FJ 2101->

2101-2167: LXV tétel, amelyeket a Szent Offícium 1679. március 2-án kelt rendelete ítélt el.

[A Leuveni Egyetem teológiai karán a baianizmusnak elkötelezett pártja 1677-ben követeket küldött Rómába, hogy különböző elítélendő dogmatikai és erkölcsi tételeket terjesszenek elő. XI. Ince pápa 65 olyan tételt választott ki, amelyeket szélsőséges morális tanításuk miatt elítélt. A rendelet nem jelöli meg a tételek szerzőit; a tételek úgy vannak elítélve, ahogy hangoznak.]

A tág felfogású erkölcsi tanítás tévedései

{2101} 1. Nincs megtiltva a szentségek kiszolgáltatásánál a szentség érvényességét illetően az igazolható  vélemény követése, elhagyva a biztosabb  véleményt, hacsak ezt nem tiltja törvény, megegyezés vagy súlyos kár bekövetkezésének veszélye. Ezért igazolható véleményre csak a keresztség, a papi vagy a püspöki rend kiszolgáltatásánál nem lehet támaszkodni.

{2102} 2. Elfogadhatónak tartom, hogy a bíró ítélkezhessen akár kevésbé igazolható vélemény szerint is.

{2103} 3. Általánosságban, amíg akár belső, akár külső, akármilyen csekély igazolhatóságban bízva cselekszünk valamit, s ha az igazolhatóság határain nem lépünk túl, mindig okosan cselekszünk.

{2104} 4. A hitetlennek mentségül fog szolgálni a hitetlenségére, ha kevésbé igazolható véleménytől vezérelve nem hisz.

{2105} 5. Vajon halálos bűnt követ-e el, aki az istenszeretet indulatát csak egyszer az életben kelti fel magában –, ezt nem merjük elítélni.

{2106} 6. Igazolható, hogy szigorúan véve még egy-egy ötéves időszakban sem kötelez magától értetődően az Isten iránti szeretet parancsa.

{2107} 7. Csak akkor kötelez, amikor kötelességünk, hogy megigazuljunk, és nincs más utunk, amelyen megigazulhatunk.

{2108} 8. Enni és inni egészen a jóllakásig, egyedül az élvezet kedvéért: nem bűn, csak ne ártson az egészségnek; mivel egy természetes kívánság megengedetten élvezheti saját tevékenységét.

{2109} 9. Az olyan házassági cselekmény, amelyet egyedül az élvezet kedvéért gyakorolnak, egészen mentes minden bűntől és megbocsátható gyengeségtől.

{2110} 10. Nem kötelességünk a felebarátot belülről jövő érzéssel és szabályos kifejezést adva szeretni.

{2111} 11. A felebaráti szeretet parancsának eleget tehetünk csak egyedül külsődleges cselekedetekkel.

{2112} 12. Alig találsz a világiaknál, még a királyoknál is, a helyzetükhöz képest felesleget. És így alig tartozik, valaki alamizsnát adni, amikor erre csak a helyzetéhez képest feleslegből köteles másoknak juttatni.

{2113} 13. Ha kellő mérséklettel teszed, halálos bűn nélkül szomorkodhatsz azon, hogy valaki él, és örülhetsz az ő természetes halálának, azt hatás nélküli indulattal kérheted és kívánhatod, nem ugyan a személyét illető nemtetszésből, hanem valamilyen időleges haszon miatt.

{2114} 14. Megengedett dolog feltételhez nem kötött vággyal kívánni az apa halálát, nem ugyan mint ami rossz az apának, hanem mert jó annak, aki kívánja; mert bizonyára tetemes örökség vár rá.

{2115} 15. Megengedett dolog, hogy a fiú örüljön a szülő sérelmére történt apagyilkosságnak, amit részegen a fiú követett el, mivel ennek következtében az örökség révén hatalmas gazdagságot szerzett.

{2116} 16. A hitnek nem az a megítélése, hogy sajátos és független törvény alá esnék.

{2117}  17. Elégséges a hit aktusát egyszer az életben felindítani.

