FJ 2509->

XII. Kelemen pápa, 1730–1740

2509-2510: Az „Apostolicae providentiae officio” kezdetű bulla, 1733. október 2.

[A janzenisták, hogy az „Unigenitus” bulla (l. a 2400 skk. pontokat) iránti engedelmességet megtagadhassák, azt követelték, hogy ugyanolyan büntetéssel kellene sújtani Ágoston és Aquinói Tamás kegyelemről szóló tanítását is. A pápa ezeket a törekvéseket visszautasította ebben a Bullában, egyszersmind a katolikus tanbeli irányzatok közötti béke megteremtését akarta elérni, „hogy a bár különböző iskolák törekvéseit egyesítve, a tévedés cselvetései ellen erősebb front alakuljon ki”.]

Szabadság a kegyelem hatékonyságának a magyarázatában

{2509} 1. §. … Mégis, ismerve elődeinknek (XI. Kelemennek és XIII. Benedeknek) a nézetét, nem akarjuk, hogy a mi, vagy az elődök dicséretei miatt, amelyek a tomista iskolát érték, és amelyeket megítélésünk megismétlésével teljes mértékben helyeslünk és megerősítünk, bármit is levonjunk a többi katolikus iskoláktól, amelyek az isteni kegyelem hatékonyságának a kifejtése során ugyanarról a dologról különbözőképpen vélekednek; ezeknek a Szentszék iránt is kiválóak az érdemeik, hogy ebben a dologban nem folytatják véleményük pártolását, amelyet pedig eddig nyilvánosan és szabadon mindenütt, még ennek az áldást árasztó Városnak a nyilvánossága előtt is tanítottak, és harcoltak érte.

{2510} 2. §. Emiatt … megtiltjuk ugyanazoknak a büntetéseknek a terhe mellett, hogy akár írásban, akár tanításban, akár megvitatás vagy bármilyen más alkalommal, ugyanezekre a különféleképpen vélekedő iskolákra valamilyen elmarasztaló teológiai ítéletet vagy bélyeget égessenek rá, vagy az ő véleményüket szidalmakkal és sértésekkel támadni merészeljék, amíg ez a Szentszék nem becsülte meg úgy a helyzetet, hogy ugyanezekről a vitatott kérdésekről valamit határozni kell, és a határozatot nyilvánosan ki kell hirdetni.

2511-2513: Az „In eminenti apostolatus specula” kezdetű apostoli levél, 1738. április 28.

[Ez az összes hívekhez szóló rendelet valószínűleg a legrégibb, amelyet a szabadkőművesek szektájáról kiadtak. XIV. Benedek pápa ezt egy 1751-ben kiadott bullájában teljes terjedelemben megismételte.]

A titkos társaságok

{2511} 1. §) … Tudomásunkra jutott, hogy széltében-hosszában terjednek és napról-napra erősödnek egyes társaságok, körök, összejövetelek, gyülekezetek, egyesületek, vagyis gyűlések, amelyek mindenfelé a „liberi Muratori”-król, vagy a „Francs Massons”-ról, vagy az anyanyelvek változatosságának megfelelően valamilyen más névvel vannak megnevezve (magyarul: szabadkőművesek), amelyekben a bármilyen vallású és felekezetű emberek, megelégedve a természetes tisztesség egyfajta mesterkélt eszméjével, a maguknak alkotott törvények és szabályzatok szerint szűk körű és éppen úgy átjárhatatlan szerződéssel társulnak egymással; ezek a gyülekezetek, azzal együtt, hogy titokban működnek, mind a szent Bibliára tett szigorú esküvel, mind a halmozott súlyos büntetések fenyegetése miatt arra vannak kötelezve, hogy megszeghetetlen hallgatással titkoljanak el mindent. De minthogy az a bűnnek a természete, hogy kiadja önmagát és lármát kelt, amellyel elárulja magát, ezért van az, hogy az előbb mondott társaságok vagy gyülekezetek annyira felkeltették a hívők erős gyanúját, hogy ezekbe az egyesületekbe beiratkozni az okos és derék emberek ítélete szerint, teljesen ugyanazt teszi, mint a gonoszságnak és a romlásnak a bélyegét magára venni; ha ugyanis nem cselekednének rosszul, a nyilvánosság nem lenne ekkora gyűlölettel irántuk. Ez a közbeszéd pedig annyira elterjedt, hogy nagyon sok vidéken az említett társaságokat már ezelőtt a világi hatóságok tilalmi listára tették, mint amelyek az országok biztonságát veszélyeztetik, és már régen előrelátóan el lettek távolítva.

