FJ 1100 ->

XI. Gergely pápa, 1370-1378

1101-1103: Az Inkvizíció bíborosainak levele a tarragónai és a saragossai érseknek, 1371. augusztus 8.

[Az alábbiakban kiigazított véleményeket egykor nagy tekintélyek is helyeselték, pl. Petrus Lombardus; később e vélemények feledésbe merültek. Mikor feltámasztották ezeket, a szerzőket a Szent Inkvizíciónál feljelentették. Ezért a fent megnevezett hispaniai egyházi elöljárókat értesítették, hogy kiközösítés terhe mellett tilos ezeket a tételeket nyilvánosság előtt tanítani.]

Petrus de Bonageta és Johannes de Latone tévedései az Oltáriszentségről

{1101} 1. Hogy ha a szentostya a szennycsatornába, sárba vagy valamilyen rút helyre esik, vagy oda dobják, akkor bár a külső színek megmaradnak, alattuk megszűnik létezni Krisztus Teste, és visszatér a kenyér szubsztanciája.

{1102} 2. Hogy ha a szentostyát az egér megrágja, vagy egy állat megeszi, akkor bár a mondott külső színek megmaradnak, alattuk megszűnik létezni Krisztus Teste, és visszatér a kenyér szubsztanciája.

{1103} 3. Hogy ha a szentostyát igaz vagy bűnös magához veszi, akkor míg a külső színt a fogak összemorzsolják, Krisztus az égbe ragadtatik, és nem kerül az ember gyomrába.

1110-1116: A „Salvator humani generis” kezdetű bulla a rigai érseknek és alárendelt püspökeinek, 1374. április 8.

[A „Szászok tükre (= Speculum Saxonicum, Sachsenspiegel)” a germán jog legkiválóbb gyűjteményei közé tartozik. Először latinul állította össze szerzője 1221-ben, majd az akkori német nyelvre fordították 1224-1228-ban. Egyes elvei vétenek a józan keresztény tanítás ellen, ezért XI. Gergely ezzel a bullával 14 szakaszt elítélt.]

A „Szászok Tükré”-ben tartalmazott téves jogi elvek

{1110} … Apostoli írásunkkal megparancsoljuk az összes krisztushívőknek, hogy ezeket az elítélt írásokat vagy törvényeket ezentúl ne alkalmazzák…:
(1. Szakasz.) Bármi jogtalant tett is valaki, amire nincs bírói ítélet, akármennyire is ismeretes dologról van szó, esküje által fel tudja magát mentetni, és az ilyen emberrel szemben nem érvényes semmilyen tanúskodás.

{1111} (6.) Hogy ha valakit rablás vagy tolvajlás során megöltek, akiért a meggyilkolt vérrokona párbajt vívni: ajánlkozik, ő akkor a párbaj révén minden tanúskodást elhárít, és akkor az ilyen halottra párbaj nélkül nem lehet semmit sem rábizonyítani.

{1112} (7.) Hogy ha a bírói ítéletnél ketten ellentétes ítéletet hoznak, akkor annak az ítélete lesz érvényes, akinek kettőjük közül nagyobb kísérete van.

{1113} (8.) Hogyha valakit párbajra szólítanak fel ennek a könyvnek az ala-kiságai szerint, az ilyen nem tagadhatja meg  a párbajt, csak ha az őt így felszólító kevésbé nemes származású, mint a felszólított személy.

{1114} (9.) Hogy bárki jogvesztett lett lopás vagy rablás okán, az ilyent ha másodszor is lopással vagy rablással vádolják, esküvel nem tudja magát felmentetni, hanem választhat tüzes vas vagy forró víz vagy párbaj között. Ennek a szakasznak az utolsó része, amely megengedi tüzes vas stb. választását: téves.

{1115} (12.) Hogy az örökös nem tartozik felelősséggel annak a lopásáért vagy rablásáért, akinek az örökébe lép: ez téves legalábbis a lelkiismereti fórum előtt.