{2118} 18. Ha a közhatalom valakit kihallgat, a hitet nyíltan megvallani, mint az Istenre és a hitre nézve dicsőséges dolgot: tanácsolom; hallgatni róla, nem ítélem el, mint önmagában bűnös dolgot .

{2119} 19. Az akarat nem tudja azt a hatást elérni, hogy a hithez való hozzájárulás önmagában erősebb legyen, mint amit a hozzájárulásra serkentő érvek súlya megérdemel.

{2120} 20. Ezért valaki értelmesen visszautasíthatja a természetfeletti beleegyezését, ami már megvolt.

{2121} 21. A természetfeletti és az üdvösségre hasznos hithez való hozzájárulás megáll együtt a kinyilatkoztatás csak igazolható ismeretével, sőt a félelemmel, amellyel valaki retteg attól, hogy nem is beszélt talán Isten.

{2122} 22. Csakis az egy Istenben való hit látszik szükséges eszközlőnek, de nem a Jutalmazóban (= megfizetőben) való kifejezett hit.

{2123} 23. A tágabb értelemben mondott hit a teremtmények tanúságtételéből vagy hasonló indítékból merítve elégséges a megigazuláshoz.

{2124} 24. Enyhe hazugság tanújául hívni Istent nem akkora tiszteletlenség, ami miatt el akarná ítélni vagy elítélhetné az embert.

{2125} 25. Okkal meg van engedve az esküvés szándéka nélkül esküdni, a szóban forgó dolog akár jelentéktelen, akár súlyos.

{2126} 26. Ha valaki akár egyedül, akár mások előtt, akár megkérdezték, akár önként, akár megújulás végett, akár bármely más célból esküszik, hogy ő nem tett meg valamit, amit a valóságban megtett, miközben magában valami másra gondol, amit tényleg nem tett meg, vagy attól eltérő más napra, amikor megtette, vagy bármi másra, amit hozzátesz és igaz, a valóságban nem hazudik és nem esküszik hamisan.

{2127} 27. A jogos ok ezeknek a kétértelműségeknek a használatára, ahányszor az szükséges vagy hasznos a testi egészségre, a tisztességre, a családi ügyek védelmére, vagy bármely más erényes cselekedetre nézve, úgy hogy az igazság elhallgatása akkor hasznosnak és kedvezőnek számít.

{2128} 28. Akit ajánlás vagy ajándékadás címén léptettek elő az elöljáróság-hoz vagy valamilyen nyilvános hivatalba, belső lelki teheti le fenntartással az esküt, amelyet a király parancsára a hasonlóktól meg szoktak kívánni, arra a szándékra való tekintet nélkül, amit az tűz ki, aki az esküt kívánja; mivel nem tartozik bevallani titkos bűnét.

{2129} 29. Súlyos, gyötrő félelem jogos ok a szentségek kiszolgáltatásának színlelésére.

{2130} 30. Természet-adta joga egy köztiszteletben álló férfinak, hogy aki ócsárolja és arra törekszik, hogy őt hamis váddal illesse, azt megölje, ha másképpen nem tudja elkerülni becsületének elvesztését: és ugyanezt kell mondani, ha valaki arcul csapja vagy bottal megüti, és a pofon csattanása után, vagy ahogy a bottal ráütött, utána elfut.

{2130} 30. Természetadta joga egy köztiszteletben álló férfinak, hogy aki ócsárolja és arra törekszik, hogy őt hamis váddal illesse, azt megölje, ha másképpen nem tudja elkerülni becsületének elvesztését: és ugyanezt kell mondani, ha valaki arcul csapja vagy bottal megüti, és a pofon csattanása után, vagy ahogy a bottal ráütött, utána elfut.

{2131} 31. Szabályszerűen megölhetem a tolvajt egy aranypénz megőrzése érdekében. {2132} 32. Nemcsak azt szabad megvédeni úgy, hogy védekezésül életet oltunk ki, amit már ténylegesen birtokolunk, hanem azt is, amelyre jogot kezdünk formálni, és azt is, amelyet reményünk szerint birtokolni fogunk.

