FJ 150->

II. Egyetemes Zsinat – I. Konstantinápolyi Zsinat,  381. május – július 30.

[A „150 atya” zsinata legfőképpen a Szentlélek istenségét határozta meg a macedoniánusok (pneumatomachus-ok) ellenében; az 1. kánon a bármilyen rendű „arianizálók” ellen irányul. A zsinatnak mint egyetemes zsinatnak az elfogadása a Nyugati Egyházban csak sokkal később, és csak a dogmákra nézve teljesült, a VI. században.]

150: A Konstantinápolyi Hitvallás

[Csak a XVII. századtól kezdve mondják „Niceai-Konstantinápolyi” Hitvallásnak, mintha csak a Niceai Hitvallás kibővítése lenne; ez azonban nem igaz. Történeti fázisok sorozata után a II. Lyoni és a Firenzei Egyetemes Zsinatokon nyugvópontra jutott, hogy a mise keretében elmondják vagy eléneklik, a „Filioque” (= és a Fiútól) beleillesztésével, ti. a latin szövegbe.]

{150} Hiszek egy Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban; Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idők kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket, és holtakat, és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával. Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat; vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára; várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen.

151: Kánonok, 381. július 9.

A szubordinacianisták és a modalisták eretnekségeinek elítélése

{151} 1. Kánon. [Dionysius Exiguus változata:] Sértetlennek kell maradnia a háromszáztizennyolc Atya hitének, akik a bithyniai Niceában gyűltek össze; szilárdnak kell maradnia, és ki kell közösíteni az összes eretnekségeket, és különösen az eunomiánusok vagy anomiánusok, és az ariánusok vagy eudoxiánusok, és a macedoniánusok vagy a Szentléleknek ellenszegülők, és a szabelliánusok, és a marcelliánusok, és a photíniánusok, és az apollinaristák eretnekségét.

152-180: Római Zsinat, 382-ben

a) „Tomus Damasi” vagy hitvallás Paulinus antióchiai püspöknek küldve

[Az eredeti szöveg latin; de ez lehet görögből való visszafordítás is. A szöveg dogmatikus elítélések sorozatát tartalmazza.]

A Szentháromság és a megtestesülés

{152} A Róma városában összegyűlt zsinat után katolikus püspökök hozzácsatolták a következőket a Szentlélekről. Mivel, hogy ezután megrögződött az a tévedés, hogy egyesek szentségtörő szájjal ki merték mondani, hogy a Szentlélek a Fiú teremtménye; ezért:

{153} (1.) Kiközösítjük azokat, akik nem vallják meg teljes szabadsággal, hogy Ő (a Szentlélek) az Atyával és a Fiúval egyhatalmú és egy-szubsztanciájú.
{154} (2.) Azokat is kiközösítjük, akik Sabellius tévedését követik, és azt állítják, hogy az Atya ugyanaz, aki a Fiú.
{155} (3.) Kiközösítjük Ariust és Eunomiust, akik hasonló istentelenséggel, bár más kifejezéssel, a Fiúról és a Szentlélekről azt állítják, hogy teremtmények.
{156} (4.) Kiközösítjük a macedóniánusokat, akik Arius gyökeréből sarjadva csak nevet változtattak, de nem álnokságot.
{157} (5.) Kiközösítjük Photinust, aki Ebion eretnekségét megújítva az Úr Jézus Krisztusról azt vallja, hogy csak Máriától van.
{158} (6.) Kiközösítjük azokat, akik azt állítják, hogy két Fiú van: az egyik a századok előtti, a másik a Szűztől való test fölvétele utáni.
{159} (7.) Kiközösítjük azokat, akik azt mondják, hogy Isten Igéje az ember gondolkozó  és értelmes  lelke helyett költözött emberi testbe, mivelhogy Isten Fia és Igéje nem a saját testében lévő gondolkozó és értelmes lélek helyett lett, hanem a mi saját gondolkozó és értelmes, de bűn nélküli lelkünket vette föl és üdvözítette.
{160} (8.) Kiközösítjük azokat, akik azon erősködnek, hogy az Ige, az Isten Fia kiterjedés vagy egybegyűjtés, és az Atyától különálló és nem szubsztanciális, és hogy véget fog érni.
{161} (9.) Azokat is, akik egyházaktól egyházakig vándoroltak, a mi közösségünktől mindaddig idegennek tartjuk, amíg vissza nem térnek azokba a városokba, amelyekben először tartózkodtak. S ha valaki máshová költözött és mást az ő helyére fölszenteltek, ha saját városát elhagyta és később visszatér, akkor mindaddig nélkülözze a papság méltóságát, amíg hivatali utódja el nem pihen az Úrban.
{162} (10.) Ha valaki nem vallja, hogy az Atya mindig van, a Fiú mindig van, a Szentlélek mindig van: az eretnek.
{163} (11.) Ha valaki nem vallja, hogy a Fiú az Atyától született, azaz az Ő isteni szubsztanciájából, az eretnek.
{164} (12.) Ha valaki nem vallja Isten Fiát igaz Istennek, mint ahogyan igaz Isten az Ő Atyja, és hogy az Atyával egyenlőképpen minden a hatalmában van és mindent tud: az eretnek.
{165} (13.) Ha valaki azt mondaná, hogy amikor testben megjelenve a földön volt, akkor nem volt az égben az Atyával együtt: az eretnek.
{n166} (14.) Ha valaki azt mondaná, hogy a kínszenvedésben a kereszt kínját az Isten érezte, nem pedig a test és a lélek, amelyet fölvett az Isten Fia, a Krisztus –, vagyis a szolga formája, amelyet magára vállalt  – amint a Szentírás kifejezi (Fil 2,7): az nem gondolkozik helyesen.
{167} (15.) Ha valaki nem vallaná, hogy testével ül az Atya jobbján, amely testben el fog jönni ítélni élőket és holtakat: az eretnek.
{168} (16.) Ha valaki nem vallaná, hogy a Szentlélek az Atyától van igazán és sajátságosan, akárcsak a Fiú, és az isteni szubsztanciából következőleg igaz Isten: az eretnek.
{169} (17.) Ha valaki nem vallaná, hogy a Szentlélek mindent megtehet, mindent tud és mindenütt jelen van, akárcsak a Fiú és az Atya: az eretnek.
{170} (18.) Ha valaki azt állítaná, hogy a Szentlélek alkotott lény, vagy hogy a Fiú alkotása: az eretnek.
{[171} (19.) Ha valaki nem vallaná, hogy az Atya mindent a Fiú és saját Szentlelke által teremtett, a látható és a láthatatlan dolgokat egyaránt: az eretnek.
{172} (20.) Ha valaki nem vallaná, hogy az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek egy az istensége, a hatalma, a fölsége, az ereje; egy a dicsősége, az uralma és az uralkodása és egy az akarata és az igazsága: az eretnek.
{173} (21.) Ha valaki nem vallaná, hogy a három személy valóságban az Atyáé, a Fiúé és a Szentléleké egyenlők, mindig élők és fenntartanak mindent, minden láthatót és láthatatlant, mindent megtehetnek, mindent megítélnek, mindent éltetnek, mindent teremtenek, és mindent üdvözítenek: az eretnek.
{174} (22.) Ha valaki nem vallaná, hogy minden teremtménynek imádnia kell a Szentlelket, akárcsak a Fiút és az Atyát: az eretnek.
{175} (23.) Ha valaki az Atyáról és a Fiúról helyesen gondolkoznék, de a Szentlélekről helytelenül, az eretnek, mert minden eretnek, aki az Isten Fiáról és a Szentlélekről rosszul gondolkozik, az zsidó és pogány hitszegőnek bizonyul.
{176} (24.) Ha valaki olyan megosztást tesz, hogy Krisztus Atyját Istennek mondja és az Ő Isten-Fiát és a Szentlélek Istent isteneknek mondaná, tehát nem az egyetlen istenség és hatalom szerint, mint ahogyan hisszük és tudjuk, hogy mindez az Atyáé és a Fiúé és a Szentléleké; s aki így lefokozza a Fiút vagy a Szentlelket és úgy véli, hogy egyedül az Atya az Isten, és ily módon hiszi az egy Istent, az minden tekintetben eretnek, sőt zsidó, minthogy az istent mint nevet az angyalokra és az összes szentekre ruházta rá az Isten ajándékul, viszont az Atyáról és a Fiúról és a Szentlélekről az egyetlen és egyenlő istenség alapján nem az „isten” mint név van kinyilvánítva a mi számunkra, hanem „az” Isten neve, és ez azt rója ránk, hogy higgyük: mivelhogy csakis az Atyában és Fiúban és a Szentlélekben keresztelkedünk meg, nem pedig az angyalok és a fő-angyalok nevében, amiként az eretnekek vagy a zsidók, vagy éppen az esztelen pogányok.
[177] Ez tehát a keresztények üdvössége, hogy a Szentháromságnak hívén, azaz az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, és megkeresztelkedvén benne, kétségek nélkül higgyük az ő egyetlen igaz istenségét és hatalmát, fölségét és szubsztanciáját.

