FJ 1900->

Szent V. Pius pápa, 1566–1572

1901-1980: Az „Ex omnibus afflictionibus” kezdetű bulla, 1567. október 1.

[Michael Baius (de Bay), a merev augusztinizmus rabja, Iohannes Hesselsszel és Antonius Sablonio (des Sablons) ferences atyával olyan véleményeket terjesztett, amelyek felkeltették a ferences rendtársak figyelmét, s azok átadták az ügyet a párizsi egyetemnek kivizsgálásra, amely 1560. június 27-én 18 tételt cenzúrával illetett.Ezzel kezdődött Baius párharca vélt igazának elismertetéséért, amelyben a spanyol teológiai iskolák nagy szerepet játszottak.

A pápa 1567-ben kapcsolódott bele az ügybe jelen bullájával. Baius visszakozott, majd ismét felülvizsgálatot kért. De V. Pius parancsára 1569. június 20-án tévedéseit esküvel megtagadta.

A baianusok ügyében való vitatkozások csak nem szűntek meg, ezért XIII. Gergely pápa egy bullájába nagy részben beleillesztette a jelen, V. Pius-féle bullát és közzétette (mivel azt eredetileg a pápa nem nyilvános formában a Leuven-i Egyetemmel és Baiusszal közölte csak). Végül Iohannes Lensaeus leuveni magiszter 1586-ban könyvet írt, amely a további tanbeli vizsgálatoknak biztos támpontja lett.]

Michael Baius tévedései az emberi természetről és a kegyelemről

{1901} 1. Nem helyes kegyelemnek nevezni sem az angyal, sem az első és még romlatlan ember érdemeit.

{1902} 2. Ahogyan a gonosztett saját természete szerint örök halált érdemel, úgy érdemel saját természete szerint örök életet a jótett is.

{1903} 3. Mind a jó angyalok, mind pedig az első ember számára, ha emez élete végéig kitartott volna ártatlanságában, a mennyei boldogság bér, és nem kegyelem lett volna.

{1904} 4. A romlatlan ember és az angyal jócselekedeteikre való tekintettel kapták az örök élet ígéretét, és a jócselekedetek a természeti törvény erejéből, pusztán önmagukban elégségesek az örök élet elnyerésére.

{1905} 5. Az angyalnak és az első embernek adott ígéretben bennfoglaltatik a természetes megigazultság állapota, amely szerint a jócselekedetekért, minden másra való tekintet nélkül, az igaznak örök élet van megígérve.

{1906} 6. Az ember számára már a természeti törvényben adva volt, hogy ha mindvégig engedelmeskedett volna, átment volna abba az életbe, amelyben nem halhatott volna meg.

{1907} 7. Az első és még romlatlan ember érdemei az első teremtés ajándékai voltak; de ezeket a Szentírás szóhasználata szerint nem helyes kegyelemnek nevezni; ebből az következik, hogy csak érdemeknek kell neveznünk ezeket, de ugyanakkor kegyelemnek már nem.

{1908} 8. A Krisztus kegyelméből megváltottakban semmi jó érdem nem található, amelyet a méltatlan ember nem ingyen kapott.

{1909} 9. A még romlatlan embernek és az angyalnak juttatott adományokat, talán nem helytelenítendő meggondolásból, kegyelemnek mondhatjuk; de mivel a Szentírás szóhasználatában kegyelem elnevezésen csak azokat az ajándékokat értjük, amelyeket Jézus Krisztus az érdemteleneknek és a méltatlanoknak nyújt, ezért sem az érdemeket, sem a bért, amelyet azokért viszont-szolgáltatnak, nem kell kegyelemnek mondani.

{1910} 10. A megbocsátott bűn után gyakran visszamaradó időbeli büntetéstől való föloldozást és a test feltámadását sajátos értelemben csak Krisztus érdemeinek lehet tulajdonítani.

{1911} 11. Hogy akik ebben a halandó életben életünk végéig jámborul és igazul élve, elnyerjük az örök életet, ezt nem sajátosan az Isten kegyelmének, hanem az Isten igaz ítéletével nyomban a teremtés kezdetén felállított természeti rendnek kell tulajdonítani; és ez a jócselekedetekért való fizetés nem Krisztus érdeméért történik, hanem egyedül az emberi nemzetség kezdeti elrendezése miatt, amennyiben ugyanis a természeti törvény úgy van megalkotva, hogy Isten igaz ítélete szerint a parancsok megtartásáért örök élet járjon.