{2133} 33. Meg van engedve mind az örökösnek, mind annak, akire végrendeletileg valamit hagyományoztak, hogy így védekezzenek az ellen, aki gátolja az örökséghez való hozzájutást vagy a végrendeletben hagyott ajándék szolgáltatását; amint meg van engedve annak is, akinek joga van a püspöki székhez vagy az államtól járó illetményhez, az ezek birtoklását igazságtalanul akadályozóval szemben.

{2134} 34. Szabad a magzat vetélését előidézni, mielőtt azt lélek tölti be, nehogy a lányt, akiről észreveszik, hogy terhes, megöljék vagy rossz hírbe kerüljön.

{2135} 35. Igazolhatónak látszik, hogy minden magzat (ameddig a méhben van) nem rendelkezik eszes lélekkel, és akkor jut először ennek birtokába, amikor megszületik: és következésképpen azt kell mondani, hogy egyetlen művi vetélésben sem követnek el emberölést.
[Iohannes Marchus prágai orvos, 1635-ben közzétett nézetei szerint, a lélekkel átjárt magzat nem rendelkezik az anyaméhben az anya eszes lelkétől különböző eszes lélekkel, hanem végül csak akkor kap saját eszes lelket, amikor a világra jön. A 35. tételbe foglalt vélemény erre az orvosi nézetre támaszkodik.]

{2136} 36. Meg van engedve lopni, nemcsak a legvégső szükségben, hanem súlyos szükségben is.

{2137} 37. A házi szolgák és szolgálók csenhetnek titokban gazdáiktól, hogy kiegyenlítsék a munkájukat, amelyet nagyobbnak ítélnek a fizetésnél, amelyet kapnak.

{2138} 38. Nem tartozik senki halálos bűn büntetése alatt visszaadni, amit csekély tolvajlások révén elvett, akármennyire is nagy a teljes összeg.

{2139} 39. Aki mást arra indít vagy arra vesz rá, hogy súlyos kárt okozzon egy harmadiknak, nem tartozik ennek az okozott kárnak a megtérítésével.

{2140} 40. A „mohatra” szerződés megengedett, még ugyanannak a személynek a tekintetében is, és a visszavásárlás szerződésével együtt, amelyet előzetesen kötöttek haszonszerzési szándékkal.
[„Mohatrá”-nak hívják Spanyolországban a vissza-eladás egy fajtáját, amelyet a következő példa szemléltet: Lázárnak késedelem nélkül szüksége van pénzre, pl. 100 aranyforintra. Minthogy azonban senkit sem talál, aki neki haszon nélkül pénzt akarna kölcsönadni, egy Crassus nevű kereskedőtől haszonbért vesz a legmagasabb áron, 110 aranyforintért, olyan pénzen, amelyet egyelőre kölcsönvett, és azután valamikor meg kell adnia, és ugyanezt a haszonbért (amelyre Lázárnak a legkevésbé sincs szüksége) azonnal vissza-eladja Crassusnak a legalacsonyabb áron, 100 aranyforintért, azzal a feltétellel, hogy Crassus ezt a pénzösszeget rögtön megszámolva oda adja. A legtöbb moralista véleménye szerint az ilyen szerződés nem volt más, mint burkolt uzsora.]

{2141} 41. Minthogy a megszámolt pénz értékesebb, mint a megszámolandó, és senki sincs, aki ne tartaná nagyobbra a pénzt, ami jelenvaló, mint ami majd csak a jövőben lesz, a hitelező igényelhet valamit a tőkéjén felül a kölcsönvevőtől, és ezen a címen mentesül az uzsora alól.

{2142} 42. Nem uzsora, amíg a tőkén felül valamit mint a jóakaratból és a hálából eredően kötelező dolgot kívánnak; hanem csak ha úgy igénylik, mint ami igazságosság szerint jár. {2143} 43. Miért nem csak bocsánatos bűn a megszóló személy nagy befolyását egy, az ő megbüntetését érdemlő hamis váddal szétzúzni?

