FJ 1981->

1981-1982: Az „In eam pro nostro” kezdetű rendelkezés, 1571. január 28.

[Cambiumon értjük a pénzváltó műveleteket, az adósságleveleket a pénzváltó valamilyen hasznával: a valóságos pénzváltásnak ellentettje az ún. száraz vagy színlelt váltás, amely önmagában tekintve palástolt uzsora.]

A pénzváltás

{1981} Először mindazokat a cambiumokat ítéljük el, amelyeket színleltnek (másképpen száraznak) neveznek, és úgy gondolják ki, hogy a szerződők azt színlelik, hogy meghatározott vásárokon vagy más helyeken pénzváltást bonyolítanak le; ezeken a helyeken akik pénzt kapnak, átadják ugyan a váltólevelet, de nem veszik azt számításba, vagy úgy veszik számításba, hogy egy idő elteltével, ahonnan származtak, minden tartalom nélkül térnek oda vissza; vagy úgy is van, hogy miután semmi ilyen levelet nem adtak át, a pénzt végül is egy különbözettel ott követelik vissza, ahol a szerződést megkötötték: mert akik adnak és akik kapnak, azok egészen kezdettől fogva így egyeztek meg, vagy biztosan ilyen volt a szándék, és senki sincs, aki a vásárokban vagy a fent mondott helyeken az ilyen módon elfogadott leveleket kifizetné. Ehhez a gonoszsághoz hasonló az is, amikor pénzt adnak át akár letéti, akár más címen kitalált váltó fejében, hogy később ugyanazon a helyen vagy másutt azt nyereséggel adják vissza.

{1982}  De azokban a pénzváltási műveletekben is, amelyeket dologiaknak [valóságosaknak] neveztek el, néha, ahogyan azt nekünk mondták, a pénzkölcsönzők a visszafizetés kitűzött határidejét kitolják, mert hallgatólagos vagy kifejezett megegyezés alapján ebből haszonra tesznek szert, még ha az csak ígérve volt is. Kinyilvánítjuk, hogy ez mind kamat-haszonvételre szolgál, és hogy így ez legyen, szigorúan megtiltjuk.

1983: A „Romani Pontificis” kezdetű rendelkezés, 1571. augusztus 2.

A páli kiváltság

{1983} Minthogy … a hitetlenségükben megmaradó hinduknak több feleség van megengedve, akiket ezek akár a legenyhébb okból is kivetnek, ezért történt, hogy azoknak, akik felveszik a keresztséget, legyen megengedve megmaradni azzal a feleséggel, aki a férjjel együtt van megkeresztelve; és mivel igen gyakran az történik, hogy ő nem az első házastárs, ezért mind a szentségek kiszolgáltatóit, mind a püspököket a legsúlyosabb aggodalmak gyötrik, mert úgy vélik, hogy az nem igazi házasság: de mivel nagyon rideg dolog elválasztani őket a feleségektől, akikkel együtt maguk ezek a hinduk is felvették a keresztséget, leginkább mivel a legnehezebb dolog lenne az első feleséget fellelni: ezért Mi, mivel a mondott hinduk helyzetén atyai jóakarattal és jótevőként segíteni akarunk, és mivel magukat a püspököket és a kiszolgáltatókat is meg akarjuk szabadítani ilyen irányú aggodalmaiktól, saját kezdeményezésünkre és biztos tudásunkkal és apostoli teljhatalmunknál fogva apostoli tekintéllyel kijelentjük, a jelenlegi értelmezésben, hogy azok a hinduk, amint előrebocsátottuk, akik megkeresztelkedtek és a jövőben megkeresztelkednek, azzal a feleséggel, aki velük együtt megkeresztelkedett és majd meg fog keresztelkedni, megmaradhatnak mint törvényes feleséggel, elbocsátva a többieket. Ilyen módon közöttük törvényes házasság áll fenn.

XIII. Gergely pápa, 1572–1585

1985-1987: Határozat a Görög-Orosz Egyházra vonatkozóan 1575-ben

[A Görög-Orosz Egyház uniójáról folyó tárgyalások alkalmából keletkezett.]