{1912} 12. Ez Pelágiusz véleménye: a jócselekedet, hacsak nem a fiúvá fogadás kegyelme mozgatja, nem érdemszerző a mennyek országa szempontjából.

{1913} 13. A fogadott fiak által véghezvitt jócselekedetek nem érdemjellegűek azon az alapon, hogy ezeket a fogadott fiúság Lelke viszi végbe, aki Isten fiainak lelkében lakik, hanem csak azon az alapon, hogy a törvénynek megfelelnek, és hogy általuk engedelmeskedünk a törvénynek.

{1914} 14. Az utolsó ítélet napján az igazak jócselekedetei nem kapnak nagyobb jutalmat, mint amekkorát Isten igaz ítélete szerint megérdemelnek.

{1915} 15. Az érdem jellege nem abban áll, hogy aki jót cselekszik, kegyelmet nyer és a Szentlélek bentlakását, hanem csak abban, hogy az ember engedelmeskedik az isteni törvénynek.

{1916} 16. Szeretet nélkül nem valódi a törvény iránti engedelmesség.

{1917} 17. Egyetértenek Pelágiusszal, akik azt mondják, az érdemhez elvileg szükséges, hogy a fogadott fiúság kegyelme az embert megistenült állapotba emelje.

{1918} 18. A hittanulók tettei, ti. a hit és a bűnbocsánatot megelőző bűnbánattartás, kiérdemlik az örök életet: ezt az életet nem nyerik el a hittanulók, hacsak (Isten) előbb el nem veszi korábbi vétkeik akadályát.

{1919} 19. Krisztus igazságos és mértékletes cselekedetei, a cselekvő személy méltóságából kifolyólag nem bírtak nagyobb értékkel.

{1920} 20. Természetét tekintve egy bűn sem bocsánatos, hanem minden bűn örök büntetést érdemel.

{1921} 21. Az emberi természet fölemelése és az isteni természetben való részesedésre felmagasztaltatása kijárt a kezdeti állapot épségének, és ezért természetesnek és nem természetfelettinek kell mondani.

{1922} 22. Pelágiusszal értenek egyet, akik az apostolnak a rómaiakhoz írt szavait: „A pogányok, akiknek nincsen törvényük, természettől a törvény dolgait cselekszik” (Róm 2,14), a pogányokra értik, akik a hit kegyelmét nem birtokolják.

{1923} 23. Képtelenség azok állítása, akik azt mondják, hogy (Isten) az embert egy bizonyos természetfölötti és ingyenes adománnyal kezdettől fogva saját természeti állapota fölé úgy felmagasztalta, hogy Őt a hit, a remény és a szeretet által természetfölötti módon tisztelje.

{1924} 24. A filozófusok oktalanságát követve hiú és lusta emberek gondolták ki azt a véleményt (s ezt mint pelágiánizmust kell elvetni), hogy az ember már eredetileg úgy lett megalkotva, hogy Alkotójának bőkezűsége természetéhez többletként hozzáadott adományok által felmagasztalta, és Isten Fiává fogadta.

{1925} 25. A hitetlenek minden cselekedete bűn, és a filozófusok minden erénye vétek.

{1926} 26. A teremtésben kapott eredeti épség nem az emberi természet őt meg nem illető felmagasztalása volt, hanem az ő természetes állapota.

{1927} 27. Isten kegyelmi segítsége nélkül a szabad akarat csak bűnre képes.

{1928} 28. Pelágiánus tévedés azt állítani, hogy a szabad akarat képes akárcsak egy bűnt is elkerülni.

{1929} 29. Nemcsak azok „tolvajok és rablók”, akik tagadják, hogy Krisztus az út, és az igazság és az élet kapuja, hanem azok is, akik azt mondják, hogy „máshonnan” is, mint általa a megigazulás útjára (azaz egyáltalán a megigazulásra) el lehet jutni (Jn 10,1).

{1930} 30. Vagy azt tanítják, hogy az ember magának a kegyelemnek a segítsége nélkül képes akárcsak egy kísértésnek is ellenállni, olyannyira, hogy a kísértés sem nem vezeti őt félre, sem nem kerekedhetik rajta fölül.

