FJ 2546->

2546-2550: A „Vix pervenit” kezdetű körlevél Itália püspökeinek, 1745. november 1.

Az uzsora

{2546}  (3. §.) 1. (Az uzsora fogalma.) A bűnnek az a neme, amelyet uzsorának hívnak, és amely a kölcsönszerződésben sajátos helyet foglal el, abban rejlik, hogy valaki magából a kölcsönből, amely természeténél fogva csupán csak ugyanannyit követel visszatéríteni, amennyit elfogadtak, azt akarja, hogy többet adjanak neki vissza, mint amennyit elfogadtak, és ezért azon erősködik, hogy a tőkén kívül valamilyen nyereség is megilleti őt, amelyre maga a kölcsön szolgáltat indokot. Ezért minden ilyen nyereség, amely a kiadott pénzen felül van, tilos és uzsora jellege van.

{2547} 2. És ennek a szégyenfoltnak az eltüntetésére pedig semmit sem lehet majd segítségül hívni; akár azt veszem, hogy az a nyereség nem a mértéket meghaladó és túlzott, hanem mérsékelt, nem nagy, hanem csekély; akár azt veszem, hogy az, akitől azt a nyereséget egyedül a kölcsön címén követelik, nem szegényen él, hanem gazdagon, és a neki kölcsönadott összeget nem fogja kihasználatlanul hagyni, hanem hogy vagyonát növelje, vagy új ingatlanok vásárlásával, vagy jövedelmező üzletek kötésével a leghasznosabban fogja elkölteni. A kölcsön törvénye szükségszerűen az adott összeg és a visszaadott összeg egyenlőségén alapszik. Rá lehet tehát bizonyítani, hogy a kölcsön törvénye ellenére cselekszik, ha valaki – miután már egyszer helyreállították az egyenlőséget – magának a kölcsönnek az erejével, amelynek pedig az egyenlőség révén már eleget tettek, nem átall még valami többletet bárkitől követelni: és ennélfogva, ha ezt megkapta, kötelezve lesz visszaadni, annak az igazságosságnak a kötelező ereje folytán, amelyet csere-igazságosságnak neveznek, és amelynek az a szerepe, hogy az emberi szerződésekben kinek-kinek az őt megillető egyenlőséget egyrészt sértetlenül őrizzék meg, másrészt ha nem őrizték meg, pontosan állítsák helyre.

{2548} 3. Mindezeket figyelembe véve azonban egyáltalán nem tagadjuk, hogy a kölcsönszerződéssel együtt lehetnek néha bizonyos egyéb, ahogy mondják, jogcímek is, amelyek általában egyáltalán nem magának a kölcsönnek a belső természetéből fakadnak, és történetesen összetalálkoznak, amelyekből teljesen igazságos és törvényes oka támad annak, hogy szabályszerűen követeljenek valami többet azon az összegen felül, ami a kölcsönből eredően jár. Ugyanígy azt sem tagadjuk, hogy mindenkinek lehetősége van arra, hogy pénzét gyakran és jól fektesse be és használja fel a kölcsön természetétől teljesen különböző természetű más szerződések révén: akár hogy évi jövedelmet szerezzen magának, akár arra is, hogy megengedett árukereskedelmet és nagykereskedelmet folytasson, és ugyanabból tisztes nyereséget szerezzen.

{2549} 4. Amiként valóban a szerződések annyi ilyen különböző fajtájában, ha bármelyiknek nem őrzik meg az egyenlőségét, mert többletet vesz vissza az igazságoshoz képest, ha ez a dolog nem is utal uzsorára (azzal, hogy semmilyen, sem nyílt, sem burkolt kölcsönről nincs szó), de bizonyosan tudható, hogy kétségkívül egy másik igazi igazságtalanságról van szó, ami ugyanígy a kártérítés terhét hozza magával: – akként, ha mindent szabályosan hajtanak végre, és az igazságosság mérlegén megvizsgálnak, nem kell kételkedni, hogy ugyanazokban a szerződésekben sokféle megengedett módszer és rendszabály áll rendelkezésre, hogy az emberek adás-vételi ügyeit és magát a gyümölcsöző kereskedelmet a köz javára sértetlenül megőrizzék és gyarapítsák. Távol legyen ugyanis a keresztények gondolkodásától, hogy úgy vélekedjenek, csak uzsora vagy hasonló, tőlünk idegen jogtalanságok segítségével virágozhatnak a nyereséges üzletek; minthogy ezzel ellentétben magából az isteni kinyilatkoztatásból tanultuk meg, hogy „a népet felemeli az igazságosság, a bűn azonban nyomorúságossá teszi a népeket” ( Péld 14,34).