{2144} 44. Igazolható, hogy nem vétkezik halálosan, aki hamis vádat varr valaki nyakába, hogy a saját igazságát és tisztességét megvédje. És ha ez nem igazolható, alig lesz csak egy igazolható vélemény is a teológiában.

{2145} 45. Mulandó anyagi dolgot adni lelki dologért nem simónia, amikor a mulandó dolgot nem fizetség gyanánt adják, hanem csupáncsak mint a lelki dolog kiszolgáltatásának vagy mint a lelki hatás elérésének indítékát, vagy akkor is, amikor a mulandó dolog csak ingyenes, kiegyenlítő törlesztés a lelki dologért, avagy fordítva.

{2146} 46. És az is helytálló, ha mindjárt mulandó dolog is a lelki dolog adásának fő indítéka; sőt, még ha ez is a célja magának a lelki dolognak, úgy hogy a mulandót többre becsülik, mint a lelki dolgot.

{2147} 47. Amikor azt mondja a Trienti Zsinat, hogy azok idegen bűnökben osztoznak, és ezért halálosan vétkeznek, akik az egyházak élére nem kizárólag azokat állítják, akiket ők maguk méltóbbaknak és az Egyház számára inkább hasznosaknak ítélnek: a Zsinat, először, vagy nem akart mást, úgy látszik, jelezni ezzel, hogy „méltóbbak”, csak a kiválasztandók méltóságát, összehasonlításként véve ezt az állítás helyett; vagy, másodszor, kevésbé sajátos szóhasználattal „méltóbbak”-at mond, hogy a méltatlanokat kizárja, de nem a méltókat; vagy végül, harmadszor, akkor beszél így, amikor pályázat történik.

{2148} 48. Oly világosnak látszik, hogy a paráznaság önmagában véve semmilyen gonoszságot nem tartalmaz, és egyedül azért rossz, mert meg van tiltva, hogy az ellenkezője teljesen az ésszel össze nem egyeztethetőnek látszik.

{2149} 49. Az önkielégítést a természetjog nem tiltja. Ezért, ha Isten azt nem tiltotta volna meg, gyakran lenne jó és néha halálos bűn terhe mellett kötelező.

{2150} 50. Házas nővel való testi kapcsolat, ha a férj egyetért, nem házasságtörés; és ezért elég a gyónásban azt mondani, hogy paráználkodott.

{2151} 51. Az a házi szolga, aki vállát tartva tudatosan segíti gazdáját, hogy az felmásszon az ablakon keresztül egy szűz meggyalázása végett, és sokszor segédkezik a gazdának, mert viszi a létrát, kinyitja az ajtót, vagy valami hasonlóval közreműködik, nem vétkezik halálosan, ha mindezt számottevő veszteségtől való félelmében teszi, például nehogy az uraság rosszul bánjék vele, nehogy ferde szemmel nézze, nehogy kidobja a házból.

{2152} 52. Az ünnepek megtartásának parancsa nem kötelez halálos bűn terhe mellett, eltekintve a botránkoztatástól, ha szó sincs lekicsinylésről.

{2153} 53. Eleget tesz az Egyház szentmise-hallgatási parancsának, aki két részét, sőt négyet, különböző misevégzőktől egy időben hallgat meg.

{2154} 54. Aki nem tudja elzsolozsmázni a Matutinumot és a Laudest, de képes a többi Horákat, semmire sem köteles; mivel a nagyobb rész magához vonja a kisebbet.

{2155}  55. Az évenkénti áldozás parancsának eleget tesz valaki az Úr szentségtörő megevésével.

{2156} 56. A gyakori gyónás és áldozás azokban is, akik pogányul élnek, az eleve elrendelés jele.

{2157} 57. Igazolható, hogy elég a természetes bánat, csak tisztességes legyen.

{2158} 58. Nem tartozunk bevallani a gyóntató kérdésére valamilyen bűnös szokásunkat.

{2159} 59. Fel szabad szentségileg oldozni azt,  aki csak félig gyónt még meg azon az alapon, hogy nagy tömeg gyónni kívánó gyűlt össze, amilyen például megeshetik valamilyen nagy ünnep vagy búcsú napján.