A görögöknek előírt hitvallás

{1985} Én N. erős hittel hiszem és megvallom együttesen és egyenként, amelyet az a Hitvallás tartalmaz, amelyet a szent Római Egyház használ, vagyis: Hiszek az egy Istenben … [amint a Konstantinápolyi Hitvallásban fel van sorolva].

{1986} Ugyanígy hiszem, elfogadom és megvallom mindazt, amelyet a szent Firenzei Egyetemes Zsinat a nyugati és a keleti Egyház egységéről meghatározott és nyilatkozott, ti. hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól van öröktől; és lényegét és önmagával azonos létezését együtt az Atyától és a Fiútól bírja, és mindkettőtől örökkévalón, mintegy egy forrásból és egyetlen leheléssel származik; minthogy az, amit a szent Tanítók és Atyák mondanak, hogy az Atyától a Fiú által származik a Szentlélek, arra az értelmezésre tör, hogy ezáltal jelezve legyen: a Fiú is a görögök szerint is oka, a latinok szerint pedig forrása a Szentlélek fennállásának, miként az Atya. Minthogy pedig mindent, ami az Atyáé, maga az Atya egyszülött Fiának a nemzésekor átadott, azon kívül, hogy Atyának lenni; ezt magát, hogy a Szentlélek a Fiútól származik, maga a Fiú az Atyától bírja örökkévalóan, akitől örökkévalóan született is. Azoknak a szavaknak: „Filioque” [Fiútól] azt a kifejtését, az igazság megvilágítása végett, és az akkor fenyegető szükségesség miatt, megengedetten és ésszerűen illesztették a Hitvalláshoz … [Következik a görögök egyesülése Határozatából kölcsönzött szöveg, a Firenzei Zsinat határozataiból: FJ 1303, 1307]

{1987} Ezen felül vallok és elfogadok minden mást, amit a szent, általános Trienti Egyetemes Zsinat határozataiból a szent Római és apostoli Egyház, a fent nevezett hitvallásokban tartalmazottakon túl is, előterjesztett és előírt, hogy vallani kell és elfogadni, úgy, ahogyan most következik. Az apostoli … [és az összes többi, ahogyan a Trienti Hitvallásban, FJ 1863. skk].

1988: A „Populis ac nationibus” kezdetű rendelkezés, 1585. január 25.

A páli kiváltság

{1988} Hasznos, ha engedményeket adunk a házasságkötés szabadságát illetően a pogányság tévedéséből kevéssel ezelőtt a katolikus hitre tért népeknek és nemzeteknek, nehogy azok az emberek, akik az önmegtartóztatás megőrzéséhez a legkevésbé sincsenek hozzászokva, ezért kevésbé szívesen tartsanak ki a hitben, és másokat elrettentsen az ő példájuk attól, hogy a hitet befogadják.

Mivel tehát gyakran megesik, hogy sok mindkét nemű, de főképpen férfi hitetlen ember azután, hogy pogány rítus szerint már kötöttek házasságot, … az ellenség fogságába esve, a hazai határoktól és saját házastársaiktól a legtávolabbi vidékekre vannak száműzve, annyira hogy mind ezek, mind azok a foglyok, akik hazájukban maradnak, ha ezután megtérnek a hitre, hitetlen házastársaikat, akik tőlük hely szerint olyan nagy távolságra szakadtak, nem tudják felszólítani, amint illik, hogy vajon a Teremtő iránti méltatlanság nélkül együtt akarnak-e velük lakni, vagy mivel némelykor az ellenséges és vad tartományok még a hírek bejutása számára sincsenek nyitva, vagy mivel egyáltalán nem tudják, milyen vidékekre hurcolták őket, vagy mivel a hosszú út nagy nehézséget okoz: ezért mi, figyelembe véve azt, hogy az ilyen házasságok, amelyek hitetlenek közt köttettek, igaziak ugyan, de annyira érvényesnek mégsem kell ezeket tekinteni, hogy ha a szükségesség azt javallja, ne lehessen ezeket felbontani, … a helyi főpásztoroknak és a plébánosoknak … cselekvési lehetőséget engedélyezünk, hogy feloldozzák a törvénybe idézés alól a mondott vidékek bármelyik mindkét nemből való krisztushívő lakosát, akik később a hitre megtértek, s akik a keresztség felvétele előtt házasságot kötöttek, hogy közülük bárki, még a hitetlen házastárs életében úgy, hogy annak a beleegyezését egyáltalán nem kérték ki, vagy válaszára nem várakoztak, bármelyik hívővel, még ha más szertartású is, házasságot köthet, és azt az Egyház színe előtt ünnepélyessé teheti, és abban ezután a testi kapcsolattal beteljesülve, amíg élnek, jogosan megmaradhatnak: csak hogy biztosan tudják, még ha csak főbb vonalaiban és nem-hivatalos úton is, hogy a nyilvánvalóan távollevő házastársat törvényesen figyelmeztetni nem lehet, vagy a figyelmeztetésre az ugyanebben a figyelmeztetésben előre megjelölt időn belül akaratát nem jelezte vissza.