{2550} 5. De arra gondosan oda kell figyelni, hogy mindenki hamisan és csakis megfontolatlanul lehet majd meggyőződve arról, hogy mindig találni, és mindenütt jelen vannak vagy a kölcsönnel együtt más törvényes jogcímek, vagy, kizárva a kölcsönt is, más igazságos szerződések, és vagy ezeknek a jogcímeknek, vagy szerződéseknek a fedezékében, ahányszor csak pénzt, gabonát vagy más ilyen nemű javat bárki másnak kölcsönöznek, annyiszor mindig szabad az épségben meglévő és biztos kölcsönadott pénzen túl mérsékelt többletet is elvenni. Ha valaki így gondolná, nemcsak az isteni tanításokkal és a katolikus Egyháznak az uzsoráról vallott megítélésével, hanem magával az általános emberi érzékkel és természetes ésszel is kétségkívül ellenkezésbe fog kerülni. Ugyanis legalább az nem maradhat senki előtt sem rejtve, hogy sok esetben köteles az ember a másiknak, aki egyszerű és nincstelen, kölcsönnel a segítségére sietni, különösképpen mivel maga Krisztus Urunk tanít erre: „Ne fordulj el attól, aki kölcsönt akar kérni tőled” (Mt 5,42): és hogy hasonlóképpen sok olyan körülmény van, amikor egy kölcsön mellett nem lehet helye semmilyen más igazi és igazságos szerződésnek. Aki tehát törődni akar a saját lelkiismeretével, előbb szorosan vizsgálódnia kell, igazán van-e együtt a kölcsönnel más igazságos jogcím is, igazán igazságosan járul-e a kölcsönhöz még másik, attól különböző szerződés is, amelyeknek a segítségével a haszon, amit keres, egészen folttalanná és kötelezettségmentessé tehető.

2552-2562: A „Postremo mense” kezdetű eligazítás, 1747. február 28.

[A levelet, amelyet eredetileg egyedül csak a Városban lévő helynökének, egy érseknek szánt (a levélben ugyanis egy, a Városban megtörtént esetet old meg), XIV. Benedek azután kinyomatta és terjesztette, hogy mindenki számára tanulságul szolgáljon.]

A kisdedek keresztsége a szülők akarata ellenére

{2552} 4. Ha szó van az első rész első fejezetéről, vajon hát, ha a szülők nem értenek vele egyet, a zsidó kisdedeket meg lehet-e keresztelni, nyíl-tan állítjuk, hogy ezt Szent Tamás már három helyen meghatározta, mégpedig a 2. Quodlibetum 7. szakaszában; a Summa Theologiae II. főrészének II. részében, a 10. kérdés 12. szakaszában, ahol vizsgálat alá vonja a Quodlibetumokban kitűzött kérdésre: „Vajon a zsidók és más hitetlenek gyermekeit a szülők akarata ellenére meg kell-e keresztelni”, így válaszol: „Válaszul azt kell mondanom, hogy a legnagyobb jelentősége van az egyházi szokásnak, amellyel mindig mindenben lépést kell tartani. Az azonban soha nem volt az Egyház gyakorlata, hogy a zsidó gyermekeket szüleik akarata ellenére megkereszteljék…”; és így mondja a III. főrészben, a 68. kérdés 10. szakaszában: „Válaszul azt kell mondanom, hogy a hitetlenek gyermekei … ha nincs meg még a szabad akaratuk használata, a természetjog szerint a szülők gondozásában vannak, ameddig maguk nem tudnak magukról gondoskodni…, és ezért a természetes igazságosság ellen való lenne, ha az ilyen gyermekeket a szülők akarata ellenére megkeresztelnék; amint ugyanígy ha valakit, aki esze használatával bír, akarata ellenére megkeresztelnének. Veszélyes is len-ne…”

{2553} 5. Scotus a Vélemények IV. könyvében, a 4. szakasz, 9. kérdés 2. pontjában és a 2. pontra vonatkoztatott kérdésekben úgy vélte, hogy  fejedelem dicséretesen megparancsolhatja, hogy még a szülők akarata ellenére is a zsidók és a hitetlenek kisdedjeit megkereszteljék, csak főképpen arra kell okosan elővigyázattal lenni, nehogy ugyanezeket a kisdedeket a szülők megöljék. … Előnybe került mégis a törvénykezésnél Szent Tamás véleménye … és a teológusok és a kánonjogi szakértők közt elterjedtebb…

{2554}  7. Tehát azt leszögezve, hogy nem szabad a zsidók kisdedjeit megkeresztelni, ha a szülők megítélése ennek ellene szegül, most már az elején kitűzött következetesség szerint a másik oldalra kell átbillennünk: vajon nyilvánvaló-e, ha esetleg adódik valamikor olyan alkalom, amikor azt szabad és az megfelelő. …

{2555} 8. … Minthogy az előfordulhat, hogy egy keresztény megtalál egy zsidó gyermeket, aki egészen közel van a halálához, úgy vélem, biztosan dicséretes és Istennek kedves dolgot cselekszik az, aki a kiengesztelésre való vízzel a halhatatlan üdvösséget nyújtja a gyermeknek. …

{2556} 9. Ha ugyanígy megtörténnék, hogy valamelyik zsidó gyermeket ki-tennék, és a szülei elhagynák, mindenkinek az általános véleménye szerint, amelyet több bírói ítélet is megerősített, meg kell őt keresztelni, még ha a szülők méltatlankodnak és visszakövetelik is.

