető szentséget létrehozzák, nem egyedül Jézus Krisztus szavaiból állnak, amelyeket mind a latin, mind a görög papok az átváltoztatásban alkalmaznak, hanem a teljesen befejezett és tökéletes átváltoztatáshoz hozzá kell adódnia még annak a szabályos könyörgő szövegnek, amely nálunk megelőzi, a ti liturgiátokban pedig követi az említett szavakat… A szent engedelmesség erejére hivatkozva … megparancsoljuk,…hogy ne merészeljék ezután … pártolni azt a véleményt, amely tanítja, hogy a kenyér egész szubsztanciájának Krisztus Teste szubsztanciájává, és a bor egész szubsztanciájának a Vére szubsztanciájává való csodálatos átváltozásához szükséges Krisztus szavai mellett azt az egyházi könyörgő formulát is elmondani, amelyet most többször említettünk…

XII. Leó pápa, 1823-1829

2720: Az „Ubi Primum” kezdetű körlevél, 1824. május 5.

Az indifferentizmus (Türelemelvűség vagy különbség nélküliség.)

{2720} (Egy bizonyos bölcseleti rendszer), amely a jámborság és a barátságos magatartás nyájas külszínét mutatja és tolerantizmust (így mondják ugyanis) vagy indifferentizmust vall, és azt magasztalja nemcsak a polgári élet dolgaiban, amelyről Nekünk nincs mit mondanunk, hanem a vallás ügyében is, azt tanítva, hogy mindenkinek a szabadságát tágasra szabta Isten, hogy kinek-kinek amelyik rendszer vagy vélemény az egyéni megítélése szerint tetszik, azt mindenki az üdvösség veszélyeztetése nélkül magáénak vallhatja vagy választhatja. (Ez ellen fel van hozva a Róm 16,17 sk.)

VIII. Pius pápa, 1829-1830.

2722-2724: A pápa (audiencián adott) válasza a Rennes-i püspöknek, 1830. augusztus 18.

Az uzsora

{2722} Előterjesztés: [A gyóntatók nem értenek egyet a kapott nyereség megengedhetősége tekintetében] abból a pénzből, amelyet kereskedőknek kölcsönadtak, hogy abból gazdagodjanak. A „Vix pervenit” kezdetű körlevél értelméről élesen vitatkoznak. Mindkét oldalról döntő érveket hoznak fel annak a véleménynek a megvédésére, amelyet ki-ki a magáénak vall, amely kedvező vagy ellenző az ilyen nyereséget illetően. Innen a panaszok, a viszályok, a szentségek megtagadása a legtöbb kereskedő számára, akik ehhez a meggazdagodási módhoz ragaszkodnak, és a megszámlálhatatlan lelki kár.

{2723} Hogy a lelki károknak elejét vegyék, egyes gyóntatók úgy vélik, hogy a két vélemény között egy közbülső utat képesek tartani. Ha valaki tanácsot kér tőlük az ilyen nyereségről, azt megkísérlik attól elriasztani. Ha a gyónó kitart abban a szándékában, hogy pénzt ad kölcsön kereskedőknek, és ellene veti, hogy sok pártfogója van az ilyen kölcsönre nézve kedvező véleménynek, és ezen felül nem volt elítélve a Szentszéktől, akitől nem egyszer tanácsot kértek ebben az ügyben: akkor ezek a gyóntatók megkívánják, hogy a gyónó ígérje meg: fiúi engedelmességgel fogja magát a pápa ítéletéhez igazítani, ha az ítélet óvást emel, és akármilyen is az az ítélet; és ennek az ígéretnek a birtokában ne tagadják meg a feloldozást, bár igazolhatóbbnak hiszik az ilyen kölcsönt ellenző véleményt. Ha a gyónó nem tesz bevallást az így kölcsönadott pénzből szerzett nyereségről, és jóhiszeműnek látszik: ezek a gyóntatók, még ha máshonnan tudják is, hogy ő hozzájutott, vagy most is hozzájut az ilyen nyereséghez, feloldozzák őt, semmilyen kérdést nem tesznek fel erre a dologra vonatkozóan, amikor félnek, hogy a gyónó, ha figyelmeztetik, vonakodni fog megtéríteni az ilyen nyereséget, vagy attól tartózkodni.

{2724} Kérdés: 1. Vajon igazolható-e az utóbbi gyóntatók eljárása? 2. Vajon buzdíthatja-e arra az őt tanácskérés céljából felkereső egyéb, de szigorúbb gyóntatókat, hogy az előbbiek eljárását kövessék, amíg a Szentszék erről a kérdésről kifejezett döntést nem hoz? A pápa válasza: Ad 1.–Nem kell őket bolygatni. –Ad 2.–Az első válaszban van az intézkedés.

XVI. Gergely pápa, 1831-1846.

2725-2727: A Szent Penitenciária válasza a besançoni érseknek, 1831. július 5.

[Ez a tanító irat nagy jelentőségű abba a tekintetben, hogy szabadságot követel a probabilizmus hirdetésének, amelyet Szent Alfonz elfogadott; emiatt ugyanis vád érte a szigorúbb elméletek vallói részéről. Szent Alfonz „a homályos dolgokat ezenfelül megvilágosította, és a kétes dolgokat érthetően megmagyarázta, amikor a teológusok egymásba fonódott, részben laza felfogású, részben szigorúbb véleményei közt egy biztos utat egyengetett, amelyen a krisztushívők irányítói úgy járhatnak, hogy nem botlik meg a lábuk”.]