Úgy határozunk, hogy ezeket a házasságokat, még ha ismeretessé is vált ezután, hogy az előbbi hitetlen házastársak jogszerűen akadályoztatva nem tudták akaratukat kinyilvánítani, és még ha a második házasság megtörténte idején tértek is meg a hitre, mindazonáltal sohasem kell érvénytelenné tenni, hanem ezek a házasságok érvényesek és szilárdak, és az innen származó utód törvényes lesz.

VIII. Kelemen pápa, 1592–1605

1989: Rendelet az összes szerzetes elöljáróknak, 1593. május 26.

A szentségi gyónásból szerzett tudás felhasználása

{1989}  (4. fejezet) Mind az idő szerinti Elöljárók, mind a gyóntatók, akiket később előléptettek az elöljárói tiszt fokára, nagyon gondosan őrizkedjenek attól, hogy annak a tudásnak a felhasználásával intézzék külső kormányzásukat, amelyet mások bűneiből a gyónásban szereztek. És meghagyjuk, hogy így kell bármely szerzetes elöljárónak ezt megtartania, akárki is legyen az.

1990-1992: A „Presbyteri Graeci” kezdetű eligazítás, 1595. augusztus 30.

[Ebben az oktató iratban, amely az italo-görögök részéről megtartandó szertartásokról szól, az egyszerű papoknak kifejezetten meg van tiltva, hogy a keresztséghez a bérmálás szertartását hozzákapcsolják; ezért XIV. Benedek pápa az ilyen bérmálást nem ismerte el (l. a FJ 2522); viszont XIV. Kelemen pápa felhatalmazta ezzel a lehetőséggel az egyszerű papokat, csakhogy a püspök által megáldott krizmát kell használniuk, l. a FJ 2588.]

Felhatalmazás a krizma megáldására és a bérmálásra

{1990} A görög papok a megkeresztelteket ne jelöljék meg krizmával a homlokukon, és ezért ők az ő Euchologiumukban (Szertartáskönyv) lévő keresztségi rendtartásban mellőzzék el, ami következik ama szavak után … „És az imádság után”, stb., ahol tartják ennek a megjelölésnek a kifejezési módját. …

{1991} 1. §. A latin püspökök a kisdedeket vagy más megkeresztelteket, akiket a görög papok ténylegesen megjelöltek krizmával a homlokukon, bérmálják meg, és biztosabbnak látszik, hogy azt elővigyázatossággal és feltételesen tegyék meg, íme, így: N., ha meg vagy bérmálva, én téged nem bérmállak meg; de ha nem vagy megbérmálva, én megjelöllek téged a kereszt jelével és megerősítelek téged az üdvösség krizmájával az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében; különösképpen pedig, amikor valószínűleg kétkedni lehet, hogy görög püspököktől lettek megkeresztelve.

{1992} 3. §. …Nem kell arra kényszeríteni a görög papokat, hogy a krizmán kívül szent olajakat fogadjanak el a latin megyéspüspököktől, minthogy ezeket az olajokat ősi szertartás szerint ők készítik el vagy áldják meg, magának az olajoknak és a szentségeknek a kiszolgáltatásánál. … A krizmát azonban, amelyet még az ő szertartásuk szerint is csakis püspök áldhat meg, kényszerülnek elfogadni.