b) „Decretum Damasi”, avagy hitmagyarázat

[Damasus határozata – Ha a szöveg nem is teljes egészében, de magvában Damasusnak tulajdonítandó.]

A Szentlélek

{178} Először tárgyalnunk kell a hétformájú Lélekről, aki Krisztusban megpihent.

A Bölcsesség Lelke: „Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége” (1Kor 1,24).
Az Értelem Lelke: „Értelmet adok neked és kioktatlak az útról, amelyen járni fogsz” (Zsolt 31,8).
A Tanács Lelke: „és az Ő neve lészen a nagy tanács angyala” (Iz 9,6 LXX).
Az Erősség Lelke (mint fentebb): „Isten ereje és Isten bölcsessége” (1Kor 1,24).
A Tudomány Lelke: „Jézus Krisztus tudományának apostolai, Krisztus mindent meghaladó kiválósága miatt” (Ef 3,19; Fil 3,8).
Az Igazság Lelke: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).
(Isten) félelmének a Lelke: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Zsolt 110,10; Péld 9,10).

Krisztus különböző neveinek kifejtése: Úr, mivel lélek; Ige, mivel Isten; Fiú, mivel az Atya Egyszülöttje; Próféta, mivel a jövőt kinyilatkoztatta. A Szentlélek ugyanis nemcsak az Atya Lelke, vagy nemcsak a Fiú Lelke, hanem az Atya és a Fiú Lelke. Írva van ugyanis: „Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya Lelke” (1Jn 2,15; Róm 8,9). S ugyanígy írva van: „Aki nem birtokolja Krisztus Lelkét, az nem az övé” (Róm 8,9). Vagyis amikor megnevezzük az Atyát és a Fiút, értjük a Szentlelket (is), akiről maga a Fiú mondja az evangéliumban, hogy a Szentlélek „az Atyától származik” (Jn 15,26) és hogy „az enyémből veszi és hirdetni fogja nektek” (Jn 16,14).

A Szentírás kánonja

{179} Most pedig az isteni Írásokról kell határozni, mit fogad el az egyetemes katolikus Egyház, és mit kell kerülni.

Kezdődik az Ószövetség sorrendje. Teremtés egy könyve; Kivonulás egy könyve; Leviták egy könyve; Számok egy könyve; Második Törvénykönyv egy könyve; Józsue egy könyve; Bírák egy könyve; Rút egy könyve; Királyok négy könyve; Krónikák két könyve; A 150 Zsoltár egy könyve; Salamon három könyve: úgymint a Példabeszédek egy könyve; a Prédikátor egy könyve; az Énekek Énekének egy könyve; ugyancsak a Bölcsesség egy könyve; Sirák fia egy könyve. Ugyancsak a Próféták sorrendje. Izajás egy könyve; Jeremiás egy könyve a Cinothtal azaz a Siralmakkal; Ezekiel egy könyve; Dániel egy könyve; Ozeás egy könyve; Ámosz egy könyve; Mikeás egy könyve; Joel egy könyve; Abdiás egy könyve; Jónás egy könyve; Náhum egy könyve; Habakuk (Ambakum) egy könyve; Szofoniás egy könyve; Aggeus egy könyve; Zakariás egy könyve; Malakiás (Malacihel) egy könyve.