Ligori Szent Alfonz tekintélye erkölcsi dolgokban

{2725} Kérdés: Ludovicus Franciscus Augustinus (Louis François Auguste) de Rohan-Chabot bíboros, besançoni érsek törekszik megóvni a tanítás bölcsességét és egységét mindazoknál, akik egyházmegyéjében a lelkek gondját viselik; közülük néhányan támadják és tiltják Boldog Ligori Alfonz Mária erkölcsteológiáját, mint nagyon engedékenyt, az üdvösségre nézve veszélyeset és az egészséges erkölcsi tanítással ellenkezőt, ezért ő a Szent Penitenciáriát alázatosan megkeresi, mint döntésre jogosult hatóságot, és ahhoz egy teológiai professzor (ti. Th. Gousset) kételyeit terjeszti elő megoldás végett:

{2726} 1. Vajon a szent teológia bármelyik professzora azokat a véleményeket, amelyeket erkölcsteológiájában Boldog Ligori Alfonz vall, biztosan követheti és vallhatja-e?

{2727} 2. Vajon fel kell-e kavarni a nyugalmát annak a gyóntatónak, aki követi Boldog Ligori Alfonz minden véleményét a gyakorlatban, a szent bűnbánattartás bírói székében, egyedül abból a meggondolásból, hogy az Apostoli Szék semmi megrovásra méltót nem talált az ő műveiben? – A gyóntató, akiről a kétely felvetésében szó van, nem másért olvasta a szent tanító műveit, mint hogy pontosan megismerje az ő tanítását, nem mérlegelve a súlyát és az indokokat, amelyekre a különböző vélemények támaszkodnak; hanem azt véli, hogy ő biztosan jár el csupán amiatt, hogy a tanítást, amely semmit sem tartalmaz, amely megrovó minősítésre méltó, belátással úgy ítélheti meg, hogy az egészséges, biztos és semmiképpen nem ellentétes az evangélium szentségével.
[A Szentszék annak a tanításáról, akinek a boldoggá avatását készítik elő, nem mindentől elvonatkoztatva, maga miatt a tanítás miatt hoz döntést, hanem csakis a boldoggá avatás sikere végett; ehhez pedig elégséges annak megállapítása, hogy az a tanítás „mentes bármilyen teológiai megbélyegzéstől” (XIV. Benedek pápa).]

Válasz: (amelyet a pápa 1831. július 22-én erősített meg):
Ad 1.–Állítólagos, anélkül mégis, hogy azt kellene gondolni: meg kell róni azokat, akik olyan véleményeket követnek, amelyeket más elfogadott szerzők tanítottak.
Ad 2.– Tagadólag; tekintetbe véve a Szentszék feltételét Isten Szolgái írásainak elfogadását illetően, a szenttéavatási eljárás kimenetére hatóan.

2730-2732: A „Mirari vos arbitramur” kezdetű körlevél, 1832. augusztus 15.

[Ennek a körlevélnek a megírására Félicité de Lamennais adott okot, aki az általa 1830-ban alapított „L’Avenir” (= a jövő) című újságban szabadelvű nézeteket terjesztett, amelyeket XVI. Gergely az „indifferentizmus” szóval foglalt össze. Tanítása elítélése mellett is, nevét és újságját elhallgatták, amelyet egyébként meg kellett szüntetnie Lamennais először alávetette magát; később azonban megváltoztatta szándékát, és felelevenítette egy írásában korábbi tanítását, védve egyben a katolikus Egyházból való kilépését (1834-ben). Ezekre a dolgokra XVI. Gergely egy másik körlevélben válaszolt, 1834 júniusában, egyszersmind elítélve a mondott könyvet is.]

Az indifferentizmus és a racionalizmus

{2730} Most a rossz másik, legbőségesebb forrását kutatjuk, amely bánatunkra az egyházat jelenleg sújtja, ti. az indifferentizmust, vagyis azt a helytelen véleményt, … hogy a hit bármilyen megvallásával a lélek képes az örök üdvösséget elnyerni, ha az erkölcsök helyes és tisztességes szabályát megtartja … És a közömbösségnek ebből a legposhadtabb forrásából ered az a képtelen és tévelygő nézet, jobban mondva dőreség, hogy a lelkiismeret szabadságát bárkinek tulajdonítani kell, és arra bárki jogot formálhat.

{2731} Ennek a legártalmasabb tévedésnek készít utat a véleményeknek az a teljes és mértéktelen szabadsága, ami széleskörűen lábra kelt az egyházi és világi dolgok romlására. Sokan a legarcátlanabbul azt is mondogatják, hogy ebből a vallás számára valamilyen előny származik. „Pedig hát lehet-e rosszabb halála a léleknek, mint a tévedés szabadsága?” – mondta Ágoston…

{2732}Elsősorban azokat öleltem át atyai érzéssel, akik különösképpen a szent tudományokra és a filozófiai kérdésekre irányították figyelmüket; buzdítsátok őket és tanácsoljátok nekik , hogy ne csak saját tehetségük erejére támaszkodjanak, és az igazság ösvényéről oktalanul el ne térjenek a gonoszok útjára. Emlékezzenek arra, hogy Isten irányítja a bölcsességet, vezeti a helyes úton a bölcseket (vö. Bölcs 7,15), és lehetetlen, hogy Isten nélkül tanuljuk megismerni Istent, aki az Ige által tanítja az embereket Isten ismeretére.