1994: A Szent Offícium rendelete, 1602. június 20.

[Az a vélemény, miszerint a levélben vagy más közvetítő közeg útján a távollévő papnak előadott szentségi gyónás és a megadott feloldozás érvényes, a Trienti Zsinat előtt eléggé el volt terjedve. Később napról-napra jobban támadták, leginkább Aquinói Tamás tanítására támaszkodva. Mégis még 1586-ban is, a jezsuiták tanulmányi rendtartása ebben a kérdésben a tanítási szabadságot fenntartotta. Innen van ennek a rendeletnek az utójátéka: ti. az a nem szerencsés értelmezés, amelyet Franciscus Suárez kísérelt meg. L. az FJ 1995.]

Gyónás a távollévőnek, feloldozás a távollévőtől

A Szentséges Úr … azt a tételt, miszerint „szabad levél, vagy közvetítő eszköz révén a távollévő gyóntatónak a bűnöket szentségileg meggyónni, és ugyanettől a távollévőtől feloldozást nyerni”, mint hamisat, át nem gondoltat és botrányt okozót elítélte és megtiltotta, és előírta, hogy ezt a tételt ezután ne tanítsák nyilvános vagy magán felolvasások, népgyűlési beszédek vagy összejövetelek alkalmából, és soha ne védjék, mint ami egyes esetekben elfogadható, soha ne nyomtassák ki vagy semmi módon ne vezessék be a gyakorlatba.

1995: A Szent Offícium rendelete, 1603. június 7.

[Az előző pont bevezetésében említettük, hogy Franciscus Suárez úgy vélte, hogy a „távgyónás” érvényességét fenn lehet tartani; mégpedig ha az 1994. pontban idézett rendeletben az „és” kötőszó a gyónást érintő félmondat és a feloldozást érintő félmondat között „nem szétválasztó értelemben” van alkalmazva: így ugyanis mindkét félmondat (a távollévőnek való gyónás és a feloldozás) csak együttesen értve van elítéléssel sújtva. Suárez véleményét, a részleteket most mellőzve, a Szent Offícium visszautasította. Mindenesetre később, 1622-ben Portugália főinkvizítora a suárezi megkülönböztetést a vitatott kérdésben pártolólag terjesztette a Szent Offícium elé.]

Gyónás a távollévőnek, feloldozás a távollévőtől

{1995} Kérdés: Vajon Suárez páter tanítása, amelyet Kommentárjainak IV. kötete tartalmaz [Szent Tamás Summa-jának III. részéhez, 21. megvitatás, 4. rész], ahol a rendelet kihirdetése után, amely rendeletet a múlt év június havában Legszentebb Urunk bocsátott ki a szentségi gyónás tárgykörében, ugyanarról a tárgyról és a mondott rendelet értelméről vitázik, nem nyíltan ellentétes-e ugyanennek a rendeletnek a célkitűzésével?

Válasz: Minthogy az előbb idézett rendelet szavai világosan és a saját megfogalmazásuk révén megmutatják, hogy a Szentséges Úr nemcsak azt a véleményt ítélte el, amely állítja, hogy megengedett dolog a távollévő paptól feloldozáshoz jutni, hanem azt is, hogy szabad a távollévő gyóntatónak a bűnöket szentségileg meggyónni; és a „megengedettnek lenni” ige más körülmények következtében tisztán, érthetően a meg-nem engedett dolog megjelölésére szűkül, ami a szentség alapítása és lényege ellen van (amint ezt saját maga Suárez az igazságtól kényszerítve bevallja), és merő kitalálás, amelynek semmilyen valószínűsíthető alapja nincs a rendelet szavaiban, azt mondani, hogy ott az egész feltételezés csak összekapcsoltan van elítélve, ti. egység módjára, és hogy ugyanezt az elítélendő feltételezést kapcsoló kötőszóval kellett volna felfogni, és nem szétválasztóval, úgy hogy a kifejezésmód sajátosságából következően mindkét félmondat alá van vetve a bírálatnak és az elítélésnek, és nemcsak az egyik vagy a másik; továbbá hiábavaló ürügy abból az esetből, csupán a bűnbánat jeladásai alapján, amelyeket jelentenek az érkező papnak, azt megadja a már-már halni készülőnek a feloldozást a távollévő papnak tett bűnbevallásra következtetni, minthogy ez az eset teljesen eltérő nehézséget tartalmaz: – ezért az elöljáróban megnevezett urak így ítélték meg, hogy Suárez páter előbb mondott tanítása nyíltan ellenkezésbe jut a Szentséges Úr döntésével.