Ugyancsak az Elbeszélések sorrendje. Jób egy könyve; Tóbiás egy könyve; Ezdrás két könyve; Eszter egy könyve; Judit egy könyve; Makkabeusok két könyve.

{180} Ugyancsak az Új és örök Szövetség könyveinek rendje, amelyet a szent és katolikus Római Egyház elfogad és tisztel.
Az evangéliumok négy könyve: Máté szerint, egy könyv; Márk szerint, egy könyv; Lukács szerint, egy könyv; János szerint, egy könyv.
Ugyancsak az Apostolok Cselekedeteinek egy könyve. Pál apostol levelei, szám szerint 14: a Rómaiaknak írt egy levél; a Korintusiaknak írt két levél; az Efezusiaknak egy, a Tesszalonikaiaknak két, a Galatáknak egy, a Filippieknek egy, a Koloszszeieknek egy, Timóteusnak két, Titusznak egy, Filemonnak egy, a Zsidóknak egy levél. Ugyancsak János Jelenéseinek egy könyve. Ugyancsak a kánoni levelek, szám szerint 7: Péter apostol két levele, Jakab apostol egy levele, János apostol egy levele, a másik, a presbiter Jánosnak két levele, a zelóta Júdás apostol egy levele. Végződik az Újszövetség kánonja.
[A második Jánosnak, a presbiternek, mint kanonikus levelek szerzőjének feltételezése már Szent Jeromosnál megtalálható, aki részt vett a 382. évi Római Zsinaton; sokkal később, Hornisdas pápa uralkodásának idején, 520-ban, a kánon megismétlésekor már ezt olvashatjuk: „János apostol három levele”. Ezt már a III. Karthágói Zsinat így határozta meg 397-ben.]

Szent Siricius pápa, 384(385?)-399

181-185: A „Directa ad decessorem” kezdetű levél Himerius tarragonai püspöknek, 385. február 10.

A római pápa primátusa és tanbeli tekintélye

{181} (Bevezetés, 1. §) …Tanácsot kérsz, s erre a megfelelő választ nem tagadjuk meg, mivel olyannak tekintjük tisztségünket, hogy nincs számunkra szabadság adva, hogy valamit eltitkoljunk, vagy hogy hallgassunk; ránk mindenkinél nagyobb súllyal nehezedik a keresztény vallás féltő óvása. Hordozzuk mindenki terhét, aki meg van terhelve; sőt, ezeket Szent Péter apostol hordozza általunk, aki minket mindenben – ahogy azt bizton reméljük – mint szolgálatának örököseit véd és oltalmaz. …

{182} (15. fejezet, 20. §) Most, testvérem, egyre jobban serkentjük a te szándékodat, hogy megtartsd a kánonokat és tartsd meg a rendeletekbe foglaltakat, hogy ezeket, amiket a te tanácskérésedre viszontválaszoltunk, összes püspöktársaink tudomására hozzad, és nemcsak azokéra, akik a te egyházmegyédben vannak e tisztségre kinevezve, hanem az összes karthágóiaknak, andaluziaiaknak, luzitánoknak és galíciaiaknak, vagy azoknak, akik tartományaikkal innen és onnan mint szomszédok határolnak körül; ezeket, amelyeket mi helyes rendszerbe foglaltunk, most folytatódó leveleidbe foglalva küldd meg. És bár nem lenne szabad, hogy az Apostoli Szék rendeleteit, vagy amit a tiszteletreméltó kánonok rögzítettek, az Úrnak csak egy papja is ne ismerje, mégis hasznosabb, és annak megfelelően, hogy régóta vagy már pap, a megbecsültségednek különösen dicsőségére válik, ha azokat a dolgokat, amelyeket a te nevedre, de általános érvénnyel írtam meg neked, egyetértésedből fakadó gondoskodásoddal összes testvéreink tudomására hoznád: ennyiben azok a dolgok is, amelyeket mi nem meggondolatlanul, hanem előrelátóan szerfölött óvatossággal és megfontoltsággal s célszerűen írtunk elő, érintetlenül maradnának, és a jövőben minden felelősség elhárítás számára a kiskapu, amely nálunk már senki számára nem lehet nyitva, be legyen reteszelve.