{2160} 60. Annak a bűnbánónak, akinek az Isten, a természet vagy az Egyház törvénye ellen bűnös szokása van, noha a javulásnak semmi reménye nem mutatkozik, sem meg nem kell tagadni, sem el nem kell halasztani a feloldozást, csak ő szóban jelentse ki, hogy fájlalja, és elhatározta, hogy megjavul.

{2161} 61. Néha feloldozható, aki egészen közeli bűnre vezető alkalomban forog, amelyet elhagyhatna, de nem akar elhagyni, sőt egyenesen szándékosan keres, vagy magát annak kiteszi.

{2162} 62. Az egészen közeli bűnre vezető alkalom elől nem kell elfutni, amikor valami hasznos vagy tisztes ok merül fel arra, hogy nem kell elfutni.

{2163} 63. Megengedett dolog, hogy egyenesen keressük az egészen közeli bűnre vezető alkalmat, a mi vagy a felebarátunk lelki vagy mulandó javára.

{2164} 64. Feloldozást kaphat az ember, bármennyire is a hit titkainak terén tudatlanságban van, és még ha akár hibáztatható hanyagság miatt is nem ismeri a legszentebb Háromság és Urunk Jézus Krisztus Megtestesülésének titkát.

{2165} 65. Elég, hogy egyszer hitte azokat a hittitkokat.

{2166} (Minősítés: ) Az összes tételek el vannak ítélve és tiltottak; ahogyan itt vannak, a legkevesebb, hogy mind botránkoztatók és a gyakorlatra nézve veszedelmesek.

{2167} (A rendelet záradéka: ) Végül, hogy a tanítók vagy mesterek vagy bárki más a jövőben tartózkodjék a sértő vetélkedésektől, és hogy segítsünk békét és szeretetet teremteni, ugyanígy Őszentsége a szent engedelmesség erejével megparancsolja nekik, hogy mind a nyomtatásra kerülő könyvekben és a kéziratokban, mind a tételek felállításánál, a vitákban és az igehirdetésben őrizkedjenek minden minősítéstől és megbélyegzéstől, ugyancsak bármilyen hangos veszekedéstől azok ellen a tételek ellen, amelyek még a katolikusok között itt is, ott is vita tárgyai, amíg a Szent Szék, megismerve az ügyet, ugyanezekről a tételekről nem hoz ítéletet.

2170-2171: A Szent Offícium rendelete, 1679. november 23.

[Ezek a tételek a Molinisták kijelentéseiből vannak kiválasztva, és úgy látszik, az ő ellenfeleiktől eltorzított formában; a tételek célja: a mindenható Isten rendelkezéseit összeegyeztetni az emberi szabadsággal.]

Tévedések az odaajándékozott mindenhatóságról

{2170} 1. Isten nekünk ajándékozza mindenhatóságát, hogy használjuk azt, amint valaki a másiknak majorságot vagy könyvet ajándékoz.

{2171}  Isten aláveti nekünk mindenhatóságát.

(Minősítés: Tilalom alá esnek mint) legkevesebb, hogy meggondolatlanok és szokatlanok.

2175-2177: A Szent Offícium rendelete, 1680. június 26.

[Thyrsus González de Santalla S. I. salamancai professzor egy 1673-ban írt művében közzétette a probabiliorizmusról (= megalapozottabban, inkább igazolható cselekvés tana) szóló elméletét. Eddig a már ismert probabilizmust (= igazolható cselekvés tana) mint általános tanítást alkalmazták. González saját elméletének XI. Ince pápát is megnyerte, de történetileg mégsem biztos, hogy a pápa ezzel az egyházfegyelmi rendelettel egyértelműen állást foglalt volna a probabilizmus ellen.]