{2512} (2. §) Mi tehát lélekben megfontolva azokat az igen súlyos károkat, amelyeket az ilyen társaságok vagy gyülekezetek nemcsak a világi köztársaság nyugalmának, hanem a lelkek szellemi üdvösségének is a legnagyobb mértékben okoznak, és ezért sem a polgári, sem az egyházi rendelkezésekkel a legkevésbé sem egyeztethetők össze, s mint hogy az isteni közlés (= kinyilatkoztatás) arra tanít minket, … virrasztanunk kell, nehogy az ilyenek az emberi nemet, miként a tolvajok a házat, aláássák,… nehogy ti. az egyszerű emberek szívét megrontsák, … az igen széles út lerontására, amely ennek utána megnyílhat a gonoszságok büntetlen elkövetése előtt, és más, előttünk ismert igazságos és ésszerű okokból ugyanezekről a társaságokról … amelyek a „liberi Muratori”-król vagy „Francs Massons”-okról vagy bármilyen más névvel vannak elnevezve, néhány bíboros tanácsára és a magunk elhatározásából is … és az apostoli hatalom teljességéből kifolyóan úgy határozunk, hogy azokat el kell ítélni és meg kell tiltani. …

{2513} (4. §) (Megbízást kapnak a helyi főpásztorok és inkvizítorok, hogy akik a törvényt áthágják), azokat mint eretnekségben erősen gyanúsakat ahhoz méltó büntetésekkel büntessék.

XIV. Benedek pápa, 1740–1758

2515-2520: A „Matrimonia quae in locis” kezdetű nyilatkozat, 1741. november 4.

[Ennek a híres „Benedeki nyilatkozat”-nak a döntései először csak a szövetségre lépett holland és belga tartományokra vonatkoztak, amelyek egykor Spanyolországnak voltak alávetve; később igen sok más közigazgatási területre ki lettek terjesztve.]

A titokban kötött házasságok

{2515} Azokat a házasságokat, amelyeket a Szövetkezett Rendek fennhatósága alatt, a Belgiumnak alávetett helyeken meg szoktak kötni, akár eretnekek között mind a két részről, akár egyik részről egy eretnek férfi és másik részről egy katolikus nő között, vagy fordítva, mivel nem tartották meg a szent Trienti Zsinat előírta alakiságot [„Tametsi” rendelet, l. FJ 1813 skk.], vajon érvényesnek kell-e tartani vagy sem, sokáig és nagyon vitatták, miközben az emberek nézete és véleménye különböző irányokban megoszlott; ez volt az, ami sok éven keresztül az aggodalom és a veszedelmek elég bőséges vetését szolgáltatta. …

{2516} (1) … Szentséges Urunk … a minap utasítást adott ennek a nyilatkozatnak és eligazításnak a megfogalmazására; a jövőben majd ezt kell felhasználniuk az ilyen ügyekben mint biztos szabályt és irányelvet Belgium összes püspökeinek, plébánosainak és azon területek misszionáriusainak és apostoli helynökeinek.