Az eretnekek keresztsége

{183} (1. fejezet, 2. §) [Jelezted,]… hogy igen sokan, akiket az elvetemült ariánusok kereszteltek meg, sietnek a katolikus hithez csatlakozni, és testvéreink közül egyesek őket újból meg akarják keresztelni: ezt nem szabad, minthogy ennek a megtörténtét az apostol is tiltja [vö. Ef 4,5; Zsid 6,4 sk], a kánonok is ellene szólnak, és azok az általános rendeletek is megtiltják, amelyeket tisztelendő emlékezetű elődöm, Liberius, a sikertelenné vált Rimini Zsinat után a tartományoknak küldött. Azokat mi a novaciánusokkal és más eretnekekkel együtt, amint azt a zsinat rögzítette, csupán a hétajándékú Lélek segítségül hívásával és püspöki kézrátétellel soroljuk be a katolikusok gyülekezetébe; ezt az egész Kelet és Nyugat is megtartja; nektek sem tanácsos ezután erről az ösvényről a legkisebb mértékben sem letérni, ha nem akarjátok, hogy a mi gyülekezetünkről zsinati határozat leválasszon titeket.

A keresztség szükségessége

{184} (2. fejezet, 3. §) Amint tehát azt mondjuk, hogy a húsvéti (idő) iránti tiszteletet semmivel sem kell kisebbíteni, ugyanígy azt is akarjuk, hogy a kisdedeknek, akik életkoruk folytán még nem tudnak beszélni, vagy azoknak, akiknek bármilyen szorult helyzetben szükségük lesz a szent keresztség vizére, a leggyorsabban a segítségére kell sietni, nehogy a mi lelkünk vesztére visszahasson, ha megtagadva az üdvösség forrását az arra vágyakozóktól, ha valaki közülük eltávozik e világból, az országot is elveszítse, az életet is. Akik továbbá hajótörés veszélyébe, ellenséges támadásba, egy ostrom bizonytalanságába vagy bármilyen testi betegség reménytelen állapotába jutottak, és sürgetve kérik, hogy ezzel a hitből fakadó egyetlen gyógyszerrel segítsék őket, abban a percben, amikor kérik, nyerjék el a kívánt újjászületés kedvezményét. Legyen elég, amit eddig hibáztunk ezen a téren; most az előbb mondott szabályt tartsák meg az összes papok, akik nem akarnak annak az apostoli sziklának a szilárd talapzatából kiszakadni, amelyre Krisztus az egész Egyházat építette.

A klerikusok nőtlensége

{185} (7. fejezet, 8. §)… Tudomásunkra jutott ugyanis, hogy Krisztusnak sok papja és levitája (diakónusa), a felszentelése óta eltelt hosszú idő után, részint a saját házasságából, részint szégyenletes elhálásból utódot nemzett, és vétkét azon előírás örve alatt védelmezi, mivel az Ószövetségben azt olvassuk, hogy a papoknak és az oltár szolgáinak meg volt adva a nemzés szabadsága. [Ez ellen az érv ellen ezt veti ellen a pápa:] (9. szám) Miért volt az, hogy meg volt parancsolva a papoknak, hogy még a saját házuktól is távol, a templomban lakjanak abban az évben, amikor rájuk került a szolgálat sora? Nyilván abból az indokból, nehogy testi érintkezést folytassanak, sőt még a feleségükkel sem, hogy sértetlenül fénylő lelkiismerettel Istennek tetsző legyen az az adomány, amelyet felajánlanak.

(10. §) Ezért az Úr Jézus is, midőn eljövetelével megvilágosított minket, tanúsítja az evangéliumban, hogy beteljesíteni jött a Törvényt, nem feloldani [vö. Mt 5,17]. És ezért azt akarta, hogy az Egyház, akinek ő a jegyese, a tisztaság szépségének ragyogását árassza, hogy az ítélet napján, amidőn ismét eljön, „szeplő és ránc nélkül” (Ef 5,27) … találhasson rá. Ezeknek a szigorú kikötéseknek a felbonthatatlan törvénye mindnyájunkat, papokat és levitákat megköt, hogy felszentelésünk napjától fogva szívünket is, testünket is a mértékletességnek és a szemérmességnek a szolgájává tegyük, csakhogy minden tekintetben tessünk Istenünknek, amikor ezeket az áldozatokat mindennap felajánljuk.