A probabilizmus és a probabiliorizmus

{2175} Miután P. Laurea jelentést tett a P. Thyrsus González S.I.-nek Szentséges Urunkhoz intézett levelében foglaltakról, a Bíboros Urak azt mondták, hogy az Államtitkár írjon Spanyolország apostoli nunciusának, hogy hozza tudomására az említett P. Thyrsusnak, miszerint Őszentsége jóakaratúan fogadta, és levelét nem minden dicséret nélkül elolvasva meghagyta, hogy ő szabadon és rettenthetetlenül hirdesse, tanítsa és tollával védje meg az „inkább igazolható” véleményt, ugyancsak férfiasan támadja meg azok véleményét, akik azt állítják, hogy ha verseng a kevésbé igazolható vélemény a levél alapján megismert és megítélhető igazolhatóbbal, legyen szabad követni a kevésbé igazolhatót; – és biztosítsa őt, hogy amit az inkább igazolható vélemény érdekében tett és írt, kedves lesz Őszentségének.

{2176} Őszentsége a maga részéről kötelezi a Jézus Társasága általános főnökét, nemcsak hogy megengedje ugyanezen Társaság Atyáinak, hogy az inkább igazolható vélemény mellett írjanak, és támadják azok véleményét, akik azt állítják, hogy ha verseng a kevésbé igazolható vélemény az így megismert és megítélhető igazolhatóbbal, legyen szabad követni a kevésbé igazolhatót; de írja is meg a Társaság összes Egyetemeinek, hogy Őszentségének az a terve, hogy bárki, amint neki tetszik, szabadon írjon az inkább igazolható vélemény mellett, és támadja az ellenkezőt, ahogyan azt az előbb mondtuk; és parancsolja meg nekik, hogy Őszentsége meghagyásának teljes mértékben alávessék magukat.

{2177} (Hozzátéve a Szent Offícium kéziratában: ) 1680. július 8. napján. Miután a Jézus Társasága általános főnökének hírül adta Őszentsége helynöke a fent mondott rendelkezést, az általános főnök azt válaszolta, hogy ő minden tekintetben minél hamarabb engedelmeskedni fog, noha sem ő maga, sem az elődei sohasem tiltották meg, hogy írjanak az inkább igazolható nézet mellett, és azt tanítsák.

2181-2192: A Szent Offícium eligazítása (a Girolamo Casanate bíboros kidolgozta tervezet) kb. 1682. októberében

[A Római Kúria kidolgozott egy eligazítást a gyóntatók és a lelki vezetők számára, a kvietizmusból származó lelki károk elhárítására. A Casanate bíboros által összeállított szövegszerkezet megmaradt, de nem tudni biztosan, hogy az eligazítást közzétették-e. Mégis célszerű vele foglalkozni, mert a segítségével jobban kitűnik, mi a katolikus tanítás, és mi a tévedés lényege, amelyet Molinosnál elítéltek.](l. a 2201. és következő pontokat)

Szemlélődés és elmélkedés (a kvietizmus tévedései ellen)

{2181n 1. Tehát senkinek sem szabad, aki az elmélkedő vagy a szemlélődő imádságnak szentelte magát, a szóbeli imádságot, amelyet Krisztus Urunk vezetett be, az apostolok megőriztek, és a katolikus Egyház nem szűnő folyamatossággal minden isteni szolgálatban mindig alkalmazott, lenézni vagy mint haszontalant és az elmélkedő és a szemlélődő imádsággal való összehasonlításban hiábavalót elnyomni; hanem azt mindenki az elmélkedő és a szemlélődő imádsággal egyenlő módon dicsérje és ajánlja, hiszen a próféta azt tanítja: himnuszokkal és énekekkel kell az Urat dicsérni.

{2182} 2. Minthogy pedig az égi Atya házában sok lakóhely van (vö. Jn 14,2), akik elmélkedésnek szentelik idejüket, az ő lelki vezetőik semmi módon ne nézzék le a szemlélődésre törekvőket, vagy ne hívják őket dologtalanoknak, vagy, ami rosszabb, ne bélyegezzék meg őket az eretnekség semmilyen szégyenfoltjával; hanem ki-ki közülük azokat az ajándékokat, amelyeket Isten adott az elmélkedés révén szentül és jámboran használják fel, és találják meg bennük elégedettségüket; különösen minthogy a szemlélődés kegyelmét gyakran az élen levők, gyakran a legkisebbek, még gyakrabban a félreeső helyen levők, néha a házasok is megkapják.