{2557} 14. Miután az inkább szembetűnő eseteket bemutattuk, amelyekben ez a szabályunk megtiltja, hogy a zsidók kisdedjeit a szülők akarata ellenére megkereszteljük, ezen felül néhány felvilágosítást adunk hozzá, amelyek ehhez a szabályhoz tartoznak; közülük az első ez: ha szülők nincsenek, a kisdedeket pedig valamelyik zsidó gyámságára bízták, azokat semmi módon nem lehet megengedetten a gyám hozzájárulása nélkül megkeresztelni, mivel a szülők minden hatásköre a gyámokra szállt át. …
15. A második, ha az atya keresztény katonasághoz szegődött el, és úgy rendelkezik, hogy kisded gyermekét kereszteljék meg; azt meg kell keresztelni, még ha a zsidó anya nem is ért ezzel egyet, minthogy a gyermeket úgy kell tekinteni, hogy nem az anyának, hanem az apának a hatalma alatt van. …
16. A harmadik: még ha az anyának a gyermekei nem is a saját jogán az övéi, mégis ha Krisztus hitére tér és a kisdedeket odaviszi, hogy megkereszteljék, bár a zsidó atya méltatlankodik, a kisdedet keresztvízzel mégis meg kell mosni. …
17. A negyedik: hogy ha bizonyosra vehető, hogy a szülők akarata szükségszerű a kisdedek keresztségéhez, mivel a szülők nevezet alatt helye van az apai nagyapának is: … innen szükségszerűen következik, hogy, ha az apai nagyapa elfogadta a katolikus hitet és az unokát elviszi a szent fürdő forrásához, bár az apa már halott és a zsidó anya ellenkezik, mégis a kisdedet kétségkívül meg kell keresztelni. …

{2558} 18. Nem kitalált dolog, hogy valamikor egy zsidó apa előbb azt mondta, hogy ő csatlakozni akar a katolikus valláshoz, és saját maga jelentkezik és kiskorú gyermekeit is elviszi, hogy megkeresztelkedjenek; ezt követően azonban megbánta elhatározását és megtagadta, hogy a kisgyermekeket megkereszteljék. Ez Mantovában történt. … A dolog ki-vizsgálásra került a Szent Offícium Kongregációban, és a pápa az 1699. év szeptember 24. napján … elrendelte, hogy „a két kisfiút, az egyik ti. hároméves, a másik ötéves, kereszteljék meg. A többieket, úgymint egy nyolcéves fiút és egy tizenkét éves leányt, helyezzék el a Hittanulók házában, ha van olyan Mantovában, ha pedig nincs, akkor egy jámbor és tisztességes személynél, annak a foganatosítására, hogy akaratukat kipuhatolja és oktassa őket”. …

Kisded-keresztség, amelyet nem egyenes szándékból kérnek

{2559} 19. Vannak egyes hitetlenek is, akik kisdedjeiket el szokták vinni a keresztényekhez, hogy az üdvöt adó vízzel lemossák azokat, de nem hogy Krisztus szolgálatát megszerezzék, és nem hogy az áteredő bűn a lelkükről letöröltessék: hanem ezt egy bizonyos méltatlan babonaságtól vezetve teszik, ti. úgy vélik, hogy a keresztség segítségével azok a gonosz szellemektől, a büdösségtől vagy valamilyen betegségtől megszabadulnak. …

{2560} 21. Amikor a teológusok és a kánonjogi szakértők elé került ennek a kérdésnek a vizsgálata, különböző eseteket terjesztettek és vitattak meg. Egyes hitetleneket, minthogy a fejükbe vették, hogy a keresztség miatt kicsinyeik a betegségektől és a démonok zaklatásaitól meg fognak szabadulni, annyira elragadott az esztelenség, hogy halállal is megfenyegették a katolikus papokat, akik minthogy tudatában voltak azok ferde fel-fogásának, a keresztséget ugyanazok gyermekeinek a legállhatatosabban megtagadták. … Egyeseknek az a véleménye, hogy mindenkinek ki lehet szolgáltatni a keresztséget, hogy a halált elkerüljék, mert csak egyedül az anyagot alkalmazzák, az alaki lényeget azonban nem. Ámde ennek a véleménynek ellene szavaz a Szent Offícium gyűlése, amelyet a pápa jelenlétében tartottak 1625. szeptember 5. napján:

{2561} „Az egyetemes Inkvizíció Szent Kongregációja, amelynek ülését Őszentsége jelenlétében tartották, az antibari püspök beterjesztett leve-lére, amelyben kérte az alábbi kétely feloldását: Vajon, midőn a törökök kényszerítik a papokat, hogy kereszteljék meg a fiaikat, nem hogy kereszténnyé tegyék, hanem a testi egészség érdekében, hogy megszabaduljanak a büdösségtől, a nyavalyatöréstől, a veszedelmes varázslatoktól és a farkasoktól, vajon ilyen esetben legalább tettetve megkeresztelhetik-e őket, alkalmazva a keresztség anyagát, de a kötelező alakiság nélkül? – Negatív választ ad, mivel a keresztség a szentségek kapuja és nyilvános tanúságtétel a hit mellett; és semmi módon nem lehet tettetni”. …

Kisded-keresztség, amelyet nem-törvényesen kérnek

{2562} 29. …Ez a mi nyilatkozatunk tehát azokat veszi tekintetbe, akiket sem a szülők, sem mások, akiknek hozzájuk joguk van, nem visznek el keresztelni, hanem olyan valaki, akinek erre semmi felhatalmazása sincs. Emellett azokról van szó, akiknek az esetét nem foglaljuk az alá az utasítás alá, amely megengedi a keresztség kiszolgáltatását, noha az elődök egyetértése hiányzik: ugyanis ebben az esetben éppen nem kell őket megkeresztelni, hanem azokhoz visszaküldeni, akiknek törvényesen a hatalmában állnak és a becsületességére vannak bízva. Hogyha már a szentség által beavatottak lettek, vagy vissza kell őket tartani, vagy a zsidó szülőktől visszaszerezni és krisztushívőknek adni át, hogy azok jámborságban és szentségben képezzék őket; ez ugyanis a bár tilos, de igazi és érvényes keresztség kihatása. …

2564-2565: A „Dum praeterito” kezdetű levél Spanyolország főinkvizítorának, 1748. július 31.

[Egyedi eset kapcsán, amikor Henricus Noris spanyol bíboros baianizmus- és janzenizmus-gyanús műveit a spanyol „index”-re akarták tenni, XIV. Benedek egyrészt óvást emelt, másrészt ebből az alkalomból a teológiai iskolák szabadságáról is szót ejtett.]

Tanítási szabadság a kegyelmi segítség kérdéseiben

{2564} Te tudod, hogy az eleve elrendelés és a kegyelem kérdésében, valamint a módozat kérdésében, hogyan egyeztessük össze az emberi szabadságot Isten mindenhatóságával: a vélemények az iskolákban sokfélék. A tomisták közszájon forognak mint az emberi szabadság lerombolói és mint nemcsak Iansennek, hanem Calvinusnak is a követői; de minthogy ők az ellenvetésekkel szemben kiválóan igazolják magukat, és az ő véleményüket az Apostoli Szék sohasem vetette el, azt a tomisták büntetlenül ápolják, és egyetlen egyházi elöljárónak sem szabad őket a dolgok jelenlegi állásában véleményüktől eltéríteni. Az augusztiniánusokról úgy beszélnek mint Baius és Iansen követőiről. Ők azzal felelnek erre, hogy ők az emberi szabadság védői, és az ellenvetéseket erőikhez képest visszavetik, és minthogy véleményüket egészen mostanáig az Apostoli Szék nem ítélte el, senki sincs, aki nem látná, hogy senki nem érheti el, hogy a véleményüktől elálljanak. Molina és Suaresz követőit ellenfeleik meggyanúsítják, éppen úgy, mintha szemipelagiánusok lennének; a pápák erről a molinista szisztémáról egészen eddig nem hoztak ítéletet, és ezért annak megtartásában következetesek és követhetők lehetnek.

{2565} Egyszóval, a püspököknek és az inkvizítoroknak nem a megbélyegzésekre (azaz a minősítésekre és a megrovásokra) kell figyelemmel lenniük, amelyeket az egymás közt hadakozó tudósok vetnek egymás szemére, hanem arra, hogy az egymással szembehelyezett minősítő jegyeket vajon az Apostoli Szék is rosszallólag elvetette-e. Az Apostoli Szék óvja az iskolák szabadságát, semmit az előadott módszerek közül, hogy ti. miként kell az emberi szabadságot az isteni mindenhatósággal összeegyeztetni, egészen eddig még nem vetett el. A püspökök és az inkvizítorok, amikor alkalom kínálkozik, ugyanúgy viselkedjenek, mintha mint magánszemélyek inkább az egyik, mint a másik véleménynek a követői lennének. Mi magunk is, bár csak mint magántanítók, teológiai kérdésekben egy véleményt pártfogolunk, mint pápa mégsem vetjük el az ellenkezőjét, és nem engedjük, hogy más elvesse.