186: III. Karthágói Zsinat, 397. augusztus 28.

[Ennek a zsinatnak a 47. kánonja bemutatja a kanonikus könyvek sorozatát. Ezt majdnem változatlanul megismétli a 419-ben tartott Karthágói Zsinat 29. kánonja, amely ezt a következtetést vonja le: „Ennek testvérünk és paptársunk is, Szent Bonifác, Róma város püspöke, ill. e környék más püspökei előtt kánon megerősítése érdekében ismeretessé kell lennie, mivel így kaptuk az Atyáktól, hogy a hitgyülekezetben felolvassuk.”]

A Szentírás kánonja

{186} [Elhatározta a zsinat,] …hogy a kanonikus írásokon kívül semmi mást ne olvassanak fel a gyülekezetben az isteni Írások címe alatt. Kanonikus írások pedig a következők: Teremtés, Kivonulás, Leviták, Számok, Második Törvénykönyv, Józsue, Bírák, Rút, Országok négy könyve, Krónikák két könyve, Jób, Dávid Zsoltároskönyve, Salamon öt könyve, a Próféták tizenkét könyve, Izajás, Jeremiás, Dániel, Ezekiel, Tóbiás, Judit, Eszter, Ezdrás két könyve, Makkabeusok két könyve. Az Újszövetségé pedig: az evangéliumok négy könyve, az Apostolok Cselekedeteinek egy könyve, Pál apostol tizenhárom levele, ugyanezen apostolnak a Zsidókhoz írt egy, Péternek két, Jakabnak egy, Júdásnak egy (levele), János Jelenései.

… hogy tanácsot kérjenek a tengerentúli Egyháztól ennek a kánonnak a megerősítését illetően.

Szent I. Anastasius pápa, 399-402(401?)

187-208: I. Toledói Zsinat, 400. szeptember (405?)

[Vita tárgya ennek a zsinatnak az éve, és leginkább az úgynevezett „I. Toledói Hitvallás” eredete: ez a hitvallás antipriszcillianista és a zsinat aktáihoz van csatolva; van olyan vélemény, hogy két formában maradt fenn: az egyik a rövidebb, amelyet a 400-as Toledói Zsinatnak kell tulajdonítani, a másik a hosszabb, amely ama „Hitvallás módján szerkesztett Könyvecske”, amelyet Pastor, Palencia püspöke készített, és amely sokáig elveszettnek számított: ezt a 447-es Toledói Zsinaton hagyták jóvá.]

a) Fejezetek

A krizma megszentelője és a krizmával való megkenés kiszolgáltatója

{187} 20. Kánon. (1) Bár majdnem mindenütt megtartják azt, hogy a püspök távollétében senki nem készíti el a krizmát, mégis, mivel azt mondják, hogy egyes helyeken vagy tartományokban áldozópapok készítik el a krizmát, úgy akarjuk, hogy ettől a naptól kezdve senki más ne készítse el a krizmát, csak a püspök, és ő is rendelkezzék róla az egyházmegyére kiterjedően, úgy hogy az egyes egyházközségekből Húsvét napja előtt diakónusokat vagy szubdiakonusokat jelöljenek ki, akik a püspökhöz mennek, hogy az elkészült krizma, amelyet a püspök nekik szán, Húsvét napjára megérkezzék. (2) Egészen biztos, hogy a püspöknek minden időben szabad krizmát készítenie, azonban a püspök tudomása nélkül semmit sem kell tenni; az van viszont elrendelve, hogy a diakónus ne kenjen meg krizmával [ne bérmáljon], de a püspök távollétében az áldozópap igen, a püspök jelenlétében pedig akkor, ha ő parancsolta meg.

b) Az „I. Toledói Zsinat Hitvallása (400-ban)” és hosszabb formája, mint Pastornak, Palencia püspökének (a 447. évben) a „Libellus in modum symboli”-ja