{2517} (2) Először is mit kell tudni az eretnekek házasságait illetően, amelyeket a Szövetkezett Rendek fennhatósága alá vetett helyeken egymás között kötöttek, nem tartva meg a Tridentinum által előírt alakisági követelményt? Bár Őszentsége tud arról, hogy máskor bizonyos egyedi esetekben és az akkor feltárt körülmények figyelembevételével a szent Zsinati Kongregáció válaszában azokat érvénytelennek nyilvánította; de éppen úgy arról is van tudomása, hogy általánosságban az ilyen házasságokról az Apostoli Szék még semmit sem határozott. Egyébként mindenképpen szükséges azért, hogy tanáccsal segítsük az azokon a helyeken élő összes hívőket, és sok igen nehéz kellemetlenséget elhárítsunk, világossá tenni, mit kell általánosságban ezekről a házasságokról gondolni: … Őszentsége kinyilvánította és elrendelte, hogy azokat a házasságokat, amelyeket Belgiumnak említett szövetségi tartományaiban eretnekek egymást közt mostanáig kötöttek, és amelyeket a jövőben fognak megkötni, még ha a Tridentinum előírta alakiságot azok ünnepi szertartásain nem is tartották meg, hacsak más kánoni akadály nem áll ennek útjában, érvényesnek kell tartani; és ez annyira így van, hogy ha előfordul, hogy mindkét házasfél a katolikus Egyház ölébe visszatér, tökéletesen ugyanaz a házassági kötelék tartja össze őket, amelyik azelőtt, még ha a kölcsönös beleegyezést katolikus plébános előtt nem is újítják meg; ha pedig a házastársak közül csak egy tér meg, akár férfi, akár nő, egyikük sem léphet át egy másik házasságba, ameddig a másik fél életben lesz.

{2518} (3) Ami pedig azokat a házasságokat illeti, amelyeket ugyanúgy Belgiumnak ugyanazokban a szövetségi tartományaiban a Tridentinum által meghatározott alakiság nélkül katolikusok kötnek eretnekekkel, akár katolikus férfi vezet házasságba eretnek nőt, akár katolikus nő megy férjhez eretnek férfihoz: különösen azt fájlalja a legnagyobb mértékben Őszentsége, hogy vannak a katolikusok közt, akik az őrült szerelem miatt csúful eszüket vesztve ezektől az átkos házasságoktól, amelyeket az Anyaszentegyház folytonosan elítélt és megtiltott, lélekben nem borzadnak vissza, és nem ítélik úgy, hogy azoktól teljességgel tartózkodniuk kell. … Őszentsége a lelkipásztorokat komolyan és szigorúan buzdítja és felszólítja, hogy a mindkét nembeli katolikusokat az ilyen házasságoktól, amelyeket saját lelkük vesztére kötnek, amennyire képesek, elrettentsék, és ugyanezeket a házasságokat minden alkalmazható módszerrel igyekezzenek meghiúsítani és hatékonyan megakadályozni. Ám ha esetleg valamely ilyen fajta házasság, amelynél a Tridentinum alakiságát nem tartották meg, ugyanott már megköttetett, vagy a jövőben előfordul, hogy ilyet megkötnek (amit Isten tartson távol), Őszentsége kinyilvánítja, hogy az ilyen házasságot, ha nem forog fenn más kánoni akadály, érvényesnek kell tartani, és a házastársak egyike sem, amíg a másikuk életben van, semmiképpen nem köthet új házasságot a mondott alakiság meg nem tartásának ürügyével; azt pedig különösen a lelkére kell vennie a katolikus házastársnak, akár férfinak, akár nőnek, hogy az igen súlyos bűnért, amit elkövetett, tartson bűnbánatot és könyörögjön Istenhez bocsánatért, és igyekezzék erői szerint a másik házastársat, aki az igaz hittől eltévelyedett, a katolikus Egyház karjaiba édesgetni, és a lelkét elnyerni, ami később az elkövetett bűnért a bocsánat kiesdeklésére a legalkalmasabb lesz, tudva egyébként azt, amit az imént mondtunk, hogy ő ennek a házasságnak a kötelékével folytonosan meg van kötve.

{2519} (4) (Ugyanez érvényes) … a hasonló házasságokat illetően is, amelyeket ugyanazoknak a Szövetkezett Rendeknek a fennhatósági határain kívül kötöttek meg azok, akik hadtestekhez vagyis katonai legénységhez vannak elkötelezve, amelyeket ugyanezek a Szövetkezett Rendek át szoktak küldeni a határvárak (elterjedt elnevezéssel: „di Barriera”) őrzésére és megerősítésére: mégpedig úgy, hogy a Tridentinum kívánta alakiság mellőzésével az akár mindkét részről eretnekek között, akár katolikusok és eretnekek között megkötött házasságok megtartják érvényességüket, csak mindkét házastárs ugyanahhoz a legénységhez vagy hadtesthez tartozzék. …