{1931} 31. Mind a hittanulókban, mind a bűnbánatot tartókban a bűnbocsánat nélkül is lehetséges tökéletes és őszinte szeretet, amely „tiszta szívből és jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakad” (1Tim 1,5).

{1932} 32. Az a szeretet, amely a törvény beteljesedése, nincs mindig össze-kötve a bűnök bocsánatával.

{1933} 33. A hittanuló igazul, helyesen és szentül él, Isten parancsait meg-tartja, és a szeretet által betölti a törvényt már az elnyert bűnbocsánat előtt, amelyet végül is a keresztség fürdőjében kap meg.

{1934} 34. A kettős szeretet ama megkülönböztetése, hogy ti. van egy természetes szeretet, amellyel Istent, mint a természet alkotóját szeretjük, és van egy jutalmat nem váró szeretet, amellyel Istent, mint boldogságunk szerzőjét szeretjük, hiábavaló, hazug és a Szentírásnak és a régiek számos tanúságtételének a kigúnyolására van kigondolva.

{1935} 35. Minden, amit a bűnös, vagy a bűn szolgája tesz, bűn.

{1936} 36. A természetes szeretetet, amely a természet erőiből származik, egyedül a filozófiából, az emberi vakmerőség miatt elkapatva és Krisztus keresztjére nézve jogtalanul védelmezi nem egy tanító.

{1937} 37. Egyetért Pelágiusszal, aki a természetes jót, ami pusztán az emberi természet erejéből ered, elismeri.

{1938} 38. Az értelmes teremtmény minden szeretete: vagy bűnös vágyakozás, amellyel a világot szeretjük, s ezt János (apostol) tiltja, vagy ama dicséretes szeretet, amely „a Szentlélek által kiárad a szívbe” (Róm 5,5), s amellyel Istent szeretjük.

{1939} 39. Ami akarattal történik, mégha szükségszerűen is, akkor is szabadon történik. {1940} 40. A bűnös minden tettével a rajta uralkodó érzéki vágyat szolgálja.

{1941} 41. A szabadságnak azt a módját, amely a szükségszerűségtől való szabadság, nem leljük a szabadság név alatt a Szentírásban, hanem csak a bűntől való szabadság nevét.

{1942} 42. A megigazulás, amellyel a bűnös a hit által megigazul, forma szerint a parancsolatok megtartásából áll, és ez a cselekedetek igazsága; de nem valamely lélekbe öntött kegyelem eszközli, amellyel Isten fiává fogadja az embert, aki a belső ember szerint megújul, és részesévé válik az isteni természetnek, hogy így a Szentlélek által megújulva attól kezdve helyesen élhessen és képes legyen Isten parancsolatainak engedelmeskedni.

{1943} 43. A bűnbánatot tartó emberek, akik még nem nyerték el a feloldozás szentségét, és a hittanulók, akik még a keresztség előtt állnak, valóban megigazulnak, mindazonáltal függetlenül a bűnök bocsánatától.

{1944} 44. A legtöbb cselekedet által, amelyeket hívő emberek visznek vég-be, hogy Isten parancsainak engedelmeskedjenek, mint amilyen a szülőknek való engedelmesség, a megőrzendő letét visszaszolgáltatása, az emberöléstől, a lopástól, a paráznaságtól való tartózkodás – megigazulnak ugyan az emberek, mert megvalósul a törvénynek való engedelmesség és a törvény valódi igazsága; de már az erényekben való növekedést nem érik el ezekkel a cselekedeteikkel.

{1945} 45. A szentmiseáldozat nem más értelemben áldozat, mint általában „minden tett, amely azért történik, hogy az ember szent közösségben Istenhez tartozzék” (Aug.: De civ.Dei.X.c.6.).

{1946} 46. Az akaratlagosság nem tartozik a bűn mivoltához és meghatározásához, s nem is meghatározás kérdése, hanem az ok és az eredet vizsgálata mutatja meg, vajon minden bűnnek akaratlagosnak kell-e lennie.

{1947} 47. Amiből következik, hogy az eredeti bűn akkor is bűn, ha nem áll viszonyban, vagy vonatkozásban az akarattal, ahonnét ered.