2738-2740: A „Dum acerbissimas” kezdetű bréve, 1835. szeptember 26.

[Georg Hermes, münsteri (Westfalia) és bonni teológia professzor a reális kétely elve útján akart a hitigazságokról való meggyőződésre vezetni. Miután itt az emberi ész erejét a kelleténél többre becsülte, bevádolták Rómában, és műveit vizsgálatnak vetették alá. Halála (1831) után ez a bréve ítélte el fontosabb műveit. Ezt követte az Index Kongregáció 1835-ös és 1836-os kiterjedtebb tilalma.]

Georg Hermes tévedései

{2738} Bizonyos teológusok idegen és helytelenítendő tanokkal maguk fertőzik meg a szent tudományt, és nyilvános tanítói hivatalukat is, amelyet az iskolákban és az akadémiákon gyakorolnak, habozás nélkül elvilágiasítják, és magát a legszentebb hitletéteményt, amelynek oltalmazásával kérkednek, nyilvánvalóan meghamisítják. Ennek a tévedésnek a tanítói közé számít, a már állandósult és Németországban szinte általánosan elterjedt hír szerint, Georg Hermes, aki merészen eltér a királyi úttól, amelyet az egyetemes tradíció és a szentatyák a hit igazságai kifejtésében és védelmezésében kiköveztek. Sőt azt gőgösen megvetve és elítélve a homályos útra lépett különféle tévedések felé a pozitív kételyben, mintegy minden teológiai kutatás alapjában, és felállította azt az elvet, hogy az ész a fő norma és az egyetlen közvetítő, amelynek révén az ember elérheti a természetfölötti igazságok megismerését. …

{2739} [Úgy ítéltük, hogy a szerző] műveiben képtelen és a katolikus Egyház tanításától idegen dolgokat szőtt egybe; különösképpen a hit természetével, a hinni való dolgok szabályával, a Szentírással, a hagyománnyal, a kinyilatkoztatással, az Egyház Tanítóhivatalával, a hihetőség motívumaival és azokkal az érvekkel kapcsolatban, amelyekkel Isten létezését szokták alátámasztani és megerősíteni, magának Istennek a lényegével, szentségével, igazságosságával, szabadságával és a műveire vonatkozó céljával, melyeket a teológusok kívülre hatónak neveznek, és a kegyelem szükségességével, a kegyelemnek és a Szentlélek ajándékainak kiosztásával, a jutalmak adásával, a büntetések alkalmazásával, az ősszülők helyzetével, az áteredő bűnnel és az elbukott ember képességeivel kapcsolatban.

{2740} S ugyanezeket a könyveket, mint hamis, elvakult, csalárd, a szkepticizmushoz és közömbösséghez vezető, téves, botrányos, a katolikus iskolákkal szemben igazságtalan, az isteni hitet fölforgató, eretnekízű és más, az Egyháztól elítélt tanításokat és tételeket tartalmazókat, tilalmasnak és elítélendőknek tartjuk.

2743: A Szent Offícium válasza a nizzai püspöknek, 1838. január 17.

Az uzsora

{2743} Kérdés ( 1837. szeptember 9-én ): Vajon azok a gyónók, akik csakis törvényes jogcímen – kölcsönből – kétes meggyőződéssel vagy rosszhiszeműen mérsékelt nyereséghez jutottak, szentségileg feloldozhatók-e, a visszafizetés semmilyen terhét nem téve rájuk, mindössze csak a kétes meggyőződéssel vagy rosszhiszeműség miatt elkövetett bűnt őszintén fájlalják és készek legyenek fiúi engedelmességgel teljesíteni a Szentszék rendeleteit?
Válasz: Igenlő; csak legyenek készek teljesíteni a Szentszék rendeleteit.

2745-2746: Az „In supremo apostolatus fastigio” kezdetű rendelkezés, 1839. december 3.

[III. Pál pápától kezdve ( 1537-ben ) a Pápáknak újra és újra követelniük kellett az általános emberi jogokat a különösen Latin-Amerikában, a telepesektől elnyomott bennszülöttek érdekében. Ebben a bullában említve van III. Pál mellett: VIII. Orbán ( 1639-ben ), XIV. Benedek ( 1741-ben ), II. Pius ( 1462-ben ).]

Az emberek rabszolgaságának megszüntetése

{2745} … Azt vesszük észre, hogy lelkipásztori gondjaink közé tartozik, hogy törekedjünk a hívőket a négerekkel, vagy bárki másféle emberekkel való embertelen kereskedelemtől egészen eltéríteni. … Voltak időről-időre magából a hívők sokaságából, akik megvetendő nyereségvágytól rútul elvakultan nem haboztak távollévő földrészeken hindukat, négereket és más szerencsétleneket rabszolgaságba hajtani, avagy megalapítva és kibővítve az azokkal való kereskedést, akiket mások foglyul ejtettek, nem haboztak azok méltatlan gaztettét segíteni. Bizony nem mulasztották el elődeink többen, a dicsőséges emlékezetű római pápák, közül tisztüknél fogva súlyosan elmarasztalni azok eljárását, mint ami a rabszolgák lelki üdvére nézve ártalmas és a keresztény névre nézve gyalázatos cselekedet; átlátták, ebből az is következik, hogy a hitetlen pogányok egyre inkább megmakacsolják magukat, hogy a mi igaz vallásunkat gyűlölni kell. (Megemlíti a rendelkezés a fent, a bevezető jegyzetben említett tanító iratokat.)