2566-2570: A „Singulari nobis” kezdetű bréve Henry bíborosnak, yorki hercegnek, 1749. február 9.

Az Egyház testébe való betagozódás a keresztség ereje révén

{2566} 12. §. … Amikor egy eretnek valakit megkeresztel, ha alkalmazza az alakiságot és a törvényes anyagot, … azt a valakit a szentség eltörölhetetlen jegye jelöli meg. …

{2567} 13. §. Azután azt is biztosan tudjuk, hogy az, aki a keresztséget egy eretnektől szabályszerűen felvette, a keresztség erejével a katolikus Egyház tagjává válik; a keresztelőnek az éppenséggel csak őt illető tévedése a megkereszteltet nem tudja megfosztani ettől a boldog állapottól, ha az igaz Egyház hitében szolgáltatja ki a szentséget, és megtartja az Egyház előírásait azokban a dolgokban, amelyek a keresztség érvényességét érintik. Kiválóan erősíti meg ezt Suarez „A katolikus hit védelme az Anglikán szekta tévedései ellen” című művében, az I. könyv 24. fejezetében, ahol bizonyítja, hogy a megkeresztelt az Egyház tagjává lesz, hozzáadva azt is, hogy ha az eretnek, ami igen gyakran megesik, egy, a hitét kifejezni még nem képes kisdedet tisztává tesz, ez nem akadálya annak, hogy az a hit készségét a keresztséggel együtt megkapja.

{2568} 14. §. Végül bizonyosan tudjuk, hogy az eretnekektől megkereszteltek, ha abba a korba jutottak, amelyben a jót a rossztól önmaguk meg tudják különböztetni, és a megkeresztelő tévedéseihez ragaszkodnak, azok az Egyház egységéből ki vannak ugyan utasítva, és mindazoktól a javaktól meg vannak fosztva, amelyeket az Egyházon belül lévők élveznek, mégsem szabadulnak meg annak befolyásától és törvényeitől, amint az eretnekekről bölcsen értekezik Gonzalez a „Sicut” kezdetű fejezetben, a 12. pontban.

{2569} 15. §. Ezt pedig a szökevényekben és a hazaárulókban figyelhetjük meg, akiket a polgári törvények a hűséges alattvalók kiváltságaiból teljességgel kizárnak. Az egyházi törvények is az egyházi személyek kiváltságait azoknak az egyháziaknak nem engedélyezik, akik a szent kánonok parancsait elhanyagolják. Mégsem gondolja senki sem, hogy akár a hazaárulók, akár a kánonokat megsértő egyháziak nincsenek alávetve fejedelmeik vagy elöljáróik törvényes hatalmának.

{2570}16. §. Ezek a példák, ha nem tévedünk, azt a kérdést érintik, hogy ugyanis ők, így az eretnekek, alá vannak vetve az Egyháznak, és az egyházi törvények kötelezik őket.

2571-2575: A „Detestabilem” kezdetű rendelkezés, 1752. november 10.

Tévedések a párbajról

{2571} 1. Egy katonaembernek, akit, hacsak nem hív ki párbajra vagy nem fogadja el a kihívást, félénknek, bátortalannak, kishitűnek és a katonai feladatokra alkalmatlannak tartanának, és ezért állásától, amellyel magát és övéit eltartja, megfosztanák, vagy az egyébként neki kijáró és kiérdemelt előléptetés reményéről örökre le kellene mondania –, nincs bűne és nem jár neki büntetés, akár kihívja, akár elfogadja a párbajt.

{2572} 2. Azok is kimenthetők, akik a becsület megvédése vagy az emberi lebecsülés elkerülése végett elfogadják a párbaj kihívást, vagy kihívnak arra, amikor biztosan tudják, hogy nem fog bekövetkezni összecsapás, minthogy azt mások meg kell hogy akadályozzák.

{2573} 3. Nem vonja magára azokat az egyházi büntetéseket, amelyeket az Egyház a párbajt vívók ellen hozott, a hadtest vezére vagy tisztje, ha jó híre és tisztsége elvesztésének súlyos félelméből fogadja el a párbajt.

{2574} 4. Megengedett dolog, az ember természetes állapotában, elfogadni a párbajt és kihívni párbajra a vagyon tisztességes megőrzése végett, amikor más orvoslással annak kárát nem lehet elhárítani.

{2575} 5. A természetes állapotnak tulajdonított szabadság e téren a rosszul berendezett állam helyzetére is alkalmazható, amelyben akár az elöljáróság hanyagsága, akár rosszakarata folytán az igazságosságot tagadhatatlanul nyíltan megtagadják.
[Minősítés: a tételek elítélve és megtiltva], mint hamisak, botránkoztatók és veszélyesek.