{1948} 48. Az eredeti bűn a csecsemők habituális akarata által akaratlagos, s mindenkor uralkodik is habituálisan a csecsemők felett, mivel nem ütközik az akaraterő ellenállásába.

{1949} 49. És a habituálisan uralkodó akarat oda vezet, hogy az újjászületés szentsége nélkül elhalálozó kisded, mihelyt használni kezdi az eszét, ténylegesen gyűlöli Istent, káromolja Istent, és Isten törvénye ellen küzd.

{1950} 50. A gonosz vágyakat, amelyekbe az értelem nem egyezik bele, s amelyeket az ember akaratlanul visel el, az (Isten) parancsa megtiltotta: „Ne kívánkozz!” (vö. Kiv 20,17).

{1951} 51. A rendetlen kívánság, vagyis a (test) tagjainak törvénye és a test gonosz vágyai, amelyeket az emberek akaratlanul éreznek, valóságos törvényszegések.

{1952} 52. Minden gonosztett olyan természetű, hogy elkövetőjét és a következő nemzedéket olyan módon fertőzheti meg, ahogyan megfertőzte az első törvényszegés.

{1953} 53. Amekkora a törvényszegés ereje, annyi negatív érdemet vesznek át a nemzőtől azok, akik kisebb vétkekkel születnek, mint azok, akik nagyobbal.

{1954} 54. Azt a meghatározó nézetet, hogy Isten az embernek nem írt elő semmi lehetetlent, helytelenül tulajdonítják Szent Ágostonnak, mikor Pelágiuszé.

{1955}  55. Isten nem lett volna képes kezdettől fogva olyan embert teremteni, amilyen most születik.

{1956} 56. A bűnben két dolog van: egyrészt a tett, másrészt a vétkesség. Ha a tett befejeződött, nem marad vissza más, mint a bűnvád, vagyis a büntetés kötelme.

{1957} 57. Ezért a keresztség szentsége, vagy a papi feloldozás tulajdonképpen csak a bűnvádat törli el, s a papi szolgálat csak a bűnvádtól szabadít meg.

{1958} 58. A bűnbánó bűnöst nem a papi feloldozás szolgálata, hanem egyedül Isten kelti életre, aki sugallva és ihletve a bűnbánatot, megeleveníti és feléleszti a bűnöst: tehát a papi szolgálat csak a bűnvádat törli el.

{1959} 59. Amikor az alamizsnálkodás, vagy más bűnbánati cselekedetek által időbeli büntetésünk elengedéséért elégtételt nyújtunk Istennek, nem kínálunk Istennek bűneinkért méltó váltságdíjat, amiként némely tévelygő gondolja (mert máskülönben, ha részben is, megváltók volnánk); de teszünk valamit, amelyre való tekintettel Krisztus az ő elégtételét alkalmazza ránk és részesít benne.

{1960} 60. A szenteknek a búcsúkban velünk közölt szenvedései sajátos ér-telemben nem váltják meg vétkeinket; hanem a szeretet közössége által részesülünk szenvedésükben, hogy méltók legyünk arra, hogy Krisztus vérének az árán megszabaduljunk a bűneinkért járó büntetésektől.

{1961} 61. A tanítóknak ama nevezetes megkülönböztetése, miszerint az isteni törvény parancsainak kétféleképpen lehet eleget tenni, egyrészt csak az előírt cselekedetek lényegére ügyelve, másrészt egy bizonyos módon, ti. az érdemszerzés útján, amelyen a törvények megtartása a cselekvőt átvezetheti az örök országba – ez a megkülönböztetés hazug és elvetendő.

{1962} 62. Ami pedig azt a megkülönböztetést illeti, miszerint egy cselekedetet kétféleképpen mondunk jónak, vagy mert tárgya és összes körülményei szerint helyes és jó, (s ezt erkölcsi értelemben szokták jónak nevezni), vagy mert kiérdemli az örök országot, mivelhogy Krisztus élő tagja, a szeretet Lelke által cselekszik, – elvetendőnek kell tartani.

{1963} 63. Hasonlóképpen gyűlölettel és a legkitartóbban elvetendő a kettős megigazulásról szóló megkülönböztetés, mely szerint van egyrészt meg-igazulás, amelyet a szeretet bennünk lakó Lelke munkál, másrészt amelyet a Szentlélek mintegy sugall nekünk, hogy a szív bűnbánatra buzduljon, de ő még nem vesz szállást a szívben, és még nem árasztja belé a szeretetet, mely által az isteni törvény szerinti megigazulás beteljesül.