{2746} Elődeinknek ezek a szigorú rendeletei és gondos fáradozásai, Isten segítségével, nem kevéssé váltak javára a hindukat és más előbb említetteknek, hogy a megszállók kegyetlenségétől és a keresztény kereskedők bírvágyától meg legyenek védve, de mégsem úgy, hogy a Szentszék az arra irányuló törekvései tökéletes eredményének örvendhetne, minthogy éppen ellenkezőleg, a négerekkel való kereskedelmet, bár némiképpen csökkent, mindazonáltal még űzi sok keresztény. Ezért mi az ilyen nagy gyalázatot távol óhajtjuk tartani a keresztények összes határaitól… ezért apostoli tekintélyünkkel az összes, bármilyen léthelyzetű krisztushívőket figyelmeztetjük, és az Úrban nagyon esedezünk, nehogy a jövőben valaki merje zaklatni őket, vagy javaiktól megfosztani, vagy szolgaságba hajtani, vagy azoknak, akik velük ilyesmit cselekszenek, segítséget és pártfogást nyújtani, avagy űzni azt az embertelen kereskedelmet, amellyel a négereket, mintha nem emberek, hanem tisztán csak állatok lennének, akármi módon rabszolgaságba hajtva, minden megkülönböztetés nélkül, az igazságosság és az emberiesség jogai ellenére veszik, eladják és némelykor arra szánják őket, hogy a legsúlyosabb fáradságot kell kiállniuk. …

2750: A Búcsúk Szent Kongregációjának válasza, 1840. július 28.

A kiváltsággal felruházott oltárhoz kapcsolódó búcsú hatékonysága

{2750} Kérdés: Vajon a kiváltsággal felruházott oltárhoz kapcsolódó búcsún teljes búcsú értendő-e, amely a lelket tüstént megszabadítja a tisztítótűz összes büntetéseitől, vagy pedig csak egy bizonyos búcsú, amelyet az isteni irgalmasság tetszése szerint kell valakire alkalmazni?
Válasz: A kiváltsággal felruházott oltárhoz kapcsolódó búcsún, ha az engedélyező szándékát és a kulcsok hatalmának gyakorlatát nézzük, teljes búcsút kell értenünk, amely a lelket tüstént megszabadítja a tisztítótűz minden büntetésétől; ha pedig az alkalmazás hatását nézzük, olyan búcsú értendő, amelynek a mértéke az isteni irgalmasság tetszésének és elfogadó helyeslésének felel meg.

2751-2756: Tételek, amelyeket Louis – Eugéne – Marie Bautain, püspöke parancsára aláírt, 1840. szeptember 8. (és 1835. november 18.)

[Bautain, strassburgi professzort és püspöki szemináriumi rektort a strassburgi püspök fideista és tradicionalista tévedéseinek terjesztése miatt a szeminárium éléről elmozdította, és a saját papságának lelkipásztori eligazítást adott ki Bautain nézeteiről. 1835. november 18-án Bautainnek a katolikus tanítás hat tételét alá is kellett írnia. 1837 szeptemberében azonban levelet adott át püspökének vélekedései kifejtésére, de csak újabb gyanakvásra adott okot ezzel, és összes műveit kitette az elítéltetés veszélyének. Ezért, hogy kimentse magát, 1840. szeptember 8-án újból aláírta a hat tételt. Végül, hogy a tőle alapított szerzetesi közösség jóváhagyását is elnyerje, az illetékes római kongregáció parancsára 1844. április 26-án egy harmadik formulát is aláírt (ennek szövegét l. a 2765 skk. pontokban); ez a többi formulát fontosság tekintetében felülmúlja. – Megjegyzés – Az 1835-ben aláírt és az 1840-ben aláírt hat tételben kisebb stiláris eltérések vannak; ezeket a most következő fordítás külön nem tünteti fel, de figyelembe veszi.]

A hitre és az észre vonatkozó tételek szemben a fideizmussal

{2751} 1. Az észből való következtetés képes arra, hogy bizonyossággal bizonyítsa Isten létét és tökéletességének végtelenségét. A hit az ég ajándéka, föltételezi és utólagosabb a kinyilatkoztatásnál, ezért nem lehet rá hivatkozni Isten létének bizonyítására az istentagadókkal szemben. (vö. a 2812. ponttal).

{2752} 2. A mózesi kinyilatkoztatás isteni mivoltát biztonsággal igazolja a Zsinagóga és a kereszténység szóbeli és írott hagyománya.

{2753} 3. A Jézus Krisztus csodáiból vett bizonyság a szemtanúk számára megdöbbentően érzékelhető lévén, erejét és világosságát egyáltalán nem veszítette el a rákövetkező nemzedékek számára sem. Ezt a bizonyító erőt teljes bizonyossággal megtaláljuk az Újszövetség hitelességében, és az összes keresztények szóbeli és írásbeli hagyományában. Ebből a két-szeres hagyományból kell nekünk a kinyilatkoztatást bizonyítanunk azok számára, akik azt vagy elvetik, vagy még nem fogadták el, de vizsgálják.
2754
1625
4. Nincs jogunk megkívánni a hitetlentől, hogy elfogadja isteni Üdvözítőnk feltámadását, mielőtt a biztos bizonyítékokat elé nem tártuk; ezek a bizonyítékok pedig észbeli következtetés által ugyanabból a hagyományból vezethetők le.