{2520} (5) Végül azoknak a házasságoknak a tárgyában, amelyeket vagy katolikus fejedelmek országaiban kötnek azok, akiknek a Szövetkezett tartományokban van a lakhelyük, vagy a Szövetkezett tartományokban kötnek azok, akiknek a katolikus fejedelmek országaiban van a lakhelyük: Őszentsége semmit nem úgy tart számon, hogy azt újból el kellene dönteni vagy ki kellene nyilatkoztatni; azt akarja, hogy ezekről a házasságokról a kánonjog általános elvei (sic!) szerint, és a szent Zsinati Kongregáció által máshol kiadott és a hasonló esetekben elfogadott megoldások szerint döntsenek, ahol vita támad; így nyilatkozott, így döntött és megparancsolta, hogy ezt a jövőben mindenkinek így kell elfogadnia.

2522-2524: Az „Etsi pastoralis” kezdetű rendelkezés a Italo-görögök részére, 1742. május 26.

A bérmálás szentsége

{2522} 3. §. (1. sz.) A latin püspökök bérmálják meg a kisdedeket vagy egyházmegyéikben más megkeresztelteket, akiket a görög áldozópapok önállóan homlokukon krizmával megjelöltek; ugyanis sem elődeink nem adták meg, sem mi nem adjuk meg azt az engedményt a görög áldozópapoknak Itáliában és a hozzá tartozó szigeteken, hogy a megkeresztelt kisdedeknek kiszolgáltassák a bérmálás szentségét; sőt, egészen az 1595. évtől, elődünk, a boldog emlékezetű VIII. Kelemen kifejezetten megtiltotta az itáliai görög áldozópapoknak, hogy a megkeresztelteket krizmával megjelöljék (l. az FJ 1990).

{2523} (4. sz.) Bár azokat, akiket egyszerű pap bérmált meg, nem kell kényszeríteni, hogy a bérmálásnak ezt a szentségét püspöktől vegyék fel, ha az ilyen kényszerítésből botrányok keletkezhetnek: minthogy a bérmálás szentsége nem olyan mértékben szükséges, hogy nélküle senki nem üdvözülhet, mégis a helyi főpásztoroknak figyelmeztetniük kell őket arra, hogy súlyos bűn vádja bizonyul rájuk, ha amikor a bérmáláshoz járulhatnak, nemet mondanak rá és elhanyagolják.

Az utolsó kenet

{2524}5. § (2. sz.) A betegeknek … szolgáltassák ki az utolsó kenetet. (3. sz.) És nem érdekes, vajon ugyanaz az utolsó kenet egy vagy több áldozópap révén teljesül, ahol ilyen szokás van érvényben; csak higgyék és állítsák, hogy azt a szentséget, ha ügyelnek a köteles anyagára és alakiságára, egy áldozópap is érvényesen és megengedetten szolgáltatja ki. (4. sz.) Ugyanannak a papnak kell alkalmaznia az anyagot, ill. kimondania az alaki szavakat; és ezért aki a kenetet adja fel, ugyanannak kell mondania a megfelelő alaki szavakat, és ne más adja fel a kenetet, és más mondja ki a forma szavait.

2525-2540: A „Nuper ad Nos” kezdetű rendelkezés, 1743. március 16.

A Keletiek számára előírt hitvallás

{2530} A második Konstantinápolyi Zsinatot (vö. a 421 skk. pontokkal), sorrendben az ötödiket, amelyen az említett Khalkedoni Zsinat definí-cióit megújították.

{2531} A harmadik Konstantinápolyi Zsinatot (vö. az 550 skk. pontokkal), sorrendben a hatodikat, és hitvallást teszek amellett, ami abban a monothelétákkal szemben megállapítást nyert, hogy az egy és ugyanazon Urunkban, Jézus Krisztusban két természetes akarat és két természetes cselekvés van osztatlanul, megcserélhetetlenül, szétválaszthatatlanul, össze nem keverve –, és az ő emberi akarata nem ellentétes, hanem alávetett az Ő isteni és mindenható akaratának.