{2183} 3. A szemlélődők éppen úgy ne vessék meg az elmélkedőket, mint-hogy rendszerint az elmélkedés fokozatain át lehet a szemlélődés csúcsára eljutni; hanem mindnyájan dicsőítsék szeretettel az Istent, a mi Urunkat, Jézus Krisztust, tudván, hogy a jócselekedet ágán nincs semmi zöldellés, ha nem marad a szeretetben mint gyökerében.

{2184} 4. Továbbá noha senkit, Isten segítségével, a szemlélődés kegyelmétől nem tartóztatnak vissza, mégis a lelki vezetőknek nagyon figyelniük kell arra, hogy nem minden életkorban, színvonalon, nem minden nemet vagy életállapotot engedjenek megkülönböztetés nélkül ennek a tanításnak és gyakorlatnak a megvalósítására, hanem előbb állandó megfigyelés alapján mérlegeljék a lelki teherbírást, mit képes elviselni, mit képes megtenni, hogy egyeseket az elmélkedésre vezessenek rá, másokat a szemlélődésre, kinek-kinek a lelki beállítottsága szerint.

{2185} 5. Hogy pedig a szemlélődő imádságról szólva, amelyben a hívők lelke az Istennel való legfelsőbb fokú egységre emelkedik, a tanítás meg-tisztulva a tévedésektől épnek és csorbítatlannak maradjon meg, első-sorban a szemlélődők őrizkedjenek azt állítani vagy tartani, hogy egyedül az Isten minden helyen való jelenléte a szemlélődésnek avagy a nyugalom imádságának, ahogy nevezik, a tárgya; minthogy az elmélkedés összes tárgyai lehetnek, bár különböző módon, a szemlélődés tárgyai is; és ne merjék egyszersmind azt állítani, hogy akik az elmélkedésben gyakorolják magukat, azok sohasem léphetnek föl a tökéletesség valamilyen fokára, hacsak át nem pártolnak a szemlélődő imádsághoz.

{2186} 6. És mivel a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülése és szenvedése által üdvözültünk és szabadíttattunk meg, a szemlélődők őrizkedjenek attól, hogy akarattal és szántszándékkal ugyanazon Urunk életének, a vele történteknek, szenvedésének és megváltói tettének misztériumairól megfeledkezzenek, illetve az ugyanezekről való szemlélődést haszontalannak és a szemlélődő állapottal ellentétesnek állítsák be; sőt inkább ezek szemléletének, az összes Szentek példájára, a hely és az idő alkalmasságának megfelelően buzgón adják át magukat.

{2187} 7. És Krisztus Urunknak és Boldogságos Anyjának, Szűz Máriának és a többi Szenteknek, akik Istennel uralkodnak a mennyekben, és imádkoznak értünk, akik itt tartózkodunk a siralmaknak ebben a völgyében, a képeit és képmásait, mind külső valóságukban, mind a lélek belső felfogásában, mint a szemlélődés számára haszontalanokat a lélekből és a szemek elől ne távolítsák el; bár néha, csak a szemlélődés szakaszában, és amikor a lelkünk, amelyet az égi ajándékok elárasztottak, az isteni dolgok szemlélésére elragadtatásba esik, nehogy a lélek szétszórttá váljék, szabad az ábrázolásokról, éppen akkor tudomást nem venni.

{2188} 8. És mivel a tökéletes szemlélődésnek a gyakorlata főként abban valósul meg, hogy a lélek a szemlélődés szakaszában semmi egyéb dolgot nem cselekszik, sőt minthogy éppen akkor minden teremtményt feledve az Istenhez vagy az isteni dolgokhoz a hit, a remény és a szeretet magasztos erényeinek – ezekkel tiszteljük Istent főképpen – a szemléletében emelkedik fel, az elmélkedők semmi módon ne merjék azt az elő-feltevést tenni, hogy a szemlélődőket, mintegy dologtalanokat és reste-ket, véssék be a tömeg tudatába.