XIII. KELEMEN pápa, 1758–1769

2580-2585: A Szent Offícium válaszai a kocsini (India) püspöknek, 1759. augusztus 1.
A páli kiváltság

{2580} Előterjesztés: Gyakran megtörténik, hogy két hitetlen közül az egyik megtér és hívő lesz, a másik ugyanakkor még nem akar megtérni, bele-egyezik azonban, hogy együtt lakik a hívővel a Teremtő megsértése nélkül, és anélkül, hogy azt halálos bűnbe csalogatná, sőt megígéri, hogy ő is később a hithez fog csatlakozni, amit valamilyen sajátos ok miatt szükségesnek vél valameddig elhalasztani. Ezért a hívő a hitetlent nem bocsátja el, hanem folytatják az együttélést mint házastársak, és ezt hosszú ideig, még néhány évig is; ám később a hitetlen fél, megváltoztatva akaratát, nemcsak hogy nem akar megtérni, hanem megkísérti a hívő felet, hogy bálványimádásra csalogassa, vagy elválik, és már nem egyezik bele, hogy vele lakjék, sőt ő maga egy másik házasságot köt.

{2581} Kérdés: 1. Vajon ebben az esetben az elhagyott hívő házasfél is el-válhat-e, és köthet-e másik házasságot, és van-e itt helye az apostol meghirdette kiváltságnak: „Ha a nem-hívő fél elválik, hadd váljék el” (1Kor 7,15)?

{2582} 2. Vajon csak annak van helye, amikor a hitetlen fél a hit gyűlölete miatt válik el, vagy annak is, amikor civakodások vagy más, a hittől különböző ok miatt válik el?

{2583} 3. Vajon akkor is köthet-e másik házasságot a hívő fél, amikor a hitetlen fél bármilyen okból elvált tőle, és nem lehet tudni, él-e még vagy sem?

{2584} 4. Vajon a hívő fél, aki felmentés alapján érvényesen kötött házasságot a hitetlen féllel, léphet-e másik házasságra, ha a hitetlen fél elválik, vagy nem akar együtt lakni vagy halálos bűnre csalogatja őt?

{2585} 5. Vajon valamennyi ideig és mennyi ideig lakhat együtt a hívő fél megtérése után a hitetlen féllel, hogy ne legyen megfosztva attól a lehetőségtől, hogy másik házasságra lépjen?

Válaszok: Ad 1. – Abban az esetben, amelyről szó van: állító értelemben.
Ad 2. – Minthogy szolgálatot tesz a megtért házastárs részéről a hitnek való kedvezés, azzal bármely okból élni lehet, csak az az ok igazságos legyen, mindenesetre ha nem adott jogos és ésszerű okot a másik házasfélnek arra, hogy elváljék; mégis úgy van ez, hogy csak akkor tekintendő felbontottnak a hitetlen féllel való házassági közösség köteléke, amikor a megtért házasfél (miután a másik a megtérésre való felszólítás után nemet mond) egy hívővel másik házasságra lép.
Ad 3. – Meg kell előznie egy felszólításnak, amelyben közölni kell a nem-hívő házastárssal a választást, vajon meg akar-e térni; ez alól a fel-szólítás alól az Apostoli Szék jogos okokból felment.
Ad 4. – Ha a hívő fél előzetes felmentés birtokában, kötött házasságot a hitetlen féllel, számítsuk úgy, hogy azt azzal a kifejezett feltétellel kötötte, miszerint a hitetlen fél kétségbevonhatatlanul együtt akarjon vele lakni a Teremtő megsértése nélkül: ezért, ha a nem-hívő fél nem teljesíti a fent mondott feltételt, jogorvoslást kell alkalmazni azért, hogy azt megtartsa; máskülönben el kell válniuk ágytól és együttélés tekintetében, de nem, ami a köteléket illeti; ennek következtében abban az esetben, amiről szó van, amíg a hitetlen házasfél életben van, a hívő fél nem léphet másik házasságra.
Ad 5. – A hitre megtértről magában a megtérés pillanatában még nem kell azt gondolni, hogy fel van oldva a még élő hitetlennel megkötött házasság köteléke alól, hanem csakis akkor szerzi meg a jogot, hogy másik házasságot kössön, akkor is csak hívő házastárssal, és csak akkor, ha a hitetlen házasfél a megtérésre való felszólításra nemet mond. Egyébként csak akkor oldódik szét a házassági kötelék, amikor a megtért házastárs valóságosan másik házasságra lép. Ha pedig a megtért házastársnak a keresztség felvétele előtti időben több felesége van, és az első visszautasítja a hit elfogadását: akkor törvényesen közülük valamelyiket megtarthatja magának, csak az hívővé legyen; de ebben az esetben a házasságkötőknek meg kell újítaniuk a plébános és tanúk előtt a köl-csönös beleegyezést.