{2532} A második Niceai Zsinatot (vö. a 600 skk. pontokkal), sorrendben a hetediket, és hitvallást teszek amellett, amit azon az ikonoklasztákkal szemben meghatároztak, hogy Krisztusnak és az Istenszülő Szűznek képeit, valamint a többi szentekét is meg kell hagyni és meg kell tartani, és ezeket a nekik kijáró tiszteletben és hódolatban kell részesíteni.

{2533} A negyedik Konstantinápolyi Zsinatot (vö. a 650 skk. pontokkal), sorrendben a nyolcadikat, és megvallom, hogy azon Photiust méltán ítélték el és helyezték vissza Ignác pátriárkát.

{2534} Tiszteletben tartom és elfogadom az összes többi egyetemes zsinatot is, amelyeket a római pápa tekintélyével törvényesen tartottak és erősítettek meg, és különösen a Firenzei Zsinatot (vö. FJ 1300 skk); és hitvallást teszek amellett, amit abban meghatároztak. (Részben szó szerinti idézetek, részben kivonatok következnek ugyanazon zsinat határozataiból, a görögök uniója dekrétumából és az örmények dekrétumából.)

{2535} Éppen úgy tisztelem és elfogadom a Trienti Zsinatot (vö. az 1500 skk. pontokkal), és vallom, amiket azon meghatároztak és kihirdettek; kiváltképpen, hogy a szentmisében Istennek igaz, sajátos és engesztelő áldozatot mutatnak be élőkért és holtakért; és, hogy a hit szerint, – Isten Egyházában mindig ez volt a hit – a legszentebb Oltáriszentségben jelen van igazán, valóságosan és szubsztanciálisan a mi Urunk Jézus Krisztusnak teste és vére, lelkével és istenségével együtt, tehát a teljes Krisztus, és hogy a kenyér egész szubsztanciája testté, a bor egész szubsztanciája vérré válik, és ezt az átváltozást a katolikus Egyház a leg-alkalmasabban átlényegülésnek nevezi; és hogy mindegyik szín alatt, mindegyik szín minden egyes részecskéje, ha darabokra törik is, a teljes Krisztust tartalmazza.

{2536} Hasonlóképpen az Új Törvénynek hét szentsége van, amelyeket Krisztus Urunk az emberi nem üdvösségére rendelt, bár nem mindegyik szükséges minden egyesnek; ezek a keresztség, a bérmálás, az Oltáriszentség, a bűnbánat szentsége, az utolsó kenet, az egyházi rend és a házasság: ezek kegyelmet közvetítenek, és ezek közül a keresztség, a bérmálás és az egyházi rend (szentségtörés nélkül) nem ismételhető meg. És hogy a keresztség szükséges az üdvösségre, és ezért, ha fenyegetne a halálveszély, hamar, minden késlekedés nélkül ki kell szolgáltatni, és bárkitől bármikor a megkívánt anyaggal, formában és szándékkal kiszolgáltatva érvényes. Hasonlóan a házasság szentségének köteléke feloldhatatlan, és bár házasságtörés, eretnekség vagy más okok miatt ágytól és együttlakástól való elválasztás a házastársak között lehetséges, mégsem szabad nekik másik házasságot kötniük.

{2537} Ugyancsak az apostoli és az egyházi hagyományt el kell fogadni és tiszteletben kell tartani. A búcsúk hatalmát is Krisztus az Egyházra hagyta, és az azokkal való élés a keresztény nép számára rendkívül üdvös.

{2538} Ugyanúgy vállalom és vallom, amit az említett Trienti Zsinat az át-eredő bűnről, a megigazulásról, az Ó- és az Újszövetség szent könyveinek a jegyzékéről és magyarázatáról meghatározott.

{2539} (XIII. Leó parancsára hivatalos döntés szerint itt hozzá kell tenni:) Ugyancsak tiszteletben tartom és elfogadom az egyetemes Vatikáni Zsinatot, és a legszilárdabban magamévá teszem és vallom mindazt, amit az tanított, meghatározott és kihirdetett, különösen a római pápa primátusáról és az ő tévedhetetlen Tanítóhivataláról.