{2189} 9. Gondolják meg emellett mind a szemlélődők, mind az elmélkedők, hogy ők a legkevésbé sem kivételezettek az Isten és az Egyház pa-rancsainak megtartása alól; sőt mindnyájan, miként a szolgák uraik iránt és a feleségek férjük iránt, szigorúan tartoznak megtartani a parancsokat, amelyeket mindenkinek a saját állapota szerint kell megtartania, amint az imádság ereje az alázatossághoz és az engedelmességhez vezet el, nem pedig a gőghöz és a kevélységhez.

{2190}  10. Ugyanazt kell egyformán tanítani és tartani mind a világi, mind a szerzetes egyháziakról, és ugyanazt a szerzetesnőkről: nehogy az elmélkedés vagy a szemlélődés ürügyén bátorságuk legyen kivenni, vagy szabadnak tartani magukat az egyházi kötelezettségek, a szerzetes fogadalmak, az intézmények vagy a szabályok alól, mivel semmi módon nem igazolható, hogy azok megtartása alól ki vannak véve, bár már eljutottak az imádság valamilyen tökéletes fokára.

{2191} 11. A vallásosság és a jámborság külső kötelezettségeit illetően, amelyeket a hívők a katolikus Egyházban gyakorolni szoktak, amilyenek a szentségek és a szentelmények használata, a templomok felkeresése és a böjti fegyelem megtartása, a szentbeszédek meghallgatása és az irgalmasság többi lelki vagy testi cselekedetei, tudják meg mindnyájan, egyenlőképpen a szemlélődők és az elmélkedők, hogy ők a legkevésbé sem kivételezettek, sőt nagyon megbotránkoztatná a hívőket, ha a szemlélődés vagy az elmélkedés örve alatt az előbb felsorolt parancsok egyikét-másikát elhanyagolnák.

{2192} 12. Egészen istentelen dolog és a keresztény erkölcsi tisztasághoz méltatlan azt állítani, hogy nem kell ellenállni a kísértéseknek, és nem számítanak be a szemlélődőknek azok a bűnök, amelyeket elkövetnek, amíg szemlélődésbe merülnek, éspedig egy hamis vélekedés alapján, amely szerint nem maguk a szemlélődők, hanem az [ördög stb.] cselek-szik ilyeneket az ő tagjaik felhasználásával. Ugyanígy istentelen dolog azt állítani, hogy ezeket a bűnöket a szemlélődőknek nem kell feltárniuk a bűnbánat szentségében, és nem kell az Egyház kulcsainak alávetniük. Végül istentelen dolog, hogy egyszerűen szükséges az üdvösségre az akár elmélkedő, akár szemlélődő gondolati imádság.

2195: A Szent Offícium rendelete, 1682. november 18.

[Ez a rendelet inkább a bűnbánónak vagy a szerzetes közösségnek a lelki vezetését tartja szem előtt. L. még az 1989. pontot.]

Tévedés a gyónási titok pecsétjét illetően

{2195} Tétel: „A gyónásból szerzett ismeretet fel lehet használni, csak a gyónó közvetlen vagy közvetett felfedése nélkül történjék, és ne legyen számára terhes, hacsak egy másik, sokkal súlyosabb baj nem következik abból, hogy nem használják fel az ismeretet; ebben az összehasonlításban az előbbi feltételt méltán veszik közömbösen”, hozzáadva azután egy magyarázatot vagy korlátozást, hogy bár a gyónásból szerzett ismeret felhasználására kell érteni, ami terhes a gyónónak, de bármilyen felfedés ki van zárva; és arra az esetre értendő, amikor sokkal nehezebb nyomasztó baj következnék ugyanerre a gyónóra a fel-nem-használás miatt.

Minősítés: A mondott tételt, amennyiben megengedi a mondott ismeret felhasználását a gyónó számára terhes módon, teljesen meg kell tiltani, még a mondott magyarázat vagy korlátozás mellett is.