Hitszabály a tévedések, különösen a priszcilliánusok ellen

{188} Hiszünk az egy igaz Istenben, az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben, a láthatók és a láthatatlanok alkotójában, aki által teremtetett minden az égben és a földön. Ez az egy Isten, és ez az egy, isteni szubsztanciájú Háromság. Az Atya nem maga a Fiú, hanem Fia van, aki nem az Atya. A Fiú nem az Atya, hanem az Isten Fia az Atya természetéből való. Hisszük, hogy van Vigasztaló Szentlélek is, aki maga sem nem az Atya, sem a Fiú, hanem az Atyától és a Fiútól származik. Tehát az Atya nem-született, a Fiú született, a Vigasztaló nem-született, hanem az Atyától és a Fiútól származó. Az Atya az, akinek ez a szava hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telt; őt hallgassátok [Mt 17,5; 2Pt 1,17; vö. Mt 3,17].

A Fiú az, aki azt mondja: Én az Atyától jöttem ki, és az Istentől jöttem erre a világra[vö. Jn 16,28]. Maga a Vigasztaló Szentlélek az, akiről a Fiú azt mondja: Hacsak előbb el nem megyek az Atyához, a Vigasztaló nem fog eljönni hozzátok [Jn 16,7]. Hisszük, hogy ez a Háromság a személyek szerint meg van különböztetve, a szubsztanciát illetően egy, az erőt, a hatalmat, a felséget tekintve osztatlan és különbség nélküli; nem hiszünk abban, hogy a Háromságon kívül van valamilyen isteni természet, akár angyalé, akár szellemé, akár valamilyen erősségé, amelyekről azt hinnénk, hogy Isten.

{189} Hisszük tehát, hogy őt, az Isten Fiát, aki teljesen minden kezdet előtt született az Atyától, Isten megszentelte a Boldogságos Szűz Mária méhében és a Fiú onnan férfi magja nélkül nemzettetett, igazi embert vett fel magába; akinek csupán csak két természete van, azaz az istenségé és a testé, amelyek végeredményben egy személyben egyesülnek: ő a mi Urunk Jézus Krisztus. Teste nem képzeletbeli volt, vagy pedig csak valamilyen képzelődés szülte formákból tevődött össze, hanem szilárd és igazi valóság volt. És ő éhezett is, szomjazott is, a fájdalmat is érezte és sírt is, és a test minden romlását érzékelte, s a testét ért minden méltatlanságot elviselte. Legutoljára a zsidók keresztre feszítették, meghalt és eltemették, és harmadnapon feltámadt; ezt követően többször együtt volt tanítványaival, s feltámadása utána a negyvenedik napon felment a mennybe. Ezt az ember fiát „Isten Fiának” is nevezik; azonban Isten Fiát mint Istent nem hívják „ember fiának”.

