Hogyan reagál(t) a katolikus egyház a protestantizmusra?

Eszmei irányelvek és mozgalmak mindig jelen voltak a katolikus egyház szellemtörténetében. Ennek oka az emberi szellemiségében jelenlévő tudásvágy, ez viszi előre az emberiséget a történelmében minden területen. Tudjuk, hogy vannak más érdekek is, melyek mozgatják az embert, azonban ezek tárgyalása inkább a történelem-filozófia dolga. Mi az egyház belső szellemi életére és a Tanítóhivatal megnyilatkozásaira koncentrálunk.

Ha valaki átlapozza a Denzinger tartalomjegyzékét rögtön észreveheti, hogy milyen témákkal foglakozott az egyház. Ezeket mindig  helyezzük bele a történelmi helyzetekbe és így látható, hogy folyamatos önmeghatározó harccal telik el a keresztény közösség története.

Maga az Úr Jézus is ezzel foglalkozott, amikor embereket választ maga mellé és felépíti bennünk az küldetéstudatot és az identitást. Ezek az emberek egy bizonyos idő elteltével, amikor már megértik, hogy a kicsoda Jézus Krisztus és mi a szándéka velük, lesznek majd a Jézus közösségévé, vagyis az Egyházzá.

Az első jelentős belső konfliktus karitói Júdás és Jézus között zajlott le, ennek az lett a vége, hogy Júdás felismerte, hogy „elárultam az igaz vért”. Egy másikról az Apostolok cselekedeti tudósít és megoldása az ún. „Jeruzsálemi zsinat” lesz, aholis a fiatal egyház vezetői közösen döntik el, hogy a pogányoknak nem kell a követni a zsidó vallást, mert a Jézusba vetet hit a fontosabb (Ezt zsidó emberek mondják ki!).

A páli levelek is tudósítanak minket a belső és külső harcokról, melyek innentől kezdve jellemzik az egyház életét. Így válik érhetővé, hogy miért kell Krisztus közösségének állandóan önmagára is figyelmet fordítani és megtartani az állandóság biztonságát, ugyanis ez nélkülözhetetlen a hiteles tanúságtételhez.

Ha szétnézünk a reformacio.hu lapon és elolvassuk a „Volt egyszer egy reformáció” című 6 részes szócikket, láthatjuk a mai felfogást Tonhaizer Tibor tolmácsolásában.

Ha ezt az egy cikket jellemzőnek tekintjük – bár nem azonosítja magát a blog – akkor láthatjuk, hogy ez a felfogás nagyvonalúan eltekint az egyházat akkor már 1500 éve éltető alapelvekről és azt csupán egy nagyhatalmú emberi szervezetnek tekinti. Mivel a „gyümölcseiről ismerhetjük meg a fát”, tanulmányozni kell protestantizmus fejlődését és a kereszténység mai állapotát (vö. korábbi protestantizmusról szóló bejegyzések).

A Tanítóhivatal nem tekinti különös eseménynek, mai értelemben ismert reformációt, ezt napjaink médiamunkája emeli ki ennyire az 500 éves évforduló miatt.

A reformáció sikere nem az elvek tisztaságában rejlik, hanem az akkori világ politikai állapotában. A reformáció teológia harcmodora a kontroverzia (ellentmondás) és nem a pozitív teológia. E harcmodor tévedésének alapja az, hogy a képviselők erkölcsi viselkedését átvitte az elvek szintjére, és ezzel megrövidítette még a saját követőit is. Kiválogatta a kereszténység alapevidenciáit, azokat meghagyva, melyek befogadhatók voltak az akkori kor világi hatalombirtokosai számára és megfeleltek a saját érdekeinek; ezzel súlyosan megsérti az alapító szándékát, nagyon erős gesztus ez, mert magára Jézusra vet negatív fényt.

Valamit ezzel alapot vetettek kapitalizmus és liberalizmus alapelveinek, melynek súlyos következményeit ma láthatjuk és szenvedjük el.

A Tanítóhivatal megnyilatkozását a az FJ1451-1492 pontok alatt találhatjuk meg. Az Egyház mai álláspontjáról például tanúskodik a II. Vatikáni Zsinat Unitatis redintegratio kezdetű dekrétuma az ökumenizmusról.

denzingerhu névjegye

Ez egyház legfontosabb dokumentumát szeretném a elérhetővé tenni. Valamint blogokkal segíteni a megértést és felhasználását. Örülök, ha minél többen használják.
Kategória: Protestantizmus, Tanítóhivatal | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.