{1116} Minősítés: az írásokat elítéljük mint hamisakat, és meggondolatlanokat, méltánytalanokat és igazságtalanokat, és egyes szakaszokban eretnekeket és szakadárokat, és amelyek a jó erkölcsök ellen vannak, és veszedelmesek a lelkekre.

1121-1139: Johannes Wyclif következtetései, amelyeket a „Super periculosis” kezdetű levél ítélt el 1377. május 22-én, a canterbury-i és a londoni püspöknek címezve

[Johannes Wyclifet, tévedéseinek egyházellenes éle miatt a londoni püspök 1377 februárjában papi törvényszék elé idézte. Mivel ez az idézés semmit nem eredményezett, az oxfordi előadásaiból és írásaiból összeállított 19 tételt felterjesztettek a pápához, aki a fenti levélben ezeket tévesnek minősítette.]

Johannes Wyclif tévedései a világi dolgok feletti uralomról

{1121} 1. Ha az egész emberi nem összegyülekezik, Krisztust kivéve, nincs hatalma egyszerűen elrendelni, hogy Péter és egész neme politikailag is uralja a földet.

{1122} 2. Isten nem adhatja az embernek a maga és örökösei javára mindörökre a polgári uralmat.

{1123} 3. Az emberiség okiratai, amelyeket egykor kitalált a szakadatlan örökségi jogról, lehetetlenek.

{1124} 4. Aki megigazultan és hűségesen a kegyelem állapotában van, nem-csak jogszerűen, hanem ténylegesen is birtokolja Isten minden adományát.

{1125} 5. Az ember csak hűbérbe tudja adni fiának mind a természetes síkon, mind Krisztus követésének iskolájában egyrészt az időleges, más-részt az örök uralmat.

{1126} 6. Ha van Isten, a világi uraságok törvényesen és méltán elvehetik a vagyont a kötelességét elmulasztó Egyháztól.

{1127} 7. Nem az én dolgom, hogy vitassam vajon, az Egyház ilyen helyzetben van-e vagy sem, hanem a világi uraságok dolga, hogy megvizsgálják, és adott esetben bátran cselekedjenek, és a rá kirótt ítélet szerint büntetésül vegyék el világi javait.

{1128} 8. Tudjuk, hogy nem lehetséges, hogy Krisztus helytartója csupán a bullái erejével, vagy azokkal, de a saját és Kollégiuma akaratával és egyetértésével valakit alkalmassá vagy alkalmatlanná tegyen (az uralkodásra).

{1129} 9. Nem lehetséges egy embert kiközösíteni, hacsak már előbb elsősorban ő magát ki nem közösítette.

{1130} 10. Senkinek sem szolgál a maga rosszabbodására, ha kiközösítik, felfüggesztik, vagy más szigorú ítéletekkel büntetik, hacsak nem Isten ügyében történik.

{1131} 11. A kiátkozás vagy kiközösítés nem köt meg egyszerűen, csak ami-kor Krisztus törvényének ellenségét sújtja.

{1132} 12. Krisztus nem adott példát tanítványainak olyan hatalomra, amely az alávetettek kiközösítésére jogosít, főként a világi javak tagadása miatt, hanem ellenkezőleg.

{1133} 13. Krisztus tanítványainak nincs hatalma ítéletekkel kényszerítve követelni világi javakat.

{1134} 14. Nem lehetséges Isten abszolút hatalma folytán, hogy ha a pápa vagy más valaki megígéri, hogy ő valamilyen módon feloldoz vagy megköt, magával ezzel fel is oldoz és meg is köt.

{1135} 15. Hinnünk kell, hogy csak akkor oldoz fel vagy köt meg, amikor hasonul Krisztus törvényéhez.{1136} 16. Ezt kell katolikus módon hinni: bármelyik pap, akit szabályszerűen

felszenteltek, elégséges hatalommal rendelkezik, hogy bármelyik szentséget kiszolgáltassa, és következőleg bárkit, akinek bűnbánata van, bármely bűn alól feloldozza.

{1137} 17. Szabad a királyoknak elvenni a világi javakat az egyházi férfiaktól, ha azokkal szokásszerűen visszaélnek.