{1964} 64. Végül pedig hasonlóképpen hazug, és a Szentírással legkevésbé egyezik meg a kettős megelevenítésnek ama megkülönböztetése, miszerint van egy megelevenítés, mely életre kelti a bűnöst, midőn számára Isten kegyelme által a bűnbánat és az új életre való törekvés szándékát és megkezdését sugallja, másrészt van megelevenítés, mely által megelevenedik, aki valóban megigazul, és élő szőlővesszővé lesz Krisztusban, aki a szőlőtőke.

{1965} 65. Csakis pelágiánus tévedéssel lehet elfogadni, hogy a szabad akarat valamely aktusa jó vagy nem rossz; és megsérti Krisztus kegyelmét, aki így gondolkodik vagy ezt tanítja.

{1966} 66. Egyedül az erőszak szab határt az ember természetes szabadságának.

{1967} 67. Az ember akkor is kárhozatra méltó bűnt követ el, ha szükség-szerűség folytán cselekszik.

{1968} 68. A tisztán negatív hitetlenség azokban, akiknek Krisztust nem hirdették, bűn.

{1969} 69. A bűnös megigazulása forma szerint a törvénynek való engedelmesség, nem pedig a kegyelem titkos közlése és sugallata által jön létre, amely kegyelem az engedelmesség által a megigazultakat a törvény be-töltésére bírja.

{1970} 70. A halálos bűnben vagy az örök kárhozat vádjának állapotában leledző ember képes igazi szeretetre: és a tökéletes szeretet még az örök kárhozat vádjával együtt is létezhet.

{1971} 71. A szükséghelyzet és a vértanúság esetét kivéve, a bűn még a tökéletes szeretettel és a szentség fölvételére vonatkozó szándékkal egy-bekötött töredelem által sem nyer bocsánatot, csak ha a bűnös ténylegesen fölveszi a szentséget is.

{1972} 72. Az igazak mindennemű megpróbáltatása elkövetett bűneik meg-torlása. Vagyis Jób is és a vértanúk is, amit elszenvedtek, saját bűneik miatt szenvedték el.

{1973} 73. Krisztuson kívül senki sem mentes az eredeti bűntől: következőleg a Boldogságos Szűz az Ádámtól áteredő bűn miatt halt meg, és a földön átélt összes megpróbáltatásai, mint a többi igaz ember esetében is, a tényleges vagy az eredeti bűn megtorlása volt.

{1974} 74. Az újjászületett emberekben, ha visszaestek a halálos bűnbe, a rendetlen kívánság bűn, mert már uralkodik rajtuk, és bűn az egyéb gonosz hajlamok is.

{1975} 75. A kívánság gonosz indulatait a bukott emberben parancs tiltotta: „Ne kívánd” (Kiv 20,17). Ezért az ember azokat érezve, noha bele nem egyezve megszegi az idézett parancsot, ámbár ez a törvényszegés nem számít bűnnek.

{1976} 76. Amíg valamilyen rendetlen testi kívánság van a szerető emberben, nem tesz eleget a parancsnak: „Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből” (MTörv 6,5; Mt 22,37).

{1977} 77. A megigazultak fáradságos elégtételei nem képesek arra, hogy méltóképpen kiengeszteljék a megbocsátott bűn után megmaradó ideig tartó büntetést.

{1978} 78. Az első ember halhatatlansága nem kegyelmi adomány, hanem természetes feltétel volt.

{1979} 79. Téves a tanítók azon véleménye, hogy Isten a természetes meg-igazultság nélkül is megteremthette és kialakíthatta volna az első embert.

{1980} (Minősítés): Ezeket az előttünk szigorúan megvizsgált és mérlegelt nézeteket, bár némelyikük valami módon elfogadható lenne, szigorúan és a szavaknak a kijelentő személyek által szándékolt értelmében mindegyiket a maga módján mint eretnek, tévelygő, gyanús, meggondolatlan, botrányos és a jámbor füleket sértő tételeket, s mindazt, amit ezekkel kapcsolatban akár szóban, akár írásban kibocsátanak, a jelenlévők tekintélyével kárhoztatjuk, mellőzzük és eltöröljük.