V. Pál pápa, 1605–1621

1997: Jegyzék a kegyelmi segítségről (de auxiliis) folytatott viták lezárására, a domonkosok és a Jézus Társasága általános elöljáróinak megküldve, 1607. szeptember 5.

[Annak a kérdésnek a megvitatásában, vajon a kegyelem bensőleg hatékony-e (ti. a szabad akarattal való összeköttetés hatékonyságában) és a fizikai előre-meghatározottságban áll-e (– így a domonkos teológusok), vagy pedig a kegyelemre való isteni rendelés tévedhetetlensége az úgynevezett közbülső tudástól függ-e (– így általában a Jézus Társasága teológusai), hevesen tárgyalták Ludovicus Molina S.J.-nek a tárgyra vonatkozó „Concordia …” című művét.

Rómában 1597 novemberében külön bizottság alakult, amely a művet elmarasztalta, de mégsem ítélte el. V. Pál, aki azt is megengedte, hogy a fizikai előre-meghatározottságról vitázzanak, és Szalézi Szent Ferenc tanácsát is kikérte, aki a molinizmus híve volt, több mint 120 gyűlés és ülés után, amelyek 1598 és 1607 között folytak, végül is a viszályt felfüggesztette. Azokról a dolgokról, amelyeket a gyűléseken intéztek, szigorú hallgatás megtartását parancsolta meg, és az érdekelt szerzetesrendek generálisainak az alábbi jegyzéket adta át, hogy azt alattvalóikkal közöljék.

Ugyanez a pápa 1611 decemberében megtiltotta, hogy az isteni segítségről bármilyen címen tárgyaló könyveket kinyomtassák anélkül, hogy előzőleg a Szent Inkvizíciónak elő nem terjesztették volna. Ezt a rendeletet VIII. Orbán pápa 1625-ben és 1641-ben ismét nyomatékozta, olyan büntetésekkel fenyegetve, mint a tanítás és az igehirdetés lehetőségétől való megfosztás, a tény elkövetésével kiközösítésbe esés, amely a pápának van fenntartva, és mások.]

A tanítás szabadsága a kegyelmi segítség kérdéseiben

{1997} Az isteni segítség ügyében a Legfőbb Pap engedelmet adott mind a vitán résztvevőknek, mind a tanácsadóknak, hogy visszatérjenek a hazájukba vagy a házaikba: és hozzá lett ehhez téve, hogy Őszentsége olyan nyilatkozatot és olyan befejező határozatot fog közzétenni alkalmasint, amely megfelel a várakozásnak. Azonban ugyanaz a Szentséges Úr nagyon komolyan megtiltotta, hogy ennek a kérdésnek a tárgyalásánál nehogy valaki a sajátjával ellentétes nézetet vagy minősítse, vagy bármilyen teológiai elítéléssel jelölje meg. … Sőt még inkább azt óhajtja, hogy kölcsönösen tartózkodjanak a lélek keserűségét kinyilvánító érdesebb szavaktól.