{190} Hiszünk az emberi test jövendő feltámadásában is. Az ember lelkéről pedig azt mondjuk, hogy nem isteni szubsztancia vagy az istennek egy része, hanem teremtmény, amely nem az isteni akarat folytán esett el.
{191} 1. Ha valaki tehát azt mondaná és/vagy hinné, hogy a mindenható Isten nem alkotta ezt a világot és annak minden felszerelését: legyen ki-közösítve.
{192} 2. Ha valaki azt mondaná és/vagy hinné, hogy az Atya Isten ugyanaz a személy lenne, mint a Fiú vagy a Vigasztaló: legyen kiközösítve.
{193} 3. Ha valaki… azt hinné, hogy az Isten Fia ugyanaz a személy lenne, mint az Atya, vagy a Vigasztaló, legyen kiközösítve.
{194} 4. Ha valaki… azt hinné, hogy a Vigasztaló Szentlélek vagy az Atya, vagy a Fiú, legyen kiközösítve.
{195} 5. Ha valaki… azt hinné, hogy az ember Jézus Krisztust az Isten Fia nem vette fel [ill. az Isten Fia csak testet vett fel, de lelket nem]: legyen kiközösítve.
{196} 6. Ha valaki… azt hinné, hogy az Isten Fia istenségében szenvedett [ill. hogy Krisztus nem születhet]: legyen kiközösítve.
{197} 7. Ha valaki… azt hinné, hogy az ember Jézus Krisztus szenvedésre alkalmatlan ember volt [ill. Krisztus istensége változandó vagy szenve-dőképes volt]: legyen kiközösítve.
{198} 8. Ha valaki… azt hinné, hogy más az Istene az ősi Törvénynek és más az evangéliumoké: legyen kiközösítve.
{199} 9. Ha valaki… azt hinné, hogy egy másik Isten teremtette a világot, mint az, akiről írva van: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet:  legyen kiközösítve.
{200} 10. Ha valaki… azt hinné, hogy az emberi testek nem fognak feltá-madni a halál után: legyen kiközösítve.
{201} 11. Ha valaki… azt hinné, hogy az emberi lélek az Isten része vagy az Isten szubsztanciája: legyen kiközösítve.
{202} 12. Ha valaki… azt hinné, hogy azokon kívül, amelyeket a katolikus Egyház elfogadott, más írásokat is tekintélyként kell elfogadni, ill. így tisztelni: legyen kiközösítve.
{203} 13. Ha valaki… azt hinné, hogy Krisztusban egy természet van, amely az istenségé is és a testé is: legyen kiközösítve.
{204} 14. Ha valaki… azt hinné, hogy van valami, ami az isteni Háromságon kívülre ki tudna terjeszkedni: legyen kiközösítve.
{205} 15. Ha valaki úgy becsüli, hogy hinnünk kell az asztrológiának vagy a matézisnek: legyen kiközösítve.
{206} 16. Ha valaki azt hinné, hogy az emberek házasságai, – amelyeket, ha az isteni törvény szerintiek, megengedettnek tartunk, – kárhozatosak: legyen kiközösítve.
{207} 17. Ha valaki… azt hinné, hogy a madarak vagy a jószágok húsától, amelyek eledelül szolgálnak, nemcsak a test megzabolázása végett kell tartózkodni, hanem azokat el kell átkozni: legyen kiközösítve.
{208} 18. Ha valaki ezekben a tévedésekben Priscillianus szektáját követi vagy követőjének vallja magát, hogy Szent Péter székének ellenében mást tegyen az üdvös keresztségen: legyen kiközösítve.

209: A „Dat mihi” kezdetű levél Venerius milánói püspöknek, 401 körül

[Vagy a 400. év végén, vagy a 401. évben írta, különösképpen a felélesztett origenizmus ellen.]

Liberius pápa igazhitűségének kérdése

{209} A legtöbb örömet adja nekem az a tény, amely Krisztus szeretetéből történt, hogy az istenség iránti buzgóságtól és elszántságtól felgyúlva, az apostoloktól áthagyományozott és őseinktől az egész világon helyről-helyre adott hitet sértetlenül tartotta meg a győztes Itália, ezt ti. azon időszakban, amikor az isteni emlékezetű Constantius győztesként birtokába vette a földet, és nem tudta söpredékét bejuttatni valamilyen alattomos belopózás révén az ariánus eretnek felekezet, amint hisszük, Istenünk gondviselése folytán, nehogy azt a szent és szennyezetlen hitet a káromlás valamilyen vétkével a gyalázkodó emberek bemocskolják, azt a hitet ti., amelyet a szent férfiak és a szentek nyugodalmában már megpihent püspökök megtárgyaltak vagy meghatároztak a Niceai Zsinat gyülekezetében. Ezért a hitért szívesen viselték el a száműzetést akkori szent püspökök, akik igaznak nyilvánultak, azaz Dionysius, attól fogva Isten szolgája, akit Isten készített fel, hogy alkalmassá legyen, vagy akik az ő szent emlékezetű példáját követték, Liberius, a Római Egyház püspöke, Vercelli Eusebius is, Galliai [Poitiers-i] Hilarius, hogy a legtöbbjükről ne is beszéljek, akik amellett döntöttek, hogy inkább keresztre szegeztetik magukat, mint hogy Krisztus Istent káromolják, amire az ariánus eretnekség kényszerítette őket, avagy hogy Isten Fiát, az Isten Krisztust az Úr teremtményének mondják.

[Itt még következik Alexandriai Órigenész könyveinek elítélése, amelyeket Rufinus fordított le latinra: l. a 353. pontot.]