{1138} 18. Akár világi uraságok, akár szent pápák, akár az Egyház Feje, aki Krisztus, ajándékoztak az Egyháznak vagyont vagy kegyajándékot, és kiközösítették azokat, akik elvették anyagi javait, mégis szabad az arányosítható vétekhez kapcsolt feltétel alapján az Egyházat világi javaitól megfosztani.

{1139} 19. Egyházi személyt, sőt a római pápát, az alávetettek és a világiak is törvényesen megfeddhetik, sőt be is vádolhatják.

IX. Bonifác pápa, 1389-1404

1145-1146: Az essexi Szent Ositha monostor nagyobb egyházi rendeket kiszolgáltató kiváltságával foglalkozó pápai bullák, 1400-ben és 1403-ban

[Két bulla van előttünk; az első engedélyezi – addig hallatlan módon – egy bizonyos apátnak, hogy a nagyobb rendeket kiszolgáltassa; ebbe név szerint bele van foglalva az áldozópapság is. A második bulla már három évvel később visszavonja ezt az engedményt. Ezeknek a bulláknak a nyomában megélénkült az a vita, vajon egy egyszerű papban felszentelésének erejénél fogva a szent rendek kiszolgáltatásának hatalma már gyökerében megvan-e, más szavakkal: vajon egy egyszerű pap lehet-e az áldozópapi rend rendkívüli kiszolgáltatója. Olyan kérdés merül fel, amely már elméleti síkra tevődik át, hiszen az egyházi rend mind a püspökben, mind az egyszerű papban csak egyetlen szentség, nem pedig több, egymástól egyszerűen elválasztott szentség; ezenkívül úgy látszik, még nem teljesen eldöntött kérdés, hogy a püspöki rendnek, – mint olyannak – a kiszolgáltatása sajátos szentség-e. Mindenesetre a szóban forgó két bulla hitelességéhez nem fér kétség: mindkettő szerepel az eredeti levéltári jegyzékben.]

a) A „Sacrae religionis” kezdetű bulla az apátnak és a monostor közösségének, 1400. február 1.

Az egyházi rendi hatalom jogköre az egyszerű papban

{1145}  Az Essexben, a Londoni Egyházmegyében lévő, Péter és Pál apostolokról és Szent Ositha szűzről és vértanúról elnevezett, Szent Ágoston rendi monostor apátjának és szerzetesi közösségének, szeretett fiaiknak a szent szerzete, amelyben jámbor és serény szolgálataikat felajánlják a Fölségesnek, megbecsültetése révén kiérdemelte, hogy kéréseikre …, amennyire ez Isten segítségével lehetséges, pártfogásunkkal együtt, igent mondjunk. Ezért van, hogy hajlunk az apát és a szerzetesi közösség alázatos könyörgéseire abban a tekintetben,
– hogy ugyanennek a monostornak az apátja és azok az apátok, akik őt folyamatosan követik az utódlásban, működésük ideje alatt, ugyanezen monostor minden egyes jelenlegi és jövendő fogadalmas kanonokjának az összes kisebb rendeket, valamint a szubdiakonátus, diakonátus és az áldozópapság rendjét a jogban meghatározott időpontokban szabadon és megengedetten kiszolgáltathatják, és hogy a mondott kanonokok, akiket ily módon emeltek a felvett egyházi rendekbe a mondott apátok, az így felvett rendekben szabadon és megengedetten szolgálhatnak; mindennek egyáltalában nem áll útjában semmilyen apostoli rendelkezés és semmilyen más ellenkező, bármely jogerővel ellátott rendelet, amelyeket ellenkező értelemben adtak ki –, hanem az előbbiek szerint apostoli tekintélyünkkel jelen írásunk értelmében megadjuk az engedményt ugyanennek az apátnak, az ő utódainak és kanonokjaiknak.