1997a: Beszéd III. Fülöp spanyol király követéhez, 1611. július 26-án

[Az isteni segítség kérdése megvitatásában tartott utolsó gyűlés jegyzőkönyvével együtt megtalálták V. Pál 1611. július 26-án Spanyolország királyi legatusához intézett allokuciójának kéziratát is, amely kiváltképpen ugyancsak a tanítási szabadságra vonatkozik, ezért megérdemli, hogy teljes terjedelmével előterjesszük – úgy, hogy közben követjük a régebbi, eredeti olasz írásmódot, amelybe olykor latin szavak is belevegyülnek:]

{1997a} … Ez a kérdés (ti. hogy valami döntés jöjjön létre a „de auxiliis” kérdésben) három szempont szerint megfontolandó:

Az első szempont, jól megállapítani azt, ahogyan az idő tanítja és jelzi a dolgok igazságát, mivel éppen az idő az, ami a dolgok nagy bírája és felügyelője.

A második szempont, mivel úgy az egyik mint a másik oldal lényegében megegyezik a katolikus igazsággal, azaz azzal, hogy Isten kegyelmének hatékonyságával működik és működtet minket, hogy a nem akarókból akarók leszünk, és meghajlítja és megváltoztatja az emberek akaratát, ami itt éppen a kérdés, amivel kapcsolatban csupán a mód kérdésében van különbözőség, mivel a domonkosok azt mondják, hogy a kegyelem fizikailag előre meghatározza akaratunkat, tehát valóságosan és hatékonyan, míg a jezsuiták azt tartják, hogy ezt arányosan (congrue) és erkölcsileg végzi, oly vélemények tehát ezek, hogy úgy az egyik mint a másik védelmezhető.

A harmadik szempont, mivel ezekben az időkben itt oly sok eretnekség van, nagyon is megfelelő dolog az, hogy megőrizzük és fenntartsuk ennek a két szerzetnek a jó hírnevét és hitelét, hiszen az egyik hitelvesztésével is nagy veszteség következne be.

Ha valaki azt mondaná, hogy illenék tudni, milyen hívő magatartást kell tanúsítani ebben az ügyben, azt kell válaszolni, hogy a Trienti Zsinat VI. Ülésének a megigazulásról szóló tanítását kell követni és megtartani, amely ezt megvilágítja és értelmezi, és azt is, hogy miben is áll a pelágiánusok és szemipelágiánusok, valamint Kálvin tévedése és eretneksége, és megmutatja a katolikus tanítást, mely szerint szükséges, hogy Isten kegyelme indítsa, felkeltse és segítse a szabad akaratot, amely aztán szabadon képes beleegyezni vagy elutasítani, és nincsen szó ebben a kérdésben a módról, ahogyan működik a kegyelem, amelyet ugyan érintett a Zsinat, de mint hiábavaló és nem szükséges kérdéssel nem foglalkozott, követve ebben I. Celesztint, aki, amikor ebben az ügyben néhány kérdést és határozatot megfogalmazott, azt mondta, hogy nem volt bátorsága bizonyos egyéb nehezebb és éleselméjűbb természetű kérdést elítélni, és így nem volt szándéka ezt elrendezni.

VIII. Orbán pápa, 1623–1644

1998: A Szent Offícium rendelete, 1639. július 23.

Kisdedek keresztsége, szüleik akarata ellenére kiszolgáltatva

{1998} Alegretában egy körülbelül három éves zsidó kislánynak … a szülők akarata ellenére kiszolgáltatott keresztségéről van szó…; a bíborosok úgy ítélték meg, hogy a kislány valóságosan meg van keresztelve, és mivel összeműködött az anyag, a forma és a szándék, ez a keresztséget egybehangzó tanúként bizonyítja, és bár a zsidók fiait a szülők akarata ellenére nem lehet megkeresztelni, ha mégis ténylegesen megkeresztelkednek, érvényes a keresztség, és az eltörölhetetlen jel bevésődik; a megkeresztelt lányt keresztényeknél kell tartani; a keresztelő asszonyt szigorúan figyelmeztetni kell, hogy ezután kerülje el a hasonló dolgokat; tudtára kell adni pedig a népnek, hogy nem szabad a szülők akarata ellenére a zsidók fiait megkeresztelni, mivel jóllehet a cél jó, az eszközök azonban nem megengedettek, különösképpen mivel érvényben van III. Gyula pápa bullája, aki 1000 dukát büntetést és tisztében való felfüggesztést ró ki azokra, akik a zsidók fiait megkeresztelik a szülők akarata ellenére.