XIV. KELEMEN pápa, 1769–1774 (SZEPTEMBER 22.)

2588: Eligazítás az egyszerű pap számára, aki az Apostoli Szék megbízásából kiszolgáltatja a bérmálás szentségét, 1774. május 4.

[A Hitterjesztés Szent Kongregációja 1774 márciusában kezdeményezte ennek az eligazításnak a kibocsátását, amelyet a pápa május 1-jén hagyott jóvá.]

Az egyszerű pap mint a bérmálás kiszolgáltatója

{2588} Bár a szentséges Trienti Zsinat döntése szerint (VII. ülésszak, A bérmálásról, 3. kánon: l. az FJ 1630) egyedül a püspök ennek a szentségnek a rendes kiszolgáltatója, mégis némelykor az apostoli szék jogos okokból annak a feladására engedélyt szokott adni egyszerű papnak is mint rendkívüli kiszolgáltatónak. Az a pap tehát, akinek ezt az engedélyt megadták, először is gondoskodjék róla, hogy legyen nála olyan krizma, amelyet ugyanazzal a Szentszékkel közösségben lévő katolikus püspök készített el, és tudja, hogy sohasem szabad neki anélkül kiszolgáltatnia a bérmálást, ill. elfogadnia azt eretnek vagy szakadár püspököktől.

VI. Pius pápa, 1775–1799

2590: Az „Exsequendo nunc” kezdetű levél Belgium püspökeinek, 1782. július 13.

[II. József császár 1781 októberében adta ki a türelmi rendeletet, amely a vegyes házasságokat is megengedte. Érezve az ebből eredő nehézségeket, a belga püspökök a pápa válaszát óhajtották.]

A plébánosok részvétele a vegyes házasságok megkötésénél

{2590} … Ha előzetes … figyelmeztetés után, hogy a katolikus felet lebeszéljék a tiltott házasságról, ő mégis kitart az óhaja mellett, hogy azt megkösse, és előre látni, hogy a házasság csalhatatlanul be fog következni, akkor a katolikus plébános szolgáltathatja testi jelenlétét, úgy azonban, hogy köteles tartania magát a következő biztosítékokhoz: Először, hogy ne vegyen részt szent helyen az ilyen házasság megkötésénél, és ne legyen beöltözve olyan ruhába, amely szent szertartásra utal, és semmilyen egyházi könyörgést ne mondjon a házasságot kötő személyek felett, és semmi módon őket ne áldja meg. Másodszor, hogy kívánjon meg és követeljen ki az eretnek házasságkötő féltől egy írásos nyilatkozatot, amelyben két tanú jelenlétében, akiknek maguknak is alá kell azt írniuk, esküvel kötelezi magát arra, hogy megengedi házastársának a katolikus vallás szabad gyakorlatát, és hogy abban neveli fel összes születendő gyermekeit a nemek minden megkülönböztetése nélkül. … Harmadszor, hogy maga a katolikus házasságkötő fél is adjon nyilatkozatot, amelyet ő és két tanú aláírt, amelyben esküvel megígéri, hogy nemcsak hogy ő sem fog soha elpártolni katolikus vallásától, hanem abban fogja nevelni összes születendő utódját, és hatékonyan gondoskodni fog a másik, nem-katolikus házasságkötő fél megtéréséről.

2592-2597: A „Super soliditate petrae” kezdetű bréve, 1786. november 28.

[Érdekes a bréve háttere: ünnepélyes módon elítéli Ioseph Valentin Eybel bécsi kánonjogász egy 1782-ben írt könyvét, mert az a febroniánizmus elveit terjesztette. Maga Febronius egy álnév, Iohann Nicolaus von Hontheim trieri segédpüspöké, akinek könyvét a pápa hatalmának megszorítására vonatkozó nézeteiért 1764-ben a tiltott könyvek jegyzékére tették.]

A febroniánizmus tévedései a pápa hatalmáról

{2592} Nem átallotta [Ioseph Val. Eybel] fanatikusnak nevezni a tömeget, amint nézte, hogy a pápa megjelenésére ezekre a szavakra fakadnak: ő az az ember, aki kapta az Istentől a mennyek országának a kulcsait a kötés és az oldás hatalmával, akivel nem lehet egyenlőnek becsülni egy másik püspököt, akitől maguk a püspökök hatalmukat kapják, amiként ő az Istentől kapta az ő főhatalmát; továbbá ugyanő Krisztus helytartója, az Egyház látható feje, a hívők legfőbb bírája. [VI. Piust látták Bécsben, amikor II. József császárt felkereste 1782 tavaszán.]