{2540} Hasonlóképpen minden egyebet elfogadok és vallok, amit helyben-hagy és vall a szent Római Egyház, és egyszersmind minden ezzel ellen-tétes szakadárságot, eretnekséget, amelyet ugyanaz az Egyház elítélt, el-vetett és kiközösített, én is hasonlóképpen elítélem, elvetem és kiközösítem. Ezenfelül igaz engedelmességet ígérek és esküszöm a római pápának, Szent Péter, az apostolok Fejedelme utódjának és Jézus Krisztus helytartójának. A katolikus Egyháznak ezt a hitét, amely Egyházon kívül senki sem üdvözülhet stb. (mint a Trienti Hitvallásban, vö. az 1870 skk. pontokkal).

2543-2544: A „Suprema omnium Ecclesiarum” kezdetű bréve, 1745. július 7.

[Ez a bréve közvetlenül a Portugáliában keletkezett visszaélések ellen irányult. Ugyanezt ostorozta XIV. Benedek egy másik rendeletében is, 1746 júliusában. Hogy döntése általános érvényű, ezt kifejezetten ki is mondta egy rá következő, 1746 szeptemberében kelt rendeletében.]

A bűntárs neve után nem szabad tudakozódni

{2543} (1) Nem olyan régen a fülünkbe jutott, hogy ezeken a vidékeken néhány gyóntató, akik hagyták, hogy a buzgóság hamis képzete félrevezesse őket, de a kellő megértésből fakadó buzgóságtól (vö. Róm 10,2) messze eltévelyedtek, egy bizonyos fonák és veszélyes gyakorlatot kezdtek bevinni és bevezetni a krisztushívők gyónásainak meghallgatásában és a bűnbánat rendkívül üdvös szentségének a kiszolgáltatásában: hogy ti., ha véletlenül olyan gyónókra találnak, akiknek bűntársuk van, ezektől a gyónóktól az ilyen társ vagy bűnrészes nevét tudakolják itt-ott, és hogy azt nekik felfedjék, arra rávezetni nemcsak rábeszéléssel fognak hozzá, hanem ami kárhoztatandóbb, a szentségi feloldozás megtagadásának a kilátásba helyezésével is; ha nem fedik fel, egyenest erre kényszerítenek és rászorítanak, sőt, ugyanennek a bűntársnak nemcsak a nevét, hanem ezenfelül a lakhelyét is követelik, hogy jelöljék meg nekik: ők nem haboznak ezt az el nem tűrhető oktalanságot részint szépíteni azzal a szépen hangzó kifogással, hogy törődni kell a bűntárs megjavulásával és más javainak a megfontolásával, részint megvédeni a doktoroktól kikoldult bizonyos véleményekkel; akár követik az ilyen véleményeket, amikor azok hamisak és tévesek, akár rosszul alkalmazzák azokat, noha igazak és egészségesek, az igazság az, hogy mind a saját, mind a gyónók lelkének a vesztét okozzák, és emiatt úgy kell bűnösként Isten, az örök bíró elé állniuk, hogy igen sok súlyos kárt rónak fel nekik, amelyeket pedig az előzményekből előre kellett volna látniuk, hogy könnyen be fognak következni. …

{2544} (3) [Minősítés: ] Mi pedig, nehogy úgy lássák, hogy a lelkeket fenyegető igen súlyos veszélyben bármilyen szempontból is a mi apostoli szolgálatunk nincs a helyén, vagy hogy ne hagyjuk, hogy az erről a dologról vallott felfogásunk számotokra homályos vagy kétséges legyen: azt akarjuk, hogy ismert legyen előttetek, miszerint a fent említett gyakorlat teljesen elvetendő, és azt mi a jelen, bréve formájában megírt levelünk által elvetjük és elítéljük, mint botránkoztatót és veszedelmeset, amely mind a hozzátartozók jó hírére, mind magára a szentségre nézve is sértő, és amely a szent és sérthetetlen szentségi pecsét feltörésének irányában hat, és elidegeníti a hívőket a bűnbánat szentségének olyannyira üdvös és szükséges gyakorlatától.