Dogmafejlődés – jezsuiták szerint

A dogmafejlődést nem lehet csak külső fejlődési elvek alkalmazásával ábrázolni, hanem a hit szerves struktúrájában kell értelmezi, amelyben együttműködik a kinyilatkoztatás, a kegyelem, az emberi értelem és akarat. – Szabó Ferenc SJ írja ezt Alszeghy Zoltán SJ munkásságáról értekezve a Távlatok folyóíratban.

Sem az induktív, sem a deduktív gondolkodásmód nem mozgatója a dogmafejlődésnek. Alszeghy tanulmányában bemutatta, hogy a hit változtathatatlansága és a dogmák fejlő- dése nincsenek ellentétben.

„Sőt, a Newman kardinális számára oly kedves gondolat szerint a hit változatlan alapelveit csak úgy őrizhetjük meg, ha kifejlesztjük az összes bennük rejlő lehetőséget. A dogmafejlődés tehát nemcsak új tételeket vezet be a régiek mellé, hanem a Szentlélek hatása alatt és a tanító egyház irányításával újra állítja, és újra gondolja a változhatatlan hitet, úgy, hogy az a mostani emberi létezés kovászává válhasson.”

Forrás: Szabó Ferenc SJ

denzingerhu névjegye

Ez egyház legfontosabb dokumentumát szeretném a elérhetővé tenni. Valamint blogokkal segíteni a megértést és felhasználását. Örülök, ha minél többen használják.
Kategória: Dogmafejlődés | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.