{2755} 5. Ami ezeket a különféle kérdéseket illeti, az ész megelőzi a hitet, és az észnek kell a hitre vezetnie bennünket. (vö. a 2813. ponttal).

{2756} 6. Bár az ész gyenge és homályos lett az eredeti bűn következtében, mégis maradt benne elegendő erő és világosság ahhoz, hogy bizonyossággal elvezessen bennünket Isten létének megismerésére, és annak a kinyilatkoztatásnak a fölismerésére, amelyet a zsidók Mózesen keresztül, és a keresztények pedig a mi imádandó Ember-Istenünk által kaptak.

2758-2760: A Szent Penitenciária válaszai, 1842. június 8.

A házasság onanisztikus gyakorlata

{2758} Kérdés: 1) Vajon a házasfelek, akik olyan módon élnek házasságban, hogy a fogamzást megelőzzék, erkölcsileg önmagában véve rossz cselekedetet gyakorolnak-e?

{2759} 2) Ha a cselekedetet úgy kell tekinteni, mint erkölcsileg rosszat, vajon a házasfelek, akik ezzel nem vádolják magukat, tekinthetők-e úgy, mint akik abban a jóhiszeműségben élnek, amely mentesíti őket a súlyos bűntől?

{2760} 3) Vajon elfogadható-e azoknak a gyóntatóknak az eljárása, akik, ne-hogy botránkoztassák a házasfeleket, nem kérdezik őket arról a módról, ahogyan a házassági jogokkal élnek?

Válasz: 1) – Minthogy az aktus teljes rendellenessége a férj gonoszságából származik, aki beteljesítés helyett visszavonja magát és a befogadón kívül ontja ki magvát: ezért, ha az asszony kötelező figyelmeztetései eredménytelenek, a férj azonban kényszeríti, megfenyegetve veréssel vagy halállal, az asszony bűn nélkül egyszerűen engedheti (ahogyan mérvadó teológusok tanítják), éspedig súlyos okból, amely őt kimenti, mivel a szeretet, amellyel azt megakadályozni tartozik, ekkora kényelmetlenség árán nem kötelez.

2) és  3) –…a gyóntató idézze fel lelkében azt a mondást: a szent dolgokat szentül kell kezelni; és mérlegelje Ligori Szent Alfonz szavait is, a tudós férfiét, aki ezekben a dolgokban a legjobb szakértő, aki a „Gyóntatók gyakorlati kézikönyvé” -ben (I. Fejezet, IV. 41. sz.) azt mondja: „A házasfeleknek a házastársi tartozást illető bűneiről azt mondom: rendszerint a gyóntató nem köteles, és nem is illik kérdéseket feltennie, hacsak nem az asszonyoknak, vajon megadták-e azt; ezt a kérdést is eléggé mértéktartó módon, ahogyan csak lehet… Más dolgokról hallgasson, hacsak őt nem kérdezték meg”. És ne mulassza el más elfogadott szerzők tanácsait megfontolni.

2762-2763: A Szent Offícium válasza, 1842. szeptember 14.

A betegek kenetének anyaga

{2762} Kérdés: Vajon szükség esetén a plébános használhat-e saját maga által megáldott olajat, hogy az utolsó kenet szentsége érvényes legyen? Válasz: (amit a pápa megerősített): Tagadólag: a Szent Offícium V. Pál idején kiadott, 1611. január 13-án kelt rendeletének megfogalmazása szerint.

{2763} Tétel: Hogy ugyanis az utolsó kenet szentségét püspöki áldással nem megszentelt olajjal érvényesen ki lehet-e szolgáltatni: A Szent Offícium nyilatkozata: a tétel meggondolatlan és nagyon közel van a tévedéshez.

2765-2769: Tételek, amelyeket Louis-Eugéne-Marie a Püspökök és Szerzetesek Szent Kongregációjának a parancsára aláírt, 1844. ápr. 26.

A keresztény vallás igazolhatósága, és közömbössége az állami kormányzati formák iránt

{2765} Megígérjük mind a jelenre, mind a jövőre nézve:
1. Soha nem fogjuk tanítani azt, hogy egyedül a józan ész világosságával – eltekintve az isteni kinyilatkoztatástól – ne lehetne az Isten létét az igazságnak megfelelően bizonyítani;

{2766} 2. Hogy egyedül pusztán az értelemmel ne lehetne a lélek szellemi mivoltát és halhatatlanságát, vagy minden más, kizárólag természetes, értelmi vagy erkölcsi igazságot bebizonyítani;

{2767} 3. Hogy egyedül értelmünk által ne lehetnénk birtokosai az alapelvek vagy a metafizika tudományának, hasonlóképpen az igazságoknak, amelyek ettől függenek, mint olyan tudománytól, amely teljesen különbözik a természetfeletti teológiától, amely  az isteni kinyilatkoztatáson alapul;

{2768} 4. Hogy az értelem ne szerezhetne egy valódi és teljes bizonyosságot a hihetőség indítékairól, vagyis azokról az indítékokról, amelyek nyilvánvalóan hihetővé teszik az isteni kinyilatkoztatást; ilyen indítékok speciálisan Jézus Krisztus csodái és próféciái, különösen pedig feltámadása;

{2769} 5. Hogy a keresztény vallás ne tudna alkalmazkodni a politikai kormányforma minden egyes legitim alakzatához, egyre megmaradva ugyanannak a keresztény és katolikus vallásnak, teljesen közömbösen a politikai rezsim valamennyi formája iránt, nem favorizálva egyiket a másikkal szemben, és egyiket sem kizárva.