Ennek az apátnak és szerzetesi közösségnek a bőségesebb kegy ajándékául megengedjük, és ugyanazzal a tekintélyünkkel elhatározzuk, hogy ha esetleg a jövőben megtörténnék, hogy kegyet vagy engedményt vagy kiváltságokat vagy bármilyen más kedvezményt, akár az ilyen egyházi rendek kiszolgáltatásáról vagy felvételéről vagy bármely más tárgyról vagy ügyről szóló apostoli levelet, amely az Apostoli Szék részéről vagy az említett tekintély erejével folyamatosan vagy meghatározott időre a nevezett apátnak és közösségnek vagy Anglia bármely más vidékén vagy másutt engedélyezve volt, azt ugyanaz a Szék általánosságban vagy egyes esetekben visszavonná, megszorítaná vagy csökkentené, ezáltal a jelen engedmény semmiképpen se legyen visszavonva, megszorítva, vagy bármely módon csökkentve. De a jelen levél is, hacsak nem történik róla teljes és szóról-szóra ráutaló említés, érvényességének teljes szilárdságában kell, hogy megmaradjon … amennyiben nem áll útjában bármilyen ellentétes engedmény.

b) Az „Apostolicae Sedis” kezdetű bulla ugyanannak a monostornak, 1403. február 6.

{1146} Az Apostoli Szék körültekintő gondoskodása néha az engedményeket és a gondoskodásával már rendezett ügyeket érvényteleníti, visszavonja és semmissé teszi, annak megfelelően … amint az főként a székesegyházak és az azok élén álló elöljárók számára üdvös. Mi ugyan már régen, a londoni egyházmegyében lévő, Szent Ositharól elnevezett Szent Ágoston rendi monostor apátjának és szerzetesi közösségének, szeretett fiainknak a sürgető kérésére megengedhetőnek véltük,

[1] hogy maga a nevezett monostor apátja és az utódlásban következő apátok … szabadon használhassanak süveget, gyűrűt és az összes más főpapi jelvényeket, és hogy a nevezett monostorban … és a plébániai és egyéb azokhoz tartozó templomokban … bár teljes joggal ezek nincsenek alájuk rendelve, a misék, vesperások és matutínumok ünnepélyes szertartásai után ünnepélyes áldást oszthassanak, ha az ilyen áldásnál nincs jelen püspök vagy az Apostoli Széknek a követe – mindezt először egy bizonyos levélben:

[2] és azután, hogy az apát és az előbb említett utódai ugyanezen monostor minden egyes jelenlegi és jövendő fogadalmas kanonokjának az összes kisebb rendeket, valamint a szubdiakonátus, diakonátus és az áldozópapság rendjét a jogban meghatározott időpontokban szabadon és megengedetten kiszolgáltathatják –, anélkül, hogy ennek valamiképpen is útját állnák az elődünktől, a boldog emlékezetű IV. Sándor pápától kibocsátott „Abbates” kezdetű, és bizonyos más, ellentétes apostoli rendelkezések, – mindezt egy bizonyos másik levelünkben [vö. FJ 1145], amint azt a nevezett levél teljesebben tartalmazza. Azonban Robertus londoni püspöknek, tiszteletreméltó testvérünknek a részéről a minap törvényes panaszt nyújtottak be hozzánk, amely a következőket tartalmazza: az előbb említett monostort, amelyben ugyanennek a püspöknek kegyurasági joga van, az ő egyes püspök-elődei … alapították, ezért a levelek és az ilyenfajta engedmények magának a püspöknek, az ő rendes joghatóságának és a londoni egyházmegyének súlyos sérelmet okoznak. Ugyanaz a püspök a maga részéről alázattal kér bennünket, hogy az előbb feltárt ügyben apostoli jóakarattal a maga és egyháza kártalanításáról gondoskodni méltóztassunk.

Ezért ezekről … gondoskodni akarunk, és hajlunk az ilyen alázatos kérésekre. Így tehát a leveleket és az adott engedményeket apostoli tekintélyünkkel, biztos tudásunk alapján a jelenlegiek értelmében visszavonjuk, semmisnek és érvénytelennek nyilvánítjuk, és azt akarjuk, hogy semmilyen erejük vagy befolyásuk ne legyen.