{2593} Vajon tehát, amit borzasztó kimondani, fanatikus volt Krisztusnak az a szava, amellyel odaígérte Péternek a mennyek országa kulcsait a kötés és az oldás hatalmával [vö. Mt 16,19]…?
Vajon fanatikusnak kell mondani a Pápák vagy a Zsinatok annyi ünnepélyes és annyiszor megismételt határozatait, amelyekkel elítélték azokat, akik tagadták, hogy Szent Péterben, az apostolok fejedelmében az ő utódját, a római püspököt az Isten megtette az Egyház látható fejének és Jézus Krisztus helytartójának, átadta neki az egyházkormányzat teljhatalmát, és igazi engedelmesség illeti meg mindazok részéről, akik a keresztény névre számot tartanak; és az az erőssége a primátusnak, amelyet isteni jogon birtokol, hogy a többi püspökök közül nemcsak a tisztelet fokával, hanem a főhatalom méltóságával is kiemelkedik? Mennyivel inkább fájlalni kell azt az elsietett és vak emberi meggondolatlanságot, amely … [a következő tévedéseket] felújítani törekedett … és sok kerülgető beszéddel el akarta hitetni:

{2594} – hogy bármelyik püspök nem kevésbé kapott meghívást az Istentől az Egyház kormányzására, mint a pápa, és nincs is kisebb hatalommal felruházva: Krisztus saját maga ugyanazt a hatalmat adta az összes apostoloknak; bármit is hisznek egyesek, hogy az csak a pápa birtokában van, és csak ő adhatja meg, ugyanazt éppen úgy birtokolhatja bármelyik püspök, akár a felszenteléstől, akár az egyházi joghatóságtól függ;

{2595} – hogy Krisztus azt akarta, hogy az Egyházat egy köztársaság szokásos módján igazgassák; ennek a kormányzatnak szüksége van ugyan elnökre az egység javára, de aki nem mer mások ügyeibe, akik vele együtt kormányoznak, belebonyolódni; meglegyen mégis az a kiváltsága, hogy a lanyhákat buzdítsa feladataik teljesítésére; a primátus erejét ez az egy előjog tartalmazza, helyrehozni mások hanyagságát, felügyelni az egység megőrzését buzdításokkal és példával; a Pápáknak, rendkívüli esetet kivéve, semmi befolyása sincs egy idegen egyházmegyében;

{2596} – hogy a pápa a fej, amely erejét és szilárdságát az Egyház által birtokolja;

{2597} – hogy megengedték maguknak a Pápák, hogy megsértsék a püspökök jogait, és hogy maguknak tartsanak fenn feloldozásokat, felmentéseket, döntéseket, felszólításokat, a kiváltságok átruházását, egyszóval az összes hivatalos egyéb feladatokat, amelyeket egyenként megvizsgálva, mint a püspököknek nem járó és ezért jogtalan fenntartásokat átveszi.

2598: A „Deessemus nobis” kezdetű levél a motulai püspöknek, 1788. szeptember 16.

[A nápolyi királyságban lévő Motula püspöke a király megbízásából polgári bíró tisztét gyakorolva, egy bizonyos, a házasság semmiségét érintő ügyben az Egyház jogait csorbította. Ezért VI. Pius kifejtette neki ebben a levélben a Tridentinum XXIV. ülésszaka 12. kánonjának a lényegét és hatályát. L. az 1812. pontot.]

Az Egyház illetékessége a házassági ügyekben

{2598} Nem ismeretlen előttünk, hogy vannak némelyek, akik a világi fejedelmek tekintélyének a kelleténél többet tulajdonítanak, és ennek a kánonnak a szavait csalóka módon értelmezik. Mivel a trienti atyák azt a kifejezésformát nem használták, miszerint „egyedül az egyházi bírákra” vagy az „összes házassági ügyeket” – a nevezettek felvállalták annak az állításnak a védelmét, hogy a trienti atyák meghagyták a világi bíráknak azt a lehetőséget, hogy legalább megismerjék a házassági ügyeket, amelyek merőben tények. De tudjuk, hogy ez az álokoskodás is és a kibúvó keresésnek ez a ravasz fajtája is minden alapot nélkülöz. A kánon szavai ugyanis annyira általános érvényűek, hogy minden esetet magukba foglalnak. A törvény szelleme vagy a benne lévő elgondolás pedig annyira szélesen nyilvánvaló, hogy semmi helyet nem hagy kivételnek vagy korlátozásnak. Ha ugyanis ezek az ügyek nem más meggondolásból tartoznak egyedül az Egyház ítélete alá, hacsak nem mivel a házassági szerződés valóságosan és sajátosan egy az evangéliumi Törvény hét szentsége közül, amiként ez a szentségi jelleg közös az összes házassági ügyekben, ugyanígy az összes ilyen ügyeknek egyedül az egyházi bírákra kell tartozniuk.