2771-2772: Az „Inter praecipuas machinationes” kezdetű körlevél, 1844. május 8.

A szentírásfordítások

{2771} … Végül is ismeretes előttetek, mekkora gondosságra, ill. bölcsességre van szükség, egy más nyelvre híven lefordítani az Úr mondásait; hogy ezért semmi sem történik meg könnyebben, mint hogy ugyanezekbe a fordításokba, amelyeket a bibliatársulatok szaporítanak, az annyira sok fordító oktalansága vagy csalása folytán a legsúlyosabb tévedések elegyednek; ezeket azután a kiadások sokasága és sokfélesége sokáig elrejti, ami sokak számára jelent veszélyt. Mindazonáltal a társaságokat kevéssé vagy egyáltalán semennyire sem érdekli, ha az emberek azt a népnyelvekre lefordított Bibliát olvasva inkább az egyik, mint a másik tévedésbe esnek; csakhogy szokjanak hozzá lassanként a szabad, a saját maguknak tulajdonítandó ítélethez az Írások értelmét illetően, és az isteni hagyományok megvetéséhez, amelyeket a katolikus Egyházban őriznek, mint amelyek az Atyák tanításából valók, – és magának az Egyházi Tanítóhivatalnak az elutasításához.

{2772} Azok között a szabályok között, amelyeket a Trienti Zsinat atyái válogattak össze, és így megírva és IV. Pius által (l. az 1854. pontot)…jóváhagyva a tiltott könyvek jegyzéke elé lettek bocsátva, azt az általános érvényű rendeletet olvassuk, hogy a Biblia népnyelvű kiadásának olvasását másoknak ne engedélyezzék, csak akikről úgy ítélik, hogy annak olvasása számukra hitük és jámborságuk növekedésére nézve hasznos lesz. Ehhez a szabályhoz, amelyet közvetlenül azután az eretnekek kitartó csalásai miatt új biztosítékkal korlátoztak, végül XIV. Benedek tekintélyével azt a nyilatkozatot csatolták, hogy ezentúl legyen engedélyezve a népnyelvű fordítások olvasása, ha azokat az Apostoli Szék jóváhagyta, avagy azokat az Egyház szent Atyáitól vagy tudós katolikus férfiaktól idézett jegyzetekkel adták ki. …

IX. Pius pápa, 1846-1878

2775-2786: A „Qui pluribus” kezdetű körlevél, 1846. november 9.

A racionalizmus tévedéséről

{2775} Jól tudjátok, hogy a keresztény névnek ezek a dühödt ellenségei nem szégyellik nyilvánosan azt hirdetni, hogy a mi vallásunk szentséges titkai csak emberek kiagyalt koholmányai, és hogy a katolikus Egyház tanítása ellenkezik az emberi társadalom javával és érdekeivel (vö. a 2940. ponttal), sőt magának Krisztusnak és Istennek a megtagadásától sem rettennek vissza. És hogy annál könnyebben becsapják a népeket és rászedjék, főképpen az óvatlanokat és a járatlanokat, és tévedéseikbe magukkal sodorják őket, azt költik, hogy akik velük egyek, azoknak a siker útját mutatják meg. Önmaguk számára habozás nélkül követelik a filozófus nevet, mintha úgy lenne, hogy a filozófiának, amely egészen a természet igazságának a kutatására vállalkozik, el kellene utasítania magától mindazt, amit maga a természet legfőbb és legkegyelmesebb szerzője, az Isten, egyedülálló jótéteményéből és irgalmából az emberek javára kinyilvánítani méltóztatott, hogy azok elérhessék az igazi boldogságot és az üdvösséget.

{2776} Ebből következőleg nyilvánvalóan visszás és csalárd érvelésmóddal sohasem szűnnek meg az emberi ész erejére és kiválóságára hivatkozni, azt kiemelni Krisztus szent hitével szemben, és vakmerően azt fecsegik, hogy a hit ellentmond az észnek (vö. a 2906. ponttal). Ennél bizony esztelenebbet, istentelenebbet, sőt ami magával az ésszel inkább ellenkeznék, elképzelni vagy kiagyalni nem is lehet. Bár ugyanis a hit az ész fölött áll, a kettő között mégsem lehet igazi nézeteltérés vagy ellent-mondás, mivel mind a kettő az igazságnak ugyanazon változhatatlan és örök forrásából, Istentől származik, Aki a legjobb és legnagyobb, és így egymást kölcsönösen segítik, amennyiben a helyes ész kimutatja, védi és oltalmazza a hitnek az igazságát; a hit pedig megszabadítja az észt minden tévedéstől, és csodálatosan megvilágítja az isteni dolgok ismerete által, sőt megerősíti és tökéletesíti.

{2777} Ezenfelül, Tisztelendő Testvérek, az isteni kinyilatkoztatásnak ezek az ellenségei bizony nem kisebb álnoksággal járnak el, amikor felsőfokú dicséretekkel felmagasztalják az emberi haladást, és azt teljesen elhamarkodott és szentségtörő merészséggel be akarják vezetni a katolikus vallásba, mintha a vallás nem is az Isten műve lenne, hanem emberi alkotás, vagy valamiféle filozófiai találmány, amit emberi módszerekkel tökéletesíteni lehet (vö. a 2905. ponttal). Ezekre az oly szánandó eszelősökre igencsak alkalmazható az, amit már Tertullianus a saját kora filozófusainak méltán vetett a szemére: „ők létrehívták a sztoikus és platonikus és dialektikus kereszténységet”. És valóban, minthogy a mi szent vallásunkat nem az emberi ész találta fel, hanem Isten fedte fel kegyesen az embereknek, ezért akárki könnyen megérti, hogy ez a vallás ugyanannak a kinyilatkoztató Istennek a tekintélyétől kapja minden erejét, és hogy sohasem lehet levezetni vagy tökéletesíteni az emberi észből.

Az emberi ész valódi viszonya a hithez

{2778} Az emberi észnek épp azért, hogy ily nagy jelentőségű ügyben félre ne vezettessék és ne tévedjen, szorgosan kell kutatnia az isteni kinyilatkoztatás tényét, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Isten szólott; és Neki, amint ezt nagyon bölcsen tanítja az apostol, „ésszerű hódolatot” (Róm 12, 1) mutasson be. Mert ki ne tudná vagy tudhatná, hogy ha Isten szól, akkor neki teljes hitelt kell adni, és magának az észnek sincs ésszerűbb dolga, mint megnyugvás és erős ragaszkodás mindahhoz, amiről bizonyossá vált, hogy Isten nyilatkoztatta ki, Aki nem csalatkozhat és senkit sem ejthet tévedésbe.
A keresztény hit hihetőségének indítékai

{2779} Ezzel szemben mily sok, mily csodálatos, mily ragyogó bizonyítékok vannak kéznél, amelyekből az emberi ész nagyon is világosan kell, hogy teljesen meggyőződjék Krisztus vallásának isteni mivoltáról és arról, hogy „összes dogmáink elvi gyökerüket fölülről, az egek Urától kapták.” Következőleg nincsen biztosabb dolog a mi hitünknél, nincs biztonságosabb, nincs szentebb, és semmi sincs, ami erősebb elvekre támaszkodnék. Ez a hit ti. az élet tanítómestere, az üdvösség útmutatója, minden vétek elűzője és az erények termékeny szülője és táplálója. Megszilárdult isteni szerzőjének és beteljesítőjének, Krisztus Jézusnak születése, élete, halála, feltámadása, bölcsessége, csodái és jövendölései által. A magasságbeli tanítás fényétől ragyog mindenfelől, az égi gazdagság kincseivel megajándékozva; a próféták megannyi jövendölésével, oly sok csoda ragyogásával, annyi vértanú állhatatosságával,  oly sok szent dicsőségével a legnagyobb mértékben jeleskedő és fényes; napfényre hozza Krisztus üdvösségre vezető törvényeit; és magukból a legkegyetlenebb üldözésekből napról-napra nagyobb erőt merítve terjedt el az egész földkerekségen, szárazon és vízen, napkelettől napnyugatig, a Kereszt egyetlen zászlajával. És lesújtva a bálványok csalárdságát, szét-szórva a tévedések sötétségét, és győzedelmeskedve sokfajta ellenségén, az isteni ismeret fényével világosította meg az összes, barbárul kegyet-len, és jellegükben, erkölcseikben, törvényeikben, intézményeikben olyannyira különböző népeket, nemzeteket és népfajokat; és ezeket magának Krisztusnak legédesebb igája alá hajlította, mindnek „kikiáltván a békét, hirdetve a jót” (Iz 52, 7). Mindezek összessége az isteni bölcsességnek és hatalomnak akkora ragyogásától van mindenfelől megvilágítva, hogy kinek-kinek az értelme, gondolkodása nagyon könnyen felismerhesse, hogy a keresztény hit Isten műve.

A hívés kötelezettsége

{2780} Az emberi ész tehát ezekből a ragyogó és éppen úgy hatalmas erejű bizonyítékokból világosan és nyilvánvalóan megismerve ezen hit szerzőjének, Istennek létét, ennél tovább egy lépést sem képes megtenni, hanem köteles minden engedelmességre ezzel a hittel szemben, félreté-ve és teljességgel eltávolítva bármilyen kételyét és felmerülő nehézségét. Mert biztosra kell vennie, hogy Istentől való mindaz, amit ez a hit az emberek számára feltár, hogy hittel elfogadják és cselekedettel végrehajtsák.

A római pápa tévedhetetlensége

{2781} És innen világosan kitűnik, milyen nagy tévedésben leledzenek azok, akik az ésszel visszaélve és Isten beszédjéről, mint valami emberi műről vélekedve, meggondolatlanul a saját megítélésük szerint merészelik azt magyarázni és értelmezni, holott Isten maga egy élő hiteles tekintélyt nevezett ki, hogy az ő égi kinyilatkoztatásának igazi és törvényes értelmét tanítsa és szilárdítsa meg, és a hit és erkölcs dolgaiban az összes vitákat tévedhetetlen ítéletével döntse el, nehogy a hívőket körülvegye a tanítás minden kósza híre, s az emberek restségét a tévedés behálózza. Ez az élő és tévedhetetlen tekintély csak abban az Egyházban van teljes elevenségben, amelyet Krisztus Urunk Péterre, az egész Egyház fejére, előljárójára és pásztorára épített, és megígérte, hogy Péter hite soha nem fog megfogyatkozni. Az Egyháznak mindig vannak törvényes pápái, akik megszakítás nélkül magától Pétertől vezetik le eredetüket, az ő tanítói székébe vannak helyezve, és ugyancsak az ő tanításának, méltóságának, az őt illető tiszteletnek és hatalmának az örökösei és védelmezői. És mivel ahol Péter, ott az Egyház, és Péter a római pápa által beszél, és mindig él az utódaiban, és ítélkezik, és a keresőknek a hit igazságát nyújtja, ezért az isteni megnyilatkozásokat egészen abban az értelemben kell befogadni, amelyet tartott és tart Szent Péternek ez a római tanítói széke, amely, mint az összes egyházak anyja és tanítója (l. az 1616.pontot), a Krisztus Urunktól áthagyományozott hitet mindig ép-ségben és sértetlenül őrizte meg, és arra tanította a hívőket mindenkinek megmutatva az üdvösség ösvényét és a tanítás romlatlan igazságát.

Annak az időnek a többi tévedése

{2782} Már jól ismeritek, Tisztelendő Testvérek, a tévedések más szörnyűségeit és csalásait, amellyel ennek a világnak a fiai a katolikus vallást és az Egyház isteni hatalmát…megtámadni, és mind a szent, mind a polgári hatalom jogait megtiporni igyekeznek:

{2783} Ide tartoznak… azok a titkos gyülekezetek, amelyek mind a szentség, mind a közügy romlására és pusztulására merültek fel a sötétségből, és amelyeket római pápa elődeink Apostoli Leveleikben ismételt kiközösítéssel sújtottak; Apostoli Leveleiket mi teljes apostoli hatalmunkkal megerősítjük…

{2784} Ezt akarják a rendkívül fortélyos bibliatársulatok, amelyek…az isteni írásokat tartalmazó könyveket a szent Egyház szabályai ellenére minden népnyelvre lefordítva és gyakran elferdített magyarázatokkal értelmezve nem szűnnek minden rendű embernek, még a műveletlenebbeknek is ingyen osztogatni, mintegy rájuk erőltetni, hogy elvetve az isteni hagyományt, az Atyák tanítását és a katolikus Egyház tekintélyét, az Úr megnyilatkozásait mindnyájan a magán megítélésük szerint értelmezzék; így azok értelmét elferdítik,  és a legnagyobb tévedésekbe esnek. Ezeket a társulatokat… XVI. Gergely… elvetette (vö. a 2771. ponttal), és mi ugyanúgy azt akarjuk, hogy legyenek elítélve.

{2785} Ide tartozik az a borzasztó, és akár magával az ész természetes világosságával is a legnagyobb mértékben ellenkező rendszer, amely bár-mely vallás különbség nélküliségét vallja; eszerint ezek az álnok emberek, eltüntetve minden erénynek és véteknek, igazságnak és tévedésnek, tisztességnek és erkölcsi rútságnak a különbségét, kigondolták, hogy az emberek bármilyen vallás ápolásával elnyerhetik az örök üdvösséget…

{2786} Ide, a ki sem mondható és magával a természetjoggal is a legnagyobb mértékben ellenkező tanítás a kommunizmusról, ahogyan nevezik, amelyet ha egyszer elfogadnak, mindenkinek a jogai, a javai, a tulajdona, és még maga az emberi közösség is alapjaiban felfordul.

2791-2793: A Szent Offícium rendelete, 1851. május 21.

A házasság onanisztikus gyakorlata

{2791} Kérdés: Milyen minősítést érdemel a következő három tétel:
1. Tisztességes okokból a házastársaknak szabad olyan módon házaséletet élniük, ahogyan azzal Onan élt (vö. Ter 38, 8 skk.).

{2792} Igazolható, hogy a házasságnak ezt a gyakorlatát nem tiltja a természetjog.

{2793} Semmit se használ kérdezni ebben a tárgyban a mindkét nemű házastársakat, bár okkal lehet attól félni, hogy a házastársak, akár az asszony, akár mindketten visszaélnek a házassággal.

Válasz: Ad 1. – Botránkoztató, téves és a házassági természetjoggal ellentétes.
Ad 2. – Botránkoztató, és másutt bennfoglaltan XI. Ince el-ítélte, a 49. Tételben (vö. a 2149. ponttal).
Ad 3. – A tétel, amint előttünk van, hamis, túlságosan tágan van értelmezve, és a gyakorlatban veszélyes.

2795: A Szent Offícium válaszai, 1853. április 6. (19.)

A házasság onanisztikus gyakorlata

{2795} Kérdés: 1) Vajon a házasság befejezetlen gyakorlása, akár onanisztikusan, akár kondom segítségével történik (vagyis a általánosan csak „kondom”-nak nevezett istentelen eszköz használatával), amiként ebben az esetben is van, meg van-e engedve?
2) Vajon az asszony tudatosan kondom használatával történő egyesülésben viselkedhetik-e passzívan?

Válasz: (április 19-én közzétéve):
Ad 1) – Nemleges; ugyanis lényegileg rossz.
Ad 2) – Nemleges; ugyanis lényegileg tilos